Duna, Baja: 14 cm (a tegnap 07 órai 20 cm után).
Ilyenkor azért beugrik, hogy a 2024 szeptemberi Boris ciklon generálta második, történelmi rekordmagas vízből egy cm3-t sem sikerült eltárolni.
Ugyanez a 2023-as évre is igaz, amikor - utoljára és a 2022-es pusztulat szárazság utáni évben, amikor a Tarna és a Tápió egyes szakaszokon kiszáradt - nálunk, a Zagyván az év szinte felében magas volt a vízállás (éves jászberényi csapadék: 769! mm). Azt a vizet is sikeresen leengedtük magas gátak között, eltárolt mennyiség: 0 cm3. Pedig például fel lehetett volna tölteni a kiszáradó Hajta mocsárvilágot. Nyilván dolgozni kellett volna vele, de a víz adott volt hozzá.
A következő nagyvizeknél már megjön az eszünk? Be lehet látni, hogy immár más idők járnak, mint a folyószabályozások idején, amikor még bőven volt csapadék és víz?