Lehet sietősen, hanyagul fogalmaztam, de nem úgy gondoltam természetesen, hogy hétfőn megindul felfelé a t850 és augusztus 15-ig emelkedik 35 fokig. nevet
Ez a hét kellemes hőmérsékletekkel telik. A jövő héten viszont én biztosra veszem, hogy változás áll be a jelenlegi felállásban. Ha mázlink van, akkor még jön egy pár napos öblítés északnyugat felől, amire te is utaltál. Ezzel nyerhetünk pár napot az elkerülhetetlen előtt. A magam részéről fogadni mernék, hogy a hónap utolsó napjaiban, augusztus első részében újra teret hódít és erősödik majd a magasnyomású zóna délnyugat felől. Nem hinném, hogy a biztor által említett Észak - Európában vonuló frontok sok vizet zavarnak majd nálunk. Sokkal inkább valószínűnek tartom, hogy a gerinc felettünk, vagy a közelünkben húzódik majd fel és maximum érintő, száraz frontok okoznak majd időnként megtorpanást a melegedésben.
Nyilván erre mérget nem lehet venni, de mint írtam, másról én jelenleg nem tudok társalogni, mert nincs sok érdekes a mostani helyzetben. Másfelől szerintem az újklíma bizonyos értelemben kiszámíthatóbb, mint a régi, amihez hozzászoktunk. Azt szeretném, hogy merjük levenni a szemellenzőt és legalább próbáljuk megérteni azt, ami körülöttünk történik. Aki nem vevő erre, attól csak annyit kérnék, hogy hagyja szó nélkül a dolgot, vagy legalább ne írjon ide lekezelő, kioktató stílusban, mert én senkivel sem akarok itt feleslegesen vitázni, nem ezért járok ide...
Ez a része már természetesen nem rád vonatkozott.