Villámhír 09:50 Többfelé esett eső

Bioszféra

Meteorológia és társtudományai 36 519 hozzászólás
Tokaj
#33 084
siheone írta #33 082

Floo, ez lélegzetelállító. Kess, erre nem lehet mit mondani. Mandula sem lennék mostanában :÷i Ennyit számít a fagylefolyás?

Számít a fagylefolyás a hõösszeg szempontjából (is), de azért sem mindegy, hogy az a bizonyos hõösszeg hogyan, miként is adódik össze és nem csak hõösszeg számít, így ebbe most bele se mennék (mernék menni).
Közvetlenül a hegy elõterében, -ahol a hegy közelségének poz.hatása tetten érhetõ- is hasonlóan álltak a növények, lényegében sík területen. A hegytõl távolabb pedig nem futottam össze mandulákkal, és a többi hegyoldalban fotózott növénnyel, de gyanítom, hogy a legtöbb még nem így festett. Irományom elsõ felében tett kijelentésem ugyanis nem csak és kizárólag a mandulák miatt fogalmazódott meg.
Való igaz, hogy a mandulák egy-egy melegebb (igénykielégítõ nevet) periódus után képesek kivirágozni már decemberben, januárban is, azonban ilyenkor még leginkább nem tömegesen teszik mindezt. De ezt is figyelembe véve, egyes régiók téli viszonyainak tudatában nem olyan állapotokra számítottam, mint amivel ezidáig szembesültem.