Ez a hétfői, Keleti-Kárpátok völgyein beszivárogni akaró hidegebb, kontinentális levegő sorsa is teljesen ellaposodott. Annyit fogunk csak észrevenni belőle, hogy átmenetileg kevesebb helyen lesz ködképződés és megélénkül kicsit a keleties szél. Az viszont mindenképpen bíztató, hogy egyelőre se híre, sem hamva a dinamikus, végeláthatatlan nyugati, délnyugati áramlásnak, amely oly reménytelenné tette az utóbbi évek télkezdetét. Ettől függetlenül szerintem ebben az évben az AC uralom rekordot döntött. Átkozott egy év ebből a szempontból! duhos