33. EKE tábor, Gyergyócsomafalva (bocsánat a hosszért, telefonról nem szeretek gépelni, kinn meg csak az volt velem)

Odafelé úton megaludtunk Kolozsváron, ahol a feleségem pár ősének sírját megnéztük a Házsongárd temetőben.
Hétfőn aztán mentünk tovább kis pihenővel és sétával Szovátán a Medve-tónál. Az időjárás az itthonival szinte megegyező volt, talán 2-3 fokkal hűvösebb csak, de egyébként nehezen viselhető.

Kedden aztán két kisebb kör a Békás-szoros és a Gyilkos-tó feletti hegyeken még saját szervezésben.
Mária-kő

beillesztett kép


Odalenn a mélyben a  szoros

beillesztett kép


Bővizű és zubogó patak, aminek a hangját hallani külön élmény volt kacsint

beillesztett kép


A tó a Kis-Cohárd tetejéről

beillesztett kép


Szerdán a Nagy-Hagymás volt soron egy gyönyörű túra keretében, 30+ fokban, reggel viszont csak 12 fok volt, szinte fáztunk reggel 6-kor az induláskor. fazik
A nap nagy részében alig felhő, de délutánra megjelent egy kisebb morcos góc, ami elől pont beértünk a célba és a kocsmából figyeltük, ahogy ömlik az esőeso
A csúcs alatt

beillesztett kép


A csúcson

beillesztett kép


Az Egyes-kő

beillesztett kép


Lefelé jövet már közelgett az áldás kacsint

beillesztett kép


Csütörtök a Pricske volt a cél. A nap nagy részében felhős volt az idő, de mikor kisütött a nap azonnal szakadt rólunk a víz. Még az esőkabát is többször előkerült, de komolyabban nem esett.
A hegyi emberek autóval közlekednek vidám

beillesztett kép


és gyűjtik a finomságokat

beillesztett kép


A tőlünk délre kiránduló csapat bővebben kapta az áldást

beillesztett kép


beillesztett kép


Pénteken a zárónapon a Dél-hegyre mentünk fel és ezen a napon is többnyire felhős és kellemesen hűvös idő volt. Délutánra aztán aznap is kitisztult, ami hozta magával a a jó kis zivatarokat.

beillesztett kép


beillesztett kép


A túra utáni éppen a 'feredő'-ben áztattuk a lábunkat, mikor a síkra is odaért. Beugrottunk a kocsiba és menekültünk az érkező jégeső elől. Sajnos ez utóbbiról nem készült kép a nagy futásban szomoru
Szombaton hazafelé megálltunk ismét Szovátán, de most fürödtünk is egyet. Induláskor már látszott és hallatszott, hogy készül valami. Sajnos végig mögöttünk volt és nem nagyon találtam jó helyet, ahonnan igazából jól látszott.

beillesztett kép


beillesztett kép


beillesztett kép