Sajnos, a jó gombatermû helyek általában bolygatottak. Az én változékony tinórum is a földön hevert, késsel átvágott tönkkel. Megjegyzem, ez a nagy termetû, vastag és kemény húsú, szép tinóru is ehetõ, sõt tõlünk északkeletre, ahol gyakori, árusítják is. Hibája kettõ van: egyrészt gyomor-bél izgató anyagot tartalmaz, azonban ez termolabilis. Nyersen fogyasztva hasmarsot okoz (de milyen bolond eszik nyers gombát?), alaposan megfõzve viszont ártalmatlan.
Másrészt ott van az erõs kékülése, fõzés közben feketedése, ami esetleg, egyesek szerint, nem gusztusos. (Igaz, feketedik pl. a remek vörös érdestinóru is)
A piruló galócát még nem próbáltam ki, és nem is fogom. A galócaalkatúakkal szemben messzemenõ fenntartásaim vannak. Tulajdonképp egyes-egyedül a császárgombát enném meg közülük. A piruló ráadásul nyersen enyhén mérgezõ, ez is alapos sütést-fõzést igényel. A könyv azt írja, hogy csak azokat a példányait gyûjtsük, melyeken egyértelmûen látszik a vörösödés. No hiszen: ennyi a különbség élet és halál között... Nem is értem, ezt a fajt miért ajánlja számos szerzõ fogyasztásra (Igaz, mások kerülendõnek mondják)
A vargányák viszont "kincset érnek", fõleg a boletus edulis, de a rokon fajok is. Ezeket a gombákat a Teremtõ jókedvében csinálta...
Azt hiszem, két hét múlva újra látogatást teszek a káptalani erdõben. Hátha elõjön egy újabb vargánya-hullám.
Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 45. sorozata
