Valószínűleg a nap első felében lehullott csapadék miatt.
Egyébként ez jól mutatja igazából a problémát a veszélyjelző rendszerrel. Az OMSZ éjféltől éjfélig szokta értelmezni az ilyen 12/24 órás időszakra vonatkozó olgokat, mint az eső, ónos eső, havazás, de ugye az időjárásnak nincs órája. Ezért ha pl. 12 óra alatt leesik 80 mm eső, de ebből 40 éjfél előtt, 40 az után, első ránézésre elég is lenne a narancs mindkét napra. Viszont a szöveges ismertetőben nincs adott naphoz kötve a piros, csak annyi a definíciója hogy 24 óra alatt több, mint 50 mm, ami ebben az esetben szintén fennállna. Igazából az lenne erre a jó megoldás, ha az OMSZ elengedné a naptári napos felfogást, és átállnak egy olyan rendszerre, amit pl. az osztrákok használnak, ahol adott időintervallumot adnak meg, ami átlóghat a napok között (most pl. mehetett volna a piros mondjuk egy tegnap délután 6 órától ma délután 6-ig szóló 24 órás intervallumra). Egyébként úgy emlékszem, mintha ilyen lett is volna tervben az OMSZ-nál.
A zivatarnál még ellentmondásosabb a helyzet, mert ott a piroshoz az egyik helyen azt írja az ismertető, hogy nagy bekövetkezési esély esetén adhatják ki, ami megengedné pl. azt, hogy egy daráló szupercella előtti sávban pirosak legyenek az érintett járások (és szerintem ez lenne a helyes felfogás, de ettől függetlenül a figyelmeztetés megyei szinten maradhatna narancssárga). Viszont egy másik helyen már az szerepel, hogy a heves zivatarok kiterjedten fordulnak elő, ami meg részben ellentmond az elsőnek.