Nálam - 0,9 fok lett a Tmin még kora hajnalban, az erős felhősödés előtt. Durva!
Ha valamit, akkor fagyot abszolút nem vártam ide hozzám ma reggelre. 
Én 2007. óta mérek, de májusi fagy csak egyszer volt nálam, méghozzá rögtön az első mérési évemben 2007. május legelején, - 1 fokkal.

Azóta, tehát 13 éve nem fagyott itt májusban, erre tessék, ma 13-án hajnalban behúztam egy fagyos napot. 
Ez a legkésőbbi nálam. 
Ha nem felhősödik be, akkor még a - 2 fok is meglehetett volna. 

Amúgy azért sem vártam hozzám fagyot, mert ugyan napok óta adták a modellek mára a hideg reggelt, de úgy tűnt, hogy csak a szokásos fagyzugok hozzák majd a fagyot. 
Az még tegnap sem volt benne a pakliban, hogy átlagos fekvés is hozhat fagyot. 
Egyértelműen nagyobb területen fagyott ma hajnalban, mint az várható volt még tegnap is. 

Azt gondoltam, ugyanaz lesz a séma, mint április 20. körül a fagyos napok idején, hogy Zabar hoz - 3-4 fokot, mellé egy - két fagyzug még - 1, esetleg - 2-t.
Átlagos fekvés, mint pl. én is meg +1+2 fokot.
Hát, nem így lett. 

Ami még figyelemreméltó, hogy a Zabari - 4 foktól alig maradt el pl. a Nyírség, Bács - Kiskun, Fejér megye egy - egy fagyzugos pontja. Azok is hoztak - 3 fokot ma hajnalban.