Meteorológiai esélylatolgatások
Bocsánat, a közvetlen óceáni áramlás van elzárva blocking-helyzet esetén, északi irányításnál lehet közvetett, északira módosulva, "téli verziójú megbabrált zonalítást" hozva, he-he !
Floo: Eme Ény-i irányításnál jómagam is el van zárva csapadéktól, kivéve az intenzív fronthoz kapcsolt csapadékrendszereket, mégsem fõnnek nevezem, és ne feledd , a fõ ok a Tátra, és még ott sem "fõnöznek".
A fõn az Alpok belsõ területein alkalmazható kifdejezésként, kérdeztem errõl szakikat, és jót mosolyogtak a zalai fõnön (afféle, de nem fõn, a hullámmozgás domborzati módosulása, nem minen lee-lejtõ nevezhetõ fõnösnek), ennek fényében próbállak szép szóval lebeszélni róla.
Hari: Annyival egészíteném ki Balit, hogy blocking-irányítás esetén el van zárva a közvetett óceáni áramlás, ám eme "elzárás", lehet több féle.
Ha Brit-Atlanti Ac van, akkor É-i az irányítás, ha Skandináv-"Észak-orosz" Ac, akkor keleti-északkeleti, ha "dél-orosz", akkor Dk-D-i irányítás, az óceáni Dny-Ny-i irányításával szemben, ennyit röviden.
Dompe: Dehogy borulj, ennek még be kell jönni, még csak "félidõ" lesz, és csak eddig jöttek be az õszi dolgok, most csak szurkolni kell, he-he !

Hari!
Blocking helyzet alatt azt értjük, hogy nyugat felõl AC zárja az enyhébb levegõ útját, így valószínûleg csak északról tud érkezni a hideg levegõ. Általában ennek elhelyezkedése brit szigetek térségében, valamint spanyolországtól nyugatra esõ területen az óceán felett a legoptimálisabb.
Külön csemege ha ezen AC mellett egy szibériai AC is ki tud alakulni, ebben az esetben ÉK felõl folyamatosan hideg levegõ tud áramlani ami a med térségbe lenyúlva ciklont kreálhat és okozhat kiadós havazást a térségünkben is.

A helyzet az, hogy Ausztria az elkövetkezõ napokban ismétlõdõd gyenge csapadékot ad hó-havasesõ-esõ formájában, tehát minden lehet, napközben itt nyugaton-északnyugaton végig olvadással. Viszont amit továbbra is tartanak ellentétben a neten fellelhetõ nyilvános modellekkel kapcsolatban az az, hogy 25-én este vagy 26-án kora reggel mediterrán ciklont jeleznek Ausztriában országos havazást adva!
A met.hu ránk rakta a medi ciklont...szóval a kialakulása biztos nyomvonala bizonytalan, valószínûleg igen aktív ciklon lesz. 26,.ra országos havazásd ad a met.hu (illetve a fefuttatott modell outputjai) , majd meglátjuk,
annak örülnék, ha az AC inkább ÉK-NY-i irányvonalat venne fel, mert különban a GFS lesz megerõsítve és Keletre kerül el a medi ciklon.

A MetNetes elõrejelzésben is ide van pakolva a havazás ikon,pedig itt ezekbõl az ÉNY-i áramlásokból soha nincs hó,csak ugye senki sem számol a fõnnel...
1000 és 1 példát tudnék hozni a fõnnel kapcsolatban,sajna a Salgóbányai elõadásom egy fos volt,kicsit izgultam meg azért igy szerepelni tömeg elõtt kicsit izé volt,szal Snowhunter abból semmit nem vonj le

Jaaa hogy hogy nincs külön linkje minden órás friss képnek a met.hu-n,vagyis amit belinkeltem az már elévült
((
Késõ délutántól várom a komolyabb csapadék kezdetét, a mostani inkább hangulatos, mint látványos
Közben frissült az NMM22 is, Békéscsabára is vegyesen adja(közepe), Én nem hiszek neki.
Szerintem végig hó lesz.
Tehát délutántól holnap reggelig várok Dk-re kb. 10cm havat. Csütörtökre ismét komoly havazást rakott Dk-re a modell, már tisztán havat ad, az is lesz:újabb 10cm. Azaz ha minden igaz péntek reggelre 20cm havunk lesz Dk-en.
Tessék örülni mert ez fehér Karácsonyt vetít elõre
Meteogram megerõsíti ezt és ami jó hír, hogy a dec. 25 újabb csapit is hóra adja, 925hPa-on T éppen eléri a 0°C-t, tegnap még 1°C volt, tehát visszavett belõle.

Snowhunter!
Floo szerintem is rosszul alkalmazza a fõn kifejezést, nála alpa értelmezésben vett fõn nagyon ritkán fordul elõ, de mindig vitatkozik velem.....

Na, azért csak alalkul ez a december. Blocking az lesz, hideg is. MÁár csak egy nagyobb adag hó kéne, mert ma regglere megint esett vagy 1 cm, de azért nem bánnám, hogy mondjuk 27-én esne egy 20-as. Csak most nagyon erõsnek tûnik az Északi áramlás, ami nem engedi fel azt a rohadt ciklont.
Snowhunter : ha bejön amit írtál (január -februári extra blocking...
) leborulok lábaid elõtt! he-he
Egynlõre jó ez a december, csak hó van kevés, de januárban és februárban bízok a legjobbakban.
Amit viszont nem értek: a ma éjjeli csapadék. A gfs -5 re adja a legmelegebbet 850-en. Nem látok DNY szelet 925 -ön, kb +1 (itt a városban lehet ennél kicsit több) fok lesz a maximum a talajszinten estefelé. Ha ez így lesz, akkor miért nem vár tiszta havat ?

A Meteogram továbbra is alacsony T mond a hétre és nem valószínû esõ,de a GFS már szombatra esõt mond. Kíváncsian várom a további fejleményeket.
Ha a mai napot megúszom, akkor borítékolva a fehér karácsonyom!Ma nem a csapadék hanem a T fog izgatni!
(Havam már van:tegnap 6 ma meg 1cm)-csak maradjon meg!

Bizony, remélem nem a semmire fog majd jönni,azaz lesz hó de akkor aztán jönnek a "20-ak"
Ujra van itthon netem, míg el nem használom a Mb-omat. Na 27.-e környékén nagyon alakul egy romániai medi ciklon, bár a mozgása eléggé érdekes, valószínûsítem, hogy a partvonalat fogja követni így nálun nem okoz semmit, a hideg viszont biztos...nem is akármilyen hideg !
Kali! Bocsánat, csak sokáig nem voltam gépnél és amikor újra leültem elé, már elfelejtettem visszaolvasni.
És mért nincs csapi ÉNY-i frontból nálam??
Mert leszálló légáramlatok uralkodnak ÉNY-i áramlás esetén...
Márpedig ez csak ugy lehet ha leszáll a hegyekbõl...
Ami ugye fõõõõõnnn...
Délrõl meg torlódik mediterrán ciklonnál,nem véletlenül van itt akkor nagy hó,de ha délröl tud a hegy miatt torlódni,akkor északrol tud fõn is lenni....

Hát az Alpok elég magas hozzá...
Link
Ez csak ugy kialakult??
Ez valahogyan hõtöbblet...
Ha nem fõn az oka akko mifene??
Hidd el itt lakom látom,ma is keletre hózáporfelhö volt,nyugatra meg fõnfelhö,érzékelhetõ a fõn...

Én is ugy tudom magasabb hegyek speciális szele! És nem Magyarország egyes részeinek szele! (Becsehely)
Galopp:
Meleg bukószél.
Azt áramlásnak kitett magasabb hegyoldalakon (luv-oldal)felármaló levegõ lehülvén leadván esetleges csapadékát átlépve a gerincen felmelegszik, és kiszárad, azaz meleg leáramló stabilizáló szél.
Magasabb hegyek speciálisszel tehát, Floo esetében ha fõnnek nem is, de hasonlónak lehet nevezni.

Hát!
Én meg elvagyok itt a jó öreg fõnömmel meg a mai +5+6 fokommal...
De nem is kell nekem hó,legyen jó meleg

Egyszóval az Észak-Atlanti vizek állapota, az õszi természeti jelenségek és az oceanográfiai hosszútávú analízisek õszi értelmezései eddig ülnek (ld. október közepén-végén írásaim), a november végi télbeköszönést körülölelõ végzonalítás, a decemberi fél-blocking írányítás, már a komoly január-februári blocking-irányítás bejötte a következõ lépés, remélem õszi elõérzeteim nem csalnak, azaz vak tyúk is talált szeGet októberben, he-he !
No meglestem a Meteogramot és Eger környékén a T szerinte a hét folyamán éppenhogy csak átlépi a 0°C-t. Tehát a szombat is havasnak tûnik egyenlõre.
Bár most olvasgattam itt,hogy az OMSZ nem a legfaszább mostanába, most õ is azt jelzi amit a Meteorgram. Hátha sikerül javítania az OMSZ-nek és most bejön amit mondanak. Az OMSZ szerint egy nap lesz a Tmax 0°C minden másnap hûvösebb lesz.

A délután általam jelzettnél valóban Ny-abbra lehet a váltás vonala, igazat adok Szibériának és Kalinak, Gyõr-Szeged vonal inkább a valószínû, ám óvatosságom megtartom.
Összességében azért örülok, hogy a hónap elején többek által beharangozott zonalítás helyett az ország jó részén fehér Karácsonyt hozhat a 10-e utáni blocking-helyzetet mostanában követõ Ény-i irányítás.
A fáklya napok óta való lekövetése is bíztató rövidtávra (5-10nap).

Az éjjel nem lesz igazán semmi. Max 1-2 cm egy-két helyen, de Dk-en gyakorlatilag:0.
Azért jól esne, ha reggel meglepire ébrednék

Mindenesetre a gfs most az a modell amelyik a legmelegebbet adja az ünnepekre,a többség egyértelmû telet ad,ez jó mindenképpen.
Ha mások is nem csak a gfs-t néznék hanem mást is,akkor õk is rájönnének bizonyára erre.

szibi: Ha ráérsz egy kicsit, elemzd már ki légyszi a modelleket
El vagyok havazva az évvégi "nagy könyveléssel"
Köszönöm!

Sajnos a friss Meteogram ismét meleget ad hétvégére, karácsony egyre inkább feketedik
A következõ napokban több ízben is várható hóesés, melynek mennyisége összeségében akár a 10-15 cm-t is meghaladhatja mondjuk Budapest térségében. Úgylegyen!
Ajjaj, miket írtok Ti!
... nem feküdtem rá...
...kiveszi-beteszi...
Írjátok ki, hogy (1
!
... nem feküdtem rá...
...kiveszi-beteszi...
Írjátok ki, hogy (1
Jóval több esélyt látok a 25-ike utáni mediterrán ciklonban, kiveszi-beteszi, tologatja, majd kiderül.
Jómagam kizárólag szerda éjjeli dologra értettem saját elképzelésemet, a hétvégi helyzetre komolyan nem is feküdtem még rá, messze van.
Én még eléggé szkeptikus vagyok ezzel a hóval kapcsolatban. Valahogy nem hiszek abban, hogy ilyen nyugati frontnyúlványból nálam 1 centinél több eshetne.
én még a szombatot nem nagyon latolgatnám, számomra azon a napon mindenhol kérdéses a halmazállapot.
A kedd-szerdai az érdekes most
A kedd-szerdai az érdekes most
Trento: majd figyelj csak, milyen jó kis havasesõt kaptok szombaton
Ha meg hó lesz, örülj neki!
Ha meg hó lesz, örülj neki!
London
zitáló esõ
Párizsi:erõs szél
Róma
erzselõ nap
És a haj még mindig tart, használjon Ön is .... hajlakkot!