Igazából az idézetben lévõ macska példázatával azt kívántam volna érzékeltetni, hogy nevet ugyan adunk dolgoknak, de ez nem jelenti azt, hogy ismerjük is õket. Olyan ez, mint bemagoltatni az összes létezõ évszámot…
Igazából az idézetben lévõ macska példázatával azt kívántam volna érzékeltetni, hogy nevet ugyan adunk dolgoknak, de ez nem jelenti azt, hogy ismerjük is õket. Olyan ez, mint bemagoltatni az összes létezõ évszámot történelembõl, de ettõl a gyerek nem fogja tudni, hogy milyen globális egymásra hatások hozták magukkal pl. a bemagoltatott idõponthoz kötött eseményt. Neveket valóban megtanulunk, de a hozzájuk tartozó összefüggésrendszerre már nem marad idõ, energia... Ma legalábbis így van. Szerintem nevekre pusztán azért van szükségünk, hogy a saját tapasztalat megkerülésével adhassunk át információkat, hogy ne kelljen mindent lerajzolni. :-)
Szerintem a természetközeli életmód megszûnte egyértelmûen hozta magával a régi tudás egy részének kikopását, legyen az egy kézmûves technika, vagy dûlõnév. Ahogy az emberek egyre inkább globalizálódtak (már száz éve is, hiszen volt már távíró, voltak újságok szép számmal, mindenféle gyors jármûvek, stb.), egyre kevésbé volt fontos nekik, ami a kis "sáros" falujukban történik, és egyre inkább megetették velük azt, hogy igenis nagyobb ember, akinek van a birtokában pl. valamilyen gép, valami olyan vagyontárgy, ami igazából egy pillanatra sem könnyítette vagy jobbította az életüket, ám valamiféle társadalmi utánozási vágy megtestesítõje lett. Az angolnak van erre a viselkedésre egy jó kifejezése: "keeping up with the Joneses", ez kimondottan a többieknek való látszat-megfelelési tetteket jelzi. Valahol ezzel lett elrontva a dolog - nem ma, nem tegnap - hogy olyan holmik kerültek be a látszat-megfelelési „ingóságok” közé, amelyek valójában teljesen hasztalanok, és sem a túlélést, sem a boldogságot nem segítik elõ, ám esetleg a modern felfogás szerint helyettesítenek olyan értékrend-béli elõnyöket, amelyeket csak küzdés és közösség elõtti bizonyítás által lehet elérni, de egyik sem megvásárolható… Egyszóval a becsületesség, a tartás, ilyesmik állnak szemben pl. a plazmatévével.
Valami olyan erkölcsi, értékrend-béli silányulás terméke ez, amit nem lehetett kikerülni fejlõdésünk során? Lehet, hogy azzal, hogy ennyire sokan vagyunk a bolygónkon, e módon is ássuk a civilizáció sírját?
Az elõzõ generáció (vagy már az eggyel elõtte lévõ) szerintem elkezdett már túl nagy közösségben gondolkodni (pl. az elsõ VH már bekapcsolhatott ilyesmit), így egyszerûen helyet cseréltek a kisközösségi ügyek a nagyközösségiekkel. Az, hogy mi városi patkányok meg esetleg többet tudhatunk az adott kis falu környékének múltjáról, mint a helyben lakók, az meg azért lehet, mert mi városi patkányok ki akarunk szabadulni a randa betoncsatornák szennyébõl s a szépséget, szabadságot számunkra a falu (és környezete) testesíti meg.
Számomra ez kissé szélsõségesen hangzik.
A szépséget sokmindenben meg lehet találni, nem CSAK ÉS KIZÁRÓLAG a természeti környezetben. Egy nagyváros lüktetése és forgataga, közterei, épületei, a mûalkotások, ezek mind-mind nagyon sok szépséget testesíthetnek be. Nagyon sok élhetõ nagyváros van Barcelonától Berlinen át Oslóig, sõt még a világvárosok között is találunk ilyeneket Londontól New Yorkig. Mi emberek meg sokfélék vagyunk, és a preferált élethelyzeteink is sokfélék. Van aki egy kis tanyára vágyik, van aki viszont pont azt a létet tartja fullasztónak és menekülésre késztetõnek. A természetközeliség még a legelvakultabbak számára sem jelenheti annak vizionálását, hogy majd leromboljuk városainkat, összezúzzuk haszontalan technikai eszközeinket, és emberek tömegei indulnak meg a falvakba valamiféle rousseau-i biofalanszterbe. Mindettõl függetlenül az embernek nem kell szükségszerûen a keeping up with the Gateses mókuskerekébe pottyanni.
Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 45. sorozata
