Most hallottam a Kossuth rádióban, hogy az EU a területén lévõ akácosok kiirtásának elrendelését fontolgatja azon az alapon, hogy az akácfa behurcolt, invazív növény és "kizsarolja" a talaj tápanyagait. (Van…
Most hallottam a Kossuth rádióban, hogy az EU a területén lévõ akácosok kiirtásának elrendelését fontolgatja azon az alapon, hogy az akácfa behurcolt, invazív növény és "kizsarolja" a talaj tápanyagait. (Van elképzelésem arra nézve, hogy miért most, a választási kampány közeledtével lett téma ez a médiában -de meg nem írhatom, hiszen itt tilos politizálni)
Ettõl függetlenül remélem, hogy az eurobürokrácia végül nem ragaszkodik a tervhez, s ha mégis, a magyar illetékesek "elszabotálják" annak valóra váltását.
Tény, hogy az akác nagyon szapora, terjedõképes, s emiatt talán "özönnövénynek" is tekinthetõ. De haszna olyan nagy, hogy amellett eltörpül a veszély, amit az ökoszisztémára gyakorol.
Hazánkba állítólag már az 1600-as évek elején behozták dísznövényként, a XVIII. sz. eleje óta pedig rendszeresen telepítik. Szinte õshonosnak mondható. Nálunk a legelterjedtebb erdõalkotó fafaj. A sovány alföldi homoktalajokat remekül megköti, így olyan területek is hasznosíthatók általa mezõgazdasági szempontból, melyek egyébként nem volnának azok.
Fája remek tûzifa, és bútorfának is alkalmas. Szerszámnyél és szõlõkaró gyanánt pedig szinte nélkülözhetetlen -nem tudom, milyen más fával lehetne itt pótolni.
Ráadásul, a méltán híres magyar méztermelés kb. 50%-át az akácméz teszi ki.
A megkérdezett szakember szerint csak arra kell vigyázni, nehogy a védett területekre betörjön, és megváltoztassa az ottani fajösszetételt.
A mûsorban az is elhangzott, hogy felmerült az akácfa hungarikummá való minõsítése. Nem tudom, ez pontosan mit takar -de ha segíti ennek a növénynek a hazai fennmaradását, én támogatom.
És amit az állami rádió bemond, az ugye igaz? Kérlek a sarkos véleményalkotás elõtt olvassátok el a rendelettervezetet! (Magyarul is elérhetõ.) Abban szó sincs az akác magyarországi kiirtásáról! Szerintetek létezik annyi pénz, amibõl ezt meg lehetne csinálni?! Az akácot nem lehet motorfûrésszel kiirtani, errõl az itt lévõ értelmes erdész (LAM)is tudna nyilatkozni.
Városi legenda, hogy a futóhomok megkötésére hozták be. A futóhomok nem az Alföld elemi tulajdonsága, az a túllegeltetés miatt alakult ki.
Az akác csökkenti a biodiverzitást. Nagyon kevés rovar fogyasztja, ezért a rájuk épülõ tápláléklánc is szegény. Aljnövényzete nagyon fajszegény, nitrogénkedvelõ fajokból áll.
Az akác egy évben 2 hétig virágzik (ha el nem
fagy). A méhészeknek eddig kell. Ha az akácos helyén fajgazdag rét lenne, az egész évben adna nektárt. Persze ezeket kaszálni kell, ez már nem tetszik nekik. Vannak õshonos fák is, amik jók: hárs, gesztenye.
Az akác kizsarolja a talajt. Ezért is gyors a növekedése. 2-3 vágásforduló után nem ad értékes faanyagot.
Valóban van szerepe a gyenge termõképességû talajokon. Egy a gond: nem tudod ott tartani - ezt jelenti, hogy invazív. Természetközeli, õshonos fafajokból álló erdõkbe is benyomul, elnyomja az újulatot, egybefüggõ akácossá alakítva át. Stb.
Még egyszer: senki nem akarja a teljes kiirtását! Én is használom. Megvan a gazdasági, méhészeti szerepe.
Azt tökéletesen jól látod, hogy miért most lett téma. Évek óta folyik az invazív fajok elleni fellépés összehangolása. A parlagfû és a krumplibogár mellett miért nem alakult koalíció?
Pont ez a politikai fellépés teszi lehetetlenné az értelmes szakmai vitát. Na ez a hungarikum.