2025. december 24., szerda

Bioszféra

Adott napon: 
Keresés:
#26092
Két érdekes cikk a pókiszonyról nevet
"A fóbia kialakulásának kulcsa éppen ez az elvárt tévhit vélik a kutatók. Mobbs szerint az emberek a tanulási folyamat segítségével alakíthatják ki fóbiájukat." Link
"A kutatók ebbõl azt a következtetést vonták le, hogy nincs bennünk velünk született félelem a pókoktól (ezt támasztja alá a második csoport viselkedése), viszont a lányok sokkal gyorsabban tanulják meg, hogy a pókoktól félni kell, mint a fiúk (ezt pedig az elsõ)." Link
Úgy tûnik nem pókiszonnyal születünk hanem "ránevelnek" bennünket kacsint
Lehet hogy feltûnt a "hiányom" és még pár napig nem jövök, mert napok óta nincs villanyom. Csak holnap jönnek a szerelõk. Jóindulatú szomszédom ugyan önként azonnal adott áramot kerti kábelen erre az idõszakra, de minimálisan használom, nem élek vissza jóindulatával.
Viszont most már komolyan felmértem a napelemes-akkus energiaellátás kialakítását "vésztartaléknak vészhelyzetre" mert ilyenkor érzi az ember mennyire fontos a villany. Életünk részévé vált, nem mellesleg az Internet (és Metnet) is nevet Mivel a programozható elektromos Ozirisz fûtésem most nem mûködik (más nincs bár a biokandallón elgondolkodtam), a zárt ablakokon elhúzott függönyök mellett beözönlõ napfény "napkollektor-hatását" most is (ahogy már korábban is) megfigyeltem, a házbelsõ alaphõmérsékletét téli idõszakban külsõ hõmérséklettõl függetlenül felhõtlen napsütésben cca. +2°C-al megemeli reggeltõl délutánig ezért a napelemes vészhelyzeti áramellátás mellett a nap- és légkollektoron is újra elgondolkodtam mert a házbelsõben "mínuszos idõkben" is mûködik a "naphõ-ablakcsapda", csak a kollektorban keringetett hõ/felvevõ/tároló anyag ne fagyjon meg
Fiaim lelkesen biztatnak nevet

Juteszembe, több idõm lett a fényképezésre és a gépet jószomszédom jóvoltából fel tudom tölteni. Ha megint lesz áramom, hozom a képeket, meglepõen élénk még a rovarvilág, fõleg legyek és szitakötõk nevet A madárvilágban két szokatlan dolgot láttam. A vándormadarak É-D helyett kivétel nélkül K felõl egyenesen Ny-ra repülnek. A sas nem jött vissza, de a "helyén" tegnap itt termikelt egy sólyom testméretû ragadozó. Tegnapelõtt viszont az utca felett suhant el hangtalanul és gyorsan egy ragadozónak tûnõ testû kányaméretû madár. Nagyon alacsonyan, derékmagasságban repült egy nyíltabb mezõs térség felé (talán pocok-egérvadászatra). Fácánra jellemzõ szárnysurrogást nem hallottam, a szétrebbenõ gerlék jobban tudhatták mi volt mert hanyatt-homlok menekültek a legközelebbi fa lombjai közé. A feketerigók is kötekedõk lettek (haragos-harsányan csivitelnek).
Zárszóként megemlítem hogy harlekint mostanában nem látok, de "normális" katicát naponta többet is nevet Jó napot, jó kedvet mindenkinek nevet
#26091
Köszönöm. nevet
Noli, ilyen hatása van, ha egyedül bóklászik az ember, és hosszú órákon át nem találkozik egy fajtársával sem.. A kis világok, és még apróbb születései ekkor tárulkoznak elénk..
#26090
laza
#26089
Talán mert tényleg késik. laza Pillanatnyilag kései laskagomba a hivatalos magyar neve.
#26088
Ja, és Dabrony Miki bácsi, gyere elõ!
#26087
Hát csak most volt energiám megnézni ûket, csak egy országos cimbarátom szavajárása jut eszembe: patent...
#26086
Végtelen béke árad a képeidbõl!!!!
#26085
Hát laska itt is, hazafelé jövet láttam vagy 60 kilót a nyárfákon. Holnap megnézem õket közelebbrõl, többségük öreg szerintem. A májusi ciklon "jótékony" hatása, hogy a nyárfáink az idén tele vannak velük meg déli tõkegombával.
#26084
Én 1-1,5 hete néztem a késõ laskát, még nem volt.
#26083
Itt is október elején lehetett utoljára vargányákat találni, pedig az utóbbi években sokszor még november elején sõt közepén is volt belõlük szépen. De nem akarok panaszkodni, mert a korai eltûnésük ellenére az idei volt az utóbbi évtizedek egyik legjobb vargányás idénye, mert itt a környéken gyakorlatilag május 10-tõl október elejéig - egy júliusi bõ 2 hetes idõszakot leszámítva - folyamatosan termettek a klf. vargányák.
Ha nincs vargánya a késõi laskagomba is jó, mert az viszont van.
#26082
Szépek!
Megkaptad a fotót?
#26081
Néhány sokorói fényképet hoztam a hétvégérõl.
Kajárpéci hangulatképek: Link Link Link Link Harangozóhegy Link Õszi zsendülés Link Barnazöld sejtelem Link
Csak a Dunántúli-középhegységben él a bozontos csukóka: Link Link
Bókoló gyûrûvirág lehajtott feje: Link
Ritka erdõlakó lény az erdei pereszlény Link
Bangótölcsér Link
Mohok Link Link Link
#26080
Vannak fotók, az õszirózsáról sajna csak egy homályos fotó van, de majd visszamegyek a helyszínre ma vagy holnap jó képért.
#26079
Készítettél fotókat is?
#26078
Nem messze az arborétumtól (a nyáras melletti legelõn, ahol láttunk héjakútmácsonyát, nem tudom emlékszel-e), találtunk szikfoltokat és sziki õszirózsát. Nem túl nagyok, de vannak szép számmal. Még virít némelyik, de már több a pelyhes termés.
#26077
Magam is így gondolom. Mintha kiteremték volna magukat erre az évre... Olyan érzésem van, hogy lehet bármilyen idõjárás, akkor sem jönnek elõ. A másik viszont az, hogy arra sem emlékszem, mikor tûntek el ilyen korán. Szóval különleges idõjárású év van, figyelni kell.
#26076
Meglátom mit tehetek az ügy érdekében laza
Bár nem jók az esélyek, voltam 3-4 hete a helyemen, és nem volt semmi, és a késõ õszi (kora téli!) vargánya akkor szokott lenni, ha a megelõzõ idõszakban van vargánya.
#26075
Köszönöm, ez nem vitás. Szóval a bronzosvadász is legyen résen, de ízleteseket keressen! Mert boletus aereus már fázik, annak az a legjobb, ha éjjel is 20 fok van.
#26074
A bronzos vargányászt nem? Ígértem a képet: Link
#26073
Napok óta elég jónak tûnik a fáklya, úgyhogy felszólítom az ízletes-vargányász kollégát, hogy legyen résen!
#26072
Tényleg nagyon aranyos kép. nevet
#26071
Milyen kedves, ahogyan cipeli-öleli a babáját.. Link ..hiszen neki is meg kell mutatnia az erdõ feltáruló csodáit. nevet
#26070
Bunkós agancsgomba - xylaria polymorpha leginkább.
#26069
Szintén pénteken, Én és a Lányom túráztunk a Kõszegi hegyen és, ha már ott voltunk "felugrottunk" az Írott-kõre is. Útközben csináltam összesen 105 képet laza (ne ijedjetek meg csak párat mutatok meg).

A távolban Írott-kõ gerince, alatta Szent Vid kápolna. Link
A tavaly nyári árvíz után ujjá épített híd. Link
A Szent Vid kápolna itt már felülrõl. Link
Felfelé az Írott-kõ gerincen a Kék túra útvonalán. Link
Ekkor értünk fel. Link
Köd Ausztria felé. Link
Naplemente. Link
Folyt. köv. nevet
#26068
Tegnapi, kb. 11km-es túránkról 2 panorámakép: Link Link
#26067
Beszámoló a tegnapi Börzsönytúráról: Link
#26066
Kissé kései gombatermés tegnapról, a Börzsönybõl:
Link Link Link
és némi szarvasagancsgomba: Link
#26065
MICIIIIII :-)))))))))))))))))))))))))))))
#26064
Link
Egérút :-)))
#26063
laza vidám laza
#26062
Szia!
Kicsit késve válaszolok, bocsi.
A tujában az általad linkeltek voltak, viszont az avarban hétpettyesek.
Most a többség a szelektív zöldkukában ill. nyitva hagytam a tetejét, hogy kitudjanak "menni", ha akarnak. nevet
#26061
Link
#26060
Igen, harlekin!
A fák viszont nagyon csinik felülnézetbõl :-)
Nálunk szinte már csak a nyírfákon van levél.
#26059
Pedig csak legyen... Csináld csukott szemmel. Vagy ha csak maga az ölés tûnik durvának, szedd össze õket egy kis dobozba és tedd a mélyhûtõbe, csendesen kihûlnek és nem szenvednek. Olyan, mint öngyilkosnak egy kád vízben felvágni az ereit.
#26058
Noli, Nola
Mindkettõtöknek köszönöm, hogy a "lepkemamává válás" titkait megosztottátok velem.
Jövõ tavaszon magam is próbát teszek.. nevet
#26057
Link Link
#26056
Hello! Nálunk is hemzsegnek az elsõ emeleten a párkányokon és az erkélyen. Volt, hogy 30 feletti egyedet is összeszámoltam. Tudom, hogy a hazai katicákat "kiszorítják", de nekem nincs szívem még a harlekineket sem elpusztítani.zavarban
#26055
Valamelyik nap már majdnem elszóltam magam, hogy Szegeden talán nincsenek is harlekinek, erre az imént az erkélyen...
Link Link Link Link
Ha jól sejtem, ez harlekin katica volt.

És egy kis 4. emeltei õsz: Link Link
#26054
Nálam ma bekopogott az ablakon egy cinke :-) Rászáll a szúnyoghálóra, megkapaszkodik és kopog, tuti volt valami kis rovar, amit leszedett róla. Édes volt!
#26053
Nem bírnak magukkal a madarak a ház körül.
Itt repkednek az ablak elõtt, fekete rigók, több is, verebek, cinkék és az imént láttam egy vörösbegyet is. A héten hallottam királyka füttyögést is, van pár fenyõ, azokon szoktak "kotorászni".
Szeretik a ház körüli dzsumbujt nevet
#26052
Igazad lehet nevet
#26051
Rendkívül fontos szerepük van a természetben. Rájuk és egyéb lebontószervezetekre épül az egész élõvilág. Álmaim miattuk lehetnek szépek.
Szemléletes videó, mivel látszik az eltelt idõ is.
#26050
Milyenek lehetnek az álmaid?szomoru
Modik!
Ha erre jártok már most elnézést kérek!
#26049
Szegény gekkó!A természet rendje!
Link
#26048
Normál hétpettyesek voltak, vagy ilyenek:Link
???
#26047
Egy video lejátszó progi elõzetes klipje;
Link
nevet
#26046
Én ma a madárodú takarítás közben láttam 1-2 harlekint.
#26045
Ma, tuja „karbantartást” végezetem késõ délután, rengeteg katicabogarat találtam .
Emlékeim szerint, ha a lombhulladék (avar) között bujkálnak és nem a talajba igyekeznek enyhe telet jeleznek. Nem is a hiedelmi oldalát akarom hangsúlyozni, de tényleg nagyon sokan voltak. nevet
#26044
Szép fotók, mint mindig!

Hm, jó meg vannak késve a kikericsek. nevet Én is nagyon szeretem õket.
Van 3-4 tõ az arborétumban is belõlük. Link
#26043
Gyönyörû képek, és beszámoló!
Van megszokott szép kilátás? nevet Én nem tudom megszokni..
A tócsás képedtõl elájultam!!! Az egy díjnyerts kép is lehet!!

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2025-12-24 17:33:08

Ózd - Nagy Imre út

3.2 °C

RH: 61

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

149388

Hírek, események

Feketén fehéren a karácsonyról

Időjárás-változás | 2025-12-21 10:00

pic
Jelentős változás kezdődik a kontinens és egyben hazánk időjárásában az ünnepi időszak alatt.