"Aki kiadós felhőszakadásokra vágyik, annak május és június a hónapja. Júliusban és augusztusban ugyan a zivatarok hevessége fokozódik, de csapadékot már kevesebbet adnak."

No hát a mi térségünkre (Budapest délkeleti része) a XXI. század eddig eltelt részére vonatkozóan ezt kifejezetten cáfolnám.

Megvizsgáltam egyrészt a május-augusztus hónapok átlagos csapadékösszegeinek alakulását 2001-19 között, viszonyítva az 1841-2000 közötti homogenizált adatsorhoz.

Ez volt a 160 éves átlag:
- május: 59 mm,
- június: 61 mm,
- július: 50 mm,
- augusztus: 46 mm.

Valóban visszaadja a régebben a tankönyvekben olvasható trendeket, illetve az általad írottaknak is megfelel. Vagyis történelmi átlagban a legcsapadékosabb volt a május-június páros, utána csökkenő tendenciával a nyár végéhez közeledve.

Ehhez képest a 2001-19-es időszak átlaga így néz ki:
- május: 70 mm,
- június: 69 mm,
- július: 77 mm,
- augusztus: 69 mm.

Mindjárt más a képlet, előrelépett a július, a másik három pedig gyakorlatilag holtversenyben mögötte. Ami viszont igazán szembetűnő, hogy minden hónapban emelkedett az átlagunk, általában 10 mm körüli összeggel, kivéve a júliust, mert az igencsak kiugrik a maga 27(!!!) mm-es többletével.

Majd ezután megvizsgáltam egyrészt a 20 mm-t elérő, másrészt a 30 mm-t elérő, jelentős csapadékú napokat 2001-19 között.

Foglalkozzunk előbb a >=20 mm-es tartománnyal. Az említett 19 évben a vizsgált 4 hónap során mindösszesen 71 nap felel meg a feltételeknek, ezek eloszlása a következő:
- május: 15,
- június: 17,
- július: 22,
- augusztus: 17 nap.
Vezet tehát itt is a július, mögötte a többiek ismét körülbelüli holtversenyben.

A 30 mm-t elérő tartomány még meglepőbb eredményt ad.  A XXI. században eddig májustól augusztusig 29 napon hullott ekkora csapadék, íme az eloszlás:
- május: 4,
- június: 6,
- július: 7,
- augusztus: 12 nap.
Látványosan kiemelkedik tehát az augusztus, konkrétan háromszor annyi jelentős csapadékú napot hozott eddig összesítve, mint a május, és nagyjából kétszer annyit, mint a június, illetve a július. 

(Joggal hiányolhatod természetesen utóbbi paraméterekre az 1841-2000 közötti adatokat - ezekkel egyelőre teljes feldolgozottságukban nem rendelkezem, ezért a közlésüktől inkább eltekintettem. Ettől függetlenül, remélem, beszédesek a bemutatott számok.)