Délelőtt egészen sokáig, majdnem délig havazott. Folyamatosan olvadozott, roskadozott a néhány cm-es hólepel, de még itt-ott van belőle. 
Az olvadás várható volt, nem is vagyok csalódott, már csak azért sem, mert az utóbbi években az első hó rendre januárban esett le, már ha egyáltalán havazott a tél folyamán. 
Mindenki máshogy vélekedik, és minden relatív, de nálam a jó tél fő ismérvei a zonalitás hiánya, a változatos(kissé enyhül, majd újra lehűl) jellegű időjárás, nem hiba a tél részéről az ideig-óráig tartó, száraz hideg sem, emellett a még csak átmenetileg megmaradó hóréteg is jól eső érzést tud adni.
Mindent összefoglalva, egyáltalán nem rossz eddig ez a tél, bőven 168 órán belüli eseményeket elemzünk, tavaly ilyenkor meg ültünk itt és hurrá optimizmussal néztük, hogy GFS 384h-nál bedobja ránk Szibériát.
A most következő hétvégén, illetve a jövő hétre kinéző hideg nagyon kecsegtető, még akkor is, ha egyelőre nem tobzódik a csapadék a modelleken.
A 2019-20-as szezonban egyszer sem volt mérhető hóréteg, így ez a két hét már több örömmel ajándékozott meg, mint akkoriban az egész tél. 
A fene bánja, ha lesz később zúzmarás hidegpárna, abban is van szépség. 
Jelenleg: kiderülő égbolt, egyre hidegebb idő, szélcsend, igazi téli illat. Reggelre a meglévő hórétegnek köszönhetően biztosan erősebb fagy várható majd. 

beillesztett kép


Végezetül még egy kép a ma reggeli havazásról. nevet