Csillagászat és űrkutatás
Persze minden relatív.
Napkeltekor azt mondjuk, hogy felkelt a Nap, pedig már 8 perccel korábban felkelt

1+8 az 9. 8 percet késnek a rádiójelek a nagy táv miatt. Ha jól emlékszem.
Mindent 8 perces késéssel tudtunk meg. Mikor az ernyő kinyílt már Marsot fogott a szonda . 8 perc kell a elektromágneses hullámoknak, hogy a Marstól a Földig utazzanak. (Talán valamivel kevesebb mert egész közel van még most is a Mars..)
Sziasztok!
Feldolgoztam egy nyáron készült asztrofotómat.
LDN 673 - Lynd's Dark Nebula 673
100 darab 2.5 perces fotó lett kiátlagolva és feldolgozva. Volt még 100 darab, de azzal sajnos gondok voltak. (megbillent a távcső tükre és emiatt elállítódott az optikai tengely, ami torz csillagokat eredményezett)
Távcső: 200/800 Newton tükrös távcső (200mm-es átmérő - 800mm-es fókusz)
Távcsőmechanika: Skywatcher AZ-EQ6 GOTO
Távcsőmechanika vezetőegység: Lacerta M-Gen autoguider
Fényképezőgép: átalakított Canon EOS6D
2018.07.17.-től augusztus végéig bezárólag.
A fotón egy sötétköd látható... egy porfelhő, ami eltakarja a mögötte csillagok fényét. Az objektum szabad szemmel nem látható, azonban vadásztávcsővel úgy érzi az ember, hogy ott hiányos az égterület.
A célobjektum a Sas csillagképben található. Mögötte hűvös csillagok vannak, melyek főként vörösek és sárgásak.

Jaja! Előd se rossz. Ha ebéd akkor Ürvilág.
A te cikkedet is várom ám! Én szinte csak ilyeneket olvasok!

Valóban Ennek ellenére az én cikkem is hamarosan kinn, más logika mentén épül fel. Addig azonban olvassátok nyugodtan Frey Sándor mindig kiváló cikkeket ír.
Az ŰRVILÁG.HU-n fentvan a cikk. Szerintem jól össze lett foglalva. Én mindig ezt az oldalt olvasom.
Link
Link
Van den Bergh 15
A Camelopardalis csillagképben van egy úgynevezett reflexiós ködösség. A csillag fénye visszaverődik a Camelopardalis OB1 molekuláris felhőről és emiatt látszólag világít az egész. A csillagot szabad szemmel lehet látni, azonban a ködhöz már fotografikus rendszer kell.
Összesen 200 darab 2.5 perces fotó kellett ehhez a képhez.
Távcső: 200/800 Newton tükrös távcső (200mm-es átmérő - 800mm-es fókusz)
Távcsőmechanika: Skywatcher EQ6 GOTO (ami masszív és képes követni a célobjektumot)
Távcsőmechanika vezetőegység: Lacerta M-Gen autoguider (ez kormányozza a távcsövet és egyfajta távkioldóként is funkcionál)
Fényképezőgép: átalakított Canon EOS6D (ki van belőle szedve az IR/UV szűrő, ezáltal sokkal érzékenyebb az emissziós csillagködökre)
2018.09.17. - 18. -19.

Kecskeméti magyar Grippenek infracsapdáztak, csak el volt dugva a hivatalos írás, de megtaláltam. Rejtély megoldva.
Attis anyósa sajnos megint nem került meg

Krisztián, a hozzászólásaidat 5 percig szerkesztheted, így nem kell addig új hozzászólást írni, ha közben jut eszedbe még valami
Exante
Exante
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#414086 - 2018-10-30 19:36:49)
Mondom, hogy Attist hozták vissza.
Mondom, hogy Attist hozták vissza.
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#414085 - 2018-10-30 19:35:59)
Repülőre hasonlított a fénye, semmi extra csak a tüzijáték volt a baromi fényes , mintha napalmot szórtak volna, telefonáltam anyukámnak aki kb, egy kilóméterről tőlem szintén látta

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#414084 - 2018-10-30 19:33:22)
Ha nem volt hangja akkor 100% hogy hangsebességnél gyorsabban ment, az meg nem cikázik, hót egyenesen megy

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#414083 - 2018-10-30 19:30:40)
Már sötét volt? Fényes volt?
Már sötét volt? Fényes volt?
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#414082 - 2018-10-30 19:30:21)
Hát, ez nagyon érdekes... Nem nagyon szokott semmi cikázni, ha tényleg gyorsan ment..

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#414081 - 2018-10-30 19:27:10)
Cikázott össze vissza, közben haladt kelet felé, kb fél öt és öt óra között lehetett,pont lement a nap,

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#414080 - 2018-10-30 19:26:29)
És egy kb idő jó lenne még.
És egy kb idő jó lenne még.
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#414079 - 2018-10-30 19:25:44)
Katonai gép biztos nem volt. Egy irányba haladt és nem cikázott, egyenletes sebességgel mozgott?

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#414078 - 2018-10-30 19:24:3
Nyugatról kelet felé haladt ,kb Gyöngyös -Mezőkeresztes vonalon, tüzijátékszerű fényesőt eregetve pár másodpercig , majd továbbhaladt ismét tüzijáték és így tovább, először azt hittük felrobbant egy repülőgép , majd vadászgépre gyanakodtunk de hiányzott a hang, a keleti égbolton tűnt el egy felhőbe keveredve, szerintem valami katonai gép gyakorlatozhatott fényjelzős lövedékkel , végignéztem a környékeli webkameráket de egyellőre semmit nem találtam

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#414077 - 2018-10-30 19:05:39)
Kicsi pontosítás kéne, látszólagos pálya, honnan hova, mennyire gyorsan mp míg az adott szöget megtette vmi. Utánanézek ezek után..

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#414076 - 2018-10-30 18:34:34)
Pataki Attist visszahozták az ufók.
Pataki Attist visszahozták az ufók.
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#414075 - 2018-10-30 18:31:42)
Szép estét mindenkinek, szeretnék érdeklődni ki mit látott a környéken kb . 2 -3 km magasan naplemente környékén? Először a nyugati majd a keleti égbolton, egy mozgó fénygömből izzó -fénylő valamik hulottak ki, majd kb. 5-6 alkalommal ismétlődve a keleti égbolt felé eltűnt, folyamatosan fényesőt eregetve, hangrobbanás nem volt , az objektum sebessége eszméletlen volt, SOHA hasonlót nem láttam , először vadászépre gyanakodtam de a sebességéhez hiányzott a hang, remélem látta más is, itt hárman néztük

Fogadjátok szeretettel Nsooo fórumtársunk kiváló írását: Link
Lássunk tisztán: Mi történt a Szojuz űrhajóval?

Nem rossz, ha nem tartod érdemesnek letölteni a Stellarium programot. Ha jól emlékszem, itt is ha ráteszed a nyilat egy csillagra, kiírja a nevét és egy csomó adatot. Most nem tudom megnézni mert meghalt a PC. Kicsit furcsa, ha a térkép fölső részét nézed, hogy jobbra van nyugat. Viszont a Stellarium fut androidon is és iOS_on is net nélkül is.
Ezt még a zivataroknál is nehezebb megmondani
E szerint: Link este 10 körül lesz egy kisebb maximum, majd csökken éjfélig utána rohamosan nő és és hajnalig egyre többet láthatunk.

És még mindig, így egy hónap után is. Mondjuk a Jupiter azt nem vágom, merre lehet.
Nagyon jók a képek, lélegzetelállító lehetett az egész. Nagyon furcsa lehet egy félig "idegen" eget nézni. Én eddig egy helyen láttam ehhez hasonló (de közel sem ilyen tökéletes) eget, az a Kaibab plató volt, a Grand Canyontól délre. Az is magasan van, alacsony pára, kevés fényszennyezés. Várjuk a további képeket.
Éjjel a Mars a déli égen, akkora, mint egy nagy narancs színű gyöngy... fényesebb, mint a Jupiter.
A Tunguz esemény 110. évfordulójára bizony jött egy szép darab.
Az allsky kamera látta. Nálam az M13 környékén rohant át. Kettős hangrobbanás megint volt. Valószínűleg nem ért földet belőle semmi.

Este szalonnasütés közben láttunk egy marha nagy hullócsillagot, életem legfényesebbje volt, tényleg mint egy tűzijáték, csak nem fölfelé szállt Kékes-zöldes, vakító fénnyel égett el, igen látványos volt.
Más nem látta véletlenül?
Más nem látta véletlenül?
Sziasztok!
Azthiszem lógok hárommilliárd asztrofotóval, de inkább először belecsapnék a májusba, amikor az égbolt utáni kíváncsiságom miatt összesen 12000km-t kellett utaznom ,de megérte.
2018 májusát Namíbiában töltöttem egy expedíció keretében. Lényege az egésznek a csillagoségbolt fotózása volt. Namíbia fővárosától (Windhoek) 150km-re délnyugatra egy hatalmas farm vendégei voltunk a májusi újholdas éjszakán. Az első alkalomkor kilépve láttuk azt, hogy mit is jelent a nulla fényszennyezés az 1800méteres tengerszint feletti magasság és a 10%-os páratartalom.
A képen a Red House van középen, ahol éltünk, aludtunk és kényelmesen vezéreltük az asztrofotós távcsöveket:
Míg Magyarországon a Tejút sávja déli irányban alacsonyan mozog a horizont felett, addig a déli féltekén fogja magát és megemelkedik... majd a zenitben delel. A fotón már hajnali fél 4 van, így a tavaszi állatövi fény masszívan tör fel jobboldalt ( bolygóközi poron szóródik a nap fénye ). A horizonton légkörfény mozgolódik sajnos mindig, de hát ez velejárója a 10/10-es egeknek.
Baloldalt a kép legszélén a Magellán felhők mozognak, míg a Tejút centruma már dől északnyugat fele szépen és megy a Jupiter után, ami a fák felett van balról, mint fényes csillagszerű objektum.
A szavannán a víz a legfontosabb kincs, emiatt hatalmas szélkerekek pumpálták fel a vizet. A farm 15 x 15km-es volt és zárt, tehát oroszlántól nem kellett tartanunk. A vizet a teheneknek pumpálják fel. No de éjszaka ez a szerkezet különös industrial hangokat ad ki magától... Első estén gyakorlatilag a hideg futkosott a hátamon miatta, de második nap megbarátkoztam vele... khm, elég közelről.
Ez a fotó olyan éjfél fele készülhetett. Baloldalt alul amit ismertek, az a rész látszódik. Viszont jobboldalt felül a Tejút déli része egy Y alakban... abszolút feltűnő. Az az érdekes, hogy Magyarországon is hasonló fényességű volt a Tejút, mint Namíbiában annak a része. Ám a déli féltekés sokkal fényesebb, tehát ha az lenne országunk felett azt jobban látnánk.
A farm neve Isabis. Egyszerű... Az Isabis folyó mellett van az Isabis farm.
A folyó időszakos és hatalmas. Grand Kanyont megszégyenítő völgyek vannak benne. Az ember apró és könnyen elvész benne. Nappal gyilkos atáj, éjszaka pedig magávalragadó. Abszolút látványos.... Amikor kiszálltam a terepjáróból, és felnéztem az égre a sziklás tájon... 10km-re a többiektől... Nos az mindent vitt. Az a világűr gyakorlatilag... Csak levegővel.
No itt az utolsón már a SzenesZsák is látszódik... NINDZSÁÁK Illetve a centrum, ahogy jön fel. Még egy érdekesség: Nézzétek meg a fától jobbra lent a kavicsos tájat. Sötétebb. Első ízben sikerült lefotóznom azt , amit onnét harsogtak. Eddig csak betudtam legendának, hogy a Tejút képes árnyékot vetni. Nos ez ott igaz. Nagyonis igaz.
Ha hozzászokik a szemetek az éjszakához, akkor ott képesek lesztek tájékozódni. Az előtérben a kavicsok szinte világítanak. A HESS site területét ilyenekkel rakták ki, hogy tudjanak tájékozódni az emberek a járdán éjszaka. A fehér sziklák egyszerűen visszaverik a Tejút fényét.
Később asztrofotókat is hozok, de előbb bátran kérdezzetek, hátha van valami észrevétel, kíváncsiság. Csak bátran, hisz hátha ti is elmennétek oda.