2024. június 18., kedd

Agrometeorológia

Adott napon: 
Keresés:
#1470
Úgy van, a felhõzet is lényeges, Jósvafõ esetében is ki tudja mekkora befolyása volt a vizsgált idõszakban! Erre aligha kapunk már választ. Viszont az Avason épp az volt az egyik különlegessége a helyzetnek, hogy felhõzet növekedéssel és szél élénküléssel együtt süllyedt rekordmélyre a hõmérséklet.

A tanulság az lehet, hogy minden állomás egyedi - és itt nem csak a hegy- és dombvidékiekre gondolok - , általánosítani vagy a sok közül csupán egy-két tényezõt kiragadva értékelni pedig egyenesen vétek.
...spanyolviasz, stb.... nevet

kess:
Köszönjük szépen a térképeket!
#1469
Jajó, stimm.

Egyébként annál az éjszakánál még az is közrejátszott, hogy voltak kisebb-nagyobb körzetek ott északkeleten, ahol felhõs, vagy borult maradt az ég, így a rosszabb fekvésekben sem süllyedt le nagyon a hõmérséklet.
Pl. Kassán még hajnalban és délelõtt is havazott.
Kóvályogtak ott kisebb nagyobb felhõdarabok, ahol épp kiderült egy foltban, ott lement, ahol épp nem, ott nem.
Ez térségileg elõny volt azon az éjszakán, hogy beragadt a felhõzet, de éppen ezért erre az éjszakára alapozni ott adott fekvés inverziós pozícióját, nem lehet.
#1468
A yuki és az általad leírtak szépen nyomon követhetõk az akkori hõtérképeken.
Alig több, mint 1 óra leforgása alatt 3,7 fokot csökkent a hõmérséklet.
4 óra:Link
5 óra:Link

A Miskolctól é-ra lévõ lila folt egyébként az edelényi állomás helyét mutatja.
A miskolcitól ék-re lévõ világosabb kék pedig a baskói állomást, amely szintén -16 fok fölött maradt a Zempléni-hegységben ezen az éjjelen, hajnalon.
A mérõ a faluban van:
Link
#1467
Nem, nem. A szóban forgó esetben térségi nagyságrendû folyamatok voltak meghatározók, így ezen a skálán érdemes értelmezni õket. Ennek jegyében én sem kimodottan és kizárólag az avasi mérési pontra értettem az utolsó mondatom, hanem eggyel nagyobb léptékben a város térségére, a Bükk keleti lejtõire.
Ha megnézed, azért is szerepel ott a "Miskolcnál" szó és nem az "Avason". nevet
#1466
Mármint miért dolgozik a a délkeleti szél a fagylefolyás ellen?
Gondolom az Avas, mivel vulkáni domb, 100 méterrel kiemelkedve a mélyebb fekvésekbõl hasonló fagylefolyással rendelkezik minden oldalra.
Vagy mire gondolsz?
Még a délkeleti szél fel is hozhatja a lakótelep hõjét: "Avas déli része (Avas-dél) a város legnagyobb lakótelepének ad otthont, a város népességének körülbelül 1/4-e lakik itt." "Ez utóbbi magába foglal egy lakótelepet is, amely egy forrás szerint 10 448 lakásával az ország legnagyobb lakótelepe."
#1465
Nem csak érdekes, hasznos is, és nem pusztán agrometeorológiai szempontból. Utolsó mondatod elsõ felével tudok nagyon egyetérteni, messze nem tudunk még eleget a tökéletes megértéshez. Viszont nagy munka az egész, rengeteg mérés, gyûjtõ- és elemzõmunka szükséges az elõrelépéshez, amiben sokat segítenének az építõ jellegû viták, eszmecserék. Még fontosabb, hogy leegyszerûsítés helyett inkább feltárjuk a problémák apró, eddig nem- vagy félreértett részleteit.

Továbblépve most már egy picit, a példádból azt emelném ki, mennyire lényeges az átlagos minimum és az eseti, adott esetben extrém minimum fogalmának elkülönítése, magyarán az események megfelelõ súllyal való kezelése az agroklimatológiában, amennyiben bármilyen objektív következtetést le szeretnénk vonni adott terület értékelése kapcsán. Aztán ott van az ezer meg egy helyi tényezõ, amelyek mindegyikét a lehetõségekhez mérten, kínos precizitással fel kell mérni az állomások pontos helyétõl a szélviszonyokig, és sorolhatnánk még. A találgatás nem biztos, hogy jó felé visz.

Csak hogy én is hozzak példát, a tõlem 2,5 km-re lévõ reptéri állomás és köztem a mindössze 10 m-nyi szintkülönbséggel együtt elõfordult már nem egyszer 2 fokos eltérés is és nem csak szélsõ értékben, ráadásul hol itt volt a hidegebb, hol pedig ott. Mint annyi más esetben, és igen sokszor a kései-korai fagyos szituációkban is (klasszikus példa 2007 májusa), itt is a szélviszonyok állnak a háttérben. Nem mellesleg az emlegetett avasi extrém minimum kialakulásában is ennek a tényezõnek volt kulcsszerepe, ahogy yuki írja is. Érdemes visszakeresni az akkori hõtérképeket, szépen látszik az alföldi eredetû hideg légtömeg mozgása a DK-i széllel. Ahogy egyébként a miskolci T-adatok szinkronja is a széladatokkal. (Jósvafõ esetében a domborzat eleve nem engedett volna meg ilyen mértékû szélhatást hasonló szélviszonyoknál.) A hideg légtömeg advekcióján kívül bennem felmerült még az is, hogy Miskolcnál a DK-i szél egyébként is épp a fagylefolyás ellen dolgozik.
#1462
Szerintem is nagyon érdekes téma!
Bár 5 éve írom ezeket az összehasonlításokat, azóta 1000-szer lett unalmasnak és gumicsontnak minõsítve, de én nem tudok betelni vele.
Elegendõ információ birtokában rengeteg összefüggésre rá lehet jönni.
Csak a szintkülönbség nyilván nem elegendõ, ebben igazad van, de kell hozzá.
Adott térségekben vannak áramlási viszonyok, amik egy-egy tipikus helyzetben, egy kritikus éjszakán befolyásolják a hõmérsékleti viszonyokat. Például a felhõzet vagy a szél.
Vannak olyan helyzetek, amikor valahonnan nehezebben kotródik el a felhõzet, más helyzetben meg épp az a térség derül ki elõször.
Sajnos a meteorológiai állomásoknál a tszf. magasságot feltüntetik, de azt, hogy az mihez képest xy méter, arról nincs adat.
Pl. érdekes dolog az, hogy Bátaapáti fagyzugállomás Link minimumátlaga alacsonyabb mint a bajaié, közben a december 21-i éjszakán 1 vagy 1,5 fokkal magasabb értéket mért. És több korai, vagy kései fagynál, tehát kihegyezett szituációban magasabb minimumot mért, mint a bajai állomás.
A december 21-i éjszaka a kaposvári állomás -23,2 fokot, a paksi is -23 fokot mért, közben a bátaapáti szûk völgy ha jól emlékeszem "csak" -18-19 körül.
Közben meg a Pécs-pogányi domb 70-80 méteres fagylefolyással meg -16,4 fokot.
Tehát egy térségen belül volt egy domb és egy fagyzug között 2-2,5 fokos különbség.
Pedig elvileg a Bátaapátira azt mondanánk, hogy az valószínû hidegebbet mért. A kaposvári sem annyira durva hely, meg a paksi sem, viszont ilyen kiélezett helyzetekben le szokták pipálni a bátaapáti szûk völgyet.
Lehet, hogy azért, mert a bátaapáti szûk, zárt völgyben hamarabb beáll a köd.
De ez sem igaz feltétlenül, mert az õsszel, amikor mértem a szomszédos szûk völgyben Link , ahol a környéken legelõször jelenik meg a köd, akkor a nagykanizsai és iklódbördõcei állomásnál is 2-2,5 fokkal hidegebbet mértem.
Szóval tényleg nem egyszerû a helyzet, de sokat figyelve és méregetve, sokat tapasztalva ki lehet lesni az adott hely és adott térség "szokásait".
Millió ilyen példám van, amik azt sejtethetnék, hogy az egész hõmérséklet téma egy kiszámíthatatlan káosz.
Pedig lehet, hogy csak keveset tudunk a témáról, mivel ilyen szinten és ilyen részletességgel szerintem Magyarországon még senki sem foglalkozott vele.
#1461
Nagyon érdekes a téma!
De pont azért ilyen izgalmas, mert összetett, éppen ezért kár leegyszerûsíteni. Nagyon is van mit magyarázni a kialakuló minimumok mértékén, de a kialakulás módján is: a két terület fagylefolyás-dinamikáját tekintve eltérõ, illetve a támogató és ellene ható tényezõk volumene egész más nagyságrend...

Az igaz, hogy a szintkülönbség lehetõvé tesz ilyen kedvezõen magas minimumokat mindkét helyen, de ebbõl még nem következik, hogy minden esetben önmagában mentesít is az erõs fagyoktól. Pusztán a szintkülönbségre visszavezetni a lezajló folyamatokat durva leegyszerûsítése lenne a történetnek.

Az egész probléma megértéséhez a kesséhez hasonló komplex és elemzõ szemlélet közelebb visz...ehhez persze jobb összefüggéseiben értelmezni amit ír, mint egy fél gondolatot kiragadni és jól félreérteni. kacsint Már csak azért is mert egyébként ugyanazt magyarázzátok mindketten, csak a megközelítés más. nevet
#1460
Az írásod elsõ felére csupán azért nem reagálnék, mert ez már 2-szer megtörtént, legutóbb kb. 2 órája.
A mondandó lényege pedig messze nem arról szólt, hogy hasonlítsuk össze a miskolcit a jósvafõivel és csodálkozzunk a -15,5 fokon. Viszont mivel hülyén érezném magam, ha ugyanazt kellene újra és újra elismételnem, ezért ezt most ki is hagynám.
Ez így nem konstruktív vita, sõt nem is vita, mivel te nem ellenkezel velem, csak másról beszélsz.
#1459
Ezt te írtad:
”A B-A-Z megyében lévõ jósvafõi állomás teljesen hõszennyezésmentes helyen csak -15,5 fokkal zárta a telet.
Kevesebb szintkülönbséggel és fagylefolyással. Ráadásul az egész egy völgykatlanban van,”

Kedves Kess! 100 m szintkülönbség és egyúttal fagylefolyás bõven elég a ”csak -15.5 fokhoz”. Nincs ezen mit magyarázni. Ahogyan az évtizedes absz. Tmin-en (-17.6 fok) sincs. Miskolcon akár több hó is lehetett, mint Jósvafõn. Inkább azt kellene kiemelni, hogy egy kedvezõ fagylefolyású 300 méteres dombszint alázta még Miskolcot is, pozitív értelemben.
laza
#1458
Ezt most te írtad, vagy floo?
A 2 állomás között 400 km van, ezt bele szabad venni a számításba?

Jósvafõnél ezek szerint jó a 100 m, Lendvánál a 30 nem, a tarcali ellenében?
Térképen megnézve elég nyitottak azok a völgyek. A hideg levegõ gyorsan a sík területen találja magát.
Ha mutatnál egy fényképet róla, azt is örömmel venném, érdekelne az is, milyen árnyékoló volt rajta.
A lendvai -19,3-at azért összehasonlíthatod még a Muraszombaton mért -24,1-el is, vagy pl. Veliki Dolenci-vel is (308m) -17,4.
Ezek mind az elmúlt évtizedben születtek.

Egyébként korábban jó fekvésû, nagy szintkülönbséggel rendelkezõ dombokon mért értékek lettek összehasonlítva floo jóvoltából pl. a tarcalival. Nem is értem, hogy akkor miért nem szóltál.
#1457
Kedves kempeter!
Megpróbálok egy gyors választ összeeszkábálni, mert úgy látom pont a lényegen siklottál át.

Az lenne a furcsa, ha ilyen kedvezõ adottságú helyen egyáltalán -20 fok vagy az alatti Tmin alakulna ki!
1.
Senki nem beszélt arról, hogy -20, vagy az alatti minimumot kellett volna regisztrálnia.
Idézet a tegnapi levelembõl:
"Evidens, hogy van lefolyása és elegendõ szintkülönbsége, különben zabari hõmérsékleteket mért volna."
Ha völgytalpon lenne természetesen ugyanolyan hõmérsékleteket mért volna, mint a korábban említett 3 állomás a környékén, vagy akár még alacsonyabbat.
Hogy hogyan mûködik az inverzió, azzal egy met. fórumon azért a legtöbben azt hiszem, tisztában vannak.

2.
Igenis messze van pl. a miskolci állomás fekvésétõl, ami -18,7-et mért, ráadásul ultrahõszennyezésmentes a hely.
Ilyen Jósvafõ-féle helybõl 286 millió van -a sztereotípiáknak megfelelõen- az ország leghidegebbnek tartott részén.
Itt van egy béna ábra is pl.:
Link
Pedig ha abs. minimumról van szó, kicsit másképpen fest a dolog.
És ebbõl a -15,5-bõl azt hiszem, elég egyértelmûen következik, hogy lehetett volna -15 fölött is mérni.
De jöhettem volna a baskói állomással is.

Az, hogy te azt mondod, evidens, hogy ilyen fekvésben is csak ennyit mért (mert akár tetszik, akár nem, körbe van ölelve hegyekkel - nem egy tipikus dombtetõi állomás), akkor annak csak örülök, mivel nem rég már 3 állomás alapján -ami ettõl jóval alacsonyabb értéket regisztrált-, meg lett állapítva, hogyan is muzsikáltak északkeleten a dombok, a délnyugatiakkal ellentétben (arra dny-i szél erõs rásegítésével). És akkor senki nem írta rá, hogy de ez nem evidens..meg kicsit árnyaltabban fest a dolog, avagy csak nyissuk ki a szemünket és nézzük már meg a többi OMSZ állomás által mért értéket is.

3.
A szintkülönbségrõl meg annyit, hogy ez nem csak egy méterben kifejezhetõ fogalom.
Körülbelül 1872 dologtól függhet.
Az említett falu egy 3-400 méter széles keskeny völgyben van, ahová hatalmas területrõl folyik le a hideg levegõ, és mind egy helyre, így elég nyilvánvaló, hogy jóval hamarább telítõdik, mint ha egy nagy alföld terülne el az állomás elõtt.
Illetve ez az alacsonyabb tszf. (210 m) csak nagyon kis területre koncentrálódik.
De természetesen nagy jelentõsége van ennek a kis kivezetõ völgynek is.
Ilyen helyeknek eleve sajátos mikroklímája van.
Kicsit nézd még meg azért azokat a térképes kivágatokat.
És igen, az évtizedes abs. minimuma is igencsak jónak tekinthetõ a több száz km-re dny-ra lévõ, a köztudatban fél-mediterrán ország dombi mérõihez képest is.
#1456
Naigen!
#1455
A régi lendvai mérõrõl írtad korábban, hogy igaz, hogy 28 méterrel a sík felett van, de egy szûk völgyben, a szûk völgy alsó oldalában, a szûk völgy aljától néhány méterrel feljebb.
Tehát a fagylefolyását és az inverziós pozícióját meghatározni nagyon nehéz, mert a 28 méter a sík felett, de néhány méter a belsõ szûk völgy felett, majdnem az aljában elég nehezen tipizálható helyen van.
A tarcali viszont olyan helyen van, ami tökéletesen kiaknázza a 30 méteres fagylefolyás okozta hõmérsékleti elõnyt !
Link

Tehát a kettõt hasonlítani nem szerencsés egy az egyben.
kacsint
#1451
Ilyen és ehhez hasonló kisebb-nagyobb (tárgyi)tévedések tudják becsapni az embert és megakadályozni abban, hogy reális képet fessen valamirõl.
Sorolhatnám a többi (tárgyi)tévedést, de aki tudja tudja, aki nem ammeg nem.
#1450
Fantasztikus elhelyezkedés !
Most látom elõször Zabart, és teljesen érthetõ a hideg oka.
Gyönyörû.
#1449
Elõször magamnak válaszolva…hááát…nem bõven 300 m felett van! szegyenlos vidám Floo és Bellone, köszönöm Nektek! kacsint Kess, innentõl neked írom; nyelvnyujtas Az állomás 100 méterrel van magasabban, mint a völgy, ami igencsak jó fagylefolyást feltételez! Az lenne a furcsa, ha ilyen kedvezõ adottságú helyen egyáltalán -20 fok vagy az alatti Tmin alakulna ki!
A következõ kép Zabarról készült: Link A kép készítésének helyén képzeld el a jósvafõi állomást! Odafent ”langymeleg”, odalent ”mínuszkétszáz”. hideg
#1448
Ogimet szerint 305 méter magasan található. Ezt támasztja alá a Google Föld is és a Panoramio is. Íme: Link
#1447
Már bocsi, de most ez mire is akart válasz lenni?

Az állomás egy völgykatlanszerû képzõdményben van 300 m-en, de nem a völgy alján.
Evidens, hogy van lefolyása és elegendõ szintkülönbsége, különben zabari hõmérsékleteket mért volna.
Ez elég egyértelmû...
Természetesen utánanéztem az állomásnak, nem fejbõl írtam a dolgokat.

Csak a kedvedért pár kép a helyérõl. (sárga pötty)
A falu a 2.képen van lent a szûk völgyben, az van 210 m-en.

Link
Link
Link

Valahol a nyíl környékén van az állomás.
Link
#1446
Historical Weather: JOSVAFO, Hungary
Weather station: 127660
Latitude: 48.48
Longitude: 20.53
Altitude: 305 m
#1443
Látom, nem rég szóba jött 3 ék-i úgymond dombi állomás.
A tarcali állomás 124 m-en van, a szintkülönbsége kb. 30 m, szóval ez egy kicsit más elbírálás alá esik, ha abs. minimumot vizsgálunk.
Nem igazán összehasonlítható Csörnyefölddel, vagy a Csillagdával.
De a régi szlovén lendvai állomással már igen. Annak 30-40 m lehetett kb. a szintkülönbsége.
Az elmúlt évtizedben 2003-ban -19,3, 2005-ben -19,0 fokot regisztrált (de több -15 alatti volt még)
A tarcali állomásnak -400 km-re északkeletre- az elmúlt évtizedben mért legalacsonyabb hõmérséklete -18,3°C volt.
A kérdés csak annyi, mit, hogyan, és milyen szemszögbõl vizsgálunk.

A jelenlegi miskolci állomás fennállásának leghidegebb értékét mérte ezzel a -18,7-tel.
Viszont ebbõl nem lehet olyan következtetéseket levonni, hogy akkor 50-100 km-re ettõl a helytõl hasonlóan történt minden, még azon a szinten sem.
Ezer oka lehetett a helyi erõsebb fagynak.

A B-A-Z megyében lévõ jósvafõi állomás teljesen hõszennyezésmentes helyen csak -15,5 fokkal zárta a telet.
Kevesebb szintkülönbséggel és fagylefolyással. Ráadásul az egész egy völgykatlanban van, természetesen nem az alján van az állomás..a környékén Zabar,Edelény,Hidasnémeti mind -20 alatt volt.
Jósvafõnek -17,6 az elmúlt évtizedes abs.minimuma a tutiempo szerint, ami az elviekben sokkal jobb fekvésû, dombtetõn lévõ szlovén dombokkal összehasonlítva is igencsak jónak számít.

De ha már agromet.
A fügék azért nem hõmérõk, és elég szubjektívan érzékelik a hõmérsékletet. Max. intervallumban lehet beszélni tûréshatárról.
Fõleg, hogy vannak olyan fajták, amelyek jóval -15 alatti T-t is elviselnek.
Ez viszont egy elviekben kevésbé fagytûrõ fajtáról lett szedve..B-A-Z megyében...januárban...150 m környékérõl és nem épített környezetben.
Link


Utolsó észlelés

2024-06-17 22:25:45

Szentmártonkáta

18.7 °C

na00

RH: 79 | P: 1017.1

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

124071

Hírek, események

Miért nem láttam (még soha) a sarki fényt?

Időjárás-változás | 2024-05-13 08:01

pic
Pár infó az idei év eddigi egyik legizgalmasabb eseményével kapcsolatban.