Na, most átböngésztem 2006 nyarának adatsorát nálam és országos átlagban is, mert fejből ennyi mindenre nem emlékeztem azért kora éjjel, mikor reagáltam... csak 14 éve volt szegyenlos

Kecskeméten június 16-30 között korrigálom magam, tartós hőhullám alakult ki, bő 1 héten át hőségriadó lépett érvénybe és 13 napon át (leszámítva június 24 és 30) mikor 30 fok felé emelkedett a csúcshőmérséklet. Június 27-én jól emlékeztem, hogy 36.3 fokkal a nyár legmelegebb napját jegyezhettem fel, ez volt Kecskeméten a nyár abszolút maximuma is 2006-ban, ami alacsonynak számít még a 2004-es 36.8 és a 2005-ös 36.6 fokhoz is, amik 2003 után elég gyengusz nyarak lettek.
A fellépő tartós hőhullámot ugyan záporok,  zivatarok fűszerezték, és mint írtam a korábbi hozzászólásomban, komoly zivatarrendszerek is kialakultak, így a hőség nem volt zavartalan, időnként trópusi jellegűnek tűnt, a 31-32 fok is jóval többnek érződött egy-egy nap a magas RH miatt.

Július: az adataim szerint az elmúlt éveket jócskán leköröző július volt, az akkori normához képest egész pontosan +2.8 fokkal volt melegebb a hónap. Kecskeméten 22 nap, volt mikor több napon, a hó végén 15 napon át zsinórban 30 fok felé melegedett a levegő, (augusztus 1-jével bezárólag) továbbá 3 forró nap alakult ki, mikor 35 fok felé emelkedett a hőmérséklet, ezek közül a legmagasabb 35.5 fok volt, július 22-én.
A hónapban 2-es fokozatú hőségriadó volt tartósan érvényben. Időnként azért záporok, zivatarok alakultak ki a nagy melegben.


Augusztus: valóban megjött a váltás, augusztus 1-jén még hőség volt, majd a hidegfront elvitte a kisebb megszakítással (július elején) közel 1.5 hónapig tartó hőhullámot.
Kecskeméten már csak 5 nap emelkedett 30 fok felé 1-2 fokkal a hőmérséklet, de emellett 13 nyári napot jegyeztem fel. A többi napon 25 fok alatt, sőt a hó végén már 20 fok alatt alakult a hőmérséklet.

Szerintem ha hasonlítani lehet valamihez a hőmérsékleti alakulást, az a 2018-as nyár lenne a mai nem rég elmúlt nyarak között. Általában kiegyensúlyozott volt a hőség, nem fordult elő nagy kilengés fel-le az idő alatt, és 35 fok feletti érték sem nagyon fordult elő, a nyári abszolút csúcs Budapesten 36.9 fok lett. Ez egyben 1998 után melegrekord is volt a fővárosi értelemben.

A júliust nagyon kiemeltem, mert kirívó és a mai júliusokkal bőven felvehetné a versenyt.  Gondolok itt 2016, 2017, 2018, 2019 júliusaira az utóbbi évekből kapásból, elég szoros versenyt futhatna 2015 júliusával ha nagy halakat nézünk, mert összességében 2015 júliusa sem volt annyira meleg, mint a 2006-os. 2015-ben Kecskeméten 20 napon át melegedett 30 fok felé, ebből 8 nap volt forró, mikor 35 fok feletti maxot regisztráltam. Zsinórban 11 napos volt a legnagyobb hőhullám. 2012-ben volt nagy falat a július, ott  az első 11 nap a hónapban egyhuzamban hőséget hozott, ebből 9 nap volt forróság, egy-egy nap 37-38 fok körül. Összesen 19 nap volt 30 fok felett 2012 júliusában. Úgyhogy júliusi értelemben nálam eléggé a top lista élén táncolhat 2006 júliusa, annak ellenére, hogy 2012-höz vagy 2015-höz képest a forró napok száma elmaradt. nevet