Meteorológiai társalgó
Hasznos linkek (és egy infó)
>> Sat24 műholdképek>> Sat24 Magyarország mozgó műholdkép
>> Magyarországi radarképek archívuma
>>Tippelek az előrejelzési verseny aktuális fordulójában!
>>Rádiószondás felszállások élő követése!
>>Észlelés (közeli villámlás, jégeső, viharos szél, villámárvíz, szupercella, tuba, porördög, tornádó, víztölcsér, viharkár) beküldése a szupercella.hu-nak!
----------
Képek beillesztése esetén kérjük azokat megvágni, reklámok, mobilok fejléce, stb. csak feleslegesen foglalja a helyet és áttekinthetetlenné teszi az oldalt - a vágatlan képek ezért törlésre kerülnek.
Fotózáskor kérjük a mobilt fektetve használni, egy keskeny de magas kép egyrészt szintén sok helyet foglal, másrészt a kép sem túl élvezetes.
Köszönjük az együttműködést és a megértést.
Ez egy baromi érdekes elméleti kérdés, ti. a hidegbázis kiképzõdése, regenerálódása, ill. a sarki hideg leszakadása (vagy le nem szakadása)
A "puskapor ellövését" azért ne hagyjuk figyelmen kívül, a megfigyelések szerint van ebben valami, csak a rá adott magyarázat teljesen rossz. Ha a téli félévben korán vannak erõs hidegleszakadások, nálunk mozgalmas, átlagnál jóval hidegebb idõszakok, tényleg gyakran elõfordul, hogy tél közepére "kifogy a szufla", enyhe idõ köszönt be.
Ennek oka nyilván nem az, hogy "elhasználódik a sarkvidék hidegtartaléka", hisz ahogy írod is, megfelelõ kondiciók mellett az nagyon hamar regenerálódik. Valószínûleg a hõcsere-ciklus áll a háttérben, melynek értelmében a meridionális, hidegbeáramlásos fázist anticiklon, majd elõoldali-zonális helyzet követi.
Érdekes kérdés, vajon miért van, hogy egyes idõszakokban, õszökön-teleken szeret leszakadni a sarki hideg a közelünkben, más idõszakokban meg nem, hanem makacs zonalitás áll fenn.
Az biztos, hogy a hidegleszakadás nem véletlen szerencse (vagy szerencsétlenség -ízlés dolga) dolga, hanem fizikai törvényszerûség áll e történés mögött. A sarki és szubtrópusi tájak között kiélezõdõ hõdifferencia természetesen kiegyenlítõdésre törekszik, azonban a kiegyenlítõdés elsõ körben nem tud megtörténni. Ellenben roppant érdekfeszítõ fizikai folyamat játszódik le. A dél felé induló hideg, ill. az észak felé mozduló meleg légtömeget a coriolis erõ eltéríti eredeti irányától, az elsõ nyugat felé, a másik kelet felé fog mozogni, ellenáramlásban. Végsõ soron ez a polárfront lényege. Minél erõsebb a hõkontraszt, annál sebesebb itt a -ZONÁLIS ÁRAMLÁS! Paradox módon az egyre nagyobb hõdifferencia kumulatíve nem engedi a kiegyenlítõdést, a folyamat önerõsítõ. Azt a hasonlatot használom az állapotra, hogy 'minél erõsebben feszíti a húrt az íjász, annál kevésbé tudja elengedni azt'
Végül azonban annyira felgyorsul a zonális ellenáramlás, hogy a határfelszínen hullámok, végül örvények (mérsékelt övi ciklonok) képzõdnek. A polárfront zonalitása ezek révén tud meridionalitásba fordulni, így képes aztán megtörténni a hõcsere.
Látható, hogy óriási erõk roppant instabil játékáról van itt szó, az örvényesedés elkerülhetetlen, de pontos helye és idõpontja nagyon kiszámíthatatlan. Illetve, valószínûleg ott gyorsul fel nagyon a polárfronti zonális légmozgás, ott lesz hidegleszakadás, ahol nagy a hõdifferencia: tehát feltehetõen a hidegmagok környezetében (ld. idén márciusi hideghullám)
A "puskapor ellövését" azért ne hagyjuk figyelmen kívül, a megfigyelések szerint van ebben valami, csak a rá adott magyarázat teljesen rossz. Ha a téli félévben korán vannak erõs hidegleszakadások, nálunk mozgalmas, átlagnál jóval hidegebb idõszakok, tényleg gyakran elõfordul, hogy tél közepére "kifogy a szufla", enyhe idõ köszönt be.
Ennek oka nyilván nem az, hogy "elhasználódik a sarkvidék hidegtartaléka", hisz ahogy írod is, megfelelõ kondiciók mellett az nagyon hamar regenerálódik. Valószínûleg a hõcsere-ciklus áll a háttérben, melynek értelmében a meridionális, hidegbeáramlásos fázist anticiklon, majd elõoldali-zonális helyzet követi.
Érdekes kérdés, vajon miért van, hogy egyes idõszakokban, õszökön-teleken szeret leszakadni a sarki hideg a közelünkben, más idõszakokban meg nem, hanem makacs zonalitás áll fenn.
Az biztos, hogy a hidegleszakadás nem véletlen szerencse (vagy szerencsétlenség -ízlés dolga) dolga, hanem fizikai törvényszerûség áll e történés mögött. A sarki és szubtrópusi tájak között kiélezõdõ hõdifferencia természetesen kiegyenlítõdésre törekszik, azonban a kiegyenlítõdés elsõ körben nem tud megtörténni. Ellenben roppant érdekfeszítõ fizikai folyamat játszódik le. A dél felé induló hideg, ill. az észak felé mozduló meleg légtömeget a coriolis erõ eltéríti eredeti irányától, az elsõ nyugat felé, a másik kelet felé fog mozogni, ellenáramlásban. Végsõ soron ez a polárfront lényege. Minél erõsebb a hõkontraszt, annál sebesebb itt a -ZONÁLIS ÁRAMLÁS! Paradox módon az egyre nagyobb hõdifferencia kumulatíve nem engedi a kiegyenlítõdést, a folyamat önerõsítõ. Azt a hasonlatot használom az állapotra, hogy 'minél erõsebben feszíti a húrt az íjász, annál kevésbé tudja elengedni azt'
Végül azonban annyira felgyorsul a zonális ellenáramlás, hogy a határfelszínen hullámok, végül örvények (mérsékelt övi ciklonok) képzõdnek. A polárfront zonalitása ezek révén tud meridionalitásba fordulni, így képes aztán megtörténni a hõcsere.
Látható, hogy óriási erõk roppant instabil játékáról van itt szó, az örvényesedés elkerülhetetlen, de pontos helye és idõpontja nagyon kiszámíthatatlan. Illetve, valószínûleg ott gyorsul fel nagyon a polárfronti zonális légmozgás, ott lesz hidegleszakadás, ahol nagy a hõdifferencia: tehát feltehetõen a hidegmagok környezetében (ld. idén márciusi hideghullám)