2025. december 23., kedd

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#66270
Jogos, egyre inkább úgy néz ki, hogy fogynak a "menekülõ útvonalak". Link
Kapaszkodónak annyi azért marad, hogy az ezekben a napokban az ország kb. keleti felén tapasztalható komoly havas és hideg periódusnak szinte semmi esélye nem látszott úgy két hete, de talán még 10 napja sem. Sõt, akkor is körvonalazódott egy esetleges zonalitás erre a dekádra, aztán tessék! Az már sajnos pech, hogy az ország egy része nem látott havat ebben a periódusban.
Azért gondolkozzunk reálisan: ez nem lesz mindig így, hogy a kedvezõbb forgatókönyv jöjjön be. Nem azt mondom, hogy zonalitás következik január közepén (kizárni teljesen szerintem azt sem lehet), de egy enyhébb, elõoldalas szituáció véleményem szerint is érik nekünk. Hogy ez az ország egyes részeinek mit tartogathat, az más kérdés. DK-nek sok jót biztosan nem hozna egy ilyen variáció.
A jövõ hétre nem régen (még halkan, finoman az OMSZ által is) beharangozott mediterrán ciklonos, erõsen havas verzió esélye szerény meglátásom szerint szinte a nullára redukálódott, de kizárni totálisan még ezt sem lehet, noha az esély rá folyamatosan csökken.
Összefoglalva: a hideg még egy jó hétig 10 napig tartja magát, a havas részeken leginkább. Utána egy enyhülési folyamatra számítok, aminek a kimenete még kissé képlékeny. De komolyabb havazásra, további hideg idõjárásra január közepéig nem sok reményt látok az ország jelentõs részén. Talán pozitívum, hogy az utóbbi idõben az ilyen elõoldalas, enyhe periódusok elég tiszavirág életûnek bizonyulnak, így remélhetõleg a legértékesebb téli idõszak, a január nem megy teljes egészében a kukába.
Ez az én véleményem, biztosan van más is.
#66269
A fálya tényleg durván néz ki, de 192 óráig nem kerül 0 fölé, és ez tudjuk, mennyire biztosat jelent utána. Ezen felül, ha nem a fáklyát nézed, hanem végigpörgeted a GFS-t, akkor látszik, hogy elég közel lesz hozzánk a hideg is, szóval nem olyan meredek, mint a fáklya.
A tapasztalat azt mondja persze, hogy lesz beenyhülés, de valóban az a kérdés, hogy egyrészt elõoldal lesz-e, másrészt mennyire tartós.
#66268
Alakulgat az az elõoldali helyzet, persze kijelenteni még botorság lenne bármit is, max. annyit,hogy a jövõ hét második felétõl jó eséllyel jelentõsen enyhül majd az idõ.

Saját meglátás a korábbi tapasztalatokból:A fáklya pár nap múlva izzani fog +5 fok körül.(850HPa-n)
Hogy milyen tartós lesz? ... Wetsom tudja. laza
#66267
Na ja, de az elõoldal mindig csak átmeneti, ellentétben a (normális) zonalitással.
Ez a szitu amúgy majdnem az egyben a december eleji felállás lenne ismét.

Egyébként pedig November óta elõfordulnak zonalitásos futások 180 óra felett a GFS-en. Majd ha 180-on belül lesz, esetleg aggódhatunk nevet
#66266
Szép, szép, de ez meg elõoldal [esõ]
Semmi sem tökéletes...
#66265
Parancsolj, egy cáfolat a blocking leépülésére vidám
Link
#66264
Úgy tûnik,hogy a jövõ hét közepi, korábban sokak által behrangozott,havat hozó mediterrán ciklon(ok) elmarad(nak).
Jelenleg újévig a magasban enyhülés indul, amelyet idelenn nagyon nem érzünk majd meg az átkeverés hiánya miatt, sõt sok helyütt lesz egész napos fagyos,zúzmarás köd szilveszterkor,és újév napján. Ahol fölszakadozik a köd,ott 1-jén, ott napközben +1,+3 fokot is mérhetnek majd, bár nem ez lesz nagy területekre jellemzõ. Eztán, most vasárnap, 2-án újabb hidegfront éri el a térséget, amelybõl fõként az ország nyugati, délnyugati felén hullhat pár cm (lepel-3cm) friss hó. A jövõ hét hidegnek, és száraznak tûnik.
A folytatás:
Az Atlanti-óceánon már a jövõ hét elsõ napjaiban megroppan az AC,azaz leépülhet a blocking, és aktivizálódhat a ciklontevékenyég az óceánon. Ne ámítsuk magunkat!A blocking leépülésével a komolyabb téli helyzeteknek a Kárpát-medencében csökkennek az esélyei. (Persze, várom a cáfolatokat!) nevet
#66263
Hari Seldon:"hanem mediterrán ciklon mászik fel ránk".
Én csak erre reagáltam, ez elég egyértelmû.
Más kérdés, hogy jelen pillanatban én is te verziódat látom esélyesebbnek, de meglátjuk. Hari Seldon ezen modellektõl elütõ várakozásai szerintem historikus adatbázisok alapján jönnek, ezeket húzza rá jelen szituációkra és így latolgat. De ezt egyszer majd biztos megosztja... vidám
#66262
Másról van talán egy kicsit szó,nem közvetlenül a ciklon szórna meg minket,hanem a front vetne hullámot a Dunántúlon és ebbõl lenne a hó jelen állás szerint vasárnap magasságában.
#66261
Érdekes, mert a GEM, ami leginkább támogatta a verziódat eddig, az lekattant a dologról, viszont néhány GFS futás eléggé bedurvult ezügyben, az egyik egy az egyben az eddigi GEM.
Link
Link
Hajrá! havazas
#66260
Persze, csak frocliztalak vidám
#66259
Nem vagyok hozzáértõ, de meg kell hogy védjem Hari Sheldont. Ha van vagy 10 féle lehetõség egy adott idõpontra (magasnyomás, peremciklon, sekély ciklon, medi... stb.) és ezek özül kiválasztani egyet és arra azt mondani, hogy kb. 50 % rá az esély, az nem ugyanaz mint két lehetõségbõl (piros, fehér) kiválasztani, hogy melyik lesz... nevet
#66258
Azért ezt nem lehet ennyivel elintézni! nevet (És nem azért mert 50-60 %-ot írtam nevet ) Ha konszenzusközeli A várakozással szemben ad valaki egy B verziót is fifti-fiftire, akkor annak több információértéke van, minthogy vagy lesz vagy nem lesz. De ezt Te is tudod nevet(Egyébként attól a valószínûségszámítás-"értelmezéstõl" falra tudok mászni, amikor pl. mondjuk 1 napra elõre adott helyre, adott egyórás idõintervallumra zivatar esélyét 50 %-ra adjuk, és erre valaki azt mondja, hogy azt õ is meg tudja mondani, hogy vagy lesz, vagy nem lesz zivatar nevet )
#66257
Na most az 50% eséllyel pont annyit mondasz, hogy lehet ez, vagy lehet az kacsint
#66256
Január 3-ára 50-60 % esélyt látok arra, hogy nem a nyugatról benyúló anticiklonos, a jelenleg még a modellek többsége által favorizált verzió alakul ki, hanem mediterrán ciklon mászik fel ránk. Tehát esélyes, hogy már csak ötöt kell aludnunk, és itt a következõ havazásunk.
#66255

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (#1526laza
#66254
Én is ettõl tartok, de ha kb 100-120 km-en belül ki lehet menekülni a felhõk alól, az már elég.
#66253
Még nagyon bizonytalan...a felkanyarodó meditõl az AC-ig sokféle verzió van, majd újév napján talán lehet körvonalakban mondani valamit. nevet
Egyébként, csak egy tipp, szerintem nem lesz napos az idõ, az ország egészén legalábbis biztos nem.
#66252
Arra mi az esély, hogy 4-én délelõtt lesz ég? A napfogyi miatt kérdem.
#66251
A JMA-t kihagytad a sorból:
Link
Link
Bár ez nem felkanyarodó, hanem érintõ.
#66250
Tartós északnyugati frontok, ilyenkor erõs DNY - ÉK-is megosztottsággal járnak, míg ÉK-en hideg idõnként havas idõs okozhat, addig délnyugaton kevesebb csapadék és lényegesen enyhébb idõ valószínû. Tekintve a jelenlegi ÉK-i 3-20 cm havat, igen hideg idõszakot vetít elõre a Budapest Békéscsaba vonaltól északabbi területekre.

Egyelõre egyik modell esetében sem látok 240 órán belül olyan jelet ami változásra enged következtetni. Az ECM 192 óránál gyakorlatilag K.O.. Sehol nincs a szokásos ny-k-i áramlás mindenkol meridionális jellegû áramlások vannak. Azaz vagy tiszta déli, vagy tiszta északi, mi egy ilyen északi ághoz tartozunk az elkövetkezõ idõszakban.


Azt kell, hogy mondjam, hogy kerek 1 éve eltünt a nyugat európára oly jellemzõ zonális áramlás, mind a tavalyi, mind az idei tél eltér fõleg ott a szokásostól, sokkal hidegebb és havasabb.

Még ha átmenetileg ki is alakul Európában ócáni enyhe nyugati beütés az is tiszavirág életû néhány napra alakul ki. Még a mediterrán térségben is hûvös idõ uralkodik.

Ami még látható, hogy bejönni látszik a CFS szezonális elõréje, a december elég hideg és csapadékosra sikeredett.

Kérdés persze a délnyugatiaknak lesz -e mediterán ciklon, egyelõre az látható, hogy a nyugat európát is eléri január elején a hidegleszakadás, ha lesz is egyelõre nem felkanyarodó (kelet szerencséjére).
Egyedül egy modell a GEM kacérkodik egy felkanyarodóval:
Link

Egyébként néhány GFS pertubált futásában is megjelenik január elején a mediterrán ciklon:
pl.
Link
Link
Majd meglátjuk. Mindenesetre benne van a pakliban.

Megjegyzendõ még, hogy úgy alakul ki hazánkban ez a téli helyzet, hogy igazából igen távol helyezkednek el tõlünk az igazi hidegmagok:
Link
Mégis tud akár -20 fokot is prudukálni 2 m-en.
#66249
Mondjuk ezt a konkrét ciklont amit betett, ezzel még nem számoltak a modellek tegnap, ha jól emlékszem ennek lehetõsége este a GFS 18z-ben jelent meg elõször.

Ez a képzõdmény a spanyol partoknál lévõ 1000 hepás ciklon lenne:
Link
Napokig úgy számoltak vele a modellek(fõfutások), hogy elhal az AC miatt, de most úgy, hogy újra generálódhat sekély ciklonként.

Úgy vélem, hogy most nagy a modellekben a hiba lehetõség várjunk egy kicsit.

Amit sejtünk azaz, hogy AC nyugatabbra, délre esetleg ciklon lehet...
#66248
Link
A fáklyatagok nem is igazán látják, bár ilyen szituban kevésbé megbízhatóak.
Egy másik érdekesség a beenyhülés, ami a következõ napokban lesz: Link Budapest felett is akár pozitívak lehetnek a Tmax-ok Link köszönhetõen a magasban érkezõ enyhébb levegõnek. Link amit a DNy-ias szél hoz be Link Link Ezt követi a hidegbetörés ÉNy-ira forduló széllel Link Link Nagyon csapadék a hidegfront mentén nem várható (Tátra, Alpok), de a 0 köré emelkedõ T850 egészen -12 fokig eshet vissza. A beenyhüléshez egyelõre mérsékelt a talajmenti szél nem tudom, mennyi fog ebbõl átkeverni, lehet az igazi enyhülés a hideg levegõ beáramlásakor érzõdik majd talajszinten. Mivel ezek száraz események lesznek, nincs okunk aggódni semmilyen halmazállapot miatt, csak érdekesség nevet
#66247
Annyi, hogy tegnap még jóval északibb pályára számolta ECM és behozta az országba a nagy havat fõként a déli területekre, ennyi a vélemény majd kiderül, melyik képzõdmény lesz az erõsebb.
#66246
Hmm nem lettünk okosabbak egyáltalán a jövõ hetet illetõen! Valóban látszik a mediterán térség aktivizálódása...de ezek az alacsony nyomásû képzõdmények messze délre rázhatják ki magukat, az ECM szerint nagyon délen
Link
GFS szerint sokkal hamarább teker fel egy mediteránt ebben a futásban de a blokkoló AC szépen bekavar.
Link
Vélemény? Valyon délebre marad? Személyes vélemény szerint tipikus mediterán ami a Balkán szórja mi meg csak nyálazunk!
#66245
Már a két nagy modell elég egyértelmû kezd lenni:
ECMWF:
Link
Link
GFS:
Link
Plusz az UKMO:
Link
Magyarán mediterrán térség aktivizálódhat a jövõhéttõl.
#66244
Nekem (ezen felállásból kiindulva nem lehetetlen) az is tetszik , amikor a kelet európai AC falként áll a ciklonok útjába , eltérítve azokat DK felé, az Azori AC is benyúlik ilyenkor általában a Földközi tenger DNY - i medencéjébe. Fõként a tél vége felé okozhat sorozatos havazásokat, ha nem is sokat. Ekkor már az északi tenger hõmérséklete, illetve a keleti AC - ból hideg levegõt beszipkázva jó eséllyel marad a hó halmazállapot, legalábbis ÉK- en. Sok pengeél van ebben is, de melyik típusban nincs itt térségünkben..? NY - DNY ebben a helyzetben meglehetõsen "hátrányos helyzetû", mind csapadékmennyiség, mind halmazállapot tekintetében. Mindezt azért írom , mert ezen a télen az ehhez hasonló (félzonális?) helyzetekre is van esély. Végül is be kell látni, szinte minden nagy kedvencre jó esély van, éppen arra a legkevesebb amit a télimádók utálnak (Zonalitás, Izlandi szörnyeteg dühösködése..)
#66243
Ezt a felállást én nem látom olyan nagyon jónak, hacsak... A Nyugat-Szibériában látható erõs AC fagyos légtömegeket küldhetne fölénk keletrõl, melyek megütközve az északnyugati áramlás atlanti légtömegeivel, valóban szép havazásokat produkálhatnának. Esetleg ilyesmire gondoltál?
#66242
Szia Ferri, üdv újra itt, örülök nevet
Igen, a következõ 1 hét összességében nyugalmasan (unalmasan? nem nevet ) fog telni, a száraz hideg is a hamisítatlan közép-európai tél egyik kelléke, és ebben sem volt olyan sokszor részünk az utóbbi idõben. A január elsõ hetére körvonalazódó helyzet egy ideje már felbukkan a modelleken; ha ez bekövetkezik, akkor folytatódik a makroléptékben gyakorlatilag Ny-i irányítástól már hosszú-hosszú hónapok óta mentes idõjárás, azaz az általános cirkuláció továbbra is "zavarodott" (és be kell vallanom, hogy lassan már hiányzik a jó kis zonalitás, a viharciklonok, a téli konvektív események, stb. nevet ). Azt pedig láttuk eddig is, hogy ebben a helyzetben komoly havazások alakulhatnak ki nevet Azaz elõbb száraz, majd havas tél jöhet - így legyen hideg
#66241
Azért ez a gyengén olvadozós esetleg néha hószállingózós idõ ami a következõ egy hétben kinéz is eléggé télies. havazas
#66240
Január 4-5-re már kezd körvonalazódni a modelleken kemény téli helyzet amit már napokkal ez elõtt felvázoltam.
ECMWF ENS:
Link
GFS ENS:Link
( a fõ futás is hasonlót ad most)
Ami biztos, hogy ezen a héten peremhelyzet lesz, utána valószínûleg a nyugatabbra kerülõ teknõ miatt ciklonok érhetnek el minket...
#66239
Már pár nappal ezelõtt is úgy láttam, és le is írtam, hogy tartós anticiklonális irányítás, rendesen kifejlõdött kárpát-medencei hidegpárna a következõ 10 napban nem várható. Annak ellenére tartottam és tartom ezt a véleményemet, hogy több modellfutás ennek ellentmond. A légkörben túl sok a "dinamika" (ld. az éppen lejátszódott idõváltozást) ahhoz, hogy ennyire lelassuljanak a légmozgások, hosszantartó csendes, eseménytelen idõ alakuljon ki. A magas nyomású periódus valószínûleg átmeneti lesz. Hogy ezután az északi, vagy a déli ciklonok hatása fog-e érvényesülni, esetleg mindkettõ, az még kérdés. Mindenesetre január elejére változatos, és viszonylag hideg idõt várok, és nem csodálkoznék, ha a hónap közepéig a jelentõsebb havazás is megérkezne.
#66238
Ez (is) kivételesen marad. A modiknak is van ám lelke! No, meg lehetõsége mérlegelni a szabályzat alkalmazását. kacsint
#66237
De jó, hogy újra itt!!!!
#66236

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (#13597)
#66235
Törölt tartalom
#66234
Üdv Ferri! Többet ezt ne csináld velünk duhos , így is elég domináns az enyheségpárti elemzõk tábora! BUÉK neked is! Szemcsés hó , hószállinga mix, durran már a cuccos, remélem hótakarónk gyarapodni fog holnap reggelig még, de ha az az ára elküldöm a hószegény helyekre! nevet Ez a 6 cm elég szép így is.
#66233
Ha maradnak a modellek a Mo.-t ÉK-rõl érintõ frontátvonulásoknál, a következõ egy hétben a Záhony-Vásárosnamény-Tiszabecs vonal igen jól járhat, szûk térségekben a 20cm sem lehet elérhetetlen. Megyünk le januárban Szatmárba, lehet a legnagyobb havat látom majd a télen.
#66232
Igazán örülök! Neked is boldog karácsonyt! kacsint

Bizony úgy tûnik, hogy a hideg pumpa folytatódhat még ha a mh változik is közben Link A januári szezonális erre utalhat Link Link az elõzõ futásokhoz képest azért gyengített rajta. A hideg ha adott is lenne, csapadék terén ezen modell szerint nem bõvelkednénk.
#66231
Klasszikus, bár a szobahõmérséklet és páratartalom vagy a tûzhelytõl ill. kemencétõl való távolság(régi házat nézve) sem lehet elhanyagolható a kérdésben, de ez csak tipp. vidám
Jelen állás szerint egyébként elég csapadékosnak gondolnám január elejét, utána nemtom...
#66230
Elõre is ne haragudjatok, mert semmilyen tudományos alappal nem rendelkezik a következõ elõrejelzés, viszont mivel egész évre vonatkozik, itt tenném közzé. Ha másért nem, legalább kontrollként szolgálna az idõjárás e babona beválását illetõen. Merem ezt tenni azért, mert a tavalyi elõrejelzésem, amelyet ugyan nem tettem közzé, rengeteg csapadékot mutatott, ami nagyon bejött.
Szóval nagyanyámtól tanultam el a fortélyokat... Ez az elõrejelzés a jövõ évi csapadék mennyiségére utal. December 24-e éjjelén, az éjféli misébe indulás elõtt fel szoktak vágni egy egész hagymát 4 gerezdre. Találomra kiválasztanak belõle 12 cikket, majd ezeket (2 sorba 6-6 darabot) papírlapra helyezik. Minden egyes hagyma egy-egy hónapnak felel meg. Ezeket ráírják a paírra. Ezután megsózzák a hagymákat egy-egy csipet sóval, majd békén hagyják õket és elmennek misére. Miután hazatértek a misérõl, a só hatására a hagymák több kevesebb levet eresztenek. Ekkor jön a kiértékelés: amelyik hagyma sok levet engedett, az a hónap sok csapadékot fog hozni jövõre. Van úgy, hogy a só ellenére is teljesen száraz marad a hagyma-cikk ez nagyon száraz hónapot jelöl. A fentiek alapján a jövõ év várható csapadéka: Január-kissé csapadékos, február: közepes, március-december: száraz.
Remélem karácsonykor belefér egy-egy ilyen elõrejelzés is. További boldog ünnepeket. kacsint
#66229
Ezaz, üdvözlünk itt! Boldog, havas, szép karácsonyt a hosszútávú fórum elszánt elõrejelzõinek is nevet
#66227
Szia Ferri! Üdvözlünk újra! nevet A Metnet 99%-nak nagyon hiányoztál már, a maradék 1% meg mindig ott lesz.. nyelvnyujtas Boldog Karácsonyt Neked is!
#66226
(OFF) Elõször is minden metnetes kollégának kellemes, meghitt karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új esztendõt kívánok nevet (ON) Lássuk a távolabbi kilátásokat: a 2010. év utolsó napjai elõreláthatóan hideg idõt hoznak, de számottevõ havazás nélkül. Újév környékén egy makrováltás esélyes: Skandinávia felett egy ciklon mélyül ki, egyúttal a Brit-szigetektõl nyugatra egy (blokkoló) anticiklon alakul ki, vagy legalábbis egy félblocking alakulhat ki. A kettõ között északnyugati, északi áramlással hideg, váltakozó nedvességtartalmú levegõ érkezik a Kárpát-medence fölé. Összefoglalva tehát hõmérsékleti szempontból hamisítatlan télies idõszaknak nézünk elébe, ehhez már csak a havazas hiányzik, de ami késik, nem múlik.
#66221
Link
0 körüli T850... Ha ez sem jön be, van rá esély, hogy megfontolod az elõrejelzõ stratégiádat?
Valamint egy mediciklon ugye +-os T850-et kell hozzon. Ez se látszik a fáklyán.
Történetesen én is sokféle ónosesõ-variációra emlékszem, hiszen egy stabil hidegpárnára ha egy esõs mediciklon érkezne (ami egyébként is gyakori), ónosesõvel nyit. 2008 január 6, a szaharai alacsonynyomású rendszer, stb. De ezt ilyen távból elõre felvázolni? Mi történik, ha beüt egy kis frontocska, ami fellögyböli a hidegpárnát, és +7 fokban esõ lesz? Akkor is tévedtél... Mi lesz, ha országosan 0 körüli T850 mellett hóval és zörgõshóval esik 5-25 cm? Akkor is igazad lesz vajon? Fõleg, hogy egyelõre a napját se tudjuk a mediciklonnak, nem hogy a halmazállapotát. A hidegpárnát meg már kezdik leépíteni a modellek, holnapra ki lehet jelenteni, hogy várható-e 2 hetes AC, ma úgy tûnik nem, tegnap még tartották. Latolgassunk már létezõ dolgokra támaszkodva, ne "szokott ilyen idõ is lenni, biztos most is ilyen lesz" alapon. Mert szokott zonalitás is lenni, ami langyos Ny-i frontátvonulásokkal jár... Mégsem mondom azt, hogy ez várható. Na vajon miért..?

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2025-12-23 01:34:17

Ercsi

4.1 °C

09000

RH: 92 | P: 1018.0

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

149388

Hírek, események

Feketén fehéren a karácsonyról

Időjárás-változás | 2025-12-21 10:00

pic
Jelentős változás kezdődik a kontinens és egyben hazánk időjárásában az ünnepi időszak alatt.