Érdekes lábashideg-elárasztásos eset volt az 1994 február közepi is. Illetőleg az egész tél is nagyon érdekesen alakult, a szendvicstelek, lyukas közepű telek egyik mintapéldánya. Az emlékezetesen zimankós 1993-as november, majd a felemás időjárású, de karácsonyra főleg nyugaton nagy havat hozó december után januárra drasztikusan, ráadásul tartósan megenyhült az idő.

Link

A hónap közepe táján változóan felhős, napos, délnyugati szeles időben 15 fok környékére szökött fel a nappali hőmérséklet. A győri hőszigeten nemcsak a hóvirág, de az aranyeső is szirmot bontott. Az alapvetően enyhe idő aztán januárban végig jellemző maradt annak ellenére, hogy 2 elvetélt próbálkozása is volt ebben a hónapban a télnek. Ezeket is megmutatom, tanulságosak.

Link     Link     Link

Ennél a 2. dekád vége felé jelentkező lehetőségnél a meteorológiai intézet "elkiabálta" a tél visszatérését. Havazásokat, jelentős lehűlést helyezett kilátásba. Ehhez képest a Balatonnál nagy köd, majd a Kisalföldön a nagy semmi lett a végeredmény. Még eső se nagyon esett, nemhogy hó. A lehűlés is csekélynek, és igencsak átmenetinek bizonyult.
A másik visszatérési kísérlet a hónap végén vette kezdetét.

Link     Link     Link

A hidegfront mögött erős, viharos északnyugati szélben felhőátvonulások, csupán kisebb záporok voltak. A hőmérséklet-csökkenés is a vártnál lényegesen kisebb lett. Egyébként mindkét helyzet arra példa, mikor az elinduló hidegleszakadásokat a túl erős nyugati drift hamar elkeni keletre. A zonális cirkuláció még nem érett meg a nagyobb blokkra, tartósabb meridionalitásba váltásra.
Erre csak február első dekádjában érett meg az idő. Ekkorra a hóval borított Kelet-Európai-síkságon jelentős mennyiségű fagyos levegő halmozódott fel.

Link

Emlékszem, Vissy Károly az időjárásjelentésében külön felhívta a figyelmet, hogy a műholdképen az orosz tábla fölött mutatkozó nagy fehér terület nem felhő, hanem  hófelszín. Jelezte, hogy a hatalmas hómezőn kialakult az a hideg légtömeg, ami időjárásunkat majd meghatározza a következő napokban. A bárikus helyzet hamarosan csakugyan úgy fordult, hogy a hidegtömeg térségünk felé indulhatott.

Link

Látható, hogy  szárazföldi hideg levegő ekkor már elárasztotta a Skandináv-félszigetet, ami az épp akkor zajló lillehammer-i téli olimpia versenyeinek igencsak kedvezett.
Hozzánk 12-én és 13-án érkezett meg a hideg levegő.

Link     Link

Tipikus magasnyomású lábashideg-beáramlás volt észak-európai AC peremén. Számottevő mediciklon-tevékenység híján csak kisebb csapadékkal járt: kezdetben esővel, később gyenge havazással. A hőmérséklet viszont fagypont alá esett a nappali órákban is, így a (legalábbis a Kisalföldön) csenevész hótakaró  több napig kitartott.
Sajnos elég hamar ellaposodott a dolog, nem fejlődött ki tartós hideghullám. A szárazföldi hideglevegő utánpótlása pár nap után megszűnt.
Jelentős enyhülés ugyan nem következett be, de jellegtelen, csak mérsékelten hideg idő állt elő a folytatásban.

Link

Egy jó helyen kialakult, jó pályán mozgó mediterrán ciklon segíthetett volna az egyre lustább, egyre kedvezőtlenebb cirkuláción, de sajnos, ez esetben nem volt szerencsénk. Nemsokára már ezt a képet láthattuk:

Link

Ezt a túl korán kezdődött, túl hamar engedő telet a kitűnőnek ígérkező szituáció se mentette meg.