A legújabb szakvélemények szerint a tönköt óvatosan kimozgatva, kevés sérülést okozva kiemelve kell a gomba termõtestet szedni. A vargányát mindig is így szedtem, akármi is volt a módi. Gyakorlatilag egy hónapja járok…
A legújabb szakvélemények szerint a tönköt óvatosan kimozgatva, kevés sérülést okozva kiemelve kell a gomba termõtestet szedni. A vargányát mindig is így szedtem, akármi is volt a módi. Gyakorlatilag egy hónapja járok ugyanarra a helyre, eleinte naponta, kétnaponta, késõbb már ritkábban, most a szél, és csapadék hiány miatt már nem mentem több mint egy hete. (Szárított róka lenne még.) . Folyamatosan volt termõtest képzés a nyári vargányánál, késõbb megjelent a bronzos is, volt egy négy - öt napos igazi tömeges jelleg, amikor egy jó foltra érve pár négyzetméterekrõl lehetett szedni. Csak szedtem és tisztítottam egy helyben sokáig. Ugyanez ismétlõdött, a következõ alkalmakkor, majd szórványosabbá vált a gomba termés. Ekkor már az addig nem járt helyekre is ellátogattam, és még annyi gomba sem volt mint a sokat szedett helyen. Nyugodtam mondhatom, a vargányának nem hogy nem árt, de még "használ" is a szedés, mert több termõtest képzésre serkenti. Számos más gombász osztja ezt a megállapítást. Viszont nem a tönköt bennhagyva, levágva, mert az olyan, mintha ott öregedne el a gomba, úgy nincs fokozottabb termõtest produktum! Természetesen határa mindennek van, szétdúlt, széttaposott helyeken azért megsínyli a nagy igénybevételt, és azért nincs mindig ilyen erõs növekedés, termõtest képzés mint az extra ideális idõszakban volt. Szerencsére ezt a helyet nagyon kevesen látogatják, nem egy barátságos, igazi zergés rész.
A Miki 17 gombaszedése nem túl szerencsés szvsz, mert ha tisztán szedjük, a helyszínen lehámozva a tönkrõl a szennyezõdést , otthon sokkal kevesebb vele munka, nem kenik össze egymást. Régen rossz ha mosogatni, fõleg ha áztatni kell.
Komoly minõségrontó tényezõ.
Vannak általam látogatott szegfûgomba telepek, azokat viszont ollóval szedem. Helyes eljárás ez, hogy a tönk ott marad? (mondjuk úgy tapasztalom nem sínylik meg ....)
Szakvélemény is lehet marhaság. A tönk kiemelésével, lehet óvatós és nem, mindegy, mindenképp a földben levõ gombafonalak károsodásával jár. Galócák határozásánál lehet haszna a kiemelésnek, hogy a tönk alját jól lássuk.
Szedd évekig azon a helyen így és akkor majd meglátod. Nálunk a "népszerû" helyeken, ahol még tíz éve hemzsegtek a gombák, mostanában már finoman szólva sem.
Pl. csak idén 6-szor szedtem rókagombát egy kb. 50*30 cm-es foltban, vargánya pedig egy kb. 5 m^2-en 4-szer! Ennyit arról, hogy "a tönköt bennhagyva, levágva, mert az olyan, mintha ott öregedne el a gomba, úgy nincs fokozottabb termõtest produktum".
Én mindig a késsel történõ gombaszedést fogom javasolni.