2026. augusztus 14., péntek

Globális jelenségek

Adott napon: 
Keresés:
#6194
Itt már elég OFF, így a Földtan fórumban válaszoltam.
#6189
Igen, tengerszinten, amennyiben helyesen vissza tudom idézni még a nemzetközi közjogbéli tudásomat, akkor ez 2x6 km, viszont a a tengerfenéken asszem 300 km körül van. Illetve szintén van egy kisebb gazdasági övezeti sáv talán a halászatra. Ugyanakkor elfogadott elv a nemzetközi jogban a kontinentális talapzat elve. Ezért van az óriási vita, hogy mi számít kontinentális talapzatnak, tehát kvázi a felszín morfológiailag egyezõ tenger alatti folytatásának, és itt már geológiai színezetû viták is vannak. Amíg a kontinentális talapzat elér, azt az adott parti ország a sajátjának tekintheti. Azt hiszem az oroszok is erre hivatkozva tûztek ki zászlót az északi sark környékén a tenger alatt.
Arról is olvastam nemrég, hogy az arab olaj rentábilis kitermelhetõsége már zuhanó ágban van, tehát a költségráfordítás és a kitermelt mennyiség aránya. Abban az esetben tehát, ha a Föld kõolajkészletrõl beszélünk, nem árt megvizsgálni a rentábilitási rátát, amelynek alapján a kép sokkalta árnyaltabb.
#6188
Aha, köszi a javítást. nevet Egy elõadásból ollóztam ki. Inkább a "kiaknázandó" területek miatt raktam be.
#6187
Természetesen az Északi-sarkvidéken is ki vannak jelölve (mint ahogy a Föld más részein is, akár van olaj, akár nincs) a tengeri felségvizek határai az országok között. A partoktól távolabb esõ vizek jogállásáról (pl. a norvég-orosz tengeri határ helyérõl vagy a sarkpont körüli terület hovatartozásáról) viszont még igen komoly viták vannak és lesznek, felosztásról egyelõre nem lehet beszélni.

Ha a kördiagramod a Föld olajkészleteinek megoszlását ábrázolná, akkor teljesen téves. Bár sokféle becslés létezik, az arányok semmi esetre sem ilyenek, a Közel-Kelet túlsúlya mindenképp nyomasztó. Valahogy így: Link
#6182
Az olajlobbi mindent meg fog tenni, hogy jégmentes legyen.

Utolsó észlelés

2026-08-14 09:15:09

Romhány - Dózsa György út.

23.9 °C

04502

RH: 43 | P: 1023.6

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

162814

Hírek, események

Mi történt Európa éghajlatával?

Érdekességek | 2026-08-11 11:42

pic
Abban szerintem meglehetősen nagy egyetértést mérne egy reprezentatív felmérés a Kárpátokkal ölelt hazánk népeinek körében, hogy valami megváltozott az éghajlatunkban.