Agrometeorológia
A szomszéd információja alapján szerencsére nálunk nincs gond a Tenkesen.
Olvastam csezolt. Vagy magasabban vagyunk, vagy jobban járt a szél, vagy a manó tudja miért. Eltérõ oldalban van a két szõlõ.

Meg Badacsonyban a szõlõ elfagyott, meg Siklóson is.
Sümeg -2 fok dombon, az sem Zala.
Somogyban, Baranyában és Tolnában is voltak komoly fagyok.

Ezt megúsztuk, sehol nem láttam fagykárra utaló jeleket a kertben. Még a csütörtökön túl kéne lendülni, aztán novemberig elég volt a 0 vagy az alatti hõmérsékleti értékekbõl.
A ma délelõtti szemle a Rákóczi utcai háznál. Nem volt fagy, hála a köztes szomszéd falaknak, kb: 9-12 m.
Rinyáltam, hogy a csemege szõlõm megmaradjon, és maradt.
Link
Link
A meggyek érdekesen kötõdnek, van amelyik borsónál is nagyobb, de vannak lemaradottak is, a totál virágzáskori hideg esõs nap miatt.
Link
És van olyan vesszõvég ahol kötõdött is meg nem is, a végén a monília! (elhúzódó fertõzés mostani idõjárás miatt)
Link
Tehát védekeznünk kell, ebben a 3 hétben.
Sárgabarack él.! De még sok rossz idõt kell átvészelnie. (gomba-és rovarölõ permet, de legfõképp a kikötözés, ág megtartás.

Ahogy nézem inkább Zalában voltak nagy fagyok, meg persze Nógrád. És a szokásos Lajosmizse környéke, de itt tõlünk nem messze is befigyelt egy mínuszos paca Martonvásár környékén.
"Beáldozhattál" volna egyet védelem nélkül is.
Abból derülne ki, hogy tényleg volt-e értelme az egésznek.
Köszönöm!
Ok.
Végül is több tucat mûanyagvödörrel és egyéb nyalánkságokkal meg lett oldva a dolog.
Aktuális td: +0,8°C

Szorítok, hogy ne legyen károtok, ott északkeleten nagyobb most a veszély. Mondjuk itt a Velencei medence is tud alkotni......
A környék összes dohányosát ültesd be a kertbe, és akkor a nikotin tartalmú permetezés is meg van oldva.
Viccet félretéve kívánjuk a legjobbakat.
A környék összes dohányosát ültesd be a kertbe, és akkor a nikotin tartalmú permetezés is meg van oldva.
Persze, hogy 100 %-os védelmet nem nyújtanak a sárga lapok, de ahol sûrûn helyeztem ki, ott igen kevés volt a kukacos (kb.10-30 %), ahol nem voltak lapok, ott majdnem mindegyik kukacos volt.
Sajnos a már lefagyott paradicsom-palánták, után a már magról kikelt paradicsom és zöldbab tövek kerülnek veszélybe holnap.
Két dolgon gondolkodok, sok-sok befõttesüveg kerüljön a tövekre, avagy hajnalban füstölés.
Szerencsére ahogy kezd a szél mérséklõdni, úgy növekszik az RH, a dél körüli 49%-os mélypontról már 54%. Amennyiben estére elérné a 65%-ot, a holnap reggelt megúsznám.

Igen, van nyoma már délután.
Elfeketedett cseresznye, lepörkölt levél, lekókadt hajtás.
Persze gyümölcsfüggõ, mert egyes gyümölcsfajok levelei -5 fokot is kibírnak, közben a kis gyümölcs -2 fokban tönkremegy.

Remélem nem lesz olyan fagy, esetleg az a csíptetõs típus. Meg ha marad is egy kis felhõzet, és légmozgás akkor átvészeljük.
A fagyokról majd hétvége felé lehet szemmel tájékozódni. A kordonos szõlõk azok amik most veszélyben lesznek. Azon is a kis sátorlevélkék, a hajtáscsúcs széle barnulhat meg, mint egy pörkölõdés, de lehullani talán nem fog. Azon gyümölcsfák is veszélyben lehetnek, amin nagy a víztartalom, de szintén a fõhajtás vége. A körtén-almán-csonthéjasokon a termés kezdemények már alsóbb szinten (pár cm.) vannak, a lombozat is tud már visszatartani valamennyi hõt, ha nem lesz órákig tartó -2-4.

Üdv!
Ha reggel kárt okozó fagy lesz erre is, annak délután már van nyoma? Mire figyeljek? Kedd délután mindenképp kimegyek, de szeretnék nyitott szemmel járni mondhatni.
Köszi.

A -1 fok valóban olyan hogy hagy még épen gyümölcsöt, a -2 már kevesebbet, a -3 meg még annyit sem.
Illetve van egy olyan dolog is, hogy ha teljesen szélcsend van, akkor a fa már elég lombos ahhoz, hogy mintegy tetõt képez, akadályozva a kisugárzást, így a fa alsó, belsõ, sûrûbb részein lévõ gyümölcsök megúszhatják akár a komolyabb fagyot is.
Persze amikor már erre kell hagyatkozni, az nem egy jó helyzet.
A füstölés mindenképpen használ, zöld füvet kell rátenni a jó nagy parázsra, tûzre, az füstöl mint a veszedelem.

a zöld cseresznye szirom nélkül mennyit bír ki fagy szempontjából a múltkori -1még elviselte egy két szem feketedett csak meg!van két használaton kivûli katlan házam és egy csomó fûrészporom hatásos lehet alá fûteni vagy már ahhoz is túl hideg lesz felém hogy érjen neki valamit!?
Remélem nem tesz nagy kárt ez a kifutó-szeles nap. A kajszi gyümik most erõsen kapaszkodnak, majd érés felé, amikor nehezül a gyümölcs, a kocsány jobban szakad. Egyes kinyúló ágakat érdemes közép vastag, akár kötéllel körülfogni, 1/2-ed ágközépen duplaspirál-2-3 cm.szélesen és a fõ törzshöz kötni.
Szia! Tisztázzunk valamit; a sárga lapok, 3-5 db. csak a kártevõk elõre-jelzésére alkalmas. A ragasztós lapok ugye "megfogják" a legyeket, de a maradék többség megtalálja a gyümölcsöt is.
Érdekes dolog, hogy olyan finom hormon illatuk is van mármint a legyeknek, hogy egy már letojt sárga cseresznyére a másik légy nem tojik le, jelezve azt, hogy az már foglalt.(olvastam egy cikkben).
Tehát, aki bio-cseresznyét akar, az " lapozzon", vagy kenje meg mézzel is a lapokat. Ahogy írtam, az akkori "célzott" permetezésnek van haszna, csak rövid lebomlású szerekkel.
A másik probléma lehet, az - elhúzódó éréskor - hogy esõs, egy két nap alatt megszívja magát a gyümölcs, és bizonyos vékony héjú, bõrû fajták (korai) kirepednek. Az ellen is jó kombinálás a rovarölõvel együtt kijuttatni a gombaölõ, de kívül védõ pld. Dithán M45- öt. Véd a rothadás-szürkepenész ellen is.

Semmi gond
a fogalmazás sem zavart, én nem írtam le pontosan a mennyiséget.
Én most azon parázom, hogy a szél letép mindent
Cseresznye bírja, de a kajszi... pont szeles helyen van ráadásul.
Az áfonya tele van virággal, azt is tépi a szél, hááát... az egres meg a füge miatt nem aggódóm

Jobban jársz, ha vissza hozod õket az üvegezett gangra, elõszobába. A paradicsom, paprika nagyon melegigényes, ha most nem jönne ez a borzalom, akkor is visszaesnének az átültetés miatt is.
Tegnap esti T.max: 17,2 reggeli 8 órai mérés 12 fok, most 9,9 !
Reggel szélcsend, most meg szõnyeg csavaró élénk északi szél..

Jó, igazad van.
Elnézést a rossz fogalmazásomért is
Hát nem tudom mi lesz a vége ennek a bolond április végének.
A szilvámon nem lesz szüret, itt-ott marad meg a termés. Persze tavaly dömping volt, most kihagyásos esztendõ van. Látszott is a virágzáskor, hogy olyan erõtlenek voltak a virágok, meg telibe kapta a hûvös esõt.
A meggyeken olyan közepes, (3,2) termés várható. Sok még a tokban lévõ kezdemény, és van ahol már kis borsó nagyságú Itt is a szeszélyes - totál virágzáskori hûvös esõ nem hiányzott.

A 2 vödör nem volt pontos, két picike vödrödcske (max 3-4 liter) lehetett.
Az itteni talaj alig 40-50 centi termõréteggel rendelkezik, alatta porózus mészkõ van. Pillanatok alatt ki tud szárazni, illetve lefelé folyik akadálytalanul a víz.
Szóval szó sincs eliszaposításról!
Most egy darabig meg amúgy sem lesz aktuális, elnézve a pocsék idõjárást, ami vagy 7-8 napig lesz

Sziasztok.
Mostanában nem nagyon voltam netközelben, de ez a csütörtök hajnali hideg ide elég komolynak néz ki.
Ma ültettem ki 15 paradicsompalántát.

Én úgy emlékszem, hogy rendszeresen tudtam adni anyukámnak orgonát anyáknapjára, de az esetek többségében azért már kicsit "rozsdás" volt a fehér színû, a lila meg már eléggé kivilágosodott, tehát már a végét járta.
Sajnálom.
Ennyire betört (jobban mondva) megült ott most a levegõ? Azért sejtetted/féltél ettõl, vagy téged is meglepett ez a hideg arrafelé?
Ok, bocsi, csak tréfa volt (na jó, csak félig
)azért köszi az infót az orgonákkal kapcsolatban.
A sárga lapokat én már kétszer is próbáltam, és az a helyzet, hogy ott, ahol kiraktam, igencsak jól mûködött, de ahhoz, hogy az egész hatalmas fát levédjem, kéne vagy 50-60 lap, ami azért nagy költség, meg nagyon mászni kéne, meg azért nagyobb szélben belefújja a levelekbe.
Még egy tapasztalat velük: Azzal az akasztóval, amit mellékelnek hozzá, nem jó, valami puhább zsineg kell, mert a gyári akasztó a lap mozgása véget szó szerint kivágja/kivési a lapot és egy idõ után leesik.
Nem tudom, lehet azért 2-3 méterig kirakok 10-20-at két két múlva.
Basszus, csinálni kéne egy biopiacot, ahol reklámozni kéne, hogy tényleg nuku vegyszer (kukacos cserkó, meggy, féregjárta alma, szilva, csigaharapta eper, stb.. Szerintem lenne rá kereslet, csak nagy meló összeszedni a terményt innen onnan, ráadásul a cserkónál frissen kéne árulni, mert a túlérett kukacost már senki nem venné..., csak a kemény mag. Na mindegy, valószínûleg nem véletlen, hogy nincsen még ilyen.
Persze biopiacok vannak, de hát az nem errõl szól, tudjuk.

Kicsit elbeszéltél mellettem : Arra gondoltam, hogy a túl meleg tavaszi idõben olyan gyorsan elvirágzik minden. Így nem annyira élvezetes a tavaszi látványvilág mert túl gyorsan lezajlik minden.
3 hete még szinte kopasz volt minden, most meg már késõ tavaszi a látkép, majdnem már nyárias.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#312007 - 2016-04-22 20:32:16)
Az utóbbi 10 évben nem emlékszem, hogy Anyák napján lett volna még tulipán. Itt a múlt héten levirágzott.
Holnap megnézem a cseresznyéket mi maradt rajtuk, anyum szerint -3.5 fok volt Mihálygergén és ma is fagyott. Nem sok jót várok.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#312006 - 2016-04-22 20:31:1
Rakd be az Agrometbe, lehetõleg képekkel. Szerintem nem ismered fel a tüneteket. Szerintem szõlõben a gyenge vízellátottságú lugaskar atkafertõzés kártételét, a kajszinál a monilija fertõzést nézed fagykárnak.
Szerk: amúgy stimmel minden.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#312005 - 2016-04-22 20:25:53)
Sokáig biztos nem, mert a legtöbb növénynek a hõmérséklet mellett a napfénytartam is számít, ami pedig csillagászatilag behatárolt. Most is hiába volt márciusnak megfelelõ hõmérsékletû a február, a még rövid nappalok miatt semmi sem indult meg igazán.
B.dodo-val egyetértve inkább ingadozás van ebben is. 2013-ban pl. április közepén kezdett csak el tavaszodni a hosszúra nyúlt tél miatt, akkor anyák napján még bõven volt orgona is.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#312004 - 2016-04-22 20:20:5
Egy-két adalék, és konkrét dátumokhoz kapcsolódó, a virágzások idejével kapcsolatos hozzászólásokhoz. Személyes tapasztalatok alapján megemlítenék az átlagostól eltérõ eseteket.
Március 8! Nõnap! Annak idején amikor még szabad volt hóvirággal (nem, volt védett) köszönteni a dolgozó nõket a munkahelyeken, volt olyan, hogy vagy még nem volt, vagy már rég levirágzott a hóvirág, a szakszervezetis meg bajban volt.
Május 1-i felvonulás. Vagy még nem volt, vagy már rég levirágzott az orgona, most mi lesz, mit szólnak a díszvendégek? Ugyan ez a helyzet volt a május elsõ szombatján megtartandó ballagások díszítésével is, problémáztak is a harmadikosok.
Az anyák napi tulipánokkal is ez fordult elõ. Az elõbb említett események nem is egyszer, többször elõfordultak, valahogy ez is egy természetes velejárója a változatos idõjárásnak, nincs ebben semmi különös.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#312002 - 2016-04-22 19:44:41)
Nyilván nem mindegy az éppen aktuális idõjárás sem. De önmagában az is megérne egy misét, hogy amit te is írsz, hogy átlagban ott is hamarabb nyílik minden, hogy ez meddig tolható ki? Példának okáért 20 év múlva lehet március 20.-án nyílik majd az orgona?

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#312001 - 2016-04-22 19:08:13)
Az orgona tekintetében vannak különbségek az országban. Saját tapasztalatom alapján itthon pl. bõ 1-1,5 hetes lemaradásban van Budapesthez képest (meg úgy nagyjából minden más is), még vannak olyan bokrok, amiken nincsenek teljesen kinyílva a virágok. Most jön ki a különbség, hogy március nagy részében itt kicsit hûvösebb idõ volt az ország többi részéhez képest.
De egyébként még így is elõbb nyílik itt is minden, mint régebben. A repcék is inkább csak április-május fordulójakor szoktak teljes virágzásban lenni, nem április 20-a körül.
Viszont ha már virágzik, kihasználtam az alkalmat, miközben lencsefelhõk is jöttek: Link

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#311997 - 2016-04-22 18:34:02)
Csak én emlékszem úgy, hogy az orgona régen anyáknapja környékén virágzott? Most meg kb anyáknapjáig már az összes levirágozni látszódik.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#311974 - 2016-04-22 07:43:32)
Érdekesen fagyott el a szõlõm tegnap.Itt a háznál egy lugasom van,felfuttatva a garázs falára,3 emeletesen elhúzva.A középsõ karok,kb 1.5m-en fagytak el szinte teljesen,se alatta sem felette nem fagyott meg!A kajszikon is látszik szépen a fagykár!
Ma megúsztuk 0.2 fok lett az alja.
Érdekesen fagyott el a szõlõm tegnap.Itt a háznál egy lugasom van,felfuttatva a garázs falára,3 emeletesen elhúzva.A középsõ karok,kb 1.5m-en fagytak el szinte teljesen,se alatta sem felette nem fagyott meg!A kajszikon is látszik szépen a fagykár!
Itt a minapi gyenge fagy okozott kisebb fagykárokat, de nem vészes. Dió, szõlõ egy-egy levele fagyott el. Érdekes, néha pár centire lévõ levelek közül az egyik elfagyott, a másik nem, illetve egyik ág csúcsán elfagyott, a következõn nem...
Nem reggel 6 felé a kritikus, hanem amikor a hõmérséklet eléri azt a határt, aminél hidegebb esetében már baj van.
A védekezést már elõtte meg kell kezdeni.
Az öntözéshez egy kulcsgondolat: az öntözést nem szabad abbahagyni, folyamatosan locsolni kell a fákat megállás nélkül!!!!!
Ha rálocsoljuk a vizet hajnali 2-kor, majd szépen nyugodtan elmegyünk aludni, hogy minden rendben, na azt nem szabad!
Én füstölni tervezek kedd hajnalban.

Egyelõre még csak hagyományos csapdát helyeztem ki a darazsaknak. (Na jó, extraként egy döglött meztelencsigát raktam a lébe).
Eddig 2 fészek kezdeményt fedeztem fel, vasárnap el is rendezem ezeket, mielõtt túl sok lenne belõlük.
Kihajtott a tarkabab, remélhetõleg megmarad belõle valami az esetleges fagyok után.

A közelgõ kedd hajnali eseményekre egy kis hozzászólás.
Talán Floo társunk adott egy kis ízelítõt, az áprilisi fagyokkal kapcsolatban, pár éve.
Ott olaszban, és Szlovéneknél divat, vagy már megszokás a mediterrán ültetvények célzott védelme. ( régi képeket majd vadászom..)
Ha létezik nyári extrém zivatar, akkor létezik a tavaszi extrém "fagy-zivatar" is, mint lehet a következõ napokban. A hagyományos nyári zivatarok elõfordulása akt. helyzetekben ugye délután 15-19 órára esik. A fagyzivatar pedig hajnali 4-7 óráig tarol.
A védekezés pár szóban;
1. A kritikus reggeli 6 óra felé, aki teheti permetezzen csapvizet a kerti csapból slaggal. Azért azzal, mert az altalaj vízhõmérséklete kb. 10 fok.és kb.60-100 liter ami befed egy közepes fát.
2. Akinek csak egy két kis fája van, lehet 10-18 literes permetezõvel is nekifogni, de érdemes benti vizet (15-20 fokost) használni, hogy minél több legyen a hõtartalma.
A virágokra-termés szárakra rá-permetezve,(közepes szórás, és legmagasabbra állítva) esetleg megvédhetjük a termést. A ráfagyás szinte percek kérdése, de utána, 8-9 óra felé szépen lecsöpög.
3. A füstölés. Ha nem fúj szellõ, szélcsend van, illetve a gazdanövény helye essen bele a füst irányába. Akár egy-2 temetõi gyertya tégely kihelyezése a fa 1 méteres csurgója alá.

Visszaolvastam a beírásodat, idézek; "A pici gesztenyefa szépen fejlõdik, a 2 mandulából az egyiket biztosan sikerült megmenteni, a másik még nem sok életjelt adott, de mintha (nem kevés jóindulattal) duzzadnának picit a rügyei. Minden este kap 2 vödör vizet, ennyit tudunk tenni érte."
A minden este kap 2 vödör vizet, csapja ki nálam a biztosítékot. Nem szabad túlöntözni semmi fát, növényt. Lemosod az altalajba a még a maradék tápföld értékes elemeit, a gyökerek meg nem kapnak oxigént, levegõt, kész katasztrófa. (Jöttünk láttunk visszamennénk)
A sok víz pedig még jobban hûti a környezõ gyökér- hõmérsékletet,(8-10 fok) és nem tud felvenni tápanyagot, a rohasztó gombák meg vigyorognak , és eszik meg a gyenge bolyhos gyökereket.
Nem hiszem hogy Érd környékén ennyire szárazság lenne 0-50 cm talajmélységig .
Most viszont próbált felkapálni a katlant, hogy száradjon, szellõzzön.

A ma reggeli talajmenti fagy (2m-es timin: 0,0°C) a múlt hét végén kiültettet, február óta dédelgetett paradicsom palántákat kivégezte.
Donnie, és másoknak is:
Ha úgy látszik, hogy sok gyümölcs kötõdik, az csak egy jelenlegi állapot. Meg kell várni a következõ 2-3 hetet, akkor lehet nyilatkozni. Hátra van még egy- két hideglelés, és a fák természetes ( hormon háztartás?) ritkulása.
Ha viszont ezek után látni erõs, vitális gyümölcsöket, akkor törekedjünk azok ápolására. A ritkítás bizonyos vesszõ, -ágcsoportokban csak módjával. Ami marad, azt viszont védjük meg, akár alátámasztással, felkötözéssel (mint én) és ne feledjünk lombtrágyával segíteni a termés kinevelését. Japános módszer, de hatásos.
(lehet hogy tápdús az altalaj, de a levélen keresztül könnyebben felveszi a tápanyagot a gazdanövény, sõt ezzel a mikroelemes, kelátos permettel elõsegítjük a talajban levõ natúr tápanyagok felvételét, akár aszályos idõben is.)
A cseresznyék általában nem kukacos fajták, csak a gazdaember teszi azzá ha nem figyel rá!
Barack;

Vannak bizonyos sátorozós kártevõk a zsenge rózsa,és egyéb vitális növényeken, vagy újabban a szilván látható tetû kolóniák. Nagy kárt nem tesznek,átmeneti baj, de ha több hajtást ágrendszert magukévá tesznek, akkor érdemes egy kis tetû elleni sprével megitatni õket.
Pld: mai kép a szilváról, pödrõdnek a levélkék a tetvek,atkák miatt.
Link
Meggy, cseresznyék állapota szépen kötõdnek, van pár másodlagos virág is:
Link
A sárga barackom most megint tele van, kérdés még a hidegek mennyire rostálják meg. Amúgy majd még következik egy természetes ritkulás is, amit a fa maga vált ki, majd két-három hét múlva.
Az ágak közt lehet látni pár moníliás tõhajtást, ezeket gyorsan el kell távolítani, még most is fertõznek;
Link
Málna csúcshajtás, tele virág boggal;
Link
És végül a lila akác, alig levél, totál virág füzérek most;
Link
Az elkövetkezõ éjszakák szerintem nem okoznak nagy bajt, fagyást. Kicsit az OMSZ. most beriasztott, tette volna márc.-ápr elején, amikor voltak -3-5 fokok pár óráig, de túlélték a gyümölcsfák.

Sziasztok,
Egy kérdés az elején: milyen kártevõ az, amelyik összepöndöríti-fonja a rózsafélék friss hajtásait? Szétszedve pókhálószerû finom szövet van a belsejében, meg gondolom valamilyen peték is lehetnek.
Fõleg az almát támadta meg, de akadt a barackon, a vérszilván, és a rózsán is ilyen hajtás.
Ezeket eltávolítottam, kidobtam, nem tudom érdemes-e még tenni valamit. Az elmúlt pár napban szerencsére nem találtam újabb ilyen károsodást.
2016-ra gyümölcs felmérés röviden
:
Kajszi: rengeteg kötött, tele kis barackkal a fa
- lehet, hogy majd ritkítanom kell...
Cseresznyék: mindkét fán rengeteg kötött, remélem nem kukacosodós fajta, idén nem permetezem, majd kiderül.
Áfonya: 3 tõbõl a tulajék által ültetett vegetál, virágot nem láttam, az általam ültetettbõl az egyiken pár virágzat, a másik viszon tele van
Úgyhogy lesz áfonya is szépen.
Az általam korábban ribizlinek gondolt növényrõl kiderült, hogy egres (köszméte, kinek hogy), ezen is akad szépen.
A vérszilva nem kötött sajnos, alighanem pár kellene neki, lehet hogy õsszel ültetek.
Alma: 10-15 virág volt rajta, nemsokára kiderül, kötöttek-e. Bioalma lesz, remélem túléli
A pici gesztenyefa szépen fejlõdik, a 2 mandulából az egyiket biztosan sikerült megmenteni, a másik még nem sok életjelt adott, de mintha (nem kevés jóindulattal) duzzadnának picit a rügyei. Minden este kap 2 vödör vizet, ennyit tudunk tenni érte.
Ja és el ne felejtsem: a 25 centi magas fügén 2 egész áttelelt termés-hajtás van, azokat remélem majd ünnepélyes keretek között el tudjuk fogyasztani valamikor