Érdekes volt végigolvasni divatba hozott focihasonlattal
(kétes divat, 1966-os világbajnoksági szereplésünk óta nem érdekel a foci mert a mienk csapnivalóan gyenge vagy "panem et circenses" jellegû "gladiátorharc" lett) "LAM bírói füttyszava-sárga lapja" utáni bejegyzéseket

Nem is ereszkedem hosszas KV+pipa filóba
(most is pipázom, tegnap tekintettem meg legújabb "mûremekünket"; kifogástalan és pipadohány-választéka KITÛNÕ, miliõje viszont "a trafikos Dani bácsi" 1950-es évekbeli pesti boltjának utánzata. Az eladóval kicsit elbeszélgettem, szomorkás intelligens ember, szellemi ember volt de örül hogy lett munkája). Érdekes gondolatokat olvastam, mindegyikben leltem egy-egy vezérfonalat mely IGAZ és PONTOS.
Kesernyés elõszó: MI ITT elvitatkozgatunk-elemezgetünk de talán feleslegesen, mert közben MINDEN MEGY TOVÁBB a maga medrében, megítélés kérdése hogy jó vagy rossz irányba.
ÁM- készülõdõben egy "yakin-féle" katasztrófa mely pontot tehet MINDENRE. Pusztító napkitörés
(ami nem lehetetlen mert csillagunk belsejében zajló folyamatok között számos a valószerûtlenséggel határos folyamat szabályozza ezért nem robban fel de lehetnek váratlan kitörései; Nano csillagász végzettségû, jobban tudja) egy "közeli" szupernóva robbanása
(évente kb. egymillió történik az Univerzumban mely életet teremthet és pusztíthat - mi is, minden a Földön "csillagporból" keletkezett); akár egy "szupervulkán" robbanása
(pld. óriási magmakamra van a Yellowstone alatt és gyûlik az anyag, 600 ezer éves kitörési ciklusa végén jár de nem tudjuk ma vagy ötvenezer év múlva tör ki) és végül nem utolsó sorban egy, valahol még az ûr mélyén lappangó aszteroida mely elpusztíthatja a földi életet.
(Bár egyes vallások állítják, az Úr kegyelmébõl lesznek túlélõk, csak a "gonoszak" halnak meg. A "jók" túlélik és megöröklik a gonoszak vagyonát... errõl eszembe jut az a dokumentumfilmben nyilatkozó, mélyen hívõ házaspár akik megtagadva az evakuálást ottpusztultak a vulkánkitörésben. Nyugodjanak békében szegények. Az "idõ elõtt" eltávozottakra mondják: az Úr a jókat szólítja magához)A második gondolat- a szelekció/evolúció ma is folytatódik. Minden korban "kitermelõdnek" ún. "életképtelenek" és "életrevalók". Utóbbiak valójában agresszív törtetõ emberek ennek lehetséges hatásait az élet minden területén már ismerjük, sarkított példájuk az "orwelli állatfarm" mintájú rendszerek. Hogy ez jó vagy káros sajnos utólag derül ki. Az egészségi állapot
hála az orvosoknak egyre kevésbé számít. Ha nem következik be a "yakin-féle" katasztrófa, elõbb-utóbb vagy a H.G. Wells vázolta "eloik és morlockok" világára avagy Aldous Huxley "Szép új világ" mûvében a kerítés mögé elszeparált "másként gondolkodó vadak" és a társadalmi stabilitásban élõ "napi fél gramm szómát" fogyasztó "gammák-delták-epszilonok" engedelmes csapatára oszlik ketté az emberiség. ÉS- ne feledjük, a Föld lélekszáma egyre gyarapodik
(hacsak be nem vezetik újra a "Taigetosz-szelekciót" amit a humánum nem enged meg és már állatok védelmére is kiterjed) lassacskán el kell hagyni szülõbolygónkat a világûr felé terjeszkedve márpedig AZ IS evolúció lesz mert az ûrutazásokhoz alkalmazkodó "új emberfaj" kialakulását eredményezi
(világûrben születve vékonyabb csontozattal és egyéb fizikai változásokkal csak a gépekkel utánozhatatlan intuitivitású emberi AGY nem változik).
"A hájteh, a túlspecializáció észrevétlenül, de növel[het]i az ember (az egyed és a faj) sérülékenységét az ezektõl az eszközöktõl való függésen keresztül" EZ IGAZ Szeke. De- alkalmazkodással és TANULÁSSAL megelõzhetõ, ahogy már "totya kisgyerekkortól" tanítjuk gyerekeinket a világ és technikai eszközeink használatára és veszélyei elkerülésére.
Tán ne szálljunk liftbe mert leszakadhat, ne üljünk vonatra-repülõre-autóba, tán még utcára se lépjünk mert bármikor fejünkre eshet egy cserép. Ne használjunk még kõbaltát se mert megsérülhetünk... Egyéni véleményem:
FEJLÕDNI TANULNI ALKALMAZKODNI KELL vagy "mászhatunk vissza a fára".
AVAGY: kérjük az URAT, állítsa vissza a Paradicsomot hogy ne "orcánk verítékével" kényszerüljünk dolgozni, hadd heverésszünk újra. Ott fügefalevél se kell mezítelenségünket eltakarni, "köpünk a kígyóra" nem szakítunk almát a TUDÁS fájáról talán éhesek sem leszünk, nem kell az oroszlán mellett békésen legelésztõ gödölyét se lemészárolnunk...Nem is "ragozom" tovább mert Nyulit idézve: "érdekes a diskurzus és sok vetületet mutat be" sokáig lehetne elemezni és a végén "piros lapot" kapok a T. Modiktól
DIXI
Jónapot jókedvet Bioszféra/Metnet
Azért a 3/4 I9300-ért adok 20 ezret, ha megvan a doboza és a tartozékai 8)
Azért a 3/4 I9300-ért adok 20 ezret, ha megvan a doboza és a tartozékai
Az a macskályé
Kicsit fellazítanám a hangulatot (érdekes a diskurzus és sok vetületet mutat be :) ) http://www.simplypictures.at/Miezi_kesz_20130726.jpg
Kicsit fellazítanám a hangulatot (érdekes a diskurzus és sok vetületet mutat be
)
Link
Azért a 3/4 I9300-ért adok 20 ezret, ha megvan a doboza és a tartozékai
Kicsit fellazítanám a hangulatot (érdekes a diskurzus és sok vetületet mutat be

)
Link
Én óvatosabban fogalmaznék a szelekcióval, fõleg annak irányával kapcsolatban. Nehéz objektíven megítélni, a faj túlélése szempontjából mi elõnyös és mi nem. Ennek az életformának az evolúciója nagyrészt a sokféleséget, a minél gazdagabb, változékonyabb genetikai alapokat használja eszközként. Közben egymással párhuzamosan egy rakás irányban szelektál, ám amelyik egyed bizonyos tulajdonsága alapján bukta, egy másik szelekciós irányban, egy másik tulajdonsága alapján akár a ritka túlélõk egyike lehet. Itt léphet be Nanó intelligenciája

, aminek ténykedése ebben a megvilágításban kevésbé tûnik kontraszelektívnek, inkább a diverzitás fenntartását szolgálja, még ha az elsõ látásra "életrevaló" egyedek rovására meg is növeli a "selejtesek" részarányát.
Egy sarkított és hülye példa:
Mi van akkor, ha a Földet (szóval még csak nem is egyedül a H. sapienst) az aszteroida becsapódásától megmentõ, történetesen afro-amerikai ûrhajós kényszerû császármetszéssel születik és mondjuk még cukorbeteg is?
Szóval így felejtsétek el azokat az ismereteiteket, készségeiteket, amelyekre rányomták az "idejétmúlt" bélyegzõt. A hájteh, a túlspecializáció észrevétlenül, de növeli az ember (az egyed és a faj) sérülékenységét az ezektõl az eszközöktõl való függésen keresztül.
A technikai civilizáció legújabb terméke, a kontraszelekció csak ideig-óráig lehet jelen az evolúcióban. A kontraszelektáltak tömegei, ha nem maguk lesznek majd saját vesztük okozói, akkor a soron következõ természeti…
A technikai civilizáció legújabb terméke, a kontraszelekció csak ideig-óráig lehet jelen az evolúcióban. A kontraszelektáltak tömegei, ha nem maguk lesznek majd saját vesztük okozói, akkor a soron következõ természeti kataklizma elsöpri õket. Bizonyos teóriák szerint maguk is kísérlet alanyai, amelyet egy rácsok nélküli ketrecben folytatnak vicces kedvû "orvosok".
Egy erõs napkitörés, amitõl összeomlik a távközlési- és energia-hálózat, természeti katasztrófának számít-e? Pár év "sötétség" biztosan kiválogatná a "férgesét"... Fogalmam sincs, milyen esélyeim lennének a túlélésre, pedig nem vagyok "kontraszelektált".
Mindamellethogy nagyreszt igazad van, elfelejtettel figyelembevenni egy igen fontos dolgot, aminek az evoluciora gyakorolt hatasa meg nem teljesen tisztazott; az intelligencia (es az ebbol szarmazo "bunos"…
Mindamellethogy nagyreszt igazad van, elfelejtettel figyelembevenni egy igen fontos dolgot, aminek az evoluciora gyakorolt hatasa meg nem teljesen tisztazott; az intelligencia (es az ebbol szarmazo "bunos" technikaicivilizacio) Ha a kollektiv intelligencia olyan korulmenyeket teremt, akko kiiktatja az evoluciot. Pl jelenleg szazezrevel elnek olyan gyerekek, akiket regen a dogevok takaritottak volna el, most azonban felnotte valva a orokitik tovabb a Homo sapiens tuelese szempontjabol korantsem elonyos geneket. Itt azonban ismet kozbelep a kollektiv intelligencia a tudomany kepeben, es megmenti az egyedet is es a fajt is. Aztan ebbol lehet egy olyan is, hogy nem a romlas kesleltetese lesz a " szerepe" hanem a megforditasa. Persze az evolucio azutan is tovabb csordogal majd az ido medreben, de nem a puhanysag-nem puhanysag lesz a fo kivalasztasi szabaly. Es ez csak egy pelda...
A technikai civilizáció legújabb terméke, a kontraszelekció csak ideig-óráig lehet jelen az evolúcióban. A kontraszelektáltak tömegei, ha nem maguk lesznek majd saját vesztük okozói, akkor a soron következõ természeti kataklizma elsöpri õket. Bizonyos teóriák szerint maguk is kísérlet alanyai, amelyet egy rácsok nélküli ketrecben folytatnak vicces kedvû "orvosok".
A "jólét" elpuhítja az élõ szervezeteket és könnyen kihal az elpuhult populáció (életképtelen utódok - ha vannak ), az az élõ ami megpróbáltatás alatt áll az megerõsödik (életképes utódokat nevel). Az élõlény azon a…
A "jólét" elpuhítja az élõ szervezeteket és könnyen kihal az elpuhult populáció (életképtelen utódok - ha vannak ), az az élõ ami megpróbáltatás alatt áll az megerõsödik (életképes utódokat nevel).
Az élõlény azon a szerve, ami nincs használva elsatnyul, ami használva van megerõsödik.
Az élettelen anyagban ez pont fordítva van.
Az ember is része-alakítója a bioszférának.
Érdekesség képen: a 2.vh. alatt gyakran koplaló embereknél jóval alacsonyabb arányban alakult ki öregkori cukorbetegség. (Böjt hasznos)
Tehát ha élõt akarsz gyengíteni-ritkítani csak puhítsd el.
Mindamellethogy nagyreszt igazad van, elfelejtettel figyelembevenni egy igen fontos dolgot, aminek az evoluciora gyakorolt hatasa meg nem teljesen tisztazott; az intelligencia (es az ebbol szarmazo "bunos" technikaicivilizacio) Ha a kollektiv intelligencia olyan korulmenyeket teremt, akko kiiktatja az evoluciot. Pl jelenleg szazezrevel elnek olyan gyerekek, akiket regen a dogevok takaritottak volna el, most azonban felnotte valva a orokitik tovabb a Homo sapiens tuelese szempontjabol korantsem elonyos geneket. Itt azonban ismet kozbelep a kollektiv intelligencia a tudomany kepeben, es megmenti az egyedet is es a fajt is. Aztan ebbol lehet egy olyan is, hogy nem a romlas kesleltetese lesz a " szerepe" hanem a megforditasa. Persze az evolucio azutan is tovabb csordogal majd az ido medreben, de nem a puhanysag-nem puhanysag lesz a fo kivalasztasi szabaly. Es ez csak egy pelda...
Az embertelenül kemény, vagy monoton munka még mindig jobb, mint a munka nélküli jóllét.
Az embertelenül kemény, vagy monoton munka még mindig jobb, mint a munka nélküli jóllét.
A "jólét" elpuhítja az élõ szervezeteket és könnyen kihal az elpuhult populáció (életképtelen utódok - ha vannak ), az az élõ ami megpróbáltatás alatt áll az megerõsödik (életképes utódokat nevel).
Az élõlény azon a szerve, ami nincs használva elsatnyul, ami használva van megerõsödik.
Az élettelen anyagban ez pont fordítva van.
Az ember is része-alakítója a bioszférának.
Érdekesség képen: a 2.vh. alatt gyakran koplaló embereknél jóval alacsonyabb arányban alakult ki öregkori cukorbetegség. (Böjt hasznos)
Tehát ha élõt akarsz gyengíteni-ritkítani csak puhítsd el.
Yakin valóban, az ember feltételezi hogy a kóbor és éhes macskák ilyenkor "csemegéznek". Sok a madár kertemben, fészekbõl pottyant fiókák is akadnak fõként rigó- és verébgyerekek. A rigófiókát még Tomi kutyával szemben…
Yakin valóban, az ember feltételezi hogy a kóbor és éhes macskák ilyenkor "csemegéznek". Sok a madár kertemben, fészekbõl pottyant fiókák is akadnak fõként rigó- és verébgyerekek. A rigófiókát még Tomi kutyával szemben is félelem nélkül harciasan védi erõs és ügyes apja amíg gyereke valami bokorig el tud vergõdni ahol aztán "felmászik" a sûrûjébe mint egy harkály. Ha Tomi eközben elcsípi, nem öli meg, odahozza nekem bár rendszerint megroppantja a törékeny kismadarat és a kezemben múltak ki.
Cira cica (talán mert nem éhes) nem vadászik rájuk. Egyszerûen ül és nézi menekülésüket. Néhai Micó (fekete) cicám amíg élt, harcias és emberi szemmel nézve "bölcs királya" volt a környéknek, "rettegték" a környékbeli kandúrok. Õ se ette meg a madarakat. Jó pár éve történt, elfogott egy alacsonyan repülõ felnõtt verebet röptében. Kivártam mit csinál vele. Szinte valószerûtlen folytatása lett. Állt egy darabig szájában a verébbel majd "gondolt egyet", odahozta nekem és engedte kivenni szájából. A madárnak semmi baja nem volt sõt annyira felbátorodott hogy keményen csipkedni kezdte ujjaim erõs kis csõrével. Elengedtem, pánikszerûen beröppent egy közeli de alacsony bokor sûrûjébe. Micó macska követte és kivárta amikor kiröppen onnan, ekkor csodaszép ívben felugorva újra elkapta. Vártam hogy most már megeszi a butácska verebet de hiszitek vagy sem, a macska újra odahozta nekem sértetlenül. Ekkor már egy távoli magas bokorhoz vittem és a "tetejére" tettem a szerencsés madarat ahonnan nyomban elröppent. Cira cica nem respektálja a madarakat csupán egeret-pockot hord haza megölve de nem eszi meg csak leteszi elém. Komikus látvány amikor szájában az egérrel messzirõl hallható nyávogással hozza elém tetemüket. Azt nem tudom miért nem öli meg se Tomi se Cira (ahogy Micó se) zsákmányát, inkább odahozzák nekem. Gondoltam jóllakottságra, esetleg élõsdi-bélféreg-betegség ösztönös elkerülésére. Abban teljesen igazad van hogy "terített asztal" van mostanság (bringázásnál sok elhullott madárfiókát látok) de valszeg csak az éhes kóbor macskáknak és kutyáknak. Jóllakott állat nem nyúl hozzájuk, bár az élõket vélhetõen a vadászösztön miatt elkapják de tapasztalatom szerint nem eszik meg. Sok macskám volt, egyiknél sem tapasztaltam "macska-kegyetlenséget" persze lehet hogy "elkényelmesedtek a jólétben" illetve bár mindegyik erõs és harcias, ugyanakkor kiemelkedõen okos volt. Ezen már elfilóztam, lehet hogy "neveltetés kérdése", a macskák eleve intelligensek, jó életkörülmények között és rendszeres "foglalkozással" mutatják meg állati lényüket meghaladó értelmi képességeiket. Nevessetek ki, minden macskámmal "beszélgettem". Nem a "kajakérõ" nyávogással, hanem jóllakva õk "szólítanak meg" és halk rövid nyekkenésekkel "társalgást" kezdve amire ha sikerül hasonló nyekkenésekkel válaszolnom hosszasan "elnyekergünk", néha már felébred önkontrollom hogy ez a "állataival beszélgetõ magányos vénember hóbortja" és gyakran Dr. Doolitle szerepében érzem magam amikor reagálnak "válaszomra". A kutya "beszélgetése" kimerül szótlan "testbeszéddel" - hûséges nézéssel, orrbökdöséssel, viháncolással vagy szinte macskamód törleszkednek szorosan nekem dõlnek vagy lábamra fekszenek. Ilyenkor mindig olyan érzésem támad még a félvad és harcias Tominál is, hogy magányos vagy "fél egyedül" szorosan mellettem érzi biztonságban magát. Érdekes ugyanakkor ha idegennel beszélek, Tomi fékezhetetlenül tombol mellettem, komikus hogy normál beszélgetésem idõnként meg kell szakítanom ugatását túlkiabáló "helyedre" paranccsal amitõl beszélgetõpartnerem rezzen össze, õ NEM (a zárható rácsos kennelben lévõ mérõk leolvasásánál bezárom a házba, kikötni nem érdemes mert elszakítja a bõrpórázt is). A vakkantás/örömnyüszítés is ritka, fõként közös sétára indulásnál hallatják (ha egyedül megyek, Tomi sokáig ugat utánam ami állatorvosok szerint a magányérzet jele de néha arra gondolok a kutya "tudja" milyen állapotban vagyok és esetleg nem térek vissza többé).
Összegezve úgy vélem, a kutya falkavezérnek, a macska kölykének tekinti az embert. A kutya "behódol az erõsebbnek" a macska egyenrangú önállóságot mutat vagy "gondozóösztönt"
Igazad van, "terített asztal" várhatja a kóbor és éhes állatokat, de sokéves tapasztalatom az hogy közúton elütött madárfiókák (és a kígyók, békák, gyíkok) teteme sokáig érintetlen marad míg végül az autók morzsolják szét testüket, ergo nem nyúl hozzá éhes állat "frissen" sem. Hogy miért azt nem tudom, úgy tûnik, csak kifejezetten dögevõk ennék meg de ilyenek nincsenek a környéken.
Jó napot jó kedvet Bioszféra/Metnet
Ma is szép, kellemes az idõ bár kissé felhõs. Érdekes, hengerszerû sorokba (szorosan egymás mellé fektetett "gyurmaszerû felhõ-hurkákba") rendezõdött mintázat látható rajtuk (fotóját majd felteszem a Légköroptika fórumba)
Valóban, háziállat csak a vadászösztön kiélése miatt nem kezd el vadászni a ház körül, hacsak nem úgy van "tanítva" (macskákkal nem tudom, mi a helyzet, nekem sose volt). Gyerekkoromban Nagyanyó törzskönyvezett hosszúszõrû tacskójával (Csöpi) jó párszor feltúrtuk a kast, nyári konyhát, sufnit egér vagy patkány után kutatva, egy idõ után aztán már magától is összefogdosta a környék rágcsálóit, akkora egyedeket is elkapott, amik vetekedtek vele méretben.

A vadállatok meg tapasztalatom szerint jobban félnek az embertõl, mint az tõlük. Farkassal, vaddisznóval, rókával, patásokkal ha találkoztam eddig, mindig jóval hamarabb észrevettek, mint én õket, és el is iszkoltak gyorsan. Egy kirívó esetre emlékszem, amikor Gánt környékén egy éles gerincen átbukva, a túloldalon a dagonyájában riasztottam fel egy kisebb méretû vaddisznót, majdnem rácsúsztam, õ kilõtt elõre, mint a nyíl, én meg vissza, ahonnan jöttem... a farkassal hasonló körülmények közt találkoztam, de az "hidegvérûbb", vagy kiváncsibb volt, mert mikor észrevett, csak elsompolygott, aztán még vissza is nézett. Éjszakai versenyeken meg a bokorból sokszor visszavirít egy-egy szempár...

Medvével lenne még kemény találkozni, ahogy azt a svájci tájfutó világbajnok tette:
LinkSok ember nem is sejti, mennyire izgalmas letérni futás közben a járt ösvényrõl...
Szerk.: a nickem yakin, nem véletlenül kisbetûs, kérlek használd így
Kérlek terelõdjetek vissza a Bioszféra fórum keretei közé!Bár érdeklõdve olvasom az eszmecserét, de most sikerült átlépni a határokat.Ha folytatni akarjátok nyugodtan lehet privátban, vagy a törölt faji és minden egyéb megkülönböztetést kerülve, az eddigi(!) magas színvonalon, a Társalgóban.Köszönjük.
Az embertelenül kemény, vagy monoton munka még mindig jobb, mint a munka nélküli jóllét.
Az embertelenül kemény, vagy monoton munka még mindig jobb, mint a munka nélküli jóllét.
Szeke ebbõl a szempontból egyértelmûen igazad van.
Csak a kemény, összetartó és felelõsségteljes munka (legyen az szellemi-fizikai-mûvészi) viszi elõre emelheti fel és erõsítheti elnyomorodott hazánkat.
A felduzzadt lánckereskedelemben gyakori hogy az árut le se pakolják elraktározásra, "lepapírozzák" és máris mehet újabb telephelyekre, természetesen mindenütt rárakódó költséggel (fizetni kell az adót, a cég fenntartását). A szállító is költ karbantartásra, üzemanyagra, útdíjra és adóra. A sor végén a kereskedõ már csak a maga kis hasznát (becsületesség függvénye) tudja rátenni és neki is fizetnie kell a bolt üzemeltetését, karbantatását és az adót. Végül szegényebb vásárló inkább kiteszi kosarából a számára megfizethetetlen árut.
Szeke "in medias res" :) A gépek elsõsorban kiváltják-megkönnyítik az emberek nehéz vagy embertelenül monoton fizikai-szellemi munkáját (a "szalagmunka" sajnos ma is kivétel). A felszabaduló "emberi kapacitást" más…
Szeke "in medias res"
A gépek elsõsorban kiváltják-megkönnyítik az emberek nehéz vagy embertelenül monoton fizikai-szellemi munkáját (a "szalagmunka" sajnos ma is kivétel). A felszabaduló "emberi kapacitást" más területeken lehet hasznosítani DE ebben nagyon sokat számít az egyéni KÉPZÉS-TANULÁS-TOVÁBBFEJLÕDÉS.
A következõket OFF-ban írom,mert csak "egy öregember elemzése" az utóbbi 23 évrõl, mindenkor pártsemleges voltam/vagyok és ma SEM politizálok - "nem tartozom sehova".
A rendszerváltást követõen hatalmas emberi kapacitás "szabadult fel" de sok ember azóta csak kallódik és felejti tudását (ha volt). Hatalmas, emberek tizezreit foglalkoztató nagy multú (olykor évszázados alapítású) gyárak helyét felszántották és "plázával vetették be" vagy ha megmaradtak, erõsen visszaesett termelésük (csak a nehéziparban pld. a Ganz mûvek hajók-hidak-emelõgépek-kazánok és vonatok, a Láng egykor világszerte híres hõerõgépei, turbinái. Nem sorolom, a korosztályom pontosan tudja mi veszett oda. Egyéni sors de a szellemi veszteségekre példa- "tisztességesen" ledoktorált, ma is létezõ kutatóintézetben dolgozó konzervatív "nyugatos" beállítottságú "átkosban is templomjáró" rokonom pár éve vasúti kalauz szintjére "lefokozva" ment nyugdíjba vízminõség-ellenõrként). A "szocialista foglalkoztatás" az "egyszerûbb embereket" is segédmunkásként vagy kocsikísérõnek de "felszívta" az építõiparba-iparba-mezõgazdaságba (VOLT "ilyenünk"- mert 40 év alatt a háborúban porig bombázott-rombolt csatatérnek használt és németek-nyilasok-"felszabadító" oroszok által többszörösen kifosztott országot újjáépítették nagyapáink-apáink és részben mi). Ki-ki alkalmassági szintjének megfelelõen, de kapott valamilyen elfoglaltságot (feltéve ha akart, ezért létezett az "átkosban" a "közveszélyes munkakerülés" fogalma). EZ MÁR A MÚLT. "Változnak az idõk és véle változunk mi is". Az új kor új követelményeket és ÚJ LEHETÕSÉGEKET teremt, amihez alkalmazkodnunk KELL, nem elcsüggedni ami sehová nem vezet csak mély kétségbeesésbe ráadásul "öngerjesztõ" folyamat és pusztításba/önpusztításba torkollhat. Tudom, "könnyen mondom 63 és a halál között" súlyos szívmûtét után fél lábbal a sírban DE- aki elcsügged az könnyen "bepánikol" és elveszti a fejét márpedig nehéz helyzetben MEG KELL õrizni higgadtságunkat ha kiutat AKARUNK találni. Azzal hogy másokat, a gépeket, az alkalmatlan társadalomirányítást szidjuk, saját sorsunkon NEM könnyítünk és a szõlejét szétromboló földmûves sorsára juthatunk: "Ha már nem állítod el a jégverést Uram, segítek, hadd lám ketten mire megyünk". Tanulni-fejlõdni kell abban amire alkalmasak vagyunk. NEM mellesleg az egyén gyarapodásán keresztül HAZÁNK IS gyarapodik. Bár "komenyista szlogen" volt de attól még igaz: tanulni-tanulni-tanulni BÁRMIT ami a jelenkorban hasznosítható. Ha államilag nem dotálják, akkor nekünk kell autodidakta módon képezni magunkat- DE tanulni kell hogy BÁRMIRE alkalmasak legyünk a megváltozott körülmények között. Elcsüggedni NEM LEHET menni kell tovább. ÉLNI ÉS FEJLÕDNI KELL különben elsorvad a magyar nemzet. Ha "ölbetett kézzel csak nézünk és sajnáljuk magunkat" elõbb mi (majd szeretteink/utódaink) még nehezebb helyzetbe kerülünk. Alapvetõ probléma hogy a negyven év alatt romjaiból újra felépített iparunkat mezõgazdaságunkat nem versenyképessé fejlesztettük, hagytuk széthordani vagy elsorvasztani. Az idehozott összeszerelõ üzem csak félmegoldás ami "banánköztársaságoknak" való nem egy évezredes, nagy multú országnak. Nagy hiba hogy az oktatás és egészségügy hasonló sorsra jut. Minél magasabb a képzettséged (nem mellesleg minél egészségesebb vagy) annál több feladatra lehetsz alkalmas, könnyebben boldogulsz BÁRHOL a Földön ahol szülõhazád javára IS dolgozhatsz egyúttal.[i]
Ui: a "munka világába visszavezetés" szlogen erõsen lebecsülõ állampolgárainkra. Népünk nagy része TUD és AKAR dolgozni. Aki mást hangoztat az az "átkos" második felében eluralkodott (politikai okokból is hagyták) kényelmes munkamorált veszi alapul és elfelejti hogy elsõ felében emberfeletti erõvel nemegyszer kényszermunka szintjén dolgoztak elõdeink hazánk újjáépítésén/megerõsödésén. Akármit sugallnak manapság annak aki nem élt akkor, VOLT MIT a rendszerváltást követõ években "széthordani". Ez akkoriban nagyon hasonló folyamat volt az "átkos korabeli" leselejtezésekhez amikor bárki fillékért megvehette-elvihette a kis javítással még használható értékes eszközöket...
Jónapot jókedvet Bioszféra/Metnet 
Az embertelenül kemény, vagy monoton munka még mindig jobb, mint a munka nélküli jóllét.
Le a fonógépekkel!
Le a fonógépekkel!
Ha jobban végiggondolod, akkor igen.
Felhõcske darázspók lehet. Szép :) Hirtelenjében egy hasonló (hátmintázatuk azonos) http://www.tomorkenygimn.hu/diak/tanosvenyek/csodaret/4.%20allomas/Darazspok.htm Forrás: www.tomorkenygimn.hu/diak/tanosvenyek Még egy…
Felhõcske darázspók lehet. Szép
Hirtelenjében egy hasonló (hátmintázatuk azonos) Link
Forrás: www.tomorkenygimn.hu/diak/tanosvenyek
Még egy másik, Bálint gazda weblapjáról Link
Köszi!
Egy jókora pók a rózsabokron. Milyen fajta, tudja valaki? http://www.metnet.hu/pic/metnet_upload.php?im=www.metnet.hu_33759_l.jpg
Egy jókora pók a rózsabokron. Milyen fajta, tudja valaki? Link
Felhõcske darázspók lehet. Szép

Hirtelenjében egy hasonló (hátmintázatuk azonos)
Link Forrás: www.tomorkenygimn.hu/diak/tanosvenyek
Még egy másik, Bálint gazda weblapjáról
Link
Egy jókora pók a rózsabokron. Milyen fajta, tudja valaki?
Link
BB szerencséd volt és nyitva volt a szemed, még masina is volt Nálad. Némely élõlény messze elkóborol élõhelyérõl (az én csiborjaim vígan lubickolnak a medencében) ;) Ha az ember figyeli környezetét, meglepõ…
BB szerencséd volt és nyitva volt a szemed, még masina is volt Nálad. Némely élõlény messze elkóborol élõhelyérõl (az én csiborjaim vígan lubickolnak a medencében)
Ha az ember figyeli környezetét, meglepõ "jövevényekkel" találkozhat idõnként. Pár éve egy féltenyérnyi méretû orrszarvúbogár ugrott az obimra (alig tudtam róla épségben lefejteni, képét mutattam akkor) kicsivel késõbb egy alvó POHÓK-lepkét is sikerült lefotóznom (valószerûtlenül nagy termete miatt). Se elõtte se azóta se láttam egyikõjüket sem.
"A GÉP légyen Veled" és járj "nyitott szemmel"
"GRAT szép fogás" jó fotó 
Köszi az infót és az elismerést
Köszi :) Nagyon eltévedhetett szegény, mert itt (Tóalmás) víz elég messze van.
Köszi
Nagyon eltévedhetett szegény, mert itt (Tóalmás) víz elég messze van.
BB szerencséd volt és nyitva volt a szemed, még masina is volt Nálad. Némely élõlény messze elkóborol élõhelyérõl (az én csiborjaim vígan lubickolnak a medencében)
Ha az ember figyeli környezetét, meglepõ "jövevényekkel" találkozhat idõnként. Pár éve egy féltenyérnyi méretû orrszarvúbogár ugrott az obimra (alig tudtam róla épségben lefejteni, képét mutattam akkor) kicsivel késõbb egy alvó POHÓK-lepkét is sikerült lefotóznom (valószerûtlenül nagy termete miatt). Se elõtte se azóta se láttam egyikõjüket sem.
"A GÉP légyen Veled" és járj "nyitott szemmel"

"GRAT szép fogás" jó fotó
Ez egy óriáscsibor: https://hu.wikipedia.org/wiki/Közönséges_óriáscsibor
Köszi

Nagyon eltévedhetett szegény, mert itt (Tóalmás) víz elég messze van.
A technika fejlõdése messze túllépte az ideális szintet. A döntéshozók pedig általában a saját kis érdekeiket tartják szem elõtt. Vegyünk egy borzasztó egyszerû példát: A hanghordozó eszközök megjelenése és elterjedése…
A technika fejlõdése messze túllépte az ideális szintet. A döntéshozók pedig általában a saját kis érdekeiket tartják szem elõtt. Vegyünk egy borzasztó egyszerû példát: A hanghordozó eszközök megjelenése és elterjedése során senkinek nem jutott eszébe, hogy ezzel csak Magyarországon ezrek veszítik majd el munkájukat, kenyérkeresetüket. El is veszítették. Van felelõse ennek? Nincs. Itt a gond... Egy technikai újítás társadalmi hatásaiért nem szokás vállalni a felelõsséget, hiszen akkor leleplezõdne a közgazdaságtan legálnokabb fogalma, a gazdaságosság.
Szeke "in medias res"

A gépek elsõsorban kiváltják-megkönnyítik az emberek nehéz vagy embertelenül monoton fizikai-szellemi munkáját (a "szalagmunka" sajnos ma is kivétel). A felszabaduló "emberi kapacitást" más területeken lehet hasznosítani DE ebben nagyon sokat számít az egyéni KÉPZÉS-TANULÁS-TOVÁBBFEJLÕDÉS.
A következõket OFF-ban írom,mert csak "egy öregember elemzése" az utóbbi 23 évrõl, mindenkor pártsemleges voltam/vagyok és ma SEM politizálok - "nem tartozom sehova".
A rendszerváltást követõen hatalmas emberi kapacitás "szabadult fel" de sok ember azóta csak kallódik és felejti tudását (ha volt). Hatalmas, emberek tizezreit foglalkoztató nagy multú (olykor évszázados alapítású) gyárak helyét felszántották és "plázával vetették be" vagy ha megmaradtak, erõsen visszaesett termelésük (csak a nehéziparban pld. a Ganz mûvek hajók-hidak-emelõgépek-kazánok és vonatok, a Láng egykor világszerte híres hõerõgépei, turbinái. Nem sorolom, a korosztályom pontosan tudja mi veszett oda. Egyéni sors de a szellemi veszteségekre példa- "tisztességesen" ledoktorált, ma is létezõ kutatóintézetben dolgozó konzervatív "nyugatos" beállítottságú "átkosban is templomjáró" rokonom pár éve vasúti kalauz szintjére "lefokozva" ment nyugdíjba vízminõség-ellenõrként). A "szocialista foglalkoztatás" az "egyszerûbb embereket" is segédmunkásként vagy kocsikísérõnek de "felszívta" az építõiparba-iparba-mezõgazdaságba (VOLT "ilyenünk"- mert 40 év alatt a háborúban porig bombázott-rombolt csatatérnek használt és németek-nyilasok-"felszabadító" oroszok által többszörösen kifosztott országot újjáépítették nagyapáink-apáink és részben mi). Ki-ki alkalmassági szintjének megfelelõen, de kapott valamilyen elfoglaltságot (feltéve ha akart, ezért létezett az "átkosban" a "közveszélyes munkakerülés" fogalma). EZ MÁR A MÚLT. "Változnak az idõk és véle változunk mi is". Az új kor új követelményeket és ÚJ LEHETÕSÉGEKET teremt, amihez alkalmazkodnunk KELL, nem elcsüggedni ami sehová nem vezet csak mély kétségbeesésbe ráadásul "öngerjesztõ" folyamat és pusztításba/önpusztításba torkollhat. Tudom, "könnyen mondom 63 és a halál között" súlyos szívmûtét után fél lábbal a sírban DE- aki elcsügged az könnyen "bepánikol" és elveszti a fejét márpedig nehéz helyzetben MEG KELL õrizni higgadtságunkat ha kiutat AKARUNK találni. Azzal hogy másokat, a gépeket, az alkalmatlan társadalomirányítást szidjuk, saját sorsunkon NEM könnyítünk és a szõlejét szétromboló földmûves sorsára juthatunk: "Ha már nem állítod el a jégverést Uram, segítek, hadd lám ketten mire megyünk". Tanulni-fejlõdni kell abban amire alkalmasak vagyunk. NEM mellesleg az egyén gyarapodásán keresztül HAZÁNK IS gyarapodik. Bár "komenyista szlogen" volt de attól még igaz: tanulni-tanulni-tanulni BÁRMIT ami a jelenkorban hasznosítható. Ha államilag nem dotálják, akkor nekünk kell autodidakta módon képezni magunkat- DE tanulni kell hogy BÁRMIRE alkalmasak legyünk a megváltozott körülmények között. Elcsüggedni NEM LEHET menni kell tovább. ÉLNI ÉS FEJLÕDNI KELL különben elsorvad a magyar nemzet. Ha "ölbetett kézzel csak nézünk és sajnáljuk magunkat" elõbb mi (majd szeretteink/utódaink) még nehezebb helyzetbe kerülünk. Alapvetõ probléma hogy a negyven év alatt romjaiból újra felépített iparunkat mezõgazdaságunkat nem versenyképessé fejlesztettük, hagytuk széthordani vagy elsorvasztani. Az idehozott összeszerelõ üzem csak félmegoldás ami "banánköztársaságoknak" való nem egy évezredes, nagy multú országnak. Nagy hiba hogy az oktatás és egészségügy hasonló sorsra jut. Minél magasabb a képzettséged (nem mellesleg minél egészségesebb vagy) annál több feladatra lehetsz alkalmas, könnyebben boldogulsz BÁRHOL a Földön ahol szülõhazád javára IS dolgozhatsz egyúttal.[i]
Ui: a "munka világába visszavezetés" szlogen erõsen lebecsülõ állampolgárainkra. Népünk nagy része TUD és AKAR dolgozni. Aki mást hangoztat az az "átkos" második felében eluralkodott (politikai okokból is hagyták) kényelmes munkamorált veszi alapul és elfelejti hogy elsõ felében emberfeletti erõvel nemegyszer kényszermunka szintjén dolgoztak elõdeink hazánk újjáépítésén/megerõsödésén. Akármit sugallnak manapság annak aki nem élt akkor, VOLT MIT a rendszerváltást követõ években "széthordani". Ez akkoriban nagyon hasonló folyamat volt az "átkos korabeli" leselejtezésekhez amikor bárki fillékért megvehette-elvihette a kis javítással még használható értékes eszközöket...Jónapot jókedvet Bioszféra/Metnet
Ezt ma találtam, vajon miféle bogár lehet? Hossza 6cm és nehezen, de repülni is tud: Nagyobb kép: http://vacmet.x3.hu/kepek/bogar1.jpg
Ezt ma találtam, vajon miféle bogár lehet? Hossza 6cm és nehezen, de repülni is tud:

Nagyobb kép:

Valamelyik csíkbogár faj.
Ezt ma találtam, vajon miféle bogár lehet? Hossza 6cm és nehezen, de repülni is tud:

Nagyobb kép:
Link
Technofób luddita http://hu.wikipedia.org/wiki/Luddizmus vagy Nano :P ;)
Technofób luddita Link vagy Nano
Gyûlölöm Fonó Dzsenit (Spinning Jenny
Link ), ellenben az angolt szeretem és tanítom is, ha tehetem
Le a fonógépekkel!
Le a fonógépekkel!
Technofób luddita
Link vagy Nano
A technika fejlõdése messze túllépte az ideális szintet. A döntéshozók pedig általában a saját kis érdekeiket tartják szem elõtt. Vegyünk egy borzasztó egyszerû példát: A hanghordozó eszközök megjelenése és elterjedése…
A technika fejlõdése messze túllépte az ideális szintet. A döntéshozók pedig általában a saját kis érdekeiket tartják szem elõtt. Vegyünk egy borzasztó egyszerû példát: A hanghordozó eszközök megjelenése és elterjedése során senkinek nem jutott eszébe, hogy ezzel csak Magyarországon ezrek veszítik majd el munkájukat, kenyérkeresetüket. El is veszítették. Van felelõse ennek? Nincs. Itt a gond... Egy technikai újítás társadalmi hatásaiért nem szokás vállalni a felelõsséget, hiszen akkor leleplezõdne a közgazdaságtan legálnokabb fogalma, a gazdaságosság.
Le a fonógépekkel!
Azért az nem rossz hogy még most is találtam virágzó akác fákat. :) Nem is egyet és még csak nem is messze a Bükkben hanem itt a Berva völgy bejáratánál az OMYA elõtt, egy mélyebb fekvésû részen. Még bodza is van ami…
Azért az nem rossz hogy még most is találtam virágzó akác fákat.
Nem is egyet és még csak nem is messze a Bükkben hanem itt a Berva völgy bejáratánál az OMYA elõtt, egy mélyebb fekvésû részen. Még bodza is van ami virágzik ott.
Én is látok idõnként, de csak egy-egy ágon. Errefelé pedig nincsenek nagy hegyek.
Thermometer kollega egyetértek. Sokkal nyugodtabban éltünk akkoriban mert habár jóval primitívebb formában de minden rendelkezésünkre állt ami a normális emberi élethez szükséges és alkalmazásuk veszélyeit jól ismertük.…
Thermometer kollega egyetértek. Sokkal nyugodtabban éltünk akkoriban mert habár jóval primitívebb formában de minden rendelkezésünkre állt ami a normális emberi élethez szükséges és alkalmazásuk veszélyeit jól ismertük.
Akkori eszközeink fejlesztését majd táguló ismereteink birtokában készített újabb eszközökre kiváltását kisebb anyag/energia/igényûekre jobb hatásfokúakra, nagyrészt a gazdaságosság (ill. a már akkor is jelentkezõ nyersanyaghiány) indokolta amellett hogy számos, korábban csak sc-fi regényben olvasott eszköz is megszületett mára. Ezek az új eszközök új ismereteket igényelnek és másfajta veszélyeket hordoznak. Emiatt másfajta szemléletmódot is igényelnek DE az emberi intellektus alkalmazkodóképessége szinte határtalan ("Az intelligencia fokmérõje az alkalmazkodóképesség") Gyerekkoromtól lelkesedtem a tudományos fejlõdésért és amíg szellemiekben követni tudom, követem a változásokat
Úgy vélem a felmerült félelmek abból adódnak hogy sokan felületes tanulás/ismerethiány vagy gyengébb szellemi képesség miatt már nehezen képesek követni a változásokat ezért nekik "minden jobb" ami régen volt
Az ilyenek félnek, oka egyszerû: "amit nem ismerünk, attól félünk". Ha az ember korosodva lelassul, utódait kell a változások követésére, "csak elõre édes fiam" új utak keresésére bíztatni, különben õk nálunk alacsonyabb szintre esnek vissza. Családomban volt több 90 év körüli ember aki halálig meglepõ szellemi frissességgel képes volt követni minden változást és továbbadni azt a nála fiatalabbaknak, az egyik pld. óvodáskorúakat tanított a csillagászat és PC alapelemeire, korukhoz mért szinten még az atomfizikára is a csillagászat révén éspedig SIKERREL
Ha nem akarunk "visszafordulást" korosztályunk KÖTELESSÉGE hogy megtaláljuk a módját "az elcsüggedõk lelkesítésének" mert MI vagyunk az öregebbek és tapasztaltabbak. Ha nem tesszük, nem "hajtjuk elõre õket" természetesen tõlünk telhetõ példát is mutatva, akkor bizony egyszerûen SORSUKRA HAGYJUK UTÓDAINKAT aminek egyenes következménye a szellemi-morális-társadalmi hanyatlás amit az emberiség bukása/eltûnése is követhet. Utódaink még rászorulnak a "vének tanácsára".
Záradékul: lentebbi hozzászólásomban a "feltéve de meg nem engedve" elven említettem a "visszafordulást" amit én se helyeslek DE egyéni szabadság joga eldönteni hogy "velünk tartanak az úton" vagy sem (kicsit olyan ez mint veszélyes harci feladatra válogatás: aki FÉL, visszaléphet). Gyerekeink/unokáink nem élték át ezeket a nagyszerû változásokat folyamatában. "Mindent készen kaptak" ezért nem tudják értékelni talán fel se fogják hogy milyen nagyszerû világba születtek annak összes baja-gondja ellenére (gondok mindig is voltak és lesznek). Mi öregek csak "útmutatást" és késztetést adhatunk. Akár elfogadják akár nem, AZ UTAT már NEKIK kell járni tovább. Ha képtelenek "tovább mászni" és visszafordulnak a túl meredek úton megkezdõdik az emberiség gyors hanyatlása ("lejtõn lefelé "gyorsabb a járás"). A "visszafordulásra" mindig akadhat ürügy, legjobban egy kazah (Bek könyve nekem is megvan) közmondással lehet jellemezni "Rossz táncost még a t*ke" is zavarja"...
A technika fejlõdése messze túllépte az ideális szintet. A döntéshozók pedig általában a saját kis érdekeiket tartják szem elõtt. Vegyünk egy borzasztó egyszerû példát: A hanghordozó eszközök megjelenése és elterjedése során senkinek nem jutott eszébe, hogy ezzel csak Magyarországon ezrek veszítik majd el munkájukat, kenyérkeresetüket. El is veszítették. Van felelõse ennek? Nincs. Itt a gond... Egy technikai újítás társadalmi hatásaiért nem szokás vállalni a felelõsséget, hiszen akkor leleplezõdne a közgazdaságtan legálnokabb fogalma, a gazdaságosság.
Azért az nem rossz hogy még most is találtam virágzó akác fákat. :) Nem is egyet és még csak nem is messze a Bükkben hanem itt a Berva völgy bejáratánál az OMYA elõtt, egy mélyebb fekvésû részen. Még bodza is van ami…
Azért az nem rossz hogy még most is találtam virágzó akác fákat.
Nem is egyet és még csak nem is messze a Bükkben hanem itt a Berva völgy bejáratánál az OMYA elõtt, egy mélyebb fekvésû részen. Még bodza is van ami virágzik ott.
Az valószínû másodvirágzás.
Azért az nem rossz hogy még most is találtam virágzó akác fákat.

Nem is egyet és még csak nem is messze a Bükkben hanem itt a Berva völgy bejáratánál az OMYA elõtt, egy mélyebb fekvésû részen. Még bodza is van ami virágzik ott.
http://www.metnet.hu/?m=keptar&i=33752 Ennek mi a magyar neve?
Link Ennek mi a magyar neve?
Légyölõ pókszázlábú:
Link
http://www.metnet.hu/?m=keptar&i=33752 Ennek mi a magyar neve?
Link Ennek mi a magyar neve?
Biztos vagy benne, hogy van neki olyan???
Link Ennek mi a magyar neve?
Nem vitatom Nano, meglehetõsen sok helyet átnéztem puszta kiváncsiságból és legvalószinübb külsejû képet emeltem ki a sok közül mert Squalline képén a lepke testét én kéknek látom :) Magyar boglárka is lehet…
Nem vitatom Nano, meglehetõsen sok helyet átnéztem puszta kiváncsiságból és legvalószinübb külsejû képet emeltem ki a sok közül mert Squalline képén a lepke testét én kéknek látom 
Magyar boglárka is lehet Link Megjegyzem a magyar boglárka védett, eszmei értéke 50.000Ft.
Amúgy a nem mindig megbízható de kiindulási pontnak jó Wikipédia is ABC sorrendben sorolja fel sokféle változatát Link Ilyenkor célszerû képkeresõ módban "guglizni" %C3%A1rkalepke-f%C3%A9l%C3%A9k kis türelemmel ráakadhatunk
Magyaroszág összes lepkéi szinte átekinthetetlenek Link
Nem tudom mi a búbánat történt a csatolások átemelésénél de mindegyik rontott javítanom kellett de kiestem az editálásból elkéstem vele. A "képkeresõs gugli" találatai
Link Magyar boglárka
Link Magyar lepkék
Link
Ennél azért sokkal bonyolultabb a helyzet: http://jasius.hu/lepidopterology/lycaenidae.html
Ennél azért sokkal bonyolultabb a helyzet: Link
Nem vitatom Nano, meglehetõsen sok helyet átnéztem puszta kiváncsiságból és legvalószinübb külsejû képet emeltem ki a sok közül mert Squalline képén a lepke testét én kéknek látom
Magyar boglárka is lehet
Link Megjegyzem a magyar boglárka védett, eszmei értéke 50.000Ft.
Amúgy a nem mindig megbízható de kiindulási pontnak jó Wikipédia is ABC sorrendben sorolja fel sokféle változatát
Link Ilyenkor célszerû képkeresõ módban "guglizni" %C3%A1rkalepke-f%C3%A9l%C3%A9k kis türelemmel ráakadhatunk
Magyaroszág összes lepkéi szinte átekinthetetlenek
Link
Nanovich* 99% hogy igazad van :) Találtam egy képet melynek szövege: " Közönséges boglárka [Polyommatus icarus] Common blue Ez a szép kék lepke a lóhereféléken és az iglicefajokon él. Májustól októberig repül. Ez a hím,…
Nanovich* 99% hogy igazad van 
Találtam egy képet melynek szövege: " Közönséges boglárka [polyommatus icarus] Common blue
Ez a szép kék lepke a lóhereféléken és az iglicefajokon él. Májustól októberig repül. Ez a hím, a nõstény szárnya szélén fekete alapon narancssárga foltok vannak." Squalline képén eszerint nõstény van (teste kék, barnás szárnyán ott vannak a sárga foltok és a szárnyait "keretezõ" fehéres csík is ugyanaz) Forrás: KFKI-Élõvilág Link
Ennél azért sokkal bonyolultabb a helyzet:
Link
Azzal teljesen egyetértek, hogy az ideális demokrácia a 0 K fokhoz (vagy a fénysebességhez) hasonlóan el nem érhetõ, de megközelíthetõ. S tisztességesen törekedni is kell az elérésére. Az ember -és a hozzá hasonló…
Azzal teljesen egyetértek, hogy az ideális demokrácia a 0 K fokhoz (vagy a fénysebességhez) hasonlóan el nem érhetõ, de megközelíthetõ. S tisztességesen törekedni is kell az elérésére.
Az ember -és a hozzá hasonló "falkaállatok"- közösségének az a természetes állapota, hogy van az alfa hím, meg néhány erõs, ügyes egyed, akik végeredményben kisajátítják maguknak a legjobb falatokat és a legkívánatosabb nemi partnereket, a gyöngébbeknek pedig coki!
Azoknak marad a kevés ennivaló, és a vezér áhitatos csodálata (és megbuktatásának örökös vágya)
Az a gondolat, hogy a hatalom nem az alfa hím, a vezér kezében van, hanem a közösség minden
tagja egyformán részesül belõle, messze túlmutat az emberben ott lappangó állati mivolton. Nem állítom, hogy egy autokratikus kormányzati forma adott esetben nem mûködhet megfelelõen, mindenesetre a modern nyugati ember számára a képviseleti demokráciánál jobbat még nem sikerült kitalálni.
"Emberfeletti", emelkedett koncepció, nem csoda, hogy a hús-vér emberek nem mindig tudnak megmaradni a keretei között. Bizony, a választott tisztségviselõk is sokszor visszaélnek megbízatásukkal, és enyhén szólva nem az a szemléletmód van elterjedve, hogy a nép a fõnök, és a választott képviselõk, tisztségviselõk az õ szolgái -inkább fordítva gondolja a többség. S ezzel rögtön kimutatja, hogy nem érti a képviseleti demokrácia alapeszméjét.
Szinte biztos, hogy a törvények sem úgy jöttek létre a ködös elõidõkben, hogy az egymással egyenlõk leültek a kerek asztalhoz, és okos játékszabályokat alkottak a maguk számára. A törvényt is a góré adta, mert rájött: jobb bizonyos dolgokban engednie az alávetetteknek a stabilitás, a status quo érdekében. Ha nem így tesz, örökös lesz a torzsalkodás, és az õ feneke alól is hamarosan kiránthatja a trónszéket valamelyik tehetséges aspiráns. Állandóan nem lehet felülkerekedni a harcban, a hadúr elõbb-utóbb megbukik.
Azután az alárendeltek is hajlamosak a Vezér széles háta mögötti felsorakozásra mind a mai napig.
Hogy régebben is mindent megtudott alattvalóiról az uralkodó, vitatom. Hisz nagyon sok alárendeltjérõl nem is tudott sem a fáraó, sem az arkhón, sem pedig az imperátor (de még a feudális király sem) Népszámlálások, adóösszeírások voltak már az ókorban is, de milyen lehetett ezek pontossága a mai nyilvántartásokkal összehasonlítva?
A korabeli államhatalomnak, hatóságnak korántsem volt annyira kiszolgáltatva az ember, egyszerûen azért, mert ezek elõl könnyû volt elszökni.
Az elmúlt évszázadokban voltak erdõk, magas hegyek, ahol az üldözöttek, szegénylegények elbújhattak. Aki akarta, vagy kényszerítve volt rá, kívül helyezhette magát a társadalmon.
Manapság ez a lehetõség -legalábbis a civilizált országokban- már nincs meg, nincs sherwood-i erdõ. Jó-e ez vajon, vagy sem?
Persze, könnyû azt mondani, hogy tartsa be a törvényt az ember, és akkor nem lesz baj. A törvény betartása azonban korántsem egyformán könnyû mindenkinek. A jóllakott, a vagyonos könnyen tartja be a törvényt, mely mellesleg éppen az õ malmára hajtja a vizet. E tekintetben tehát nincs emberegyenlõség.
De ettõl függetlenül is, a korunkra jellemzõ túlszabályozottság nyomasztó. Persze lehet azzal jönni, hogy a sok szabály a mi érdekünket szolgálja -jólétünk, bántatlanságunk érdekében vannak. Meg kell mondjam, nem nagyon hiszek ebben. Hogy az állam minden mozdulatunkat nyilván tartja, és például tudni akar minden financiális lépésünkrõl, nekem nem tetszik.
Egy banális példa a rátenyerlésre, növekvõ korlátozásunkra: ha néhány évtizeddel ezelõtt légpuskával az elszaporodott galambokra lövöldöztél volna a kertedben, azt mindenki természetesnek vette volna. Manapság ad 1 : állatkínzásért felelõsségre vonnának. Ad 2: a rendõrség valószínûleg "megkapirgálná" a légfegyver tartásának szabályszerûségét.
Thermometer csak egy elhaló visszhang- azt hiszem alapjában a korrumpálódás lehetõsége rontja meg a vezetõk javarészét ÉVEZREDEK ÓTA mert a "sok pénznél jobb a több", a pénzzel hatalmat szerezhetsz és a hatalom még több pénzt fial.
Jogos gondolat hogy a fáraó, arkhón, kormányzó a tájékozatlanabb volt (vélhetõen manipulált nyilvántartások is "megvezették"; mai példája egy "jó könyvelõ" és egy "ügyes ügyvéd" pld. elfedhet szinte bármit) csak hozzávetõleges képet kapott a "hadrafogható" létszámról, terményekrõl, eszközökrõl.
Ettõl függetlenül, bármely korban ha valaki felkeltette a "hatóság" érdeklõdését "kíberek hadát" küldték nyomába aki lesték minden mozdulatát és "élõlánccal", fényjelekkel adtak hírt feletteseiknek.
Ha emiatt az illetõ ismeretlen helyre "meglépett" akkoriban könnyebben megtehette valóban. Innen kétfelé ágazik a "követés". Ha veszélyes ellenfél volt "kutatócsapatokat" küldtek szét mindenfelé akik addig keresték míg rátaláltak, ha folytatta tovább új helyén a rablást vagy lázítást. Ha meghúzta magát, amig lapult a hatalomra nézve elhárult a veszély, békén hagyták. A "lázadásról" még annyit, manapság az elegedetlenkedõnek nem kell illegalitásba vonulnia, a véleménnyilványítás demokratikus szabadsága biztosítja hogy nyílt szervezetbe is tömörülhet. Nagyszerû, éljen a szabadság

Csakhogy... az "átkosban" lehalkítva szólt a Szabad Európa rádió, véleményét mindenki "megtartotta magának" (leszámítva a hangoskodó provokátorokat) legfeljebb a költõ szavaival "itt valahol, ott valahol négy öt magyar összehajol" nem kerültek szem elé. A mai másként gondolkodók VALAMENNYIEN SZEM ELÕTT VANNAK, csoportjaik egymás ellen fordíthatók vagy külön külön felmorzsolhatók. No nem fizikailag az "nem szalonképes" manapság, hanem teljesen legális tiszta törvényes eszközökkel (mindenki tud példát rá) csendesítik el. Ellenõrzésükre nem kellenek szuper eszközök sem, az óvodától kezdve mindenkinek van valamilyen "kísérõlapja" és mindenütt marad nyoma iskoláiban, munkahelyein, bankban, orvosnál (egy átlagpolgár "betegéletútja" tartalmaz minden kezelést, mûtétet, orvosait, gyógyszerezését, azt is hogy mikor mit és hol váltott ki) bankszámla adószám révén pontosan felmérhetik életviszonyait, kártyás vásárlások nyomán hol mikor mit és mennyiért vásárolt. Bárkinek végigkövethetõ élete és "profilképe" is kialakítható. Mai eszközeink felgyorsítják ezt a folyamatot, amire régen még "kartotékok" és "utánajárók" voltak akik összeszedtek minden elérhetõ információt a "célszemélyrõl". Kétséged ne legyen ez a már fáraók korában is így lehetett és mindenütt ahol irányított emberi közösségek voltak. A hírszerzést már Szun Ce is a legfontosabbnak tekintette mert úgy vélte, jobb ha az ellenfél csak akkor veszi észre, hogy veszített, amikor már késõ... Koreában is úgy tartották "a legkisebb ottfelejtett parázs is tûzvészt okozhat" ezért bárhol fel kell kutatni és el kell taposni. A fáraónak is voltak bizonyára "erre szakosodott" papjai.
A vezetõk szelekciója a régi idõkben valóban a kiemelkedõ testi/szellemi képességeken alapult, számított és ma is sokat számít a karizmatikus megjelenés, bár manapság egy gnóm is aspirálhat vezetésre ha jó kapcsolati köre és erõs anyagi bázisa van. Az se baj ha nem ért semmihez de képes megfizetni tanácsadóit. Hogy aztán a tanácsadók javarészt érdekük és alvezéreik érdekének megfelelõen adják tanácsaikat, istenem, "nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját". Egy teljesen pártatlan, szinte "földönkívüli" testületnek kellene kiválasztani a vezetõket szellemi-morális-pszichikai képességeik és szerénységük alapján. Plutarkhosz ír egy kiváló vezetõ athéni államférfirõl akinek hagyatékában halála után csak személyes háztartási tárgyakat és öreg fegyvereket találtak, kiderült semmilyen nagy értékû vagyontárgyat nem szerzett több évtizedes mûködése alatt.Ez a ritka kivételek egyike mint késõbb pld. Mahatma Gandhi volt.
Valamilyen boglárka (Lycaenidae), de a linkelt kép alapján nem lehet eldönteni a pontos faji besorolást.
Valamilyen boglárka (Lycaenidae), de a linkelt kép alapján nem lehet eldönteni a pontos faji besorolást.
Nanovich* 99% hogy igazad van

Találtam egy képet melynek szövege: "
Közönséges boglárka [polyommatus icarus] Common blue
Ez a szép kék lepke a lóhereféléken és az iglicefajokon él. Májustól októberig repül. Ez a hím, a nõstény szárnya szélén fekete alapon narancssárga foltok vannak." Squalline képén eszerint nõstény van (teste kék, barnás szárnyán ott vannak a sárga foltok és a szárnyait "keretezõ" fehéres csík is ugyanaz) Forrás: KFKI-Élõvilág
Link
Valamilyen boglárka (Lycaenidae), de a linkelt kép alapján nem lehet eldönteni a pontos faji besorolást.
Valamilyen boglárka (Lycaenidae), de a linkelt kép alapján nem lehet eldönteni a pontos faji besorolást.
Köszi.
Ennek a lepkének mi a magyar neve? http://www.metnet.hu/?m=keptar&i=33750
Ennek a lepkének mi a magyar neve? Link
Valamilyen boglárka (Lycaenidae), de a linkelt kép alapján nem lehet eldönteni a pontos faji besorolást.
Ennek a lepkének mi a magyar neve?
Link
Két és fél év:
Link LinkMás:
Link Link
Azzal teljesen egyetértek, hogy az ideális demokrácia a 0 K fokhoz (vagy a fénysebességhez) hasonlóan el nem érhetõ, de megközelíthetõ. S tisztességesen törekedni is kell az elérésére. Az ember -és a hozzá hasonló…
Azzal teljesen egyetértek, hogy az ideális demokrácia a 0 K fokhoz (vagy a fénysebességhez) hasonlóan el nem érhetõ, de megközelíthetõ. S tisztességesen törekedni is kell az elérésére.
Az ember -és a hozzá hasonló "falkaállatok"- közösségének az a természetes állapota, hogy van az alfa hím, meg néhány erõs, ügyes egyed, akik végeredményben kisajátítják maguknak a legjobb falatokat és a legkívánatosabb nemi partnereket, a gyöngébbeknek pedig coki!
Azoknak marad a kevés ennivaló, és a vezér áhitatos csodálata (és megbuktatásának örökös vágya)
Az a gondolat, hogy a hatalom nem az alfa hím, a vezér kezében van, hanem a közösség minden
tagja egyformán részesül belõle, messze túlmutat az emberben ott lappangó állati mivolton. Nem állítom, hogy egy autokratikus kormányzati forma adott esetben nem mûködhet megfelelõen, mindenesetre a modern nyugati ember számára a képviseleti demokráciánál jobbat még nem sikerült kitalálni.
"Emberfeletti", emelkedett koncepció, nem csoda, hogy a hús-vér emberek nem mindig tudnak megmaradni a keretei között. Bizony, a választott tisztségviselõk is sokszor visszaélnek megbízatásukkal, és enyhén szólva nem az a szemléletmód van elterjedve, hogy a nép a fõnök, és a választott képviselõk, tisztségviselõk az õ szolgái -inkább fordítva gondolja a többség. S ezzel rögtön kimutatja, hogy nem érti a képviseleti demokrácia alapeszméjét.
Szinte biztos, hogy a törvények sem úgy jöttek létre a ködös elõidõkben, hogy az egymással egyenlõk leültek a kerek asztalhoz, és okos játékszabályokat alkottak a maguk számára. A törvényt is a góré adta, mert rájött: jobb bizonyos dolgokban engednie az alávetetteknek a stabilitás, a status quo érdekében. Ha nem így tesz, örökös lesz a torzsalkodás, és az õ feneke alól is hamarosan kiránthatja a trónszéket valamelyik tehetséges aspiráns. Állandóan nem lehet felülkerekedni a harcban, a hadúr elõbb-utóbb megbukik.
Azután az alárendeltek is hajlamosak a Vezér széles háta mögötti felsorakozásra mind a mai napig.
Hogy régebben is mindent megtudott alattvalóiról az uralkodó, vitatom. Hisz nagyon sok alárendeltjérõl nem is tudott sem a fáraó, sem az arkhón, sem pedig az imperátor (de még a feudális király sem) Népszámlálások, adóösszeírások voltak már az ókorban is, de milyen lehetett ezek pontossága a mai nyilvántartásokkal összehasonlítva?
A korabeli államhatalomnak, hatóságnak korántsem volt annyira kiszolgáltatva az ember, egyszerûen azért, mert ezek elõl könnyû volt elszökni.
Az elmúlt évszázadokban voltak erdõk, magas hegyek, ahol az üldözöttek, szegénylegények elbújhattak. Aki akarta, vagy kényszerítve volt rá, kívül helyezhette magát a társadalmon.
Manapság ez a lehetõség -legalábbis a civilizált országokban- már nincs meg, nincs sherwood-i erdõ. Jó-e ez vajon, vagy sem?
Persze, könnyû azt mondani, hogy tartsa be a törvényt az ember, és akkor nem lesz baj. A törvény betartása azonban korántsem egyformán könnyû mindenkinek. A jóllakott, a vagyonos könnyen tartja be a törvényt, mely mellesleg éppen az õ malmára hajtja a vizet. E tekintetben tehát nincs emberegyenlõség.
De ettõl függetlenül is, a korunkra jellemzõ túlszabályozottság nyomasztó. Persze lehet azzal jönni, hogy a sok szabály a mi érdekünket szolgálja -jólétünk, bántatlanságunk érdekében vannak. Meg kell mondjam, nem nagyon hiszek ebben. Hogy az állam minden mozdulatunkat nyilván tartja, és például tudni akar minden financiális lépésünkrõl, nekem nem tetszik.
Egy banális példa a rátenyerlésre, növekvõ korlátozásunkra: ha néhány évtizeddel ezelõtt légpuskával az elszaporodott galambokra lövöldöztél volna a kertedben, azt mindenki természetesnek vette volna. Manapság ad 1 : állatkínzásért felelõsségre vonnának. Ad 2: a rendõrség valószínûleg "megkapirgálná" a légfegyver tartásának szabályszerûségét.
A demokrácia csak nekünk cél. Az amerikai-cionista külpolitika kezében évtizedek óta alkalmazott eszköz. A társadalmak megosztására, geopolitikai erõcentrumok destabilizálására, amerikaellenes rezsimek megdöntésére, tõkepárti kollaboráns erõk toborzására és bábkormányok hatalomra juttatására használt módszer. A többi rizsa.
Szeke a totális ellenõrzés LEHETÕSÉGE tényleg valóban nem fikció. Ez is FELHASZNÁLÓ kérdése. Tényleg nem kellemes érzés ha a sarki kamera bekukkolhat kocsim csomagtartójába rendetlenül bedobált cuccaim közé kiváltva…
Szeke a totális ellenõrzés LEHETÕSÉGE tényleg valóban nem fikció. Ez is FELHASZNÁLÓ kérdése. Tényleg nem kellemes érzés ha a sarki kamera bekukkolhat kocsim csomagtartójába rendetlenül bedobált cuccaim közé kiváltva természetes szégyenérzetem.
DE- ugyanezek a kamerák azonosíthatnak egy veszélyes rablót egy lopott autót vagy akár terroristát és elsõsorban ezzel a céllal telepítették õket de ennél többre nem is lehet használni mert "oda van csavarozva" nem követhet mint akár a tulajdon mobilod. Amíg a TE lakásod és életed nem kukkolják, becsületes ember lévén nem is lehet félnivalód bár nyilvánvalóan viszolygást kelt a tudat hogy mellékutcában is láthatja valaki "jóízû nadrágvakarásod". Kissé olyan mint a védõoltás, ami kellemetlen de hatásos.
Azt már Shakespeare is megírta "A világ egy nagy színház benne az emberek a színészek" - ugyanazt a darabot játsszuk mióta társadalmakba szervezõdött az emberiség csupán változó kellékekkel. Efelõl senkinek nem lehet kétsége, bármely kort, bármely országot nézel, a társadalomirányítás mindenkor az információ- és hírszerzésre támaszkodott és már akkor is szinte perceken belül megtudtak mindent amit csak akartak a mai fejlett eszközök nélkül is. Minden korban voltak rablóbandák és lázadók akiket -ezért vagy azért- de "ki kellett vonni a forgalomból". Ez van, a társadalmi egysúly és közrend fenntartását szolgál/ta/ja akár elfogadjuk akár nem. Az már felhasználó kérdése hogy ÉL vagy VISSZAÉL ellenõrzési lehetõségével. Súlyos visszaélés esetén ebbe talán lehet beleszólásunk, HA rájövünk.
A "retorika" és demokrácia... tudod "a szó veszélyes fegyver". A "szavak mágiájával" szándék szerint fellázítható vagy lecsillapítható akármekkora tömeg. Tetszés formálható akár hangsúlyok megváltoztatásával is. Legegyszerûbb példa rá egy régi vicc: tolvajnak, gazembernek nevezték X.Y. állampolgárt. Az becsületsértés miatt perre ment. A bíróság kötelezte a sértõt hogy nyilvánosan jelentse ki X.Y. nem tolvaj, nem gazember. Az belenyugodott elmondta a szöveget ám kérdõ hangsúllyal- "X.Y. nem tolvaj? X.Y. nem gazember?" Egy koreai mondás szerint "Hatalmas ereje van a szavaknak mert képesek a bukást dicsõséggé, a dicsõséget bukássá változtatni". Ameddig az emberiség történelme követhetõ, mindenkor látható hogy akármilyen lózungokat hirdetnek ki a népnek (egy közmondás szerint "amig lósz*r van veréb is van") lesznek követõi és lesznek ellenzõi. Ezek vagy érdekbõl vagy "egyszerû" ostobaságból állnak a nekik tetszõ oldalra.
A mai értelemben vett demokrácia -mindenki egyenlõ, joga van emberi méltóságához és az emberi bánásmódhoz- csak egy "elméleti etalon" mint a 0 K°, megközelíthetjük de nem érjük el. Mindig voltak és lesznek "egyenlõk közt egyenlõbbek" avagy "egyenlõk között az elsõ". Járta is régebben egy tréfa. Kihirdetik a népnek: "Mától kezdve nincs fehér és fekete, mindenki részrehajlás nélkül szürke lesz. Tisztelt szürke állampolgárok, felkérem Önöket hogy a világosszürkék ide álljanak, a sötétszürkék oda."
Azért szép gondolat a demokrácia, természetesen törekedni kell elérésére 
Totális kontroll mindig is volt csak eszközei lettek kifinomultabbak. Ha magadra vontad a "hatóság" figyelmét, az ókorban sem kellett mobil se GPS hogy tudják merre jársz mit csinálsz mert a spicli rejtve mögötted loholt, kamera és telefon se kellett mert élõláncban adták tovább amit láttak-hallottak. Ezzel mit tudsz kezdeni? Volt, van és lesz.
Az ostoba ember mivel ostoba, annak asszisztál aki hangosabban és neki tetszõen kiabál a hordó tetejérõl... erre is nagyjából igaz a Gauss görbe: az emberek 20%-a ostoba, 60%-a átlagos, 20%-a kiváló képességû. Ostobák mindenkor voltak és lesznek, mit tehetsz ellene?
T. Modik és fórumtársak, elnézést a szómenésért most már tényleg levonulok a tereprõl
Azzal teljesen egyetértek, hogy az ideális demokrácia a 0 K fokhoz (vagy a fénysebességhez) hasonlóan el nem érhetõ, de megközelíthetõ. S tisztességesen törekedni is kell az elérésére.
Az ember -és a hozzá hasonló "falkaállatok"- közösségének az a természetes állapota, hogy van az alfa hím, meg néhány erõs, ügyes egyed, akik végeredményben kisajátítják maguknak a legjobb falatokat és a legkívánatosabb nemi partnereket, a gyöngébbeknek pedig coki!
Azoknak marad a kevés ennivaló, és a vezér áhitatos csodálata (és megbuktatásának örökös vágya)
Az a gondolat, hogy a hatalom nem az alfa hím, a vezér kezében van, hanem a közösség minden
tagja egyformán részesül belõle, messze túlmutat az emberben ott lappangó állati mivolton. Nem állítom, hogy egy autokratikus kormányzati forma adott esetben nem mûködhet megfelelõen, mindenesetre a modern nyugati ember számára a képviseleti demokráciánál jobbat még nem sikerült kitalálni.
"Emberfeletti", emelkedett koncepció, nem csoda, hogy a hús-vér emberek nem mindig tudnak megmaradni a keretei között. Bizony, a választott tisztségviselõk is sokszor visszaélnek megbízatásukkal, és enyhén szólva nem az a szemléletmód van elterjedve, hogy a nép a fõnök, és a választott képviselõk, tisztségviselõk az õ szolgái -inkább fordítva gondolja a többség. S ezzel rögtön kimutatja, hogy nem érti a képviseleti demokrácia alapeszméjét.
Szinte biztos, hogy a törvények sem úgy jöttek létre a ködös elõidõkben, hogy az egymással egyenlõk leültek a kerek asztalhoz, és okos játékszabályokat alkottak a maguk számára. A törvényt is a góré adta, mert rájött: jobb bizonyos dolgokban engednie az alávetetteknek a stabilitás, a status quo érdekében. Ha nem így tesz, örökös lesz a torzsalkodás, és az õ feneke alól is hamarosan kiránthatja a trónszéket valamelyik tehetséges aspiráns. Állandóan nem lehet felülkerekedni a harcban, a hadúr elõbb-utóbb megbukik.
Azután az alárendeltek is hajlamosak a Vezér széles háta mögötti felsorakozásra mind a mai napig.
Hogy régebben is mindent megtudott alattvalóiról az uralkodó, vitatom. Hisz nagyon sok alárendeltjérõl nem is tudott sem a fáraó, sem az arkhón, sem pedig az imperátor (de még a feudális király sem) Népszámlálások, adóösszeírások voltak már az ókorban is, de milyen lehetett ezek pontossága a mai nyilvántartásokkal összehasonlítva?
A korabeli államhatalomnak, hatóságnak korántsem volt annyira kiszolgáltatva az ember, egyszerûen azért, mert ezek elõl könnyû volt elszökni.
Az elmúlt évszázadokban voltak erdõk, magas hegyek, ahol az üldözöttek, szegénylegények elbújhattak. Aki akarta, vagy kényszerítve volt rá, kívül helyezhette magát a társadalmon.
Manapság ez a lehetõség -legalábbis a civilizált országokban- már nincs meg, nincs sherwood-i erdõ. Jó-e ez vajon, vagy sem?
Persze, könnyû azt mondani, hogy tartsa be a törvényt az ember, és akkor nem lesz baj. A törvény betartása azonban korántsem egyformán könnyû mindenkinek. A jóllakott, a vagyonos könnyen tartja be a törvényt, mely mellesleg éppen az õ malmára hajtja a vizet. E tekintetben tehát nincs emberegyenlõség.
De ettõl függetlenül is, a korunkra jellemzõ túlszabályozottság nyomasztó. Persze lehet azzal jönni, hogy a sok szabály a mi érdekünket szolgálja -jólétünk, bántatlanságunk érdekében vannak. Meg kell mondjam, nem nagyon hiszek ebben. Hogy az állam minden mozdulatunkat nyilván tartja, és például tudni akar minden financiális lépésünkrõl, nekem nem tetszik.
Egy banális példa a rátenyerlésre, növekvõ korlátozásunkra: ha néhány évtizeddel ezelõtt légpuskával az elszaporodott galambokra lövöldöztél volna a kertedben, azt mindenki természetesnek vette volna. Manapság ad 1 : állatkínzásért felelõsségre vonnának. Ad 2: a rendõrség valószínûleg "megkapirgálná" a légfegyver tartásának szabályszerûségét.
Optimista vagy. Az állampolgárok feletti totális ellenõrzés többé nem fikció, hanem a kõkemény valóság. Keményebb idõket élünk mint az ókori egyiptomiak. Ma ugyanolyan alávetett, rabszolga vagy, csak az eszközök…
Optimista vagy. Az állampolgárok feletti totális ellenõrzés többé nem fikció, hanem a kõkemény valóság. Keményebb idõket élünk mint az ókori egyiptomiak. Ma ugyanolyan alávetett, rabszolga vagy, csak az eszközök változtak, a díszletet cserélték csak ki, a lényeg ugyanaz. Annyi különbség van azért, hogy az uralkodó kiléte ma ismeretlen. Nerm tudja senki, ki irányít valójában. Egyiptomban ezt legalább tudták. A demokratikus, emberi jogi alapelvek semmit sem érnek, mert csak a retorika részei. A zsarnokok uralkodnak, még alattvalóik gondolatait is ismerik. Erre jók a "közösségi oldalak". A totális kontrol megérkezett teljes valójában! Az ostoba emberek pedig asszisztálnak, hiszen ostobák...
Szeke a totális ellenõrzés LEHETÕSÉGE tényleg valóban nem fikció. Ez is FELHASZNÁLÓ kérdése. Tényleg nem kellemes érzés ha a sarki kamera bekukkolhat kocsim csomagtartójába rendetlenül bedobált cuccaim közé kiváltva természetes szégyenérzetem.
DE- ugyanezek a kamerák azonosíthatnak egy veszélyes rablót egy lopott autót vagy akár terroristát és elsõsorban ezzel a céllal telepítették õket de ennél többre nem is lehet használni mert "oda van csavarozva" nem követhet mint akár a tulajdon mobilod. Amíg a TE lakásod és életed nem kukkolják, becsületes ember lévén nem is lehet félnivalód bár nyilvánvalóan viszolygást kelt a tudat hogy mellékutcában is láthatja valaki "jóízû nadrágvakarásod". Kissé olyan mint a védõoltás, ami kellemetlen de hatásos.
Azt már Shakespeare is megírta "A világ egy nagy színház benne az emberek a színészek" - ugyanazt a darabot játsszuk mióta társadalmakba szervezõdött az emberiség csupán változó kellékekkel. Efelõl senkinek nem lehet kétsége, bármely kort, bármely országot nézel, a társadalomirányítás mindenkor az információ- és hírszerzésre támaszkodott és már akkor is szinte perceken belül megtudtak mindent amit csak akartak a mai fejlett eszközök nélkül is. Minden korban voltak rablóbandák és lázadók akiket -ezért vagy azért- de "ki kellett vonni a forgalomból". Ez van, a társadalmi egysúly és közrend fenntartását szolgál/ta/ja akár elfogadjuk akár nem. Az már felhasználó kérdése hogy ÉL vagy VISSZAÉL ellenõrzési lehetõségével. Súlyos visszaélés esetén ebbe talán lehet beleszólásunk, HA rájövünk.
A "retorika" és demokrácia... tudod "a szó veszélyes fegyver". A "szavak mágiájával" szándék szerint fellázítható vagy lecsillapítható akármekkora tömeg. Tetszés formálható akár hangsúlyok megváltoztatásával is.
Legegyszerûbb példa rá egy régi vicc: tolvajnak, gazembernek nevezték X.Y. állampolgárt. Az becsületsértés miatt perre ment. A bíróság kötelezte a sértõt hogy nyilvánosan jelentse ki X.Y. nem tolvaj, nem gazember. Az belenyugodott elmondta a szöveget ám kérdõ hangsúllyal- "X.Y. nem tolvaj? X.Y. nem gazember?" Egy koreai mondás szerint "Hatalmas ereje van a szavaknak mert képesek a bukást dicsõséggé, a dicsõséget bukássá változtatni". Ameddig az emberiség történelme követhetõ, mindenkor látható hogy akármilyen lózungokat hirdetnek ki a népnek (egy közmondás szerint "amig lósz*r van veréb is van") lesznek követõi és lesznek ellenzõi. Ezek vagy érdekbõl vagy "egyszerû" ostobaságból állnak a nekik tetszõ oldalra.
A mai értelemben vett demokrácia -mindenki egyenlõ, joga van emberi méltóságához és az emberi bánásmódhoz- csak egy "elméleti etalon" mint a 0 K°, megközelíthetjük de nem érjük el. Mindig voltak és lesznek "egyenlõk közt egyenlõbbek" avagy "egyenlõk között az elsõ". Járta is régebben egy tréfa. Kihirdetik a népnek: "Mától kezdve nincs fehér és fekete, mindenki részrehajlás nélkül szürke lesz. Tisztelt szürke állampolgárok, felkérem Önöket hogy a világosszürkék ide álljanak, a sötétszürkék oda."
Azért szép gondolat a demokrácia, természetesen törekedni kell elérésére

Totális kontroll mindig is volt csak eszközei lettek kifinomultabbak. Ha magadra vontad a "hatóság" figyelmét, az ókorban sem kellett mobil se GPS hogy tudják merre jársz mit csinálsz mert a spicli rejtve mögötted loholt, kamera és telefon se kellett mert élõláncban adták tovább amit láttak-hallottak. Ezzel mit tudsz kezdeni? Volt, van és lesz.
Az ostoba ember mivel ostoba, annak asszisztál aki hangosabban és neki tetszõen kiabál a hordó tetejérõl... erre is nagyjából igaz a Gauss görbe: az emberek 20%-a ostoba, 60%-a átlagos, 20%-a kiváló képességû. Ostobák mindenkor voltak és lesznek, mit tehetsz ellene?
T. Modik és fórumtársak, elnézést a szómenésért most már tényleg levonulok a tereprõl
Mondasz valamit. A technika fejlõdésével az elnyomás eszközei is változnak. Még mindig azt a sztereotip (tév)képzetet ápoljuk sokan (köztük én is), hogy elnyomni valakiket fõleg fegyveres erõszakkal lehet. Holott…
Mondasz valamit. A technika fejlõdésével az elnyomás eszközei is változnak. Még mindig azt a sztereotip (tév)képzetet ápoljuk sokan (köztük én is), hogy elnyomni valakiket fõleg fegyveres erõszakkal lehet.
Holott uralomra lehet jutni a lelkek és a testek felett kifinomult, s a réginél talán még hatékonyabb módszerekkel. A modern rabszolgák abban különböznek a régiektõl, hogy rabszolga voltukat nem is veszik észre. Olyan ügyesen megmanipulálták a fejüket, hogy valóban maguk asszisztálnak az alávetésükhöz, s még örülnek is neki. A Nagy Manipulátorok pedig nemcsak ismerik, de CSINÁLJÁK is alattvalóik gondolatatait -ez az igazán óriási baj!
Nagyon mûveltnek, nagyon öntudatosnak kell lennie annak a társadalomnak, mely a siker reményében szembe helyezkedhetne az ilyen befolyással. Azt kell mondjam pedig, nincs más út, hogy visszanyerjük az egyén méltóságát, mely a nyugati civilizáció alapja: tájékozottság, szuverén véleményalkotás, állampolgári büszkeség.
Igazad van, borzasztó nagy baj, hogy jelenlegi világunkat láthatatlan, megfoghatatlan érdekcsoportok irányítják. A népszuverenitás így illúzió, már csak azért is, mert a képviseleti demokrácia sajnos párt és klikkérdekeket képvisel. Egész civilizációnk -bár halálra ítélve nincs- mélyreható reformra szorul.
Már a 20. század közepén megjósolta valaki, hogy az embereket le fogják szoktatni a gondolkodásról és elõre gyártott valóság-értelmezési sémákat adnak számukra - mily meglepõ - a TV-n keresztül. Ma már nagyon sok ilyen ember rohangál az utcán... Bogár László szerint a legdurvább és legkifinomultabb diktatúra a valóság értelmezésének megmanipulálásán keresztül gyakorolja "értelmezési" hatalmát. Tehát õ már a fejekben is ott van, sugalmazva az embereknek, hogy mit és hogy hogyan képzeljenek el.
A TV hazugságai, a hírszerkesztési sémák, a tálalás azonban beszédes lehet. Abból ugyanis, hogy a TV mit és hogyan hazudik, következtetni lehet a hatalom szándékaira. Jó móka ezt elemezgetni
Sok mindenben hasonló módon látjuk a helyzetet. Elõször is, nem kell évszázadokat, évezredeket visszamenni az idõben, hogy lássuk: internet és mobiltelefon nélkül is lehet élni. Hisz a 70-es években, az én tizenéves…
Sok mindenben hasonló módon látjuk a helyzetet. Elõször is, nem kell évszázadokat, évezredeket visszamenni az idõben, hogy lássuk: internet és mobiltelefon nélkül is lehet élni. Hisz a 70-es években, az én tizenéves koromban ezeknek még hírük se volt, mégis éltünk -nem is rosszul.
Az is igaz, hogy "denaturált" életformánk mellett nem eléggé becsüljük, mert nem is ismerjük életünk "paraszti" alapjait, gyökereit. Azt, hogy a kaját nem lehet letölteni a net-rõl, hogy azért még a modern technika mellett is valakik "outdoor" verejtékeznek. Mivel nagyon sok minden állandó jelleggel rendelkezésre áll, nem érzékeljük az alapanyagok értékét, a fogyasztói társadalom elhagyta a takarékosság erényét. Manapság az igényesség számít jó tulajdonságnak, az igénytelenség a rossznak. Holott az emberiség fennmaradásának szemszögébõl nézve ez éppen fordítva van.
Viszont Akelának is sokban igaza van. Késsel kenyeret is vághatunk, meg embert is ölhetünk! Szakadék-hasonlata pedig egyenesen kitûnõ. A történelmen végigtekintve -sajnos- azt látjuk, hogy a katasztrófák, az erõszak, a háború, a vérontás végigkísérte egész eddigi történetünket. S mi mégis tovább egyensúlyoztunk a szakadék szélén, és elõre haladtunk. Abban nem értek egyet Akelával, hogy ezen az úton visszafelé is mehetünk. Visszaút, legalábbis hosszabb távon, nincs! Az idõ kerekét nem lehet visszaforgatni. Amit egyszer feltalált az emberiség, azt a továbbiakban alkalmazni is fogja -a szellemet nem lehet a palackba visszagyömöszölni. Az fel se merülhet, hogy az internetet esetleges káros szociokulturális és egyéb hatásai miatt beszüntessük. Ez nem lehetséges. Az új találmánnyal együtt kell élnie, status quo-t kell találnia az emberiségnek.
Viszont míg ez meg nem történik, csakugyan roppant veszélynek vagyunk kitéve. Az elektronika ma már lehetõvé teszi az állampolgárok feletti totális ellenõrzés gyakorlását. A "big bácsi" életünk miden másodpercét figyelemmel kísérhetné, ha akarná. Az un. "személyes adatok" védelmének roppant fontosságát láthatóan elég kevesen fogják fel. S azt is, hogy ha valamit közzé teszünk a net-en, vagy mobilhálózaton, az többé a legkevésbé sem titok. Kis túlzással olyan, mintha az utca közepén kiabálnánk azt ki. A pin kódok és nick-nevek tökéletesen hamis biztonságérzetbe ringatják a felhasználót. Holott a "big bácsi" már most is figyel, ha egyelõre csak fû alatt. Bizonyos demokratikus és emberjogi alapelvek egyelõre visszatartják az államokat attól, hogy a polgáraik fölötti teljes ellenõrzés megvalósítására használják fel a mikroprocesszorokat. De nemcsak demokratikus, humánus államszervezetek létezhetnek.
Rossz rágondolni, hogy kíméletlen, erõszakos, paranoid uralmak (volt elég ilyenekbõl a múlt században) mire tudnák felhasználni a mikroelektronikát, computereket, mûholdakat. Ezek bizony az informatika "atombombáját" jelentik, úgy is kéne bánni velük.
Mindebbõl kifolyólag soha nem volt olyan nagy jelentõsége szabadságaink, szuverenitásunk komolyan vételének és védelmének, mint éppen napjainkban. A potenciális zsarnokoknak döbbenetesen hatékony eszköz került a kezébe alattvalóik végleges leigázására. Ébernek kell tehát lennünk, sokkal inkább, mint eddig bármikor. Sajnos, úgy látom, az emberek többsége nem érzékeli a veszélyt. Adja Isten, hogy ne a saját bõrünkön kelljen megtapasztalnunk valamiféle tudományos-fantasztikus rémálom megvalósulását!
Thermometer kollega egyetértek. Sokkal nyugodtabban éltünk akkoriban mert habár jóval primitívebb formában de minden rendelkezésünkre állt ami a normális emberi élethez szükséges és alkalmazásuk veszélyeit jól ismertük.
Akkori eszközeink fejlesztését majd táguló ismereteink birtokában készített újabb eszközökre kiváltását kisebb anyag/energia/igényûekre jobb hatásfokúakra, nagyrészt a gazdaságosság (ill. a már akkor is jelentkezõ nyersanyaghiány) indokolta amellett hogy számos, korábban csak sc-fi regényben olvasott eszköz is megszületett mára. Ezek az új eszközök új ismereteket igényelnek és másfajta veszélyeket hordoznak. Emiatt másfajta szemléletmódot is igényelnek DE az emberi intellektus alkalmazkodóképessége szinte határtalan ("Az intelligencia fokmérõje az alkalmazkodóképesség") Gyerekkoromtól lelkesedtem a tudományos fejlõdésért és amíg szellemiekben követni tudom, követem a változásokat

Úgy vélem a felmerült félelmek abból adódnak hogy sokan felületes tanulás/ismerethiány vagy gyengébb szellemi képesség miatt már nehezen képesek követni a változásokat ezért nekik "minden jobb" ami régen volt

Az ilyenek félnek, oka egyszerû: "amit nem ismerünk, attól félünk". Ha az ember korosodva lelassul, utódait kell a változások követésére, "csak elõre édes fiam" új utak keresésére bíztatni, különben õk nálunk alacsonyabb szintre esnek vissza. Családomban volt több 90 év körüli ember aki halálig meglepõ szellemi frissességgel képes volt követni minden változást és továbbadni azt a nála fiatalabbaknak, az egyik pld. óvodáskorúakat tanított a csillagászat és PC alapelemeire, korukhoz mért szinten még az atomfizikára is a csillagászat révén éspedig SIKERREL

Ha nem akarunk "visszafordulást" korosztályunk KÖTELESSÉGE hogy megtaláljuk a módját "az elcsüggedõk lelkesítésének" mert MI vagyunk az öregebbek és tapasztaltabbak. Ha nem tesszük, nem "hajtjuk elõre õket" természetesen tõlünk telhetõ példát is mutatva, akkor bizony egyszerûen SORSUKRA HAGYJUK UTÓDAINKAT aminek egyenes következménye a szellemi-morális-társadalmi hanyatlás amit az emberiség bukása/eltûnése is követhet. Utódaink még rászorulnak a "vének tanácsára".
Záradékul: lentebbi hozzászólásomban a "feltéve de meg nem engedve" elven említettem a "visszafordulást" amit én se helyeslek DE egyéni szabadság joga eldönteni hogy "velünk tartanak az úton" vagy sem (kicsit olyan ez mint veszélyes harci feladatra válogatás: aki FÉL, visszaléphet). Gyerekeink/unokáink nem élték át ezeket a nagyszerû változásokat folyamatában. "Mindent készen kaptak" ezért nem tudják értékelni talán fel se fogják hogy milyen nagyszerû világba születtek annak összes baja-gondja ellenére (gondok mindig is voltak és lesznek). Mi öregek csak "útmutatást" és késztetést adhatunk. Akár elfogadják akár nem, AZ UTAT már NEKIK kell járni tovább. Ha képtelenek "tovább mászni" és visszafordulnak a túl meredek úton megkezdõdik az emberiség gyors hanyatlása ("lejtõn lefelé "gyorsabb a járás"). A "visszafordulásra" mindig akadhat ürügy, legjobban egy kazah
(Bek könyve nekem is megvan) közmondással lehet jellemezni "Rossz táncost még a t*ke" is zavarja"...