Távoli emlékkép az egykori dunai "megboszorkányozott jéglabyrinth"-rõl.
"A Duna be volt fagyva egész fel Pozsonyig, át lehetett mindenütt kelni rajta. Hogy Komáromból Új-Szõnyre át lehessen jutni, fel kellett messze kerülni a sziget orrán felül, mert ott zátonyok vannak, mikben nyáron aranyat mosnak, s a felturkált zátonyokon rendesen megtorlik a jég, s a torlaszokon nehéz áthatolni.
Timár úgy számította ki az átkelési tervét, hogy amint a Monostort megpillantja, annak a tetején meglátszik az õ nyaralója; egyenesen annak veszi az irányát.
Csakhogy jött valaki, aki ezt a számítását megrontotta: az volt a
köd. Õ csillagos éjre számított, s mire a Dunához ért,
köd ereszkedett alá. Még akkor csak vékony átlátszó párázat, de amint a jégen elindult utat keresni, oly sûrû lett az, hogy nem látott három lépésnyire.
Ha józan eszének csak egy szavára hallgatott volna még, hát rögtön visszafordul, s igyekszik az elhagyott partot újra megtalálni; de már azzal a józan ésszel õ végleg leszámolt, nem volt vele semmi dolga többé: át akart jutni a túlsó partra.
Az éj különben is sötét volt; a Duna pedig a szigeten fölül legszélesebb, s ott a jég legkevésbé járni való. Egymás hátára tolt jéghasábok hosszú torlaszokat képeznek keresztben-hosszában, egy-egy helyen szeszélyes hegylánc alakot ölt a jég, öles táblákban meredezve fel a hátahoporjás alapból.
Amint ezeket a torlaszokat kerülgette Timár, azon vette észre magát, hogy a ködben eltévedt. Már több egy órájánál, hogy jár; zsebórája háromnegyedet üt háromra; rég a túlsó parton kellene lennie: bizonyosan irányt tévesztett.
Hallgatózott. Semmi neszt nem vehetett ki az éjszakában. Kétségtelen volt, hogy nemhogy közeledett volna a túlparti faluhoz, sõt eltávozott tõle.
Még kutyaugatást sem hallott.
Azt hitte, hogy õ most ahelyett, hogy a Dunán keresztbe haladna, hosszában jár rajta végig, s arra határozta magát, hogy félirányt fog változtatni. A Duna kétezer lépésnél sehol sem szélesebb, valahol csak partra kell akadnia, ha folytonosan egy irányba megy.
Csakhogy a sötétben és a ködben az ember éppen azt nem tudja, hogy egy irányban megy-e. Egy jégtorlasz, melyet ki kell kerülnie, minden kiszámítása dacára félretéríti az egyenes vonalból, zeg-zug utat csinál, visszakerül arra a helyre, amelyen már egyszer áthaladt; egyszer-egyszer eltalálja a jó irányt, s csak még pár száz lépésig kellene kitartania, s partot érne, akkor megint mást gondol, s eltér ferde irányban, s újra beletéved a megboszorkányozott jéglabyrinthba." ... Folytatás:
Link 
Gyengül a sarki örvény: Hidegen indulhat a november
