Metnet találkozók
Jóska!
A külsõ morcona :-)) tekinteted, egy nagyon is érzékeny lelket takar, ezt tudtam és most is bebizonyosodott. Isten lássa lelkem a legkisebb indulat sem volt bennem, csak és kizárólag a megfogalmazással volt egy kis problémám.
Lezártam az "ügyet".

Gambuc:
Talán a 9 emberes megjegyzésem ingerelt fel, bár nem értem az indokodat, megköszöntem a túrára vállalkozóknak (mindenkinek !!!) a részvételt, hisz igencsak "nemszeretjük" idõ volt, de engedtessék már meg annak a kilenc embernek a kiemelése, akik pluszba bevállalták csupán morális tartással a pluszt, annak ellenére, hogy ugyancsak átázott többünk (Ferenc, Zoo, Szilviám, jómagam pl.), azaz nem értem felhorkanásodat.
A másik ügyben igazad is lehet, az egyedül végigvitelt a találkozó leszervezésére-és lefolytatására értettem (90%), a szemle ügyében meg is köszöntem anno a segítésedet (Ákosék szállításában való részvételed most köszönöm meg...), bár emlékszem az írásodra, hogy ha Zemplén lesz a befutó, a miskolciak közösen osztják meg a feldatokat, nem szerelembõl csináltam meg a munka 90%-át, hanem elkötelezettségbõl, és a nagy aktivításotok okán.
Húha, lehet, hogy igazad van és nem voltak szerencsés megfogalmazások, de nem vártam ilyetén módon és tõled ...
Harag természetsen továbbra sincs.
Jöjjön a Mecsek !

Floo! Annak más oka volt! :-)))
A 9 emberes beírásom a "szétfagyott, elázott, szendvicsszagú fejed" miatt is írtam! Meg az én szétfagyott, szétázott fejem miatt is! :-)))

Két apróbb megjegyzés:
A szervezésben a magam módján (pl.: a terepszemle alkalmával ill. emberek szállításával) azért én is besegítettem. (Csak és kizárólag az elõzõ beírásod miatt írom ezt le.) Kicsit furcsa a 9 embert kiemelni, mert a többiek is igencsak megszenvedtek az idõjárással, és tényleg csak 3-4 km-rel rövidebb távot tettünk meg.
Ennyi .... Leírtam mert kikivánkozott ... de természetesen semmi harag nincs, csak nem volt szerencsés a két beírásod megfogalmazása.
:-)

sziasztok! Van aki itt szombathelyi? a hétvégén Szombathelyre (is) kéne mennem, de jó lenne vkivel beszélgetni is, nem csak úgy a vakvilágba bele, ismeretlenül...
Köszönöm, kicsit megerõltetõ volt egyedül végigvinni, kisebb-nagyobb hibákkal úgy érzem sikerült.
A következõ találkozóra már kicsit fesztelenebbül mehetek, bár itt is igyekeztem nem feszengeni.
A honlapomra töltöttem néhány képet a találkozóról, a válogatott képek közé.
Ha addig nem is, viszontlátásra Januárban, ill. késõ tavaszon-nyáron a Mecsekben !

Én is köszönök mindent a szervezõknek, nagyon jól éreztem magam. Sajnos, kicsit kevesebb sört hoztam haza, mint amit terveztem.
))
Kérhetnék annyit így "külsõsként" hogy megoldható lenne-e hogy a képek alá írnátok egy kis szösszenetet, legalább csak annyit hogy ki/mi van a képen, hol készült stb.?!
Köszönöm szépen!
Köszönöm szépen!
Mi is hazaértünk, valószínû utolsóként. Délután még felugrottunk a Regéci várba, szerencsénkre a felhõk közül idõnként elõbukkant a gyönyörû táj. Köszönet a Snowhunter!
Irigy vagyok rátok! Jó lett volna ott lenni ismét együtt. De egészen szerdáig abban a tudatban voltam, hogy amíg én dolgozom, Ti jól érzitek majd magatokat hétvégén. Aztán szerda délután kikötöttem az orvosnál, és itthon töltöttem a hét hátralévõ részét egy nyavajás vírus miatt. Már sokkal jobban vagyok, holnap megyek kontrollra, szerintem kedden már újra melózom. De ilyen a sors: még ha lett volna lehetõségem arra, hogy elengedjenek munkából, akkor sem tudtam volna menni a kórságom miatt. No, de majd legközelebb! :-)
Én is irigyellek Tieteket. Míg ti mulatattatok én dolgoztam Németországban. :-( Sajnálom hogy nem lehettem veletek de majd legközelebb!
Irigyellek benneteket , bizt. jól sikerült. Ha a "matekos" barátom környékére szerveznétek a kövit , talán én is odaérnék!-)
Köszi a szervezést Snowhunter; én is remekül éreztem magam, a társaság klassz volt, mint mindig. Számomra nagyon szép és izgalmas volt a ködös erdõ is, és esõ nélkül nem láthattunk volna ennyi foltos szalamandrát sem. Ugyanakkor hazatérni is igen jól esett, megszabadulva ÉK zord ködrabságából az itthoni fantasztikus késõnyárba.
Most néztem meg, hogy a Mogyoróskához közeli Baskón tegnap 8.1 mm esett le, ebbõl a nappali 12 óra alatt 4.1 mm volt! A csapadék 3 hullámba jött 0.6 és 1.0 mm közötti hullámokkal...
Akkor itt is megköszönném a szervezést Snowhunternak, ill. Jannesznak, hogy elvitt és hazahozott! Lassan illene a kitûzni a következõ túra idõpontját, nemde?
))
Floo: a nem felengedést ráfogjuk a "tikinfluenzára"
)

Tényleg jó volt a tali,sajna én egyéb okok miatt nem voltam magamnál,depis és feszült voltam,nem tudtam igazán felengedni,na meg a 10 okta köd nekem 1 nap után depit okoz,de jó volt veletek lenni...
Snowhunter gratula a szervezésért,ügyi gyárek vagy

Köszönjük Snowhunter a találkozót. Jó volt a társaság, jó volt a szervezés, jó buli volt. Különösen tetszett a ki, mikor, miért
feltárulkozásos önvallomás.
Zoo_1, csak te szenvedtél, én nem. Remélem most már jobban vagy.
Mecsek? Akár. Megyek? Talán. Ma még talány.

Köszönjük szépen ezt a remek metnet találkozót Snowhunternek, képeket én még ma felrakom!
Csatlakozván a többiekhez jómagam is köszönettel tartozom a szervezésért,remekül éreztem magam.
Rovaniemitõl pedig elnézést a hazefelé jövet történt kellemetlenségért (sajnos a reggeli gombás "finomság" útközben kikéreckedett) s egyben köszönöm mégegyszer Jannesz-nak az odafelé,ill. Rova-nak a hazafelé utat.

Részemrõl is jöhet a Mecsek, ott még sajnos nem jártam.
De benne vagyok egy esetleges téli havas túrában is, ha idõm engedi.

Szó mi szó, egyszerûbb az élet, ha a közelben van a találkozó
De nem bántuk meg, hogy elmentünk a ködös Zemplénbe
Az egyre nagyobb rutinnak köszönhetõen egy tökéletesen kivitelezett találkozón vagyunk túl. Nagy-nagy vállveregetés a közremûködõknek.
Mecsekre én is szavazok tavaszra...
De elõtte, a mostani télen egy havas túrán is szívesen résztvennék
Azaz, aki szívesen eljönne "zordabb" körülmények között is túrázni, az jelezze, s ha formálódik egy kisebb társaság erre, akkor még ezt is összehozhatjuk...

Köszönet a szervezésért és hogy megint egy nagyon jó hangulatú, baráti találkozón lehettem jelen!
Újra itthon.
Köszönetem fejezem ki a találkozón megjelenteknek, végül is a meglátogató Digitpr ill. Kockával és Csillával együtt 31 volt a létszám, a MetNet erejét mutatja, hogy minden különösebb reklám nélkül ennyien eljöttek.
A túrára vállalkozóknak elismerésem, különösen a nyolc (a kilendedik jómagam volt) kitartó embernek, akik az esõben-ködben-sárban feljöttek a Mennykõre.
Az esetleges kellemetlenésgekért elnézést, úgy hiszem, amit szerettem volna, megvalósult újra egy túrákkal vegyes, minden kötöttségektõl mentes laza, baráti hangulatú találkozó volt, (különösen az esti nagy élet okán, he-he) megérte a fáradságért, azt hisem, ma éjjel nagyot alszom, he-he !
Remélem jól éreztétek magatokat !
Végszó:
Jövõ késõ tavaszon-nyáron a szavazatom a Mecsek !

Hazaértünk! A pocsék idõ ellenére egy emlékezetes, és nagyon jó találkozón vagyunk túl! Köszönet a szervezésért Jóska! A zene lehetõségéért pedig köszönet Dómnak!
Öröm volt megint találkozni Veletek!
Öröm volt megint találkozni Veletek!
Na elteszem magamat holnapra. Hisz kell valaki aki a hiányotok alatt ügyeletet tart a metneten. :-)
Floo! Azt hittem csak viccelsz..
Egyébként eggyel növekszik a holnap délutáni túra résztvevõinek száma (sikerült elintéznem, hogy addigra ott lehessek).
Holnap irány Mogyoróska!

Huhhh. Ez nehezebb volt mint amikor mezitláb futottam le 30 fokban a Vivvicitta nevü futóversenyt. De sikerült! :-)