Látod, egy kis ferdítéssel máris igazolhatsz olyat, amit a másik nem mondott nevet

Pontosan fogalmazva: aki orvos, az ne merjen mûteni, mert van tétje, hogy NAGYON NAGY VALÓSZÍNÛSÉGGEL meghal a beteg?
Igen, ez a bevett orvosi gyakorlat, ha minimális az esélye a gyógyulásnak, akkor inkább nem mûtenek.
Pontosan fogalmazva: a katona ne harcoljon, mert fél hogy meghal, igen, ha teljesen értelmetlen és minimális eséllyel rendelkezõ a csata, akkor a jó parancsnok inkább megadja magát, hogy a katona késõbb harcolhasson

Pontosan fogalmazva: az építész ne tervezzen házat olyan helyre, ahol a talaj miatt minimális az esélye, hogy épen marad , és így is van kialakítva: mozgó tralajra nem terveznek házat

Pontosan fogalmazva: Vagy a tanár ne tanítson olyan gyereket, aki nél valamiylen probléma miatt minimális az esélye, hogy meg tudja szerezni a tudását, inkább hívja fel a tanítást segítõ intézetet, ahol tudnak segíteni az ilyen gyerekeken és nem kallódik el. Ez mûködik is, az osztályomba járók különbözõ tantárgyból járnak fejlesztõtanárokhoz, illetve kapnak mentességet bizonyos tantárgyelemek alól

Szóval ismét csak beleestél abba a logikai hibába, hogy nem azt állítod, amit én, azt megcáfolod és ettõl úgy tûnik, mintha azt cáfolnád, amit én állítok.