Agrometeorológia
Nagyon "érdekes" amit írsz. Aggódsz a szomszédok nyugalma miatt a motoros permetező használata miatti erősebb hang miatt. Ugyanakkor ezt írod: "már úgy vagyok vele, hogy leszarom a szelet, majd úgy állok, fele mellé megy, de olyasmire nem fog rászállni, aminek ártana." Egy motoros permetező akár 10-12 magasra is feljuttatja a permetet. Ez a szélben akár 50 - 100 méterre is eljuthat. A szomszédok meg lesznek védve a zajterheléstől, de az udvarokon kint lévő tárgyakat szépen beteríted vegyszerrel, ők ugyanakkor nem is sejtik, hogy permetlével van bevonva. Nem semmi! Melyik a veszélyesebb: a zaj, vagy a permetlé?
Ezt mondtuk február elején, hogy inkább akkor legyen hideg, és a kajszi egy része nálunk már akkor elment.
Aztán itt a mostani hideg, ami szarik arra, hogy februárban is volt hideg.
Egyik hideg nem váltja ki a másikat, ugyanúgy lehet majd április közepén vagy májusban is.
Mint ahogy múltéven is a március végi után jött áprilisban is, meg májusban is.

Nem hogy kóstolót, de még lekvárt is szoktam adni, sőt aki kéri, annak a fáját is megpermetezem egyúttal (egy szomszéd néni van, akijét meg szoktam csinálni). A közvetlen szomszédnál mondjuk csak díszfák vannak, szóval az övét pont nem kell. Eddig egyszer szólt be, hogy hangos, utána a ház előtt lévő szilvafát ki is vágtam, hogy ott ne kelljen permetezni. Oda tényleg nem való gyümölcsfa, díszfa lett helyette. Hátul már kevésbé problémás, de értem, hogy be vannak szarva, még ha alaptalanul is. Amúgy évente háromszor, nagyon maximum négyszer permetezek. De olyan is van, hogy csak kétszer.
Ami rövid ideig tart, és nem túl gyakori, normális ember elviseli. Ha érik a barack, vigyél át kóstolót, ha terem annyi.
Szükséges lenne még felszívódó monilija elleni permetezésre fehérbimbós és teljes virágzás állapotában (pl. Chorus), kivéve, ha hosszú távon csontszáraz az előrejelzés.
Szükséges lenne még felszívódó monilija elleni permetezésre fehérbimbós és teljes virágzás állapotában (pl. Chorus), kivéve, ha hosszú távon csontszáraz az előrejelzés.
Én is ezt mondom, inkább ilyenkor legyenek fagyok (bár most is necces már), mint ahogy tavaly, március legvégén, április elején. Idén talán több szerencsénk lesz.
Tavaly 03.19-én egy jó két héttel előbbre tartott a természet és utána a hónap végétől jöttek a hideg öblítések fagyott is el minden.
Most szerencsére eddig fordítva alakult, most értékelem igazán a februári és márciusi átlagos időt és hogy nem robbant be a meleg már februárban.
Kajszi ilyen volt 2020.03.19-én:
És így néz ki most, épp elkezdett itt-ott bimbózni a korán virágzó, de a többi még totál nyugalmi állapotban van:

Füvet gond nélkül nyírnék az elektromossal, talán még benzinmotorossal is, ha lenne, mert azok annyira nem hangosak, a hangszigetelt ablakok korában pláne. Viszont a motoros permetező...na annak brutális hangja van. Mellé még felveszem a hófehér kezeslábasomat, amitől mindenki azt gondolja, hogy ebolával dolgozom...szerintem a halálomat kívánják a szomszédok.
Igen, utánanéztem mielőtt nekiálltam volna a permetezésnek. Úgyhogy tizedjére is elhalasztottam a lemosózást. Szerintem a kajszi már nem lesz lemosózva, a többinek még nem árt. Szóval holnap. Ha nem fúj a szél, de már úgy vagyok vele, hogy leszarom a szelet, majd úgy állok, fele mellé megy, de olyasmire nem fog rászállni, aminek ártana.
Ezt dobta a gugli: Link
Kertépítés- és zöldterület-felújításIde tartozik a fűnyírás, a motoros favágás, a kerti traktor használat és más, kertben végezhető, nagy zajjal járó tevékenységek. Ezek a következő alkalmakkor végezhetőek:munkanapon 07-20 óra között;szombaton és pihenőnapokon 09-12 óra, illetve 15-18 óra között;vasárnap és munkaszüneti napokon pedig nem végezhetőek.

Ha füvet nyírni szabad... Esetleg helyi önkormányzati rendelet szabályozhatja az ilyen zajhatással járó kerti munkákat. Magyarországon nemigen hallottam még ilyesmit.
Germániában biztos nem lehetne.
Germániában biztos nem lehetne.
Új probléma merült fel: szabad-e lakott területen motoros permetezőt használni vasárnap? (elég hangos) Kb. 10-15 perc lenne.
Szintén Vegesolt használok, ma végeztem a lemosóval.
Remélem estig nem lesz csapadék, így sem volt egyszerű elénk szélben permetezni.
Remélem estig nem lesz csapadék, így sem volt egyszerű elénk szélben permetezni.
Én Vegesol eReS-t használok lemosóra. Van benne réz, kén és olaj is.
A paradicsomna még nagyon korán van kiültetni. Szüleim telkén Agárdon május elején szoktuk. Itt nálunk Fóton ez fagyzugos hely, egyszer kültettem május elején, mind lefagyott. Azóta csak május 24 után szoktam. Az én palántáim most a konvektor mellett laknak és szikleveles stádiumban vannak.
Viszont hidegágyban kikelt a mustársaláta és a fodroskel. Kintre pedig ma vetettem borsót, spenótot, répát és kaprot. Bab és cékla áprilisban következik. A tökfélékből is palántát nevelek, de azt csak a paradicsom melegházba költözésekor kezdem (még néhány hét).

Az én időmben a rézkén-por volt divatban, de ez most még jobb, parafin olajjal kombinálva. Jobban tapad is.
Tudtam, hogy inkább meg kellett volna permetezni tegnap a vizes fákat, mert ma megint ezerrel fúj a szél. És holnap sem lesz másként. Tartok tőle, hogy idén elmarad a lemosózás. Esetleg a kajszin kívül a többit még jövő héten is meg tudom permetezni, bár már fakadnak a rügyek. Tökömbe.
Sima rézoxikloridot szoktam használni mindenre, van csonthéjas és almatermésű is.
Milyen fák? Alma-körte félék kén alapú lemosót kérnek, még mehet 1-2% ban. A csonthéjas barack-csercsi-meggy a rézalapú szereket kedvelik, az is 1-0,5-0,3% ban. Persze vannak még kombinált szerek is, (újak, amiket én sem ismerek.) 
Ma a hóesés miatt nem tudtam lemosó permetezni, holnap akarom megejteni az összes fámon (9 gyümölcsfa). Szerinted nem gáz? Nem késő? Az lemosáshoz ajánlott, normál keverési arányra gondoltam.
Nálam is hasonló a helyzet, de magasabban van már fehér bimbós is.
A válaszom olyan amilyen ; Esetleg egy gyönge mésztej, v. rézoxidrorid 0.5 % nem ártana. A mész visszaveri a napsugárzás + -át, a réz meg fertőtlenít, akkor is ha nem nyúltál hozzá. (rügyek rejtett sérülései, repedés, )
Aztán a hideg ellen is véd a szárító permet, nem engedi benedvesíteni a rügyet, eleve jobban véd mint a nedves vizes rügyet ért hideg -nusz.
Ja ha már kipattant a sziromlevél, csak éppen 0,1-0,2%
Aztán a hideg ellen is véd a szárító permet, nem engedi benedvesíteni a rügyet, eleve jobban véd mint a nedves vizes rügyet ért hideg -nusz.
Ja ha már kipattant a sziromlevél, csak éppen 0,1-0,2%
Pár éve volt egy táblázatom, hogy milyen állapotában, milyen fagyott bír ki... Meglesz majd.
Ez még nem jelent semmit. A kajszinak amúgy is vastagabb, húsosabb a csésze levele, mint a meggy- csercsinek. És a másik a fagy időtartalma, és akár 10-50 méterenként is MÁS lehet.
Bizakodjunk!
Bizakodjunk!
Takt -4,9 C. Lehet, hogy idén sem lesz szükség a monília elleni védekezésre...
Még virágzás után is lehet?Nem túl késő az már? A monília,vagy a gutaütés betegség veszélye miatt tudom,hogy nem érdemes túl korán metszeni a sárgabarackot.De nem is nagyon kell egyébként általában.
Nekem metszeni is kellene a kajszit, de azt mondják az okosok, hogy azt pirosbimbós állapotban kell, de attól még messze vagyunk.
Nálam is várakozó állásponton van a gönci kajszi. Fajtától is függ, mert a szomszéd néni (valószínűleg) Ceglédije mindig egy héttel korábban virágzik. Igaz, több napot is kap. Remélem, az enyém kibírja holnaputánig, amikor várhatóan eláll a szél, mert még a lemosó permetezésen sem vagyok túl...
Úgy tudod őket visszafogni, ha maradnak a magas szobahőmérsékleten, hogy próbálod a talaját minél szárazabban tartani, illetve, hogy emellett a gyökere " friss" maradjon, alacsony koncentrációban 1-2-szer Radifarmmal beöntözni.
Kösz a tippeket.
Hát igen, ebből mindenképpen nagyobb ültetőcserép lesz, mert irtózatos sebességgel nőnek, és mindjárt virágzanak is. Még 1 hónapot tuti nem bírnak ki. Az orchidea karók is szerephez jutnak asszem.
Na de legalább miután kiültetem őket, nem kell olyan sokat várni a termésre talán, mint tavaly
Jövőre lehet, hogy megy az "egyből magaságyásba" tipp is, most erre nem volt lehetőség mert nemrég költöztettem át a magaságyást, emiatt át kellett lapátolni egy csomó régi, meg ugyanannyi friss komposztot is, most még jön rá vagy +300 liter általánis meg némi zöldségföld és majd abba mennek az ültetőcserepek.

Megfázhat. Ilyen időben odakinn nem fejlődik, csak senyved. Ültesd nagyobb nevelő cserépbe. Az kisebb sokk, mint ha kiültetnéd. Ha egy hónapot vársz még a kiültetéssel, sem leszel elkésve.
Vagy szedd le a terméseket, ültesd át nagyobb cserépbe és karózd ki őket (a karózás nekem minden évben szükséges volt, talán most megúszom, mivel 1 hete ültettem el őket!).
Ha magaságyásod van - és még van helyed - érdemes kipróbálni Gyulai Iván tanácsát. Ő nem palántázza még a paradicsomot sem, hanem megy ki a mag a mélymulcsba, vagy kinek mi van. Mivel rögtön oda kerül, ahol élete végéig lesz, ezért nincs bolygatás (a helyben kialakult, a mag által "odacsalt" gombaflóra is marad), ezért, elmondása szerint, bőven beéri a palántázott parikat, majd meg is előzi.
Én mindenesetre idén kipróbálom, kevesebb palántát ültettem emiatt.

Nem most akartam én sem, mert a héten még nagyon pocsék idő néz ki, és a jövő hét sem garancia. Csak akkor tenném ki ha már tényleg tartósabban enyhülés néz ki. Mondjuk április elején.
Fagyvédett hely is a kertünk, meg magaságyásban is lesz, szóval el tuti nem fagyna (hacsak valami extrém nem jön).
Inkább az a kérdés, hogy a picike nevelőcserépben kibirják-e még akár hetekig, hogy fogják elbírni saját magukat, stb.
Mit jelent az "edzés"? Ablakban vannak, tűző napon (már amikor süt
). Az persze felfogja az UV A-t (a B-t sajnos nem).
Köszi a választ!
Egyébként meg legfeljebb már kis termésekkel ültetem ki, mi baj lehet
Fagyvédett hely is a kertünk, meg magaságyásban is lesz, szóval el tuti nem fagyna (hacsak valami extrém nem jön).
Inkább az a kérdés, hogy a picike nevelőcserépben kibirják-e még akár hetekig, hogy fogják elbírni saját magukat, stb.
Mit jelent az "edzés"? Ablakban vannak, tűző napon (már amikor süt
Köszi a választ!
Egyébként meg legfeljebb már kis termésekkel ültetem ki, mi baj lehet
Nem javasolnám a kiültetést. Könnyen lehet, hogy nem +2 - 5 fok lesz, hanem mínusz. Gondolom nem edzetted a palántát, így az UV-is hazavágná. Kb. egy hónap múlva van itt az ideje a kiültetésnek.
Na most én is kérdeznék.
A lent látható paradicsom palánták annyira élvezik a jelenlegi helyüket (+földjüket), hogy a két legnagyobb már virágbimbókat hoz (!!).
A kérdés: ha nemsokára kiültetem őket, nem fognak sokkot kapni a mostani stabil 21-22 fok után a reggeli 2-5 fokoktól?
Nem lesz bajuk?
Köszi előre is.

Inkább 20-25 év lesz az.... ez a fa 40 éves, még nincs 10 éve hogy először virágzott.
Persze ha beoltatod, akkor nem kell várnod annyit...
Ha átlépik az 1 cm-es méretet, akkor ritkítok majd
Persze ha beoltatod, akkor nem kell várnod annyit...
Ha átlépik az 1 cm-es méretet, akkor ritkítok majd
Lehet Zúz Maraként érdemes lenne jól megritkítani a gyümölcsöket. Minek tolják bele az energiát, ha majd úgyis lepotyog a 90%-a (bár nem tudom hány terméskezdemény van rajta). Kíváncsi vagyok, hogy fognak majd kinézni a "vadnarancsok". Meg állítólag a "fiatal" gyümülcsfáknak nem tesz jót, ha rögtön sok gyümölccsel kezdenek (persze vannak itt nálam sokkal okosabbak, megírhatnák a véleményüket).
Nekem egy "vadgrapefruit" fám van, 2014-es évjárat, 1-2 éve kezdett el rendesen nőni, majd írok Donnie-bácsinak
~13 év múlva, ha virágzik.
Nekem egy "vadgrapefruit" fám van, 2014-es évjárat, 1-2 éve kezdett el rendesen nőni, majd írok Donnie-bácsinak
Hűha. Én most kimentem, megnéztem a kajszit, 10 rügyből 3-4 "hegye" kezdett el egy picit pirosodni. Szóval "fényévekkel" le vagyunk maradva. Bár gondolom kedvező időjárás esetén hamar berobbanának.
horizati ! Az én ceglédi óriásom még ennek a közelében sem tart.
horizati ! Az én ceglédi óriásom még ennek a közelében sem tart.
Na, méhecskeként (IS) jól működtem 
Rengeteg apró, 2-3 mm-es pici termés kezdemény van.
Szüleimnél rendszerint fél centis korukban dobálta el őket a fa. Nálam egyelőre stabilak (4 mm közeliek a legnagyobbak), továbbra is 2 naponta kap 1-1 liter vizet a fa, minden másodikat táppal. Csodaszépek a levelek, hajtások, hátha most úgy dönt, megtart pár gyümölcsöt