Nem dolgozom mezőgazdaságban, és nem foglalkozom gyümölcstermesztéssel. 
Nem fognám a fejem, mert ilyet soha nem vállalnék. Nem szeretem a nagy bizonytalanságot. A kisebb még elmegy. kacsint
Te miért dolgozol ebben, ha ez neked ekkora teher, negatívum!?
Lehet választani ezer másik munka közül. 
Ha hobbi, akkor csináld úgy, hogy mellette dolgozol, van egy szakmád, és hobbiként sokkal jobban eshet a dolog. nevet
Tudod mit vállalsz, ezért nem siránkozni kéne, hanem tenni a dolgok ellen. 
Pl. pályázatot beadni, minden erőddel azon foglalkozni, hogy megépüljön a közeledben egy víztározó. 
Ha sok a csapadék összegyűlne benne a víz, ha kevés, lehet belőle öntözni. 
Öntöző berendezésbe is bele lehetne fektetni. 
Nyilván nehéz pályázni is, és még valósítani is, mert a magyar kormány kb. xarik bele. 
Aztán ugye ezeket fenn is kéne ugye tartani. 
Pedig a víztározók sok kárt mérsékelhetnének. 
Igaz ezt minden évben leírom, így lerágott csont. 

Az a tapasztalatom, hogy több mezőgazdász ( tisztelet a kivételnek) szinte csak negatívan tudja lefesteni a dolgot, a károk után pedig kártérítésre fáj a foga, és általában meg is kapja, olykor még többet is. 
Minél kevesebb munkával minél nagyobb haszon a cél, de ez normális is. 
Ez viszont már nem az a világ, mint 50 éve. Nagyon nem.

Viszont : csecsemő korom óta kertes családi házban élek, fingom nincs a panel életről, van egy szép nagy udvarunk, és egy kisebb veteményes kertünk. 
Mindkét mamámnak nagyobb veteményes kertje, több gyümölcs fája van. 
Van több mezőgazdász ismerősöm, rokonom, gyümölcstermesztő, sőt kertész ismerősöm is, érdekel a téma, nem egyszer nem kétszer beszélgettem a témáról, és okosodtam, nem a nullán vagyok. 

A 2012-es aszály pedig nem csak nyárra korlátozódott, hanem őszig tartott ki.
Sőt 2011-ben mindegyik évszak száraz volt. Sajnos!

A tegnap reggeli hozzászólásomban a túlzott aszály miatti negativizmust próbáltam mérsékelni de abszolút nem elbagatellizálni, semmi rossz szándék nem volt bennem, így nem ilyen hozzászólást vártam, de ugyanez igaz Rossmann fórum tagra, és részben Amanitára is. 

Többet a témában ígérek nem írok!