A modelleket átnézve úgy tûnik, hogy május második fele már nem a szárazságról fog szólni. nevet

Véget érhet ugyanis az eddigi zonális jellegû, viszonylag gyors áramlású alaphelyzet, és cserébe meridionális felállás jöhet. Éppen a jövõ heti hidegfront lesz az, ami megalapozza az egészet, hiszen jelentõsen belassul majd a térségünkben, és bõ három nap alatt halad majd csak át felettünk (kedden már "belöttyenhet" északnyugatra, míg pénteken éri el a keleti országrészt). Ennyi idõ éppen elég lesz arra, hogy a korábbi ciklon mögött Kelet-Európában egy anticiklon épüljön ki. Innen aztán már több verzió van. Ha az AC eléggé megerõsödik, de viszonylag délen marad, akkor a következõ teknõ is Közép-Európában landol majd (GFS, GEM verzió). Ha pedig északabbra húzódik az AC, és esetleg összekapcsolódik az azori anticiklonnal, keleties áramlással KÜN-ös helyzet jöhet (ECMWF verzió).