Gondolatban már szerintem ott jártam éjszaka. Azt álmodtam ugyanis, hogy egy estefelé érkező zivataros zónából 1,5 órán keresztül itt tekergett egy alig 1 m széles kis tornádó előttünk (végig egy nagyjából 6 háznyi területet lefedve). Egyébként maga a tornádó elég realisztikus is volt, néha feloszlott, aztán újra bepörgött, és tekergett összevissza a keskeny tölcsér. Amíg világos volt kint, addig fotóztam az ablakból, a szomszédok is kijöttek egyszer az utcára. Aztán mikor közelebb jött, már inkább ijesztő volt ahogy 2 m-rel az ablak előtt pörgött és a hangja is félelmetes volt, meg szedte le a palát a tetőről. De azért az időtartam és a kis érintett terület mellett volt még néhány irreális dolog, pl. hogy a hőmérőház állva maradt, pedig a WS először egy 250 km/h-s, majd utána egy 413 km/h-s lökést is bemért, meg az, hogy közben jöttek gyerekek akik azzal szórakoztak, hogy belefutottak a tölcsérbe mint ahogy a porördögös videókban szoktak. laza