Bioszféra
Ha megtennétek, hogy a "névnélküli" növényeket, illetve rovarokat megnevezitek, megköszönném, és javítanám az albumban!
Kedves Floo! BÚÉK és gratulálok a domolykókhoz, bár lehettek volna nagyobbak is. Mi volt a csali?
Én sajnos október 1-jén voltam utoljára horgászni az átkozott gerincsérv miatt. November 30-án volt a gerincmûtétem, most lábadozom, majd január 11-én lesz a kontrollvizsgálat, ha ott rendben találnak mindent, akkor következik Hévízen a 4 hetes rehabilitációs kezelés és így talán február közepére leszek teljesen rendben.

Elég sok bioszos téma van benne, így, ha nincs ellenetekre, ebbe a fórumba is elhozom az ide "termésemet": Link
Ma reggel óta nem láttam, hallottam cinegéket - pedig tucatnyian vannak. Reggelente sorban állnak Link Délutánra még maradt napraforgó az etetõben, de azért ma is feltöltöttem, mint mindig.
Jajj, de szépek.
Mindenkinek igen boldog, egészségtõl kicsattanó, kirándulásokban gazdag, de harlekinekben szegény új évet kívánok!
Mindenkinek igen boldog, egészségtõl kicsattanó, kirándulásokban gazdag, de harlekinekben szegény új évet kívánok!
Én is annak találom
Ügyes ahogy röptében elkapja/szétroppantja a mogyit, de ahogy kisétál
Forrás: Link Sztem érdemes teljes képernyõre váltva nézni

Forrás: Link Sztem érdemes teljes képernyõre váltva nézni
Nagyon szép helyeken jártál megint,köszönjük,hogy megosztottad velünk az élmény vizuális részét.
Személyesen is köszönöm a képeket, régi emlékeket ébreszt, talán nem baj leírom. 14 éve jártam arra az OKT-t csinálván, Sátoraljaújhelyrõl indultunk, István-kútig mentünk (laza 30km), bár nem így volt tervezve, de olyan száraz nyár volt, hogy útközben egyetlen forrás sem "mûködött". Az éjszakát - a természetvédelmi tiltás ellenére - kénytelenek voltunk az István-kútnál tölteni és mivel sötétben értünk oda, csak reggel láttuk, hogy meseországban aludtunk. Jó látni, hogy a kis tavacska - az akkorival ellentétben - nincs teljesen belepve nádassal. A nyírjes varázslatos, a békakuruttyolás remek altatónak bizonyult!
Hari hívják még gilisztaûzõnek is, én vakondûzõnek ismerem és hívom 
Nem próbálkoztam vele, de szomszédaim szerint nem hatásos.
Ha netes fórumokon körülnézel vakond-ügyben, ott is vegyesen említik hol vakondûzõ hol gilisztaûzõ jelzõvel, vakon bíznak vakondûzõ képességében, egy kiskertes weblap vakond-fórum tagjai postán küldtek "vakondfüvet" a panaszkodónak.
Persze könnyen elképzelhetõ hogy ez a ...fû elûzi a gilisztát és a vakond éhes, utánamegy
De ha nincs giliszta, csak cserebogápajor vagy más efféle akkor persze hogy nem megy el a kis bundás

Alkalmazd mindet egyszerre és akkor nem fogod tudni, melyik használt! Ráadásul lehet, hogy a vakond már némelyiket kitapasztalta!
Egyébként a sörösüvegre nálam is röhögtek, elárasztás volt csak a megoldás!
Egyébként a sörösüvegre nálam is röhögtek, elárasztás volt csak a megoldás!
Azt féregûzõ varádicsnak hívják.
Ricinus-sort kell akkor ültetni, körben
Én azért majd kipróbálom az üveges módszert is, hátha.
Ricinus-sort kell akkor ültetni, körben
Én azért majd kipróbálom az üveges módszert is, hátha.
Van itt ricinusbokor is (aszongyák mérgezõ) körötte valóban nincs soha túrás de csak kb. 2m átm. körben. A vakondûzõ varádicsot kinevetik. A sörösüveg-leásást évtizedek óta hallom, de azt is hogy nem valami sikeres (úgy vélem annyira hat mint Hariéknál a szolár riasztó ultrahangja). Járat-elárasztás után néhány napon belül a kerítésen túl, az út mellett nyomják fel a földet
(és környezõ szomszédaimnál, de ezt már halkan írom...)
(és környezõ szomszédaimnál, de ezt már halkan írom...)
Sörös üveg félig a földbe ásva állítólag jó, mert fütyül benne a szél, amit a beásás miatt odalenn is hall a kis bundás. Illetve vannak vakondûzõ növények, mint pl. a nagy sárfû(Euphorbia lathyris), muternál ez van, sok vakondtúrás nem szokott lenni nála, de nem tudom, a sárfû miatt vagy másért kerülik. A növény meg még szép is.
Nem tetszik, szerinte a barna sokkal szebb és melegebb, jobb belenézni. Ennyi :-) Egész életemben egyetlen kékszemû pasim volt, az összes többi barna szemû.
Nálunk a virágágyásba, meg csemetefák, magoncfák mellé túr, nem túl kellemes. Na meg tele az út vele végig.
Bár õsszel még szokatlanul késõn is felnyomták a gyepet, nem árasztottam el járataikat, mert sajnáltam õket a közelgõ tél miatt. De azóta is nagyon energikusan mozgolódnak, a túrások száma szaporodik, méretük is egyre nagyobb, itt az ideje hogy eltávozzanak. Komolyabb hideghullám véleményem szerint már csak január vége, február eleje felé várható, azzal véget is ér a tél sztem
Köszönöm Hari
Ez volt a sejtésem, tekintve hogy környékemen sok szépen gondozott vagy hivatásos kertészek által ápolt kertben látok rendszeresen vakondtúrást, gondolom õket is bosszantja. Akkor marad a "kemény" környezetkímélõ megoldás a vakondok elûzésére, eddig sikeres volt minden esetben...
Van. Hát nálunk nem igazán vált be.. Pedig vettünk jópár darabot.
Nem pont ez a típus, kör alakú a teteje.
Noli: hogyhogy "nem bírod" a kék szemet? :O
Nem pont ez a típus, kör alakú a teteje.
Noli: hogyhogy "nem bírod" a kék szemet? :O
Noli....
ennyi metnetes év/fórumozás után kell megtudnom hogy emberben nem bírod a kék szemet [esõ]
Jesszusom! Kutyából szalámi??? Persze, ha már szalonna nem lehet... :-)))))))
Köszöni, jól, eszi a dióját minden nap. :-)Mostanában viszont nem nagyon havas...
Köszönöm szépen a nevében!
Most türelmetlenül járkál a bejárati ajtó elõtt és várja a vacsiját.
Viszem is Neki rögvest. Kutyaszalámi a menü.
Most türelmetlenül járkál a bejárati ajtó elõtt és várja a vacsiját.
Viszem is Neki rögvest. Kutyaszalámi a menü.
Én is nagyon bírom a kis havas-bundás farkincást! Hogy van?
Bevallom, az is eszembe jutott, hogy más pályázott a képpel (paranoia), de megnyugodtam...
Lehet, le is fagynának a pixelek a képen, ha belenézne. Nem semmi szeme van, gyönyörû jószág!!! Amennyire nem bírom emberben a kék szemet, annyira tetszik huskyban. :-)
Aham :-) De igazából nem pályázni küldtem be, hanem azért, mert vadállat és helyes. :-)
Reggel hallottam nyitnikéket.... Meg láttam két énekes rigót úgy bunyózni, hogy nem tudom, mennyi maradt belõlük a végén... :-D
Alig van négy fok de a gerlék úgy kergetik egymást mint tavasszal. Az orgona is egyre újabb rügyeket hoz. Teljesen hûvöskés-koratavaszi jellege van az idõnek
Egyes szárnyas rovarok is mozgolódnak, bár legyeket nem látok. "Télálló" hangyáim kivételével a többi, kertben honos hangyafaj még nem jött fel a bolyokból.
Nem is csodálom, hogy nem fogtatok domolykót, mert nem szereti az ilyen hóleves zavaros vizet. Pedig télen a tiszta vízben sokat szoktam fogni belõlük a Zalában disznóléppel, csirkemájjal és kukoricával. Inkább csukáznotok kellett volna a kavicsbánya tavakban.
Voltunk horgászni, lehetett volna az állóvizek jégmentessége miatt csukázni is, de úgy gondoltuk, hogy biztosabb lesz az ilyenkor legtöbbször bevált pataki domolykózás.
Sajnos az a patak, amelyik jó lett volna, zavaros volt, a másikban pedig nem találtunk domolykót.... Link Link Link
......viszont találtunk a partján nyílófélben lévõ hóvirágot Link Link
Ami a képen látható Link , Zala megyére vonatkozó klímaleírást értelmezve azt jelenti, hogy itt az enyhe tél ellenére késõn tavaszodik, mintegy 9 hónapos elcsúszással, március helyett december végén.
Kis híján az idén kis sem tavaszodtunk.
4 nap híján átcsúsztunk a következõ évbe.

Tegnap tettünk egy rövid kerülõt a környéken, csináltam pár képet.
A bácsai égetõ, útközben. Link
Szántóföld Nagybajcs és Vámosszabadi között. Link
Aztán Nagybajcson, a Duna partjáról néhány kép.
Hullámok: Link
Kilátás a kõzárás felé: Link
Kilátás a kõzárás tövébõl: Link
Még egy a partról: Link
Aztán egy kis szórakozás a kavicsokkal.
Link
Link
Ezt az utolsót nagy méretben is érdemes.

A kivi gyökereztetése nem könnyû, sõt, igencsak nehéz.
Nem minden esetben gyökeresedik meg úgy, ahogy leírtad.
Nem minden esetben gyökeresedik meg úgy, ahogy leírtad.