Nem támadásból írom, de azért csak kimondom: ugyan miért lenne baj, ha ebből most épp teljesen kimaradna a Dunántúl, és főleg annak a nyugati része? A poklok-poklát éli át az egész ország, de azért a Dunántúlon akadnak már 400 mm fölötti értékek is ebben a tárgyévben, míg mondjuk itt, konkrétan nálam épp csak átléptük a 150-et. És látok 130-as értékeket is a környéken, illetve az ország keleti kétharmadában. 

De mindegy is egyébként mit mutatnak a modellek, és mi lesz a valóság. Annyi eső úgysem fog esni sehol, hogy érdemben segítsen rajtunk. Egy 100 mm-es felhőszakadás sem fogja pótolni a hosszú évek alatt felhalmozódott csapadékdeficitet, és átáztatni a talajt, újra vizet varázsolva a kiszáradt a kutakba. szomoru
Hatalmas trend-fordulásra lenne szükség, de tartok tőle ilyesmire nem számíthatunk az elkövetkezendő években.