"Nem volt eső tavasszal, de a várva várt változás még sok mindenen segítene, viszont a kukorica fölénye így is eltűnt." Írja a sajtó (privatbankar.hu)Utánanézve azért csökkenőben a kukorica termőterülete. Mostanában annyi mindent összehordanak az éghajlatváltozásról, alföldi parasztlázadásról a jégesőelhárítás ellen meg konteók az elsivatagosodásról, hogy 35 nap esőtlenség után azt hinné az ember, hogy szegény gazdák micsoda bajban vannak. Aztán meg jön a hideg tavaszok sorozata a fagykárokkal. Mégsem mutatnak a táblázatok semmiféle csökkenő tendenciát, hogy olyan kevés a víz vagy a liszt, hogy lakossági korlátozások lennének, a gazdák meg tönkremennének. Talán az itteni sírás, hogy erről a szarkupac helyről ide meg oda kellene elköltözni, mert máshol csak jobb az időjárás erre felteszi a koronát. Itt a Bakonyban a 100 évvel ezelőtti viszonyokhoz képest megfigyelhető vagy 2 fokos melegedés csak jót tett, sokkal jobb a termés, zamatosabb a gyümölcs, soha nem volt olyan az édes a szőlő mint.pl tavaly, pedig rendszeresen elapadnak a patakok, ami gyerekkoromban nem szokott lenni, pedig az már jó régen volt. Ha meg egyre kevesebben lakunk ugyanazon a területen kevesebb kaja is elég (csak , hogy mások is megértsék, hátha ez átmegy).