2025. december 24., szerda

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#64621
El bizony! laza
#64620
Istenem, azóta is bánom azt az óvatlan hozzászólásomat... életem végéig elkísér majd! zavarban vidám
#64619
Amíg a T elérheti a 30 fokot, addig nincs évszakváltó front. Legalábbis nálam így mûködik.
#64618
Így van, ez is mutatja, h nem kell ezt a kérdést olyan véresen komolyan venni, hisz szó sincs arról, h a front mögött még nem lehet, akár alvásgátló hõhullám. laza
#64617
Az is lehet, hogy az már július közepén megvolt... nyelvnyujtasvidám Link akkor kicsit hamar megvolt az évszakváltó front! vidám
#64616
Jogos a nesze-semmi, hisz igazából én csak a kérdéseimet fogalmaztam meg, elemzést nem adtam hozzá. nevet A bizonytalanság pedig ott van a %-okban (meglepõ akár a szezoncsúcsos visszamelegedés sem lenne, bár ennek kisebb esélyt adtam). Az is elõfordulhat, h csak utólag tudjuk majd megmondani, h melyik volt az a front, amely mögött bármely pontot kiválasztva az országban már nem volt (ill. nem lesz) olyan magas Tmax mint elõtte. Mindenesetre a középjövõben nevet ha módomban áll megkísérlem megtippelni, h melyik lesz ez a front.
#64615
A megszokott átlagokat tekintve kb. szeptember 1-10 között lehet esélyes még kánikulának nevezhetõ idõszak, de ehhez meglátásom szerint egyre inkább komoly, az egyre hosszabb éjszakákat is fûtõ elõoldali helyzet szükséges. Így további forró napok latolgatása esetén érdemes nagy léptékben azt vizsgálni, hogy elõoldali helyzet kialakulására milyen esély mutatkozik. Ezek aztán általában nagy csinnadrattával záródnak, a kontraszt pedig olyannyira nagy az elõzõ és követõ helyzet között, hogy már csak a biológiai alkalmazkodás okán is õszt kiált az ember (pl. egy 31-36 fokos max után, jön rögtön egy 18-23 fokos max).
#64614
Volt már példa szeptemberi 22-24 fokos Tmin-re. Igaz nem valami gyakori nevet Link

Egy ilyet elbírnék majd most is nevet Régi szépidõk....
#64613
Azért egy szeptemberi nappali meleg mindig elviselhetõbb a nyárinál, hisz kellõen rövidül a "fûtés" ideje, sokkal kellemesebbek az éjjelek, nem 23-25, hanem 15-18 fok van, ami nem engedi a lakást átforrósodni már annyira, hogy ne lehessen kibírni.
#64612
Nesze semmi, fogd meg jól! nyelvnyujtas Amúgy teljesen igazad van, mert nehéz megmondani, hogy mi lesz az elkövetkezõ idõszakban.

Szerintem a hétfõi front mögött még mindig fel-fel csillan az esély újabb teknõ elõoldali helyzetekhez, amibõl kifolyólag kaphatunk még délnyugatról melegebb léghullámokat is. Bár a Kelet-Európai területeknél blokkoló gerinc kezd majd igencsak megviselté válni 1 hét múlva: Link Link Link , de az Altalnti óceán felett újra-újra felépülõ anticiklon még mindig stabilnak látszik a következõ napokban.

Érdemes megnézni egyébként, hogy az utóbbi csaknem másfél hónapban fennálló kánikulákat és heves zivatarokat okozó makroszinoptikus berendezkedés milyen szépen kirajzolódik az 500hPa geopotenciál anomáliában: Link olyan sokszor alakult ki a szokásos Nyugat-Európai teknõ, hogy az nyomot hagyott az archiv adatokban is. Nem is beszélve a rekkenõ orosz hõség okozójárol.

192 óránál még mindig ott a tettes: Link Link és a tõlünk felkanyarodó erõs ciklon már erõsen megtépázza a Kelet-Európai gerinc kiterjedését. Link Az ENS is egészen jól egyetért a következõ idõszakra prognosztizálható teknõrõl.

Tehát én még úgy várom, hogy a mostani kánikula után még várható egy melegebb idõszak (jó valúszínûséggel). Lehet nem lesz 35-36 fok, de ettõl mérsékeltebb kiadásban számítok 30 fokot meghaladó hõmérsékletre, igaz a Kelet-Európa felett megtörõ gerinc miatt ennek idõbeni kiterjedése már nem lesz valami hosszú, lehet a mostaninál is kicsit rövidebb lehet (1-2 napos).

Véleményem szerint a blockingra hajló makroszinoptikus berendezkedések az üveggömbig belátható idõszakig maradhatnak, és amint a Kelet-Európai síkság is felszabadul a szokatlan kánikulától, onnantól komolyabb ciklonaktivitás is kezdõdhet majd tõlünk északra, északnyugatra.
Ha idáig elérünk, akkor lehet majd várni az évszakváltó frontot, mert onnantól elkezdõdhet majd egy északi blocking, esetleg északnyugati irányírás, amibõl nehezen lehetne ismét komoly elõoldali helyzet... hacsaknem a ruszkiknál ismét komolyabb hõhullám érkezik, ami szerintem nem lesz túl valószínû.

Az északi, északnyugati blockingot azért valószínûsítem, mert az azori anticiklon elég stabilnak látszik a hosszabbtávú elõrejelzéseknél. Egyelõre kevés esélyt adok arra, hogy stabil anticiklon telepedjen Közép-Európára, inkább a változékony idõ mellett szavazok. nevet

Szerintem amilyen lassú átmenet volt a tavaszból a nyárba, olyan lassú átmenet lesz az õszbe is, egyedül az egyre hidegebb frontok mutatják már, hogy lassan vége a normális idõjárásnak és kezdõdik megint az unalom.

Ahogy Attila mondja, nem lesz kizárható még szeptemberben sem kánikuka, októberben is lehet vénasszonyok nyara... nevet

Jelenlegi modellfutások alapján így látom a helyzetet.
#64611
2007.augusztusában úgy okoskodtam,hogy 20.után megyek a családdal a Bükkbe ill. BAZ megye más tájaira.Ott ugye hûsebb van az ország többi részénél+hegyek,meg augusztus vége meg túl vagyunk a szezoncsúcson stb.Amikor két SC közt megnéztük a dunaparti tüzijátékot 20-án és másnap Hatvannál egy felhõszakadás miatt jobbnak láttam megállni a kocsival,mint mindenki úgy láttam én is ,hogy kampec a nyárnak biztosan hûvös szelek járnak és megfagyunk,ha a Bükk csúcsit támadjuk.Ehelyett nem lett a csúcsokból semmi,mert akkora volt a hõség utána közel egy hétig,hogy az idei július csak szalutálva jelenthet neki. laza
Kénytelenek voltunk a környék barlangjait és barlangfürdõit végigjárni,hogy hõgutát ne kapjunk a 38 fokig hevülõ borsodi levegõben(a Szalajka vízesés vízhiány miatt éppen szünetelt szomoru ).
#64610
Szerintem még túl korai lenne, hogy ez a front legyen az. Szeptember közepéig még bármikor elõfordulhat 30 fok körüli T.
#64609
Számomra két lényeges kérdés vetõdik fel közép ill. hosszútávon:

1. Ezt már Koczkás is pedzegette, túlvagyunk-e a szezoncsúcson (36.8-Paks)?

2. A hétfõi hidegfront megfelel-e a következõ kritériumoknak:
Mögötte már az ország egyetlen pontján sem lesz olyan magas a Tmax a következõ 8 hónapban, mint a front elõtti két napon?


1. Sztem inkább igen, mint nem nevet , 60%-ra teszem, h már nem lesz a paksinál melegebb a hétvégén ill. azt követõen.

2. Ez még fogósabb kérdés, sztem 40-50% az esélye, h ezután a front után már sehol nem lesz olyan meleg mint elõtte, vagyis nem zárom ki (de még nem is merem ráfogni), h ez a front lesz az a bizonyos front. kacsint A helyzet azonban nagyon komplikált, fõként az ény-dk-i megosztás miatt, vagyis elsõsorban ny, ény miatt lehet, h mégesem ez lesz... szegyenlos kacsint

szerk.: Dom, ha elolvasod amit írtam, látsz te itt valahol olyat, hogy nem lehet 30 fok körüli Tmax szeptemberben? szegyenlos szomoru zavarban
#64607
Pedig csak a tényeket mondta. laza
Ha az elõréje nem sok jóval kecsegtet, akkor is ezt mondod? laza laza
#64606
Anarki, imádunk! nevet
#64605
Ahogy a modelleket elnézem, lesz még viharvadászós idõ. Szebb helyzet nem is lehetne, megint egy hosszúhullámú teknõ, majd egy beragadó cut-off ciklon kombinációja, akár több napon kersztül jó kis szélnyírással! nevet Az utána lévõ idõszak még meglehetõsen bizonytalan, de én arra tippelek, hogy nem a következõ napokban lesz az utolsó kánikulai idõszak..., akárhogy is várjátok már a telet nevet Bár a fáklya nem túl bíztató és a GFS végén kis zonalitás is látszik, de ez a blocking hajlam... nevet
#64604
Figyelem egy jó ideje az eseményeket, fõleg a 20-22 közötti Metnet találkozó okán, de nem bírok a helyzettel. Képtelen vagyok a családnak egy épkézláb elõrét adni nemhogy arra az idõpontra, de szombat vasárnapra sem. Szégyenkezni való mégsincs emiatt, hiszen még Németh Lajos is csak a bizonytalanságot tudta erõsíteni bennem szavaival vidám
Talán a hûvösebb, és a jövõ hétvégére már szárazabb idõjárásnak van most nagyobb esélye. Ami lehet, hogy már holnapra megváltozik.
ECMWF és GFS között nem sok egyetértés van a jövõ hetet illetõen...
#64602
Itt a Tiszántúlon még az Orosz-Ukrán AC széle határozza meg az T-t, jó pár napig péntek után is.

Én nem bánom...

#64601
Én meg remélem, hogy a hétvégén még igazi nyári idõ lesz. Egyelõre lehetetlen megmondani, hogy mikor következik be a váltás, fõleg a Dunántúlon necces a helyzet.
#64600
Na most az összes tag megint elindult fölfelé, kiváncsi vagyok mi lesz a végeredmény. Remélem a hûvösebb verzió jön be, persze a csapadék az nem kéne.
#64599
Van benne valami, ám éppen a keleti AC miatt hullámzott be térségünk felett sok hidegfront / torpantak meg ciklonok és hidegcseppek. Ebben a felemás nyarunkban bizony sok szerepe volt. Megint van olyan verzió, hogy brit Ac és keleti Ac, a kettõ között észak felõl pedig Közép - Európa a céltábla. Állítom, hogy jobb, kiszámíthatóbb és nyáriasabb idõ lenne, ha nem lenne az a dög keleti AC.
Véleményem szerint a szórás újabb blokingra utal, ezt már borítékolnám is. De ezt követõen olyan verzió is lehet, hogy a kontinensen beljebb húzódik a blokkoló AC és összekapcsolódva a keleti AC-val magas nyomású hidat képez Skandinávia felett, amely esetben dél felé is blokkja lenne a sarki hûs légtömegeknek. Lényeg a lényeg, a két AC-t kell figyelni, a szórás is ennek szól szerintem.
#64598
Az ECMWF mégis csak lenyomja a GFS-t:
Link

Nem lesz itt hõség...
#64597
Az ECM nem viccel, jövõ hét elejétõl ránk húzza északnyugat felõl az ilyenkor fellelhetõ összes "hideg" tartalékot, így - ha ez így bejön - ennek jó 10-12 fokos lehûlés lehet az eredménye. A meleg levegõ visszahúzódna a Balkán-félsziget délkeleti részére, ezért - bár még 25-30 fok augusztus végéig, illetve szepteber elején simán lehet, kánikulára, vagy netán szezoncsúcs megdöntésére idén már nem számítok.
#64596
Így van,döntõ jelentõségû lesz, a nyári végsõ szakaszában most már lassan,hogy meddig bírja a frontok támadását,ami igazi nyárias idõt biztosít nekünk is. Egy hétig még szinte biztos...
#64595
Szerintem a modellek az elkövetkezõkben össze-vissza fognak teszegetni mindent, nagyon kevésen fog múlni, hogy az orosz Ac-t támadó ciklonok mennyire tudnak belemarni abba a dögbe.
Mindenesetre érdekes idõszak elé nézünk, fõleg itt nyugaton, ahol az ütközõzónában betámolyoghat egy-két zivatar nyugat felõl.
#64594
Ennek ellenére, az ECMWF nem akar annyira befûteni, kíváncsi leszek mi lesz a végkifejlet.
#64593
Azért nem csoda, hogy bizonytalankodtak a modellek, nagyon a határon leszünk... A hõhullám közepette a Kárpát-medencébe ÉNy felõl bele-belekap majd a frontrendszer felhõzetével, csapadékával és onnan beszivárgó hûvösebb levegõjével, így a (szerintem is) valószínû szezonbeli melegcsúcs helye elég jól behatárolható. Pitvaros és társai elõnyben.
laza
#64592
Végérvényesen is eldõlni látszik a hõhullámunk a hét második felében. A GFS fõfutása igazából nagyon szépen megfogta már 300 óra tájékán és a többi tag is csatalakozott hozzá.
Az ECM is csak a GFS után kullogott és csak mostanra fogta meg a meleget ilyen mértékben.
Amit lehet látni, hogy keleten-délkeleten-északkeleten nagyon-nagyon forró és száraz a levegõ.
Ahogy a északi diagramok is mutatják a változás szele eljön abba a térségbe is, miközben kint Brit-szigetek környékén egy erõs anticiklon épül ki. A kettõ között egy hidegleszakadás történik Európa nyugati felére, amely elõtt igen meleg levegõ érkezik a középsõ területek fölé. Ha ez még nem elég az front északkeleti elõterében is meleg levegõ található, így a front mintegy préseli a forró levegõt délnek. Ami nagyon komoly forróságot okozhat a Fekete-tenger térségében, ami érinti a a délkeleti részeket is, helyenként 30 fok fölé emelkedik 850hPa-on a hõmérséklet.
Link

A sok-sok felgyülemlett meleg levegõnek el kell vándorolnia, és mivel kedvezõ feltételek alakulnak ki a nyomási elrendezõdés terén is, hogy hazánk fölé is kerüljön belõle, ezért én még mindig a szezon legmagasabb értéket várom péntek-szombaton az ország területére. Valószínû, hogy a nyugat európai anticiklon és frontok vándorlásának köszönhetõen nem igen lesz hosszú életû a hõhullám, várhatóan a hét végétõl ismét változékonyra fordul idõjárásunk, és ismét csapadékosabb, hûvösebb napok következnek. Aztán az éghajlati jellemzõk miatt egyre kevesebb esély nyílik az újabb hõhullám kialakulására, igaz szeptember és október is hozott nem egyszer szép 30°C fok feletti értékeket. Meglátjuk, mint mindig, most is az utolsó szó az idõjárásé, lásd a mai napot:-) Hajrá nyár sokáig!:-)
#64591
Azért kíváncsi leszek, hogy milyen lesz a HF, ami lezárja a forróságot (egy idõre). laza
#64590
Vagy nem:
Link
Link
#64589

Egyelõre úgy néz ki, letaszíthatják trónjáról a szezon eddigi legmagasabb hõmérsékleti értékét a hétvége környékén.
#64588

Még egy fontos kérdés nem dõlt el a szezonnal kapcsolatban, mégpedig hogy a szezoncsúcs 36.8 Paks marad-e, avagy nem, ez eldõl a következõ 10-12 napban.
#64587
Bár nem sokon fog múlni az, hogy 200 km-rel nyugatra mozdul az egész, és akkor ÉNY is megdöglik. Ferri is erre figyelmeztetett. szegyenlos
#64586
Ebben igazad van, dehogy itt meg fog dölni az eddigi max (33,4 fok), az szinte biztos.
#64585
20. környékén akkor megint csimbummm lesz?
#64584
Nem lesz ez országosan a legmelegebb hõhullám az idén, keleten-délkeleten lehetnek akár több napig is 35°C feletti maximumok, de pl. a Dunántúlon "csak" 30°C körüli értékekre van kilátás jelen állás szerint, melyeket súroló hidegfrontok is enyhíthetnek majd.Megjegyzem, az ilyen helyzetek tapasztalatom szerint magukban hordozzák a tipikus Ény-i zivatarláncok lehetõségét.
#64583
Nocsak, miket látok a fáklyán. Az átlag kezd igazodni a fõfutáshoz, errõl beszéltem az elmúlt napokban, és sajnos beigazolódni látszik. A nyár legmelegebb idõszaka kezdõdhet a jövõ hét 2. felétõl.
#64582
Ja, a szokásosnál is nagyobb a bizonytalanság 1 héten belül - erre utal például a GFS operatív napok óta tartó magasröpte a tagok felett - viszont arra is látok esélyt, hogy az ECM által vázolt lehûlést okozó hidegfront felmorzsolódik 2 AC képzõdmény között, ráadásul az Oroszország felõl kiszoruló forró légtömeg visszavonulási útvonala (ennek adok egy 30-40%-ot), éppen felettünk vezetne, így az évadzáró hõhullámot ebben az esetben igencsak megemlegetnénk. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a GFS kontra ECM, illetve GFS OP kontra GFS tagok csatát ezúttal ki nyeri meg!
#64581
A GFS mindenesetre sokkal hosszabb idõszakra teszi fölénk a forró levegõt,amíg az ECM már 4-5 (hõség?)nap után,jövõ hétvégére erõs lehûléssel számol.
#64580
Szerintem is augusztus második harmada, azaz dekádja az ország nagy részén kánikulai hõmérsékleteket hozhat magával, ezen belül tartós északnyugat-délkelet kontraszt kialakulására számítok, a tõlünk nyugatra, idõnként be-benyúló frontálzóna hatására. Így a Kisalföldön, illetve a Dunántúl nagy részén a melegebb napokon is max. 30-32 fokra számítok, míg az Alföld nagy részén, ill. délkeleten többször 35 fok feletti értékeket mérhetnek majd, némi eséllyel 1-1 napon 38 fok körüli értékek is elõfordulhatnak az elkövetkezõ 10-14 nap során. Persze mondanom sem kell, hogy elég, ha az említett frontálzóna 100-200 kilométerrel nyugatabbra, ill. keletebbre hullámzik majd, és a latolgatásom borul. Mindenesetre a jelenlegi számítások alapján ez a legvalószínûbb forgatókönyv.
#64579
A véleményem még mindig az, hogy a nyár egyik legmelegebb idõszak következhet keddtõl. Szép lassan, de teret hódít a keleti-délkeleti forró levegõ, és benéz fölénk valószínû egy része. A fáklya is kezdi támogatni és az ECM-nél is megjelent a 20-as izoterma hazánk délkeleti része fölött.
Link
Hogy meddig fog tartani? Azt nem lehet megmondani, hisz óriási a forró levegõ tartaléka, és még mindig tolják a modellek az enyhülést a tõlünk keletre fekvõ területeken is.
Kijev: Link
Moszkva: Link
Bukarest: Link
Belgrád: Link

Látható, hogy körül vagyunk véve, már csak egy ugrás és nálunk is igazi forróság lesz. Meglátjuk!
#64578
AZ ECMWF egyelõre nem sejtet igazán komoly hõséget, a Szlovákiára megtekinthetõ 10 napos ECMWF meteogramokon: Link a jövõ hét végéig nem haladja meg a 30 fokot a maximum. Igaz, a nyugat-keleti különbség itt is megvan, a magyar-szlovák határ hosszában különbözõ településeket nézve kb. 5°C eltérés mutatkozik.

A GFS fáklyán pedig tapasztalatom szerint ilyen hosszú távon a futások átlaga jobb elõrejelzõ, mint a fõfutás, és ilyen eltérések esetén inkább a fõfutás szokott idõvel a többihez igazodni... meglátjuk.

Mindenesetre úgy gondolom, záporban, zivatarban nem lesz hiány 15-e körül. Emellett könnyen létrejöhet egy több napig tartó nyugat-keleti megosztottság, nemcsak 5, hanem akár 10-12 fokos különbségekkel is az országon belül - hiszen valószínûleg a nyugatról érkezõ front(ok) "visszapattannak" a kelet-európai forró anticiklonról, így tartósan a mi térségünkben hullámozhatnak. A 35°C és afeletti értékek szerintem nem lesznek jellemzõek, bár a DK-i megyékben elõfordulhatnak.
#64577
Elég nagy a szórás még országon belül is,itt van hozzám egy fáklya: Link és itt van kb Debrecenbe: Link . Szemmel láthatóan óriási még itt is az eltérés,szórás is van kb 15 fokos mindegyikben.Hozzám tartozó fáklyán 3-4 napja mindig figyelem hogy hosszútávon követi-e a többi tag is a fõfutást,de úgy veszem észre inkább kezd lefelé tartani a többi futás is.Leginkább átlagos idõ várható,sõt néha átlag alatti is várható(tendenciát figyelve).Persze ez csak a GFS fáklya semmi más.
#64576
MÉg mindig el van szállva a fõfutás, de egyre több tag csatlakozik hozzá. Ha 40 fok nem is lesz, de szerintem 35 fok körüliek simán lesznek.
#64575
Link
Link

Mivel két hétig nyaralok péntektõl,ezért jó idõnek kell lennie. nevet
Úgy látom jók az esélyeim. laza
#64574
Ráadásul még a közeljövõt sem tudjuk megítélni.

Holnap délutántól 50-60 mm csapadék, de a ciklon gyorsan odébbáll északkeletrõl ránkhúzva némi meleget, vagy beragad a megszokott kerékvágás szerint - ez esetben jövõ szerdáig nem jövünk ki az esõbõl és 13-15 fok lesz hétvégén, vagy elõbb ragad be, és a várt nagy esõ elmarad (ez az én verzióm), Ny-K évszakos megosztást okozva, ami makrohelyzet legalább augusztus 25-ig meg is marad, hacsak nem októberig.
#64573
Nekem az a furcsa, h. a fõfutás majd' egy hete el van szállva, vagyis legalább 10 fokkal melegebbet mutat mint a többi átlaga, azaz a keleti hõségmagon a frontok megtörnek, így az folytonos déli, majd délkeleti áramlással átterjedne a Kárpát medencébe is, ez viszont hidegfelhalmozódást vetítene elõre az Észak-Atlanti térségbe ez is elõrevetítve a fõfutás végén 20. ától
A Kontroll Lauf szerint meg már 5 fok alatt van a GFS 12. után. Azt viszont nem értem honnan szakadna ránk ilyen masszív tartós hideg, amikor még Grönland is alíg van 0 fok alatt. Ha ez helyet cserélne a K-Európai forrósággal az lenne ám a szép... Szerintem építsünk tutajt... Szerencsére vagy 15 fokos a fáklya szórása, vagyis semmit nem tudunk ez alapján a jövõrõl...
#64572
Az is ilyen ízelítõ lehet majd, mint 1 vagy 2 éve volt.
(ugyan így kezdõdött) laza
Aztán bõ 1 hónap csúszás után ténylegesen be is következett. vidám

Ja és csak óvatosan ezzel a "váltással",voltak itt már ebbõl adódóan lehordások, szúrka-piszkák!

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2025-12-24 14:37:59

Ózd - Nagy Imre út

4.5 °C

RH: 56

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

149388

Hírek, események

Feketén fehéren a karácsonyról

Időjárás-változás | 2025-12-21 10:00

pic
Jelentős változás kezdődik a kontinens és egyben hazánk időjárásában az ünnepi időszak alatt.