Foltokban megeshet, hogy lesz köd, de nagy területen nem számítok napközben megmaradó jellegre. Október második felében, novemberben jellemzőbb a tartósabb, akár nappali köd,/stratusréteg. Tavaly sokat volt emlegetve, nem lett belőle semmi. AC peremhelyzetben kevésbé jellemző, és a centrális magasnyomás hamar kelet felé csúszik rólunk, így megélénkül majd a déli, délkeleti szél is. Északkeleten-délnyugaton van leginkább esély rá, hogy foltokban makacskodjon, illetve reggelente itt az Alföldön elszórtan, ami napközben fel is oszlik a déli órákban. Legalábbis én most így számolok vele. A napsütéses tájakon a jövő hét elejére 22-27 fok közötti értékeket realizálok.