Ebbõl komolyabb árhullám is lehet a Dunán
Link [esõ]

és a környékünk vizein is [esõ]
"...1994-ben a tulajdonjogi viszonyok változtak: A XI-es, III-as, X/1 és X/2-es tóegység állami tulajdon maradt, a Kiskunsági Nemzeti Park kecskeméti Igazgatóságának kezelésében, azonban azok egy 20 évre szóló szerzõdés…
"...1994-ben a tulajdonjogi viszonyok változtak:
A XI-es, III-as, X/1 és X/2-es tóegység állami tulajdon maradt, a Kiskunsági Nemzeti Park kecskeméti Igazgatóságának kezelésében, azonban azok egy 20 évre szóló szerzõdés keretei között bérbe lettek adva a Szegedfish Kft-nek gazdálkodás céljára, amely a tórendszer többi részét a privatizációs eljárás során megvásárolta.
Így a gazdasági és a természetvédelmi érdekek együttélése figyelhetõ meg a területen, amelyek ugyan bizonyos pontokon idõnként ütköznek, azonban ezen felmerülõ problémákat az érdekelt felek kellõ diplomáciai készséggel és tolarenciával mindig képesek megoldani."
Szóval igen.. természetvédelem ide-vagy oda, sajnos valóban nem lehet figyelmen kívül hagyni a gazdasági érdekeket
Ennek köszönhetõen ez a terület inkább hasonlít egy sakktáblára, mit egy szigorú védelem alatt álló madárparadicsomra
Kösz az infót!
Valaki nem tud valamit a Szegedi Fehér-tóról, hogy miért kellett ilyen parcellákra osztani? Megvásároltak részeket belõle? Miért nem lehetett úgy hagyni, ahogy volt!? Sajnos itt is a pénz beszél.…
Valaki nem tud valamit a Szegedi Fehér-tóról, hogy miért kellett ilyen parcellákra osztani? Megvásároltak részeket belõle? Miért nem lehetett úgy hagyni, ahogy volt!? Sajnos itt is a pénz beszél.
Link
"...1994-ben a tulajdonjogi viszonyok változtak:
A XI-es, III-as, X/1 és X/2-es tóegység állami tulajdon maradt, a Kiskunsági Nemzeti Park kecskeméti Igazgatóságának kezelésében, azonban azok egy 20 évre szóló szerzõdés keretei között bérbe lettek adva a Szegedfish Kft-nek gazdálkodás céljára, amely a tórendszer többi részét a privatizációs eljárás során megvásárolta.
Így a gazdasági és a természetvédelmi érdekek együttélése figyelhetõ meg a területen, amelyek ugyan bizonyos pontokon idõnként ütköznek, azonban ezen felmerülõ problémákat az érdekelt felek kellõ diplomáciai készséggel és tolarenciával mindig képesek megoldani."
Szóval igen.. természetvédelem ide-vagy oda, sajnos valóban nem lehet figyelmen kívül hagyni a gazdasági érdekeket

Ennek köszönhetõen ez a terület inkább hasonlít egy sakktáblára, mit egy szigorú védelem alatt álló madárparadicsomra
Valaki nem tud valamit a Szegedi Fehér-tóról, hogy miért kellett ilyen parcellákra osztani? Megvásároltak részeket belõle? Miért nem lehetett úgy hagyni, ahogy volt!? Sajnos itt is a pénz beszél.
Link
A múlthéten lehullott csapadéknak köszönhetõen jó 30cm-t jött fel az Ipoly :
Link Bár még így is egészen alacsony, ma reggeli mérés alapján -41cm a vízállás. Az "átlagos nyári" vízállás kb. -70cm körül van.
Nem tudom, volt-e szó korábban róla, gondolom igen, de most látom csak igazán, hogy túlzás nélkül az ország történetének egyik legnagyobb katasztófáját úsztuk meg az idén! A Mura vízszintje most már hetek óta, sõt,…
Nem tudom, volt-e szó korábban róla, gondolom igen, de most látom csak igazán, hogy túlzás nélkül az ország történetének egyik legnagyobb katasztófáját úsztuk meg az idén!
A Mura vízszintje most már hetek óta, sõt, bõven több mint egy hónapja kisebb nagyobb ingadozásokkal, de a normál vízszint felett van, lényegében több mint egy hónapja folyamatosan árvíz van!
Az óriási szerencse az, hogy nem egy hûvös-csapadékos április utáni robbanászerûen melegedõ májusunk van, hanem egy meleg április után vagyunk!
Így folyamatosan olvad az Alpokban és az érintett hegyekben a hó, mert amennyiben ez a több mint egy hónapja tartó közepes árvíz hirtelen zúdul le, akkor több zalai és somogyi településbõl a templomok teteje állna csak ki!
Beleborzongok, ha rágondolok, hogy nem véletlenül voltak olyan szakvélemények, hogy katasztrófa fenyegeti a Mura-Dráva-mentét!
Kerkaszentkirály, Muraszemenye, Murarátka, Letenye, Molnári, Murakeresztúr települések biztosan víz alatt lennének, nem is kicsit, és ez csak a zalai szakasz!
Tegnap este egyik kollégámék bementek horgászni a Mura egyik kavicsbányarendszerében lévõ kavicsbányatavára, és hajnalban nem tudtak kijönni, mert a víz ellepte a bejáró hidat, és azóta emelkedik a víz folyamatosan, ismét, ki tudja hányadik kisebb-nagyobb árhullám jön már le, ahogy változik a magasban a hõmérséklet, és olvad lassan a hó!
Az elmúlt 10-15 évben ilyen biztosan nem volt, hogy több mint egy hónapos (lehet már két hónapja is tart) árvíz legyen!
Sõt, az idõsebbek, illetve akik 30-40 éve járnak oda horgászni, õk sem emlékeznek ilyenre!
A Murán ismét egy kisebb árhullám vonul le, az elmúlt 2 hónapban már a sokadik
Link
A ´folyók szintje megnõhet a mostani heves ziviktõl:

Aszály a megyében és jégesõ elhárítás:
Link
Árvizek videón:
1919:
Link1936:
Link1937:
Link
Az elmúlt 24 órában 208 cm-t emelkedett a Tisza Naménynál, Tivadarnál 270-et. De Tiszabecsnél már apad.
Nem meglepõ, hogy nem szólnak errõl a hírek: a vízállásgrafikonok http://www.hydroinfo.hu/Html/hidelo/hidelo_graf_duna.html szerint a magyarországi szakasz nagy részén (így a Dunakanyarban is) még az I. fokú készültség…
Nem meglepõ, hogy nem szólnak errõl a hírek: a vízállásgrafikonok Link szerint a magyarországi szakasz nagy részén (így a Dunakanyarban is) még az I. fokú készültség szintjétõl is jócskán elmarad a folyó, a mostani stagnáló vízállás után pedig a csapadékszegény idõjárás miatt pár nap múlva már apadás jöhet.
Bár a mezõgazdaságnak már nem mindenütt öröm, árvízvédelmi szempontból nagy szerencse, hogy a felmelegedés a szárazsággal együtt köszöntött be, és a hegyekben olvadó hómennyiséghez érdemben nem adódik most hulló csapadék.
Én tegnap beszéltem egy már nyugdíjas, de mezõgazdasági technikumot végzett emberrel, aki azt mondta, hogy öntözni kell már, mivel a talaj teteje ki van száradva, az altalaj még jól tartja a nedvességet. Én azzal érveltem, hogy igen is >>10mm-es csapadékhiány van és kell az esõ, mivel megjelentek az elsõ, már-már a nyári szárazságra emlékeztetõ repedések, ami
aszály bekövetkezésének az elõjelei. Azzal gyõzött meg engem, hogy amíg le nem virágzik és meg nem köt a gyümölcskezdemény nem kell, mivel hogy most virágzanak azok a fák, amelyek érzékenyek a moníliára (kajszibarack,meggy). Ez az a dolog, ami az agrometeorológia témában is megállná a helyét, de ami fontos még, hogy bizony nem csapadékkal, hanem szárazsággal jött a felmelegedés (errõl írtatok ti is), így az idei tavaszi árvízrõl jóformán nem is beszélhetünk. Pedig az alacsony vízállású folyó rengeteg nedvességet tud a talajtól elszívni.
Lehet, bár több napja nem emelkedett jelentõsen a vízszint, szinte csak centiket, illetve az utóbbi 2-3 napon indult meg kicsit megint fölfelé… (igazság szerint ezt csak látvány alapján mondom, annyira nem kísérem…
Lehet, bár több napja nem emelkedett jelentõsen a vízszint, szinte csak centiket, illetve az utóbbi 2-3 napon indult meg kicsit megint fölfelé… (igazság szerint ezt csak látvány alapján mondom, annyira nem kísérem figyelemmel a vízállásjelentéseket). A Szõdligeti-patak már lassan két hete vissza van duzzadva.
Ami viszont érdekes, hogy ilyenkor már rég teli szoktak lenni a hírek az árvízveszéllyel, ahhoz képest most nem nagyon lehetett hallani semmit.
Nem meglepõ, hogy nem szólnak errõl a hírek: a vízállásgrafikonok
Link szerint a magyarországi szakasz nagy részén (így a Dunakanyarban is) még az I. fokú készültség szintjétõl is jócskán elmarad a folyó, a mostani stagnáló vízállás után pedig a csapadékszegény idõjárás miatt pár nap múlva már apadás jöhet.
Bár a mezõgazdaságnak már nem mindenütt öröm, árvízvédelmi szempontból nagy szerencse, hogy a felmelegedés a szárazsággal együtt köszöntött be, és a hegyekben olvadó hómennyiséghez érdemben nem adódik most hulló
csapadék.
Sõt, valószínûleg le is fogják zárni a 12-es fõutat Nagymarosnál, Verõce - 2/A között, vmint Vác-Göd között a 2. fõutat. Bár semmi hivatalos közleményt nem tudok róla, de közel van az a magasság, ahol el szokták ezeket…
Sõt, valószínûleg le is fogják zárni a 12-es fõutat Nagymarosnál, Verõce - 2/A között, vmint Vác-Göd között a 2. fõutat. Bár semmi hivatalos közleményt nem tudok róla, de közel van az a magasság, ahol el szokták ezeket rendelni.
Lehet, bár több napja nem emelkedett jelentõsen a vízszint, szinte csak centiket, illetve az utóbbi 2-3 napon indult meg kicsit megint fölfelé… (igazság szerint ezt csak látvány alapján mondom, annyira nem kísérem figyelemmel a vízállásjelentéseket). A Szõdligeti-patak már lassan két hete vissza van duzzadva.
Ami viszont érdekes, hogy ilyenkor már rég teli szoktak lenni a hírek az árvízveszéllyel, ahhoz képest most nem nagyon lehetett hallani semmit.
Azonban még így is alacsonyabban tetõzik az árvíz,mint hittük. http://www.hydroinfo.hu/Html/hidelo/hidelo_graf_duna.html
Azonban még így is alacsonyabban tetõzik az árvíz,mint hittük.
Link
Ha marad az átlagos hõmérséklet a hónap második felében és mellé még jelentõsebb
csapadék is társul, lehet még komolyabb árhullám a Dunán.
Azonban még így is alacsonyabban tetõzik az árvíz,mint hittük.
Link
Sziasztok! Vácon a Ligetet a bicikliútig elöntötte a Duna. A tanösvény járhatalan. A Gombás-patakot is messzire visszaduzzasztotta. A Tabán alatt kb. 1 méter hiányzik a mederbõl kilépéshez, a Burgundia ltp. alatt…
Sziasztok!
Vácon a Ligetet a bicikliútig elöntötte a Duna. A tanösvény járhatalan. A Gombás-patakot is messzire visszaduzzasztotta.
A Tabán alatt kb. 1 méter hiányzik a mederbõl kilépéshez, a Burgundia ltp. alatt helyenéknt viszont csak centik.
Sõt, valószínûleg le is fogják zárni a 12-es fõutat Nagymarosnál, Verõce - 2/A között, vmint Vác-Göd között a 2. fõutat. Bár semmi hivatalos közleményt nem tudok róla, de közel van az a magasság, ahol el szokták ezeket rendelni.
Sziasztok!
Vácon a Ligetet a bicikliútig elöntötte a Duna. A tanösvény járhatalan. A Gombás-patakot is messzire visszaduzzasztotta.
A Tabán alatt kb. 1 méter hiányzik a mederbõl kilépéshez, a Burgundia ltp. alatt helyenéknt viszont csak centik.
Bár nagy szerencsének érzem, hogy ez a meleg idõszak csapadékmentesen érkezett és így szép lassan olvadozik a hó, "csordogál" lefelé, de nem szabad elfeledkezni róla, hogy még mindig
Link óriási hólé várja, hogy megindulhasson lefelé a hegyekbõl... ez mintegy 10km3-nyi, ami jó 1,5-2 km3-rel több a sokéves átlagnál.
Mindezt a Duna vízgyûjtõjére értettem.
A Szipa-csat. (Bereg, Márokpapi mellett) 3 héttel ezelõtt
Link és most
Link
Délután voltam az Ipolynál:
Link Link Link Link
Bizony-bizony, Nagybajcsnál a mai elõrejelzésben már megjelent az elsõfokú készültség lehetõsége a Dunán jövõ hét elejére. http://www.hydroinfo.hu/Html/hidelo/hidelo_graf_duna.html Napokon keresztül 10 fok fölötti…
Bizony-bizony, Nagybajcsnál a mai elõrejelzésben már megjelent az elsõfokú készültség lehetõsége a Dunán jövõ hét elejére.
Link
Napokon keresztül 10 fok fölötti nappali hõmérséklet lehet az osztrák Alpokban 1000-2000 méter között, így folyamatosan olvad a több helyen még több méteres hó...
Most árad megint, óránként 3-5 cm-t, jelenleg 426 cm.
Bizony-bizony, Nagybajcsnál a mai elõrejelzésben már megjelent az elsõfokú készültség lehetõsége a Dunán jövõ hét elejére.
LinkNapokon keresztül 10 fok fölötti nappali hõmérséklet lehet az osztrák Alpokban 1000-2000 méter között, így folyamatosan olvad a több helyen még több méteres hó...
Link Ez alapján (végiggörgetve) szerencsére, tényleg nem látszik még egy esetleges nagyobb, Dunán végigvonuló árhullám elõjele. Veszélyesebb helyzet "csak" a Morván alakult ki. Ott 3-ad fokú közelében a készültség... Bár tudom, az igazi meleg még csak most fejti majd ki hatását. Ma pl. átböngésztem a határunkhoz közeli, és szintén a Dunát tápláló Schnebberg és Rax hegyek webkameráit, és azon látszik, hogy bizony tetemes hómennyiség van az 1200-1500m-es magasságokban is még.
Budakeszinél lehet, hogy csökkent, de amúgy a Duna a teljes magyar szakaszon árad, leszámítva a felsõ régiókat, ahol a következõ hullám elõtt minimális apadás figyelhetõ meg.
Budakeszinél lehet, hogy csökkent, de amúgy a Duna a teljes magyar szakaszon árad, leszámítva a felsõ régiókat, ahol a következõ hullám elõtt minimális apadás figyelhetõ meg.
Flurries linkje alapján gondoltam.
Érdekes,tegnap óta csökkent a víz magassága a Dunán.
Érdekes,tegnap óta csökkent a víz magassága a Dunán.
Budakeszinél lehet, hogy csökkent, de amúgy a Duna a teljes magyar szakaszon árad, leszámítva a felsõ régiókat, ahol a következõ hullám elõtt minimális apadás figyelhetõ meg.
Tegnap reggel 6 óta több, mint 1 métert emelkedett a Duna vízszintje, valószínûleg a következõ napok tavaszias olvadása kb. 2000 m-ig folyamatos hóolvadást okoz, a folyó ki fog lépni a medrébõl.…
Tegnap reggel 6 óta több, mint 1 métert emelkedett a Duna vízszintje, valószínûleg a következõ napok tavaszias olvadása kb. 2000 m-ig folyamatos hóolvadást okoz, a folyó ki fog lépni a medrébõl.
Link
Érdekes,tegnap óta csökkent a víz magassága a Dunán.
Tegnap reggel 6 óta több, mint 1 métert emelkedett a Duna vízszintje, valószínûleg a következõ napok tavaszias olvadása kb. 2000 m-ig folyamatos hóolvadást okoz, a folyó ki fog lépni a medrébõl.
Link
Közben a szlovákiai folyókon - várakozásaimmal összhangban - a helyzet kezd egyre kritikusabbá válni. Az elõbb kiadták a másodfokú riasztást - többek között a Morva-folyó vízgyûjtõterületén, a Felsõ-Nyitra vidéken,…
Közben a szlovákiai folyókon - várakozásaimmal összhangban - a helyzet kezd egyre kritikusabbá válni. Az elõbb kiadták a másodfokú riasztást - többek között a Morva-folyó vízgyûjtõterületén, a Felsõ-Nyitra vidéken, valamint Árva és Kiszuca régiókban rohamosan duzzadnak a folyók, ill. a patakok. Viszonylag komoly árvízhelyzet kezd kibontakozni, ami a magas hõmérséklet, a gyors hóolvadás és a tetemes mennyiségû csapadék (helyenként 40-55 mm 18 óra alatt) kombinációja mellett bizony nem csoda...
Másodfokú árvízveszély:
Link Link
Közben a szlovákiai folyókon - várakozásaimmal összhangban - a helyzet kezd egyre kritikusabbá válni. Az elõbb kiadták a másodfokú riasztást - többek között a Morva-folyó vízgyûjtõterületén, a Felsõ-Nyitra vidéken, valamint Árva és Kiszuca régiókban rohamosan duzzadnak a folyók, ill. a patakok. Viszonylag komoly árvízhelyzet kezd kibontakozni, ami a magas hõmérséklet, a gyors hóolvadás és a tetemes mennyiségû
csapadék (helyenként 40-55 mm 18 óra alatt) kombinációja mellett bizony nem csoda...
Már eddig is sok bakonyi patak tette tiszteletét a nem számára "fenntartott" területeken, de ahogy a wrf-et elemzem, holnapra megint " HELYZET" lesz a Marcal vízgyûjtõjében. (Bakonyalja.-Gerence ,Bitva, Torna,…
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#55010 - 2009-03-29 17:37:33)
Már eddig is sok bakonyi patak tette tiszteletét a nem számára "fenntartott" területeken, de ahogy a wrf-et elemzem, holnapra megint " HELYZET" lesz a Marcal vízgyûjtõjében. (Bakonyalja.-Gerence ,Bitva, Torna, Hajagos,Kánya, Bornát-patakok!!) [esõ] [esõ] [esõ]
Bizony, nagyon úgy tûnik. Ráadásul Zala és Veszprém Ny-i része kapja a legnagyobb adagot a radar szerint, reggelig akár 25mm is leeshet.
Karintában és Stájerországban még nagyobb összegek hullanak ezekben az órákban, ott a hóhatár is viszonylag magasan van, így a Rábán, Murán, Dráván komolynak ígérkezõ árhullám fog indulni éjszakától.
Növekednek a szlovák folyók: http://www.shmu.sk/sk/?page=765
Növekednek a szlovák folyók: Link
Megis van az elsõ 1 szintû riasztás.
LinkNemrég átlépte a "határt".
A kissebb folyók/patakok az elmúlt órában 9cm-ert emelkedtek,mintha 1 tû volna.
A Vág is szépen meg fog duzzadni holnapra.
Növekednek a szlovák folyók: http://www.shmu.sk/sk/?page=765
Növekednek a szlovák folyók: Link
A folyó szintjei vízszintjei növekednek.
Növekednek a szlovák folyók:
Link
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#55010 - 2009-03-29 17:37:33)
Már eddig is sok bakonyi patak tette tiszteletét a nem számára "fenntartott" területeken, de ahogy a wrf-et elemzem, holnapra megint " HELYZET" lesz a Marcal vízgyûjtõjében. (Bakonyalja.-Gerence ,Bitva, Torna, Hajagos,Kánya, Bornát-patakok!!) [esõ] [esõ] [esõ]
A hegyekben 1500m - 1900 felett van a hóhatár, így árvizeket okozhat a hegyekben az esõ!
[esõ]
Itt pl van 50 cm 500méter körül:
Link , 90cm 1000 Méteren:
Link , 150cm 1000 Méter körül:
Link stb
Átmásolva a met. társalgóból: Wittmanmark:
Egyre inkább valószínû, hogy 2000 méter körül lesz a hóhatár a tátrában vasárnap. Ennek durva következményei lehetnek:
Link Link Ferri:
Márk: a hirtelen melegedés + a sok
csapadék a tetemes mennyiségû hó gyors olvadásához vezet, így hirtelen megnõhet az eddig valahogy szóba sem hozott áradások veszélye. Kíváncsi vagyok hogy a szlovák hidromet. szolgálat mikor ad majd ki riasztást.
Wittmanmark:
Én is erre utaltam, csak nem írtam le konkrétan. Én is nagyon kíváncsi vagyok ugyanis nagy területen 10-20mm
csapadék önmagában is viszonylag sok, és még ráadásul sok is a hó a tátrában.
Szerk: És a 10-el még minden bizonnyal nagyon keveset mondtam.
Jaurinum:
Így van, újabb nagy adag hólé indul meg a hét legvégén a magashegységekbõl, így a jövõ hét ismét árvízveszélyesnek néz ki. Szerencsére az elmúlt hetekben azért - csapadékbõség ide vagy oda - 800-1000m alatt csaknem minden hó "levezetõdött" a folyókon, így ennek a régiónak már "csak" az esõadagja fogja dagasztani az elinduló árhullámokat. Ez a lépcsõzetesség árvízi szempontból nem lényegtelen, így van esély súlyosabb problémák nélkül átvészelni a tavasz-közepi hóolvadást. Persze, van még bõven hó-utánpótlás 1200m felett [elég csak hochkar (2000m) 580cm-ére gondolni], így a beköszöntõ 15°C feletti idõszak után tartós magas vízszintekre van kilátás, komolyabb esõzések nélkül is.
Az Alsó-Tiszán viszont levonulóban az árhullám: http://index.hu/belfold/2009/03/16/az_also-tiszan_levonuloban_az_arhullam/
Az Alsó-Tiszán viszont levonulóban az árhullám: Link
A pecának minden esetre lõttek úgy májusig az biztos.A hegyekben még van hó így ahogy lassan olvad úgy folyamatos utánpótlása van az árnak.Nagy víz persze nem lesz de pont elég ahoz,hogy kicsit magasabb vizállás és koszos legyen a tisza.
Az Alsó-Tiszán viszont levonulóban az árhullám:
Link
hip-hip hurrá essen csak az esõ a tisza vízgyüjtõ területén ugyis olyan szárazság van

[esõ]