Hát nem is tudom, hogy állunk ezzel a nyári vargányával. A net-en azt olvasom, hogy ez főleg vulkanikus talajokon szeret teremni, és a kalapja sötétebb színű az ízletes vargányánál. Amit én találtam, az részint mészkő…
Hát nem is tudom, hogy állunk ezzel a nyári vargányával. A net-en azt olvasom, hogy ez főleg vulkanikus talajokon szeret teremni, és a kalapja sötétebb színű az ízletes vargányánál. Amit én találtam, az részint mészkő talajon, részint kvarchomokon jött elő, és a kalapja kifejezetten világos volt. Viszont a vargánya alkat, a tönk halványbarna, hálózatos recézettsége, a hófehér, nem színváltó hús mindenképp a Boletus edulis rokonságára utalt. A szaga és íze is jellegzetes "vargánya szag és íz" volt.
Mind a Kalmár-Makara, mind a Dr. Krébecz féle gombászkönyv többször utal arra, hogy sok gombafajnak vannak változatai, alfajai. Például az ízletes vargányáról azt írják, hogy a kalap színe a sötét csokoládébarnától a sárgásig sok árnyalatot mutathat. Többek között emiatt sem szabad futó benyomások alapján megítélni a talált gombát, hanem keresni kell a jellegzetes bélyegeket. A csöves termőrétegű gombák között fehér, és fehéren is maradó húsú csak a Boletus edulis (és változatai), ill. a szintén ehető gesztenyetinóru. A (szerencsére csak enyhén) mérgező tinóruk mind színt váltanak és/vagy keserű ízűek. Ezek közül amit esetleg megfőz és megeszik az ember, az a sátántinóru, ami nem kesernyés. Dr. Krébecz szerint ez a gomba is főzve nagyrészt méregtelenítődik, de a sátánpörit azért nem kóstolnám meg...
A minap olvastam a MIGE (Miskolci Gombász Egyesület) lapján, hogy a vörös érdestinórunak van egy tölgyfával gyökérkapcsolt változata. Ez a gomba küllemre alig különbözik a nyárfák alatt termőtől, viszont nyersen enyhén mérgező! 15-20 perces főzés szükséges, éppúgy, mint a változékony tinóru esetében. Évekkel ezelőtt a balatonalmádi-káptalanfüredi Nagykő orra oldalában, tiszta tölgyes erdőben találtam vörös érdestinórut, ami nagyon talányos volt a számomra. Most ez a kérdés megoldódott.
Mostanában azt csinálom, hogy a régebbi szakkönyveimben leírt gombafajokat egymás után felkeresem a net-en. Ez azért jó, mert sok fényképet lehet találni pl. az előbb említett MIGE lapján is a ritkábban előforduló gombákról. A több oldalról összeszedett információk sosem ártanak. Példának okáért rádöbbentem arra, hogy mennyi a megfelelően nem kipróbált gombafaj, melyek étkezési értékéről (sőt mérgezőségéről) eltérően nyilatkoznak az egyes források. A MIGE lapján olvasom, hogy az erdei szegfűgomba dohos, földízű, nem ennivaló. A Kalmár-Makara könyv viszont ezt a gombát szegfűgomba illatúnak, jó ehetőnek mondja. Személyes tapasztalatom ebben nincs, ezzel a fajjal még nem találkoztam.
E tény is azt erősíti, hogy nem kell próbálkozni mindenféle "egzotikus", bár nem mérgező gombafajjal. Van 8-10 nagyon jó gombafaj, ami ízletes és bajt biztosan nem csinál. Azokat kell gyűjteni.
Az idei gombaszezont gyenge közepesre értékelem. A szeptember eleji nagy esőzés elég jó gombatermést adott a hó végén, október elején a Bakonyban, és a Gönyűi-erdőben. Ennek a hullámnak a lecsengése után a szárazság miatt gombaszegénység állt elő. Az október végi esők hatása most már esetleg mutatkozik. Meglátjuk. Sajnos, a késő ősz gombászati szempontból gyenge szokott lenni.
Bő 30 éve az érdestinórukat nyersen enyhén mérgezőnek tanultuk. Megemlítették, hogy a méreganyaguk 40 °-on már elbomlik, úgyhogy bármilyen minimális hőkezelés után már fogyaszthatók. Egyedüli igazán mérgező érdestinóruért tán Írországba kell utazni.
Az erdei szegfűgomba nem dohos szagú, Dohos szagú lehet a viszonylag közeli rokon fülőke fajok némelyike. Ezeket - ha a tönkjüket szedéskor a "profi szegfűgomba szedők" visszacsípik, rendkívül nehéz felismerni, elkülöníteni. Szerencsére ezek a fajok nem igazán mérgezők, csak legfeljebb rossz ízűek. Szakellenőr a talpán az, aki ezeket a szegfűgomba tömegből egyenkénti szagolgatás nélkül elkülöníti.
Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 45. sorozata
