Egyébként pedig elképesztően élvezem a kinti jó időt, most először lehet idén komfortosan kint lenni az ÉK-i fekvésű teraszunkon, akár délelőtt is. Eddig hideg volt és szeles folyamatosan.
A másik tuti: majdnem egész éjjel nyitva lehetnek fent az ablakok már. Az oxigén jó dolog alvás közben nevet

Kerekesa: számomra több év külföldön tartózkodás kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek, mennyire beteg a magyarok többségének a lelki felépítése. Egy állandóan panaszkodó, mindentől negatívra asszociáló, teljesen keserűnek tűnő emberként mentem ki, és erről fogalmam sem volt, egészen amíg meg nem ismertek annyira, hogy el tudják ezt nekem mondani a helyiek (írek). Nem az emberek negatívak elsősorban, hanem a kommunikációs kultúránk a sz*r,. Azt hisszük, panaszkodni kell, az az elvárás. És sokszor azt is panaszkodásnak halljuk/értjük, ami egyáltalán nem is az.