Információk az előrejelzési versenyhez
Versenyinformációk
A VERSENYSZABÁLYZATÚj előrejelzés elküldése az előrejelzési versenybe
A legutóbbi forduló eredménye
A verseny összesített állása
A 3 kieső fordulót nem tartalmazó összesített lista
A synop-kódok értelmezéséhez egy kis segítség
Szélirány-meghatározáshoz segítség
Stelvio segítségével megjelenített összesített ranglista
Stelvio segítségével megjelenített örökranglista
Stelvio segítségével megjelenített dicsőséglista
A meteorológiai állomások elhelyezkedése
A meteorológiai állomások beosztása
Dani!
Itt elsősorban nem az számít, hogy bizonyos pillanatokban olyan irányban is állt a szélmérő, mint az a szélirány, amely a jellemző a térségben, hanem az, hogy a 10 perces átlag szélirány legyen kb annyi. Ez pedig itt nem igazán volt meg, ha a 203 fokos értékedet nézem, ha a később megadott nyugati irányodat nézem (mondjuk annál is szerepelt, hogy volt ott déli is). Az előbbi esetben majdhogynem fordított szélirányról van szó a jellemző északi, északkeletihez képest, de még a nyugati irányú szél is jelentékeny eltérés a jellemzőhöz képest.
Továbbá a 10 perces átlagokat szemlélve az is látható, hogy jelentékeny szórás mutatkozik a 10 perces átlag irányokban, ami szintén nem túl jellemző, hacsak éppen nem erősen változó a szél iránya. Márpedig ilyesmi azért nem sokszor van, jó ha egyszer egy héten, és még akkor (általában véve) gyakorit mondtam. Ez olyankor lehet, ha a szélirány-mérő forog össze-vissza, tehát nem tud belekapni a szél, ami pedig leárnyékoltságra utal.
Csak viszonyítás kedvéért beteszem az én 10 perces szélirány átlagaimat mutató grafikont.

Köszönöm. Azon csodálkoztam, hogy hogy nem vettem észre, amikor a visszaigazolást többször is megnéztem. Öreg-szem.
Üdv minden versenyzőnek.
Ne viccelj, köszönjük, hogy segítettél a játék lebonyolításában
Viszont lenne egy kérdésem: 19:00-kor az amsz-en 18,4°C és gyenge nyugati szél volt, vagy rosszul láttam?
Viszont lenne egy kérdésem: 19:00-kor az amsz-en 18,4°C és gyenge nyugati szél volt, vagy rosszul láttam?
Amúgy nem értem, hogy lehet déli a szél, amikor arrafelé mindenhol északi, északkeleti.
Akkor ez mérsékelt délinek tűnik. Ha reggelig lesz 0,1 - 1 mm csapadék, akkor elnézve a kellemetlenség
Szép estét ez érdekes volt. T aktuális: 18,4 fok, 7 okta felhőzet, csapadék nincs. 203 fokra sikeredett ami 3,8 m/s volt az átlag. Érdekes is volt mert nyugati majd volt délnyugati, déli szél is és most már Északnyugati. Elnézést ha kellemetlenség volt ez a forduló.
A visszaigazoló email, ha nem is tökéletes megoldás erre, de sokat segít, ha az ember rendesen átnézi.
Méltányosságból senkinek sem lett korrigálva eddig ilyen és hasonló elütés, velük szemben nem lenne most egy korrigálás méltányos.
Méltányosságból senkinek sem lett korrigálva eddig ilyen és hasonló elütés, velük szemben nem lenne most egy korrigálás méltányos.
Amikor megláttam az előrejelzésedet, én is erre gondoltam rögtön. Ilyenkor akár méltányosságból is lehetne korrigálni a moderátoroknak.
A fejlesztőknek javaslom, hogy tegyenek be a programba egy olyan rutint, hogy a tmin és tmax ne legyen felcserélhető.
Ezek után meg sem lepne a 19,5°C-os akt...
Buknék 3×1,2 pontot, faxa lenne
Buknék 3×1,2 pontot, faxa lenne
Pedig sok okos oldal adta az északi fagyos szeleken érkező hidegfrontot estére-hajnalra.
Meg jöhet egy-két áporodott-záporka.
Meg jöhet egy-két áporodott-záporka.
Valami baj van szerintem az oldallal. Itt frissülnek automatikusan: Link
11:21 óta a metneten nem frissülnek az állomás adatai. Olykor leáll a feltöltés a metnetre?
Végre egy vigasztaló 3 pont, ami éppen hogy. (páros szám felé kerekedett) .
Osztán legyen egy tüskés 26,5 fok, de inkább 25,4 Nem is olyan sok eltérés, viszont kell a pont. Most lehet hogy a jelenidő jön be, pont akkor, Trisztán és Izolda.
Osztán legyen egy tüskés 26,5 fok, de inkább 25,4 Nem is olyan sok eltérés, viszont kell a pont. Most lehet hogy a jelenidő jön be, pont akkor, Trisztán és Izolda.
Előre elnézést kérek, szerda estig nem leszek gépnél, kiesős csak akkor fog készülni.
Lassan indul a verseny, a szél eltűnt, így lemehetünk 20 fok alá 
Takt: 22,1°C (19:14)
Takt: 22,1°C (19:14)
Bő 4 óra a határidőig, tehát eldobva az 1.2-es tippeket van még idő gondolkodni a módosításon
A frászt hoztad rám!
De tényleg hajrá!
Már csak egy okos döntés (jöjjön Békéscsaba!) és vehetem fel a koronázó palástomat a palliummal együtt és a nyári kör győztesének a fejére helyezhetem a koronát.
De tényleg hajrá!
Már csak egy okos döntés (jöjjön Békéscsaba!) és vehetem fel a koronázó palástomat a palliummal együtt és a nyári kör győztesének a fejére helyezhetem a koronát.
Következik egy pihentető forduló, a végső csaták előtt egy metnetes észlelő segítségét kérem
Gratulálok szabókának, szép győzelem volt, amivel a kiesős összetettben is átvette a vezetést. Coontac pedig 8 helyet ugrott előre az összetettben a második helyes fordulóval, szintén gratula
Eme általam kieszelt pihentető forduló tényét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy senkinek sem lett kiesője ez a forduló, feltéve, ha tippelt. A táblázat tükrözi a kiesős listát (ha hiba lenne, kérem itt kiabáljatok). Azért voltak mozgások a helyezésekben: Link
Én a 20-as listára, Te meg a helyszínre gondoltál, sebaj, valahol majd találkozik elképzelésünk
Ha ezen múlik, kapsz egy koronát. De Pestről inkább hozod.
Te vagy a kiíró, nem a végén vagy.
Te vagy a kiíró, nem a végén vagy.
Ha mást választok, megkoronázol?
Akkor ma megyek Siófokra, oszt felvesszük
Egyébként + én vagyok a végén, de ezen ne vesszünk össze
Akkor ma megyek Siófokra, oszt felvesszük
Egyébként + én vagyok a végén, de ezen ne vesszünk össze
Te csak gondolj valami más, keleti helyre.
Ha a haverom akarsz maradni, akkor okos döntést hozol.
Ha már keserves melóval leküzdöttem magamat a mezőny végére, legalább a koronát addig foghassam, amíg valakinek a fejére helyezem.
Ha gondoljátok, még egy bíbor palástot is magamra rántok.
Ha a haverom akarsz maradni, akkor okos döntést hozol.
Ha már keserves melóval leküzdöttem magamat a mezőny végére, legalább a koronát addig foghassam, amíg valakinek a fejére helyezem.
Gratulálok szabókának, meg az elégedetteknek, én meg csak kiküzdöm magam a 20-ból, van benne munkám

Siófokra gondoltam
Siófokra gondoltam
Köszönjük a ferihegyi kollégáknak az adatokat és az észlelés lebonyolítását! 
A fordulót lepontoztam, amit szabóka nyert. Gratulálok neki és annak is, aki elégedett a teljesítményével.
Forduló: Link
Összetett: Link
Satya lesz a következő kiíró. Szeretnénk kérni egy helyszínt és egy időpontot.
Választható helyszínek:
-- Békéscsaba (12992)
-- Nyírbogát (Metnet észlelő)
-- Siófok (Metnet észlelő)
Ha Békéscsabát választanád satya, akkor ma kerítek oda valami beosztás félét.