2026. július 26., vasárnap

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#36073
Senki sem vont le következtetéseket, de tény hogy most már egy erõsebb lehûlés sem kizárt augusztus 2. felében szeptember elején !
#36072
A hét végéig egyre inkább erõsödõ melegadvekció látszódik, mely a NY felõl érkezõ hf nak köszönhetõ. A hf közeledtekor eleinte NY on és É on, majd másutt is számítani lehet záporok, zivatarok kialakulására. Bárikus mocsárhelyzetet teremthet? Nem tudom. A front dinamikályától ill az okkludálódásának a helyétõl, valamint mértékétõl függ. A jelen állás szerint kissé hosszabb ideig vesztegelhet az ország K i felében, és a hétvégihez hasonló kisérõjelenségek játszódhatnak le, azonban nagymértékû hõmérséklet visszaeséstõl nem kell tartani.
#36071
Az azori AC, ha nem is egetrengetõen erõs a maga 1030-as nyomásával, de meglehetõsen stabilnak látszik a következõ két (három?) hétre. A "gondot" inkább a másik oldalon, az Uralnál látom, a nyomások szinte folymatosan 1010-1015 hPa között mozognak, úgy két hét múlva lehet egy 1020 körüli térség. Így a gyenge pont szerintem a magasnyomású öv kialakulása lehet. Ennek ellenére (vagy épp emiatt?) a melegadvekcióra nagy esély van 20-a után, Grönland-Izland térségében ciklonok alakulnak ki, ha ezek egy kicsit is lejjebb jönnek, úgy a Brit-szigetek közelébe, akkor beállhat a júliusi helyzet, DNy-i áramlással, hõséggel. Ha maradnak É-on, akkor átlagos meleg lehet, esetleg egy-egy kimagaslóan magas hõmérséklettel.
#36070
Hm, -10 fok Grönland felett, ebbõl én nem vonnék le következtetéseket a következõ téllel kapcsolatban, de annyit én is megkockáztatnék, hogy egy nagy hõmérsékleti kontraszt igen élénk ciklogenezishez vezethet õsszel Izland térségében, ami mozgalmas, hõmérsékletben, szélben, felhõzetben igen változatos idõt hozhatna.
Ami a közeljövõt illeti, egy rövid hõhullám vár ránk, aminek pénteken a Dunántúlon, majd szombatra virradóan másutt is egy hidegfront vet véget. Utána viszont érdekes helyzet alakulhat ki: egy Voejkov-típusú magasnyomású öv alakulhat ki az Azori-szigetektõl egészen az Urálig, melynek egy része lenyúlik a Balkán-félszigetig. Nyugat-Európa felett viszont egy cilonrendszer jöhet létre, s mindez augusztus 20-a után egy masszív melegadvekciót eredményezhet a Kárpát-medence irányába. Nem állítom, hogy ez biztosan bejön, ám ezt a lehetõséget néhányszor a gfs is megpedzette, az új GEM pedig újra mutatja. Mi a véleményetek errõl, mennyire valószínû egy ilyen forgatókönyv bekövetkezése, és mik az egyéb, szintén releváns forgatókönyvek 20-a után?
#36069
Nézd meg utána is!
Link
#36068
Na és az sem elhanyagolandó, hogy a modellek alpján elkezdett hülni az északi sark, a kárpátokban már csak néhány hét választ el az igazi elsõ havazástól ! A sarkponton megjelenik a -10 fokos izoterma! Ami fokozatosan terjedni fog, igy szeptember elejérõl pedig erõteljesen ! Szept végétõl pedig ott beköszönt a sötétség nevet

most:
Link
és jövõ hét:
Link
#36067
A körvonalazodás-remélem téves.Nem kell már 35 fok.25-27 fok ilyenkor a jó.Ez egy "eltévedt" futás.

Szerintem szeptemberben-közepén-véget ér ez a pozitiv anomália és "helyre jön" az idõjárás.Miért?Mert már ideje:-)
#36066
Kezd körvonalazódni jövõhét végére egy újabb hõhullám 35°C körüli Tmax-okkal: Link
#36065
Ahogy nézegetem ezt a hétvégi frontot, hitetlenkedve látom hogy az a bizonyos peremciklon kezd körvonalazódni itt az Alpok déli felén, ami itt oly sok csapit hozott régen, ha jól tévedek az idén még nem volt hozzá szerencsénk ! !
#36064
Még képlékeny a dolog !
#36063
Rémes ami a fáklyán alakul, eddig úgy tûnt egy nagyon kellemes csapadékos Augusztus jön, de a fáklya kezd drámaian változni: Link
#36062
nevetnevet
Fronter és Szibi jól irták, az a tippem, hogy a most elmúlt és az elõzõ hétvégéhez hasonlóan lesz egy ugyanolyan cucc, egy különbséggel....az 1 héttel ezelõtti hétvégén tõlünk keletre volt a beragadó ciklon nagyobb része, a mostani hétévégén már totál ránk jött, az e heti hétvégén pedig tõlünk egy kicsit nyugatabbra lesz majd és okoz csapadékot, ide a nyugati részre még be fog lógni, de hétvégérõl-hétvégére látható tendencia van/lesz a nyugatra haladás felé.......
#36061
Link
Link
ha ez így marad akkor Horváto-ba szép kis meglepit kaphatok nevet
bocs ,hogy ide írom,de végülis hosszútávú ez is!
#36060
Úgy néz ki , 17-étõl újra visszatér a bárikus mocsárhelyzet.
Link
#36058
szép idõt mond a GFS egész augusztus végéig...csak mondom, nem mintha elhinném
#36057
Láttam , de nem úgy lett!
#36056
Hát lehet kivette a GFS az évszakváltó frontot, de csapadékügyileg elég érdekes dolgokat mutat. Ha már megközelítõleg is ezen a környéken várható az a konvektív csapadék, amit ide rakott, akkor megint lehet félni egy augusztus 20-i vihartól! Jaj istenem már alig várom a média reagálását a dologra meg a nagy pánikkeltést! vidám Jónak néz ki, hogy szinte szallagon fog érkezni hozzánk az afrikai eredetû levegõ.
#36055
Az nem baj, erre van a fórum nevet

A sekély ciklon egyre inkább K felé mozdul, így helyet ad a Földközi-tenger felett terjeszkedõ AC-nek, melyben a szubtópusi levegõ csaknem akadálytalanul áramolhat, valamint a sok napsütés is megteszi majd a hatását, még igencsak benne vagyunk a nyárban. - KP is betette holnapra a 30-at, most látom nevet
#36054
Most nem értek egyet veled,legalábbis hõmérséklet tekintetében.Szerintem holnap kizárt 30 fok,max 25 fok a reális,ma csak 17 van egyébként is.Nem hiném hogy egy nap alatt 13 fokot melegedne az idõ,sõt!
Ráadásul mindenhol áll í víz ami megintcsak gátolja a felmelegedést.Szerintem 30 fok legkorábban szerdán lehet.
#36053
mostani GFS kivette az "évszakváltó" lehülést 20-a után, sõt az ünnepre kánikulát rakott be nevet

keddtõl itt a nyár ismét, szerintem sokan örülnek ennek
#36052
Egyre inkább beigazolódni látszik Szibéria egy korábbi felvetése, miszerint a jövõ héten ismét erõs D-DNyi áramlásra és ezzel szubtrópusi légtömegek érkezésére van kilátás. Várhatóan már holnap megközelíthetjük (sõt, helyenként el is érhetjük) a 30 °C-t, a hét második felére pedig a 33-35 sem kizárt. A hétvégére (ismét csak Szibériahoz csatlakozva) pedig egyre esélyesebb egy nagy csapadékot adó sekély ciklon kialakulása, de ez még messze van.
#36051
Javítom magam, 5 alá egyik tag se megy,mostani állás szerint.
#36050
Ez nem tipp ez egy lehetséges szcenárió ! De elég esélyes
#36049
Tessék itt van Floo tippje! nevet
#36048
Jónéhány hosszútávú modell alapján a jövõ hét legvégére egy ujabb mostanihoz hasonló sekély ciklon kilakulása lehetséges !
#36044
Írd le légyszi hogy mire gondolsz, mert én is szkeptikus voltam de a fáklya alapján egyre erõsebb lehûlés látszik 20-a után és úgy nézki hogy 0 és 5 fok közé süllyedhet a T850-en. Eszerint augusztus végére a talajmenti fagy se kizárt?!
#36041
A jövö hétvégére van egy tippem, kiváncsian várom bejön-e nevet
#36040
Igen, viszont akkor hamarabb jön a szokásostól, mivel szept. 3-5- környékén szokott jelentkezni !
#36038
Ezért is írtam: "Nem is bánnám, de azért várjuk ki a végét." Nagyokat csak hibátlanul illik idézni nevet
#36037
Azért én még ezzel várnék. Nyugat-Eu-ban 20-a után újra felmelegszik az idõ 15-20 fokra T850-en.
#36036
20-a után körvonalazódik egy évszakváltó front átvonulása, mint már oly sokszor megtörtént 20-a után, eltûnnek a 30 fok+ T-k. Nem is bánnám, de azért várjuk ki a végét.
#36035
igen, jövõ hét közepén erõs felmelegedés lesz, 34°c - 35 °c -okkal , de kb 21. , 22.-e után lesz egy erõsebb lehülés 19°c - 20°c -al.
#36034
A jövõ hét 2. fele kezd gyanús lenni ! A ciklon elõoldalán igen meleg levegõ érhet el minket megint 30 fok feletti T-vel ?!?!
#36033
Ez szerint holnap és holnap után jelentõs esõ várható, zivatarokkal:Link
#36032
Sziasztok! Lenne egy fontos kérdésem! Szombaton mennénk Kecskemétre repülõnapra, és kiváncsi lennék a véleményetekre, hogy elmossa-e az esõ? Én úgy látom, hogy hajnalban arrafelé ítéletidõ lesz...
#36031
Na erre én befizetek:Link
#36030
Az új GFS futásban(még nem ért végig) Dunántúl helyzete és úgy tûnik Bp-é nem olyan rózsás, szombat estétõl ott nem várható már komolyabb csapadék. szomoru
Reméljük nem jön be!
#36029
DNY-D-Dunántúl is komoly esõt kaphat éjjel
#36027
Nézd meg mi írt JoeJack a zivatarlesen fórumba, és a linkjeit is.nevet Ha ezek után nem lesz árvíz felétek, pechesek vagytok (de csak akkor!) nevet
#36026
Aignerék kicsit újra túlreagálják a dolgot:"péntek, szombat, vasárnap, hétfõ borongós idõ, ismétlõdõ esõvel. Ez úgy hangzik , mintha 4 napig a nap sem sütne ki és tartós, napokon át tartó áztató esõre kellene készülni.Egyértelmû, hogy valamennyi napsütés mindennap lesz és bõven lesznek nagy záporszünetek is.
#36025
Csendes áztató esõ nemigen lesz.Záporok,zivatarok lesznek.
Wz nincs thompson index.
#36024
Pontosítok, lehet hogy már holnap este vagy (holnap)éjszaka várható erre pár csepp és talán a vasárnap nem is tûnik olyan csapadékosnak inkább a hétfõ.

Utolsó észlelés

2026-07-26 01:31:22

Ercsi

17.8 °C

18000

RH: 57 | P: 1009.4

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

162364

Hírek, események

Elkezdődött az El Niño

Érdekességek | 2026-07-02 11:26

pic
Az utóbbi hetekben, hónapokban azzal volt tele a média, hogy az éppen soron következő apokalipszist a szuper El Niño okozza majd, legkésőbb karácsonyra feje tetejére állítja az amúgy is megzavarodott időjárásunkat és mostantól bármi rossz történik, rá lehet mutogatni.