Ugyan a vasárnap-keddi medis helyzet úgy néz ki nagy eséllyel bukta lesz itt északon, a jövőkép viszont szerintem több, mint biztató. Röviden összefoglalva azt is mondhatnám, hogy végre a blokkoló AC megfelelő oldalán helyezkedhetünk el, és a decemberi délies helyett az északias irányítás dominálhatna.
Már szerda hajnalban a tőlünk északra elhaladó ciklon frontjából leeshetne valamennyi hó, melyet aztán napközben hózáporok is követhetnének:

beillesztett kép


Ez az ECM verziója, de a GFS is hasonló, persze nagy mennyiséget ebből nem várok, valamint kiszedhetik addig teljesen a csapit a modellek ha a front annyira legyengülne mire eléri hazánkat, az esetleges kisebb enyhítésről nem is beszélve, ami már csak latyakot hozna.

A jövő hét pénteki medi is izgalmas lehet, a mostani várhatóan buktáshoz képest jelentős különbség lenne, hogy míg ez a spanyoloknál, illetve a Földközi-tenger térségében képződött, addig a jövő hét pénteki Nyugat-Európa felől érkezve, átcsúszva a skandináv és a spanyol AC között érkezne hazánk környezetébe: Link
Ebből kifolyólag ennek szerintem a pályája is bizonytalanabb lehet, úgyhogy lehetnek itt még meglepetések. Később ennek a ciklonnak a hátoldalára kerülésével aztán megindulhatna a hideg is észak-északkelet felől: Link
GFS is hasonló. Jó végre látni a térképeken, hogy az eddig hiányolt -10-es izoterma végre vaskosabban elérne minket a 850 hepás szinten. És az ENS-ek is támogatják ezt a lehetőséget.