Írok egy merészet, nem kell vele egyetérteni.
Január első 5-10 napja lehet a tél nagy dobása, amely alapjaiban határozhatja meg a továbbiakat is. Amennyiben kimarad ez a ziccer és esetleg január közepén erősödnek a zonális hatások, akkor talán még egy esélye lehet a télnek arra, hogy egy komolyabb időszakot gurítson. Tudom, korábban komolytalan lett volna ilyet kijelenteni december végéhez közeledve. Talán még most is kicsit erős, biztos néhányan hülyének is fognak nézni, de nem igazán érdekel... nevet
Nem akarom ezzel temetni a telet! Sőt! Jelenleg én kifejezetten komoly esélyt látok arra, hogy január első napjaiban valami emlékezetes dolog történjen. Ha ez így lenne, akkor az még tökéletes időszakban jönne és ha kialakulna végre egy kiterjedt, vastag közép-európai hómező, akkor az a későbbiekre is jó hatást gyakorolna. Kitermelhetnénk magunknak egy klasszikus, zúzmarás, zord hidegpárnát, amelyet az esetlegesen érkező atlanti légtömegek sem tudnának olyan könnyen kisöpörni.

Ez egyelőre mind fikció! De én most végre olyan mozgolódást látok a fáklyákon, olyan t850-ek mellett, amilyet már évek óta nem igazán láttam. Nagyon kijárna már egy kis kárpótlás nekünk, hóbolondoknak az időjárástól! szeret