Meteorológiai esélylatolgatások
ON: Kicsit laikusabbaknak is érthetőbb módon,de ugyanazt írtad le mint én. Egy mondatban utaltam is rá id. magam "Októberre nem hiszem, hogy folytatódik ez a verikli."
Nem tudok ehhez többet hozzáfűzni, GFS ugyan még külön utakon jár,de mint már mondtam nekem is túl szép hogy igaz legyen.
OFF: Nem tudom mi köze van a DAI-nak hozzám. Én kizárólag az indexek alapján igyekszem szezonális előrejelzést készíteni, amatőr szinten. Gyurié a szellemi termék a DAInál. Az, hogy későbbi módosított DAInál már az indexekkel próbálta belemagyarázni a dolgot, az megint máskérdés. Én nem vitatom kutatásait. Ő is egy nézőpont.
Kár, hogy nincs itt lász. Ő rakott a legjobban helyre tavalyi privált üzizések alatt, mi hogy is van, s ha kutakodom, ne fejetlenül, hanem ésszel tegyem. Sok mindenre rávilágított, s felejtsem el DAI. -de ő anno ezt már megmagyarázta itt.
Az hogy én a POL belefűztem gondolat világomba hiba volt. Elismerem. Némi hatással a tél második felére bír, az is nem ránk nézve, hanem a SCAND indexre.
Megint máskérdés: hogy az adatsorok is nevetségesen kevesek. Jó magam 1950-től tudom fürkészni,de igazság szerint jóval korábbi időpontok kellenének. Minnél több annál jobb...
OFF: köszönet a hosszú elemzésért, bár nekem ebből itt és most csak a híres szókratészi ´Tudom, hogy semmit sem tudok´ jön ki újfent, azaz, ha működnek is az időjárásban hosszútávú (táv)kapcsolatok és visszacsatolások, ezek annyira összetettek, hogy megértésük terén igencsak a kezdet kezdeténél tartunk. Ennek ékes bizonyítéka a DAI mondhatni csúfos leszereplése az utóbbi 3 év során.
ON: hogy a kézzelfogható tények talaján maradjunk, az egykori Maria hurrikán maradványa annak rendje és módja szerint alaposan belecsaphat a lecsóba, felkavarván az európai nagytérségű makrocirkuláció állóvizeit. A releváns modellek közül az ECM és a GEM egybehangzóan a kelet-európai AC látványos összeomlását helyezik kilátásba, ami szinte egy csapásra megnyitná az atlanti ciklonok útját a kontinens belsejébe. Ennek eredményeként egy rég nem látott vendég, a zonális, vagy félzonális irányítás válna uralkodóvá hozzávetőlegesen 1 hét múlva, ami igen változatos, gyakran szeles, hőmérséklet, felhőzet és csapadék terén erősen hullámzó időszak kezdetét jelentené. Az egész makrováltás viszont még erősen kérdéses, hiszen a GFS tudomást sem vesz az egészről, a modell szerint a ciklon két AC közé szorulna, és - elődjéhez hasonlóan - akár egy hétnél tovább is itt kavarogna a közelünkben, miközben az alapvetően meridionális jellegű irányítás továbbra is fennmaradna. A folytatás egyértelműen az Ex-Maria ciklontól függ, a tegnap déli ECM-futásban még egy egészen más jövőkép nézett ki: eszerint a Balkán-félsziget irányába távozó ciklon mögött a brit és a még mindig erős kelet-európai AC összekapcsolódott volna, és a bezáruló AC híd útját állta volna további atlanti ciklonok Európa belsejébe való hatolásának. Némi eltéréssel ugyanezt mutatta a tegnap déli GEM főfutás is.
Ezzel a modell-komparatisztikával azt szerettem volna érzékeltetni, mekkora bizonytalanság van a modelleknél a jószerével csak a legutóbbi időben felmerült esetleges makroszinoptikai váltással kapcsolatban. 2-3 napon belül talán már jobban letisztázódnak a dolgok, és a modellfutások konzisztenciája is nő majd ennek következtében.

Az elkövetkezendő 168-192óra kissé "izgalmasnak" néz ki. Míg hazánkban a jövőhét első feléig, közepéig csend honol addig az Atlanti - óceán túlsó végén cammogó Maria, e hét második felében mérsékelt övi ciklonná olvad és rákapcsolva átszeli az óceánt, hogy aztán hozzánk "rongyoljon be", mert a Skandi Ac nem engedi felkanyarodását.
Ez aztán az eseménydússág. Elvileg abból a teknőből kapnánk a jövőheti csapadékot is, amibe beleolvad. Jó kérdés tehát, hogy összeomlik e az anticiklon vagy lepattan róla az izlandi csigagyár? ( Nem linkelek mert változhat,de a dióhéjban leírtam a trendet.)
Szerintem - egyéni meglátás alapján - túl szép, hogy igaz legyen, ráadásul jelenállás alapján hátoldalon még Brit Ac is épülne fel, s mint valami két Ac közé szorult Hcs örvénylene Közép-Európa és a Balkán felett.
Ha be is jönn(teszem fel(!)), szerintem nagy rá az esély egy kibontakozó zonalitásra, noha a Skandi Ac jóvoltából valószínűleg a SCAND index már pozitiv lesz szeptemberre. Októberre nem hiszem, hogy folytatódik ez a verikli. A Nao és az Ao is felfele szór, és szerintem jobb is igy. Legalább a zonális áramlás jobban egybe tartja a lassan gyarapodó sarki hidegbázist. A POL köszöni meg van. Látszik is hogy szibériai területek felett a tartósan 0 alatti T850-en. Valószínűleg amit tavaly láthattunk tőle, ha marad a hiánycikknek számító dinamikus nyugati áramlás akkor a következő hidegmag november körül már ott is jelen lesz. Egyik Észak - Amerika felett, vagy a Sarkpont körül a másik Szibériában.
Visszaugorva a SCAND-ra kíváncsi leszek az index alakulására mire fut ki a Szeptember. A Ao-ra és Nao-ra is lehet következtetni elég csak rájuk nézni, hogy nem +-os hanem mínuszos előjelűek lesznek. Link
S hogy miért is fontos ez nekem?
Tavaly szeptemberi és októberi indexek adataiból és visszamenőleges hónapokból kerestem összefüggéseket a múltban(1950-től). Noha nem szerény kicsiny hazánkra értendően, pusztán megpróbáltam előrejelezni Európára nézve melyik index milyen anomáliát ölthet, s ebből tudjam következtetni hazánkra vonatkozóan mégis milyen lehet pl. a December.
- Mi elött esetleg valaki megkövezne ezért igyekeztem az egyezések mértékét +- 0.50 -es eltérések közé szorítani. Nos volt ami bejött főleg a télies őszvég s volt ami nem. Elismerem,de tudom hogy jól helyen kutatok.
Lehet az eltérés határértékét még lejjebb viszem, mindenesetre külön kihívás lesz nekem ezt belőnöm, hisz nincs La-Ninna ami bezavarna,se El-Nino.
Zárszóul én csak a szeptemberi értékekre várok, hogy kijöjjenek, hogy végre neki kezdhessek keresni. Nem bújtam el, esetleg lettem passzív vagy vágtam rövidre szárnyaim. Tisztában vagyok vele,hogy hazánk téli időjárására korrelációt keresni indexeken merész dolog. Vannak összefüggések,de a pontosabb számok inkább Európára és annak is bizonyos területekre erősek.
Mindenesetre érdekes (volt) a mostani atlanti hurrikán szezon. Gyakoriságukat tekintve ( javíts ki Zivipötty ha tévedek) de ez nem a nyírásmentésségből fakad? Nincs ami a szétszedje? Emme passzívitás vajon mekkora hatást gyakorol a északi mérsékelt övre? Rövidtávon egy - egy felkanyaradó hurrikán maradvány inkább zonalitás irányba lökheti a mérleg nyelvét,de mi a helyzet a meridionális dominanciával? A mostani skandi Ac is most jó adag meleglégtömeget hajt északnak, s annak késöbbi összeomlásával vagy délkeletebbre helyeződősével kitűnő "táptalaja" lehet újabb ciklonok/ciklon családok létrejöttéhez.
Sok itt még a kérdés.
Mindenesetre kíváncsi leszek Mariara. Miként végzi, avagy löki a mérleg nyelvét. De persze az is lehet, hogy semmi se dob rajta és a teknő lepattan az Ac-ról és marad a kellemes ősz.

Így van, a tavaly őszi folyamatok idén is fenn állnak, így ha nem jön fel egy masszív hurrikán-maradvány és indítja be a ciklon-generátort (erre egyre kevesebb esély van), akkor a tavalyi télre beindult kontinentális irányítás erre télre is esélyessé válhat.
A következő három-négy hét sok mindre választ ad.

Ez egy nagyon jó ötlet, hogy újra felpezsdüljön az eredetileg hosszútávúnak nevezett fórum, ahová lassan csak negyedévente írt már hsz.-t egy-két fórumozó 
A továbbiakban úgy néz ki, hogy szépen gyúrunk egy átlagosnál hűvösebb október első felére, amit az ECM aktuális anomália térképe is alátámaszt: Link
Ahogy előttem P Kapitány már megemlítette, a zonalitás szinte ismeretlen fogalommá vált az utóbbi időben, ezzel szemben tovább folytatódik a határozott meridionális hajlam. Ha ez a tendencia nagyjából a téli hónapokban is megmaradna, így a blokkoló skandináv AC peremén lecsorgó kontinentális hideg és az AC peremén tőlünk nyugatra lefűződő teknők kombinációja akár ígéretes, ismétlődő jellegű havas helyzeteket is előidézhetne 2-3 hónap múlva, és persze később is. A kiindulási helyzet tehát eléggé biztató, ami persze még az égvilágon nem árul el semmit sem az előttünk álló tél jellegéről, lefolyásáról. Kizárólag arra szerettem volna utalni, hogy az északkeleti hó- és hidegbázis gyors kiépüléséhez egyelőre igen kedvezőek a feltételek, és hogy ez mi mindenhez lehet majd elég a Kárpát-medencében a hamarosan kezdődő téli félév során, majd elválik.

Régóta figyelem ezt a hidegelárasztásos területet Európa északkeleti peremén. Valamikor tavasz közepén kezdődött a verkli, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal hideg levegő tartózkodik az északi Ural környékén, ill. annak nyugati előterében.
Érdekes kérdés, meddig marad fenn ez a cirkulációs állapot (anomália?), valamint, hogy lesz-e hatása a mi késő őszi, téli időjárásunkra.

Mondjuk a kontinentális hidegbetörések amennyire szerencsések októberben, fene tudja. Főleg a januári események után, statisztikailag meglepő lenne egy ismétlés. Mondjuk amennyire halott történet az utóbbi években a zonalitás simán előfordulhat. Ugyanakkor ha statisztika, régen volt regionálisan is, legalább délnyugaton
, országosan meg pláne komolyabb hótakaró...
Ha ma reggel 3 fok volt Kecskeméten, akkor hétvégén az első fagyok is meglehetnek az északkeleti hidegbeszivárgáskor Link
Azért már most egész szépen növekszik a szibériai hóborítottság, bár nem tudom ilyenkor ez mennyire megszokott.
Október elejéhez mérten azért elég durva ez a hideg levegővel kitöltött anticiklon, amit a modellek egyre inkább mutatnak Kelet-Európára.
Link
Link
Nem példa nélküli a dolog ugyan, pl. az igen korai 2013-as fagyokat is egy ilyen idézte elő, és akkor hozzánk is bőven lejött a -5 fokos T850, viszont akkor nem tudott állandósulni ott fent északon a hideg.
Link
Tavaly viszont igen, hasonló anticiklon révén, mint ami most látszik, igaz akkor ez csak október közepére épült ki (de a hónap végére már elég határozott lett a hidegmag).
Link
Link
Link
Kíváncsi leszek, a mostani meddig bírja majd. De ha marad az eddig is jellemző erős blocking hajlam, akkor van rá esély, hogy ismét jó kis hidegbázis épüljön ki északkeleten. Aztán az ebbe bele-bele piszkáló ciklonok már megkezdhetik a hóréteg gyarapítását is hamarosan, ami jó alap lehet majd a kontinentális hidegbetörésekhez. Most külön szerencsés lehet, hogy a hurrikánszezonban nyugalom néz ki, így nem nagyon lesznek erős extratrópusi ciklonok, amik húzzák fel a meleget északra.

Nagyobbrészt ez dicséret akart lenni 
Mindig várom, hogy mikor írsz hosszútávú elemzést ma is, mert szerintem az egyik legjobb.

Nem ferdítés akart lenni.
Amennyiben néhány napra előre szóltak volna a körvonalazások, buktának minősítettem volna őket.
Másrészt alapos munka volt minden körvonalazásban, nem légből kapott jelleg jellemezte őket.
Mondjuk néhány évvel később, azaz most lehet szigorúbb lennék, ám akkor nagyon lelkesedtem és reméltem tovább fejleszthetem a dolgot (ám az élet közbe szólt, aki közel áll hozzám, tudja mi jött...).

Ezekre emlékszem, de érdemes tudni, hogy ezekben nagyon sok a ferdítés, optimalizálás. Ugyanis ha valami "késve jön be", vagy "gyengébben és máshol, de bejön", vagy "részben jön be", az legtöbbször csak a jóindulat miatt nem bukta. Gondoljunk csak arra, amilyen szigorúan a modelleket értékeljük: ott 1-2 napos késéseken is ki vannak akadva az emberek 10 napra előre, vagy akkor is, ha a hideget "teljesen kiveszik" (értsd 2-300 km-rel arrébb tolják) a modellek. Ezért igazából ezek a jóindulatú majdnem-bejött értékelések kicsit azért csalókák, na 
Ezzel nem akarom kisebbíteni az eredményeidet, mert valóban sok köztük a makroképeken alapuló - végül beváló - latolgatás, ami nagyon király, csak érdemes az embernek saját maga felé is olyan szigorúságot mutatnia, amit a modellek felé vagy mások előrejelzései felé mutat, és a jóindulatot az időjárásra hagyni
A DAI az számomra mindig is egy necces kérdés marad, az örök kötekednivalóm miatt: az, hogy a számokból kijött valamiféle korreláció, még nem jelent semmit a jövőre nézve. Nincs mögötte tudományos magyarázat (ami a makroképekre, légnyomás-eloszlásokra vonatkozna). Felvetések, homályos összefüggések vannak, de csak így elhintve itt-ott. A 30 napos, ultra-szigorú tartomány is böki a csőröm, és az is, hogy az elmúlt 3 (vagy 4?) évben még a "várható értékénél" is nagyobbat bukott, azaz az ellenkezője nagyobb valószínűséggel vált be az utóbbi 3 évben... Mondhatjuk, hogy "majd idén meglátjuk", de se egy beválás, se egy bukás nem viszi előrébb a dolgot... még...

Semmi sem teljesen fehér vagy fekete.
Valóban felesleges dávidmihályozni, ám pl. a DAI tudományos alátámasztással bír, kár ledegradálni.
Amikor volt időm és energiám aktívan és behatóan figyelni a légköri folyamatokat, volt egy ilyen kísérletem:
Link
Akkortájt, 10 naptól egész több hópapig előre elkövettem nem légből kapott körvonalazást, a beválás több lett statisztikai átlagnál.

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (aktualitások) (#365359)
Szerintem egész széles keretek között lehet bőven 10-30 napon túl is latolgatni a MetNet-en, függetlenül attól, hogy egyesek ezt nagyon nem szeretnék, mások meg túlzásba szeretnék tolni ("megérzésem szerint", "ideje egy kemény télnek", "most már aztán", "ha eddig is, ezután is" és társai). Ugyanakkor intenzív kutatási terület a hosszútávú, szezonális előrejelzések világa, amit bőven ki lehet tárgyalni itt is, erre sosem ugrott senki, se szakmai moderátor, se más.
A Donnie által nagyon kedvelt (
) CFS például a skandináv térségben melegebb télkezdetet vázol:
Link
Link
Link
Amiben benne lehet egy kis pozitív légnyomás-anomália hozzánk...
Találtam CFS sarki jég előrejelzést
A Donnie által nagyon kedvelt (
Link
Link
Link
Amiben benne lehet egy kis pozitív légnyomás-anomália hozzánk...
Találtam CFS sarki jég előrejelzést
Mit gondolsz, kedden lesz nyári nap az országban? Látsz esélyeket zivatarokra valahol?
Milyen tél várható? Jesszusom. A jövő hétvégével kapcsolatban se sokat tudunk még, max tapogatózás.
Nagyon helyes! Nincs szükség újabb dávidmáhályokra. Tele velük az internet. Aki idejön majd most tájékozódni, az tudja , hogy mire számítson. A többiért meg nem kár...
Hasonló hótlan évek máskor is voltak már, pl. 1970 és 1975 között. Szülők panaszkodtak akkor, hogy a kisgyereküknek nem tudták még megmutatni, milyen a szánkózás.
Aztán vége lett a hószegénységnek, és vége lesz most is. Ehhez nem kell csoda. Lehet, éppen egy nagyhavas tél előtt állunk.

Mindennek az lehet az oka, hogy a Metnet "meg lett regulázva", szigorúbb tudományos alapokra lett helyezve. Ami persze nem feltétlenül rossz, viszont együtt jár a fantázia szárnyainak megnyesegetésével.
Természetesen nekem megvan a privát véleményem a késő őszről és a télről, de mivel ezek a képzetek kikezdhető alapokon állnak, ez nem tudományos, nem meteorológiai téma. Emiatt véleményemet, tippjeimet megtartom magamnak. A fegyelem jegyében.

Magamból kiindulva szerintem egyfajta befásultság lett úrrá a fórumozókon.
Zsinórban már a 4. xar telet hagytuk a hátunk mögött.
Ebből 3 db igen enyhe volt, a legutóbbi hideg, a tél közepén kimondottan nagy és tartós hideg volt a jellemző.
Na de basszus, pont a legjobb kelléke, a hó volt megint nagyon kevés.
Szerintem a fórumozók 99 %-át a hó érdekli a legjobban a télben.
Szóval szerintem kéne legalább 1 db végre havas, ütős tél, hogy az emberek vissza nyerjék a hitüket az évszakkal kapcsolatban. Legalábbis én ezen a véleményen vagyok. Rajtam egy ideje érdektelenség lett úrrá a téllel - mint évszak - kapcsolatban.
Pedig a kedvenc évszakom, picivel a nyár előtt ( de a nyarat is hasonlóan szeretem ), de az, hogy 2013. március 27-e óta nem mértem még itt vidéken sem többet az az napi 16 cm -es átlag hóvastagságnál, az már nonszensz. 4 és fél év telt el azóta.
Még szerencse, hogy idén április 21-én átélhettem azt a Pilis tetői 70 cm körüli havat a csúcson, blizzardal megfűszerezve. Ez csökkentett az elégedetlenségemen. Engem nem izgat, milyen lesz az idei tél. Nem érdekel már. Várom a csodát. Ha jó lesz végre, örülni fogok neki.

Lehet, hogy kissé OFF-téma lesz, de hiányolom a tapasztaltabb fórumozók az idei őszre vonatkozó latolgatásait.
Mi a helyzet a DAI-val? Mi lesz a helyzet a jövő hét második felében beköszöntő, hideg, helyenként talajmenti fagyos reggelekkel köszönő, ám napközben kellemes, 20°C közelében tetőző, napsütéses vénasszonyok - nyarával? Mik a kilátások a (rohamosan) közeledő késő ősszel kapcsolatosan? Bátrabbaknak: Milyen tél várható?
Elnézést, hogy ennyire tolakodóan kérdezek, csak én már évek óta figyelem a fórum ezen topicját, és meglepett, hogy míg az elmúlt években ilyenkorra már túlestünk az első "milyen telünk lesz idén?" latolgatáson ( Link ), most az október közeledtével mégis hihetetlenül pang ez a topic.

A hónapfordulón (jövő hétvégén) megérkezhetnek az első talajmenti, fagyzugokban esetleg pár tizedes, 2 méteres fagyok.
A baltikumi AC DK-i peremén leforogna egy kis száraz hideg KÉK felől. Igazi téli makrokép.

"Az azonban bizonyos, hogy az idei nyár légkörzési, időjárási szempontból véget ér a jövő héten." -írta találóan 2017-09-09-ei metnet-es cikkében Thermometer.
Köszönjük.
Egy ideje figyelve a jelenleg átalakulóban lévő légkörzést és az indexek napi szinteni nézegetését, a trend egyenlőre további mozgalmasságot mint sem nyugodtabb időjárást sejtet Európában. Az indexeken jelenleg a NAO erősen negatív fázisba lép(ett), addig az AO index 0 fok körül mozog, majd nagy bizonytalanság mellett erősen lefelé szór. A előbbi indexen már közel sem olyan egyértelmű az irány, a hónap második felének elejére nézve, igy nem tudni pontosan hogy esetleg tartósabb előoldali vagy hátoldali szituációba kerülhet-e(?) hazánk időjárása,de annyi körvonalozódni látszik - szerény véleményem szerint -marad a többségében meridionális légkörzés az európai térségben.
Ez közel sem zárja ki azt hogy a hónap vége felé nem alakulhat e ki tartósabb anticiklon, esetleg jöhet újabb néhány napos meleg időszak, pusztán ahogy Termo általános értelemben feszegette őszi áramlási kép(ek) kezdenek úrrá lenni az Északi - Hemiszfériában. Hazánkra hőmérsékletileg ez egyre inkább átlagos vagy néha az alatti(hidegfront utáni) időt ígér, míg az artikus tájakon "hétről hétre hízik a tél".
Ha már tél, erősen korai igaz tudom...majd októberben. Addig is szemezgetni lehet az oroszországi terjeszkedésével: Link Ahogy elnézem van még "időnk". Korrelációt keresni nyári index értékek és hazánk téli félévének időjárásával nem lehet. Nincs kapcsolat. Marad az október-november.

Akkor ezek szerint még 25 fokos izotherma sem volt felettünk? Érdekes, lehet, hogy szombaton rekorddöntés lesz? Már csütörtökre 25 fokos izothermát, péntekre 26-ost, szombatra ismét 27 fokost jelez. Ez nagyon durva.
A gfs mai 0 órás főfutása jövő vasárnapra betette a 28 fokos izothermát is. Van valakinek adata arról, hogy hány fokos izotherma volt felettünk eddig a csúcs? 2007 júliusában a rekorddöntö napokon milyen izotherma volt?
3 tizedre voltunk a rekordhidegtől, az szerintem belefér a "közeli" jelzőbe.
GFS több futásában mutatta űrtávban (240+ óra) a légnyomás jelentős megemelkedését Északkelet-Európa felett. Ez kisebbfajta makroszinoptikai váltás lenne, hiszen ott eddig hosszú hetek óta ciklonok alakították az időjárást.
Ennek a meridionálisabb, statikusabb cirkulációnak az lehet a jelentősége, hogy térségünkben megnő a valószínűsége a beragadó, körülírtan alacsonyabb geopotenciáloknak (hideg légcsepp?) Azaz tartósan labilis légállapotnak, ismétlődő helyi zivataroknak a hónap közepe után.

A jelentősebb eső bejött, és jól is jött múlt hétvégén felénk semmithozó 24 órán belül átvonuló 3 zivatarrendszer után, amit egy szerdai 5 perc alatt átrohanó heves zápor is mennyiségben simán megvert, vagyis az érdemi csapadék konvektív jelleg esetén mindig helyi illetőségű. A rekordközeli hidegtől, már ha csak az emlékeimben is kutakodok - elég messze leszünk, hűvösebb átlag alatti idő is csak vasárnap-hétfőre korlátozódhat, hét közepére már éppenséggel a kánikula lesz visszatérőben. Persze egyes bükki töbrökben hét elején hajnalban H, K -en lehet K. H. *. A folytatás hasonlóan hektikusnak ígérkezik - legalábbis a hó első dekádjában vagy felében. Néhány napos markáns "hőségbetörés" váltakozhat csapadékkal járó HF-okkal, ami nem az a tipikus helyi hőzivatarokat produkáló, nyugalmasan töltődő bárikus mocsár... *(kivételesen hideg)
Az már eldőlni látszik, hogy érdemi csapadékot (a zivataros etap után) legfeljebb szombaton ad majd az erős lehűlést okozó hidegfront.
Érdekességként megemlíthető, hogy ennek a relatíve száraz kimenetnek köszönhetően a több helyen valsz. Top10-es meleg június után egyből rekordközeli hideggel nyithat a július.
Na persze míg előbbi havi középhőmérséklet, utóbbi csak egy-két hűvös hajnalra korlátozódhat a jövő hét közepe felé.
Utána viszont nem biztos, hogy azonnal uralomra jut a tartós kánikula. Mondhatni egy jellegtelen nyomásmező alakulhat ki Közép-Európa fölött, ahonnan könnyen mozdulhat a barométer mindkét irányba, de akár maradhat is, hogy némi nedvességgel karöltve megjelenjenek a helyi jellegű zivatarok.

Ahogy igy elnézem - megtõrve a síri csendet - hosszútávon várhatóan a jövõhét közepi ciklont követõen, amirõl egyáltalán nem biztos, hogy átvonul rajtunk egybõl(ECMWF) vagy behullámzik és kinevel egy tankönyvi genovait(GFS),Link ami rajtunk át is vonul majd, igy aztán, melegebb idõszak, netán némiképp szárazabb idõszak köszönthet utánna ránk. Várhatóan jövõhét hétvégétõl leghamarabb. Addig ugy fest egy újabb jó adag csapadék dömping, ha a GFSnek lesz igaza. Olyan 2010-es év ugrik be most nekem hirtelen, ha beragad ez a hajlam. -mert a jelenlegi GFS 30-áig azért el el játszadozik a med.,meg ciklon dömpinngel rajtunk. Olyan zöld árvízes esélyes/Tisza/. Az OMSZ jelenleg inkább az Ecmwf-re szavaz. Nem véletlenül. Az azért igen-igen szárazabb verzió.
Ami az indexeket illeti: Hasonlóan a most körvonalazódó jövõheti európai helyzethez szintén a hó legvégén szökhet AO,NAO is pozitiv tartományba, ami várhatóan már nem fogja lehetõvé tenni újabb, ekkora mértékû hidegöblítést,amit a héten "elszendvedtünk". Igaz a növényi vegetáció eme pár napot valószínûleg jobban megsinyli mint mi (panaszkodáson kivül) emberek.
És a hidegbázisról. Lassú, de ütemes a fogyatkozás.
Viszont ha azt veszem alapul a jelenlegi meridionális áramlási hajlamot, könnyen lehet, hogy május is hasonló lefûzõdõ javarészt Nyugat - Európai hidegöblitések tarkított, hidegfrontokban gazdag, netán rajtunk tekergõ HCS-k vagy ciklonok,medis idõjárást hozhat. Az egyre kiegyenlítettebb hõkontraszt hatására, egyre kevésbé dinamikusabb frontrendszerrekkel, már megjelenhetnek a hullámzó jelleget öltõ lassan átvonuló, MNSZ-t vaskosan felvértezett légköri frontok. Ami mondanom sem kell, hogy felveti a komolyabb záporok,zivatarok létrejötét is. - de valljuk be. A május PONT errõl szól. Szerintem a tavaszból ez a legjobb hónap. Sok féleképpen eshet. A legjobb a hcs mikor tele az ország konvektív cellákkal és a felhõszakadásról,meg a cc villámokról szól a fáma. Júniusban meg a nyári kedvencem a hullámzó frontrendszer elõtt húzódó mnsz, amin igazi nagy VADak szoktak bebolyongani az Észak - alföldi régióba dny felõl.
Visszatérve a hosszútávú fejtegetésemre ha marad a jórészt meridionális hajlam bizony a májusban sem fogunk szûkölködni csapadékban.

Ez nem véletlen. Mindenki tudta, hogy jóval nagyobb esélyünk van most egy átlagos vagy az alatti télre, szemben az elmúlt év\évek enyhe teleivel. Én lyukas télre voksoltam október elején. Nem az lett. Hála a vaskos Ac hajlamnak medencénkben, ami hosszantartóan garantálta az egész napos kemény fagyott hazánkban. Persze hogy lehúzta az adott hónapot. Hidegpárnát elõrejelezni pontosan szerintem lehetetlen; még középtávon is. Nekem P kapitány kellemes csalódás volt az idei tél.
Egyrészt mert azt vártam, hogy az indexekbõl "kihámozott" adatok alapján lyukastélre számítottam. Kellett volna "középtájt" egy zonális ciklusnak is becsúsznia. Másrészt nem számítottam rá, hogy ennyire makacs marad az Ac hajlam egyes akciócentrumok felett, valamint meglepõ volt számomra az amerikai tél komolyabb,tartósabb hidegöblitések nélkül.
Ha tél imádásomat nézem: Kellemes meglepetés ért. Jó volt ez a tél.
Meteorológiailag: Kudarc. Pontosítani kell. Kutatni. Ami akkor lest igazán kézzel fogható ha például egy El-Ninos év telét kellene Ao,Nao,Pna,Scand,Ea,Ea\Wr alapján belõni vagy kb megsaccolni mire is hasonlíthat telünk cirkulációja, áramlási musztere.
Szerk. Az lenne még csak a kihívás! Egy El-Ninos tél!

Lehet, hogy puszta véletlen, de a ténykedése alatt a tél szép negatív anomáliát hozott Közép-Európában, szemben az El nino-val, amikor pont az ellenkezõje volt.
Egyetértek veled.
Az utolsó mondatodhoz még csak annyit szeretnék hozzáfûzni, hogy mindkét említett példa esetén fennállhat egy konvektív csapadékban -átlagostól- gazdagabb tavasz. Nem is annyira a tartós esõk inkább regionális szintû csapadék,szeles,záporos,esetleg hózáporos, akár zivataros jelleggel. - Nem tagadom örülnék neki, de gondolva a holnap igényeire, azért a tavaszi esõknek jobban örülnék és az átlagos tavaszi idõnek. Csak a vegetáció annyira korán ne induljon MÉG meg. Csak finoman; tavaly is sokat szívtunk a kései fagyokkal.

Az idõjárásban néha csakugyan kézzel fogható "alvó vulkán" (ha úgy tetszik, pezsgõsdugó) effektus alapján a tél nagy részének blockingos, atlanti hatásokat kizáró szinoptikáját követõen lebírhatatlan erõvel tört ki a nyugati, északnyugati drift.
Valószínûsíthetõ, hogy ez az "alapszólam" ilyen-olyan módosulásokkal a következõ hetekben uralkodni fog.
Nagyon erõs, nagyon tartós blokk, stacionárius vagy retrográd elmozduló légköri képzõdmények, valamint számba vehetõ sarki, sarki-szárazföldi irányítás egyelõre hosszabb távon sem mutatkozik.
Ebbõl következõen a télies idõ visszatérése nem aktuális, és tulajdonképpen az sem elképzelhetetlen, hogy értékelhetõ hóesés, erõsebb fagy nélkül megy ki a tavasz.
Viszont észre kell vennünk, hogy van hajlam meridionalitás felé fordulásra, blokkra, lefûzõdésre. A következõ 200 órában GFS szerint idõjárásunk kétszer is megpróbálkozik ezzel. Igaz, a blokkhelyzetek kellõ mennyiségû sarki hideg híján abortívnak néznek ki: jelentõsebb lehûlést nem hoznak, és elég gyorsan fel is számolódnak.
Kétségtelen viszont, hogy az alaphelyzet, ha kora tavaszi hideget most nem is helyez kilátásba, annak kifejezetten nem is mond ellent.
Érdekes kérdés, mit hoz a hónap idusa, és még inkább második fele. Meglátásom szerint ennek a maghelyzetnek a "paklijában" egyaránt benne van már-már kora nyáriasan meleg epizód, de ugyanakkor hózáporos, havas etap is.

Az AO-index hosszabb idõre negatívba mehet, ami - néhány napos csúszással - a merdionalitás visszatérését eredményezheti Európa nagy része felett. Egyelõre - amíg a modellek ellátnak - nem fenyeget ún. állóháború, azaz térségünk nem marad tartósan sem a frontzóna hideg, sem pedig a meleg oldalán, így a jövõ hét eleji - egy átmenetileg létrejövõ skandináv AC peremén leszakadó hidegadvekció eredményeként bekövetkezõ - lehûlést a hét második felében ismét egy néhány napos enyhébb idõszak követhet, ám legkésõbb Gergely napja körül (március 12.) az AC-hidat gyorsan áttörheti egy északnyugat felõl érkezõ ciklon, hátoldalán nagy mennyiségû maritim hideg levegõvel. Hogy ez egy tartósabb északnyugati, hûvös, záporokkal, hó- és graupelzáporokkal tartkított idõszak nyitánya lehet-e, vagy marad a rövid hûvösebb és enyhébb idõszakok eddigi váltakozása, még nincs letisztázva. Számomra kicsit merész kijelentés, hogy április elejére (sic!) térne vissza a télközépre jellemzõ makrofelállás - ám abban egyetérhetünk, hogy a hidegmag még hosszú hetekig elég ütõképes maradhat ahhoz, hogy - kedvezõ makrohelyzet esetén - nekünk is jusson belõle egy-egy erõsebb hidegleszakadás formájában. A kérdések kérdése az, hogy a napéjegyenlõség után milyen ´verklire´ áll át a légkörzés Közép-Európa felett, mivel ez - akárcsak tavaly - hosszú idõre rányomhatja bélyegét idõjárásunk jellegére a következõkben is
Ha a fáklya ellátott volna addig, nem akadtam volna ennyire fenn a dolgon
2017-01-22-én írtad, ugye 15 és 26 közé jósolva, ami 23-34 napra elõre jelzett tartomány. A fáklya 16 napra elõre lát.
Igen, abban egyetértünk, hogy télies jegyekre nem igazán számíthatunk az elõrejelzések alapján, de az átlaghoz talán visszatérhet az idõjárás. A GFS a nap állásával és erejével biztos, hogy jól tisztában van, hiszen a mostani T850 télen pl. nagyobbat alkotott volna. Meg hát a Nap a "motorja" az idõjárásunknak, tehát azt kell az egyik legjobban modelleznie ezeknek

Nevezetesen a latolgatás írásakor rátekintettem a GFS fáklyára, amely akkor a hideg általam várt visszatérését jósolta, fb oldalon még vissza is kereshetõ egy akkori animáció is. (a GFS archivumához nincs hozzáférésem, napi szinten a fáklyákhoz talán senkinek), a GFS persze ezt a részét (velem együtt) elbukta. Úgy gondolom, hogy egy visszatérõ meridionális minta hasonlatos volta valószínû, ezúttal nem számszerûsítve.
Nos hát hasonló elõvigyázatossággal viseltessünk a jelenlegi GFS fáklya iránt is, tekintettel hogy ezen idõszakban a napállás vele együtt a nappalok hossza már napról-napra drasztikus emelkedésbe kezd, ezzel kapcsolatban javaslom az analemma megtekintését, egy általam ismert közelemben lakó amatõr csillagász forrásából: Link
Ebbõl arra lehet következtetni, hogy márciusban már 0 fokos izoterma mellett is lehetnek olyan tavaszi 15 fok feletti maxi értékek, melyek most csak komoly elõoldali helyzet esetén megtapasztalhatók. Nem véletlen, hogy a 0 fok alatti T850 is márciusban még átlagosnak tekinthetõ. Számottevõ téli helyzethez azért kell egy legalább -10 fokos hidegöblítéssel való indítás, utána még fellép az inverzió rövid idõre esetleg egy kontinentális hátoldal lábas "szele",így a lassan felmelegedõ levegõnél is még elõfordulhat -5 fok feletti t850 nél is havazás, de télire hasonlító helyzethez önmagában egy -5 fokos öblítés már nem elégséges. De kiemelt szempont itt az , hogy a napállás változásait a GFS, és szintén modellekbõl származtatott NAO index stb. mennyire képes jól lekövetni, az idõjárás kaotikus volta szerintem leginkább az ilyen átmeneti idõszakokban érvényesül, azaz a modellek lehetséges kimenetei hajlamosabbak önálló életet élni.

Örülök, hogy így látod, mert szinte minden mondatával teljesen egyetértek. A kifogásom az elõrejelzésed esetén a magabiztossággal volt (az Általad említett pillangószárny mellett) és azzal, hogy egészen pontosan adtál meg 2m-es értékeket, amihez továbbra sem volt még csak közel sem az idõjárás. A beragadó hidegpárna valóban (kellemes) meglepetés volt, de ez - ahogy említetted - nem az Általad várt helyzetnek volt köszönhetõ, a február kiment komoly hidegelárasztás nélkül, ami kellett volna várt -10 fokhoz. Ez volt a szöveg:
"Ami különösebb mélyreható elemzések nélkül reális, hogy február második felében úgy 15 és 26 a között visszatér egy téli epizód, amolyan 0 +2 fok közötti nappalokkal és átlagban -7 -10 fokot elérõ éjjelekkel."
Igenis nem reális, igenis mélyreható elemzések is szükségesek, és sajnos nem, nem lehet napra és fokra pontosan több, mint egy hónapos elõrejelzést megadni, ebbõl talán Te is tanultál valamennyit. A "valószínû" szó is túl erõs volt ebben a távolságban és szövegkörnyezetben szerény véleményem szerint.
Ugyanakkor ezeket a "magabiztos jelzõket" levéve latolgatásaidról, kifejezettem szeretem a meglátásaidat és a következtetéseidet!
Félretéve a folyamatos kötözködést, egy kis latolgatás: a NAO és AO csökken Link Link valamint a GFS fáklya is a méylbe indul ("mélybe": eléri az átlagot: Link ). Az ECMWF - bár a fáklyáján rejtõzik - kifejezett hideget vár, csak tõlünk keletre: Link ami így nem biztos, hogy komolyabb hatással lenne ránk (mármint esõs elõoldalon kívül). Valamennyi hideget a németekhez a GFS is sejtet: Link de õ fõleg a teknõsödõ zonalitással láttatja: Link Ez az ECMWF ensemblén sokkal "szebb": Link
Március közepére hûvösebbre fordulhat az idõjárás ezek szerint, de télies jegyeket csak nagyon beleerõltetve látok... Meglátjuk

Szükséges hozzáfûznöm, hogy nem egészen áll meg az a megállapítás, miszerint egy idõben közelebbi, várt makroszinpotikai helyzetbõl nyert felületes következtetés beválik -e vagy sem, ok-okozati kapcsolatban van egy késõbbi idõszakra becsült tendenciának a megvalósulásával, értem ezt a késõbbi zónális tendenciára való várakozásomra (legfeljebb "is" szócskával vannak valóban gondok). Vagyis van olyan része a hsz-nak, amivel nem vitatkoznék, de a 2- es tény logikai levezetésének helyességével igen.
Egy makrohelyzet teremtette kisebb léptékû turbulenciák függetlenek lehetnek a makrohelyzet várt átalakulási tendenciáitól, egyébként pedig egy kaotikus rendszerben más nézõpontból nézve mégsem, ez a pillangószárny effektus, de ez az amibõl egy nem félbolond így magát nem félistennek képzelõ ember nem jósol :-) .
Kisebb léptékben ez hasonlatos egy magassági hidegörvényhez nyáron, aminek következményeként zivatar jégesõ pontos helyét , intenzitását, a várható lokális csapadék mennyiségét napi szinten nem tudjuk megmondani, csupán valószínûségeket rendelhetünk hozzá. Egy váratlan hõzivatar csak kismértékben módosítja a másnapi idõjárást (kicsit magasabb RH, 1-2 fokkal alacsonyabb talaj Tmax). Nem beszélve télen a mediterrán ciklonokról ;-) amit leginkább a modellek szoktak elvéteni, azaz nem tudják megmondani, hogy másnap, vagy 2 nap múlva lesz -e csapadék, de azt mondjuk igen, hogy még két hétig fagyos idõ várható. Vagyis ha nem jön be egy várva-várt medi, akkor utána már a modellek által várt 5-6 napos elõrejelzés is kuka.
Ha a verifikációt is "mélyreható elemzések nélkül" tesszük, ami azt illeti, február legelején valóban volt egy enyhe tavaszias idõszak, melyet a hónap közepén egy hidegebb idõszak követett (a jelzett idõszakban van egy 4-5 napos csúszás, ezért nem szánom vita alapnak), most pedig itt a kora márciusi felmelegedés. Hát ez a görbe pedig csak nem hazudik:
Link
Itt, ahol lakom, és még sok helyen, a hó közepe több napos fagypont alatti hõmérsékletekkel, erõs zúzmaralerakódással és helyi ipari hóval telt, nekem megtette téli epizódnak, bár nem egész ezt vártam, hiszen ezt nem az újra erõsödõ meridionális muszterhez kapcsolt újabb hidegleszakadás, hanem egy inverziós helyzet hozta létre, még 0 fok feletti T850 mellett is fennmaradva.
Valószínû, hogy a korábbi meridionális felállás adta mintázat sem tûnt még teljesen el a "téridõjárásból", így a maradék hidegmag expanziója az idõ elõrehaladtával ismét aktuális lehet, leginkább április elején, és nem lepne meg, ha ez is rex blocking képében jelenne meg újra, ekkor ezzel tartósabb negatív anomáliás idõszakot hozna össze, , míg a többi idõszak átlaga enyhe pozitívba húzza a tavasz mérlegét, de ez is csak egy feltételezés.

Egy kis verifikáció Zöldvillám latolgatásait illetõen, csak hogy ennek is helye legyen:
"Ami különösebb mélyreható elemzések nélkül reális, hogy február második felében úgy 15 és 26 a között visszatér egy téli epizód, amolyan 0 +2 fok közötti nappalokkal és átlagban -7 -10 fokot elérõ éjjelekkel."
Azt hiszem, az idõjárás annyira más volt, hogy nem lehet egy picit se belemagyarázni a buktát ebbe - szerencsére.
"éppúgy valószínû, hogy a jelenlegihez hasonlóan, zónális etap megjelenése várható lesz kora márciusra is"
Függetlenül attól, hogy március eleje valóban a zonalitás jegyében telhet, szerintem ez is bukta, lévén hogy jönne ez ki, ha az elé jósolt idõ viszont nem sikerült? Súgok: sehogy.
Ahogy a modellek se voltak soha képesek olyanra, hogy mondjuk 6 napra elõre nagyot hibáztak, de amit ugyanakkor 10-11 napra elõre vártak, az bejött, így az emberek sem tudják ezt az egyszerû szabályszerûséget felrúgni (ok-okozat meg ilyenek).
Ezek a fránya ciklusok megint nem a nekik elõírt sorrendben érkeztek.

Megtörve a csendet, ahogy elnézem végülis bejött amit megérezni véltem.
Pedig jó pár nap erejéig még én is elálltam a lapos februártól, de a helyzet nem nekünk kedvezett.
A folytatásban: Elnézve a jelenlegi indexeket ( NAO,AO ) zonális korszak után Európára nézve hûvösebb folytatást sejtet Március elsõ dekádja(15-ig), de a jelenlegi trendben inkább néhány napos idõközönként "menetrendszerû" front átvonulásos idõszakot sejtek mint sem tartósabb hidegöblités, majd ránk kendõdõ Ac-t. Én inkább félblockra szavaznék valamint egy egy kérész életû ( 1-3napos) blocking se kizárt, jobbára Nyugat - Európára szakadó súlyponttal. Szeles, enyhén hûvös idõ. Nappali plusszok, éjszaka gyenge minuszok, lassú kitavaszodással. Gyakoribb, hosszú apitúdójú hidegöblitések Nyugat - és Délnyugat - Európában; közben nálunk déli,délnyugati áramlás, elõoldal majd nyugatról elérõ frontrendszerrel..stb.
S lassan, lassan hosszútáv helyett már rövidtávon kellesz fürkészni az idõjárást, aki "akcióra" vágyik. Március 1.-ei front jelenleg még nem tartogat túl sok extrát, igaz a GFS cimbi eljátszik a hf. hátoldali konvektív eshetõséggel a Zemplén hg.-be és ide az Észak - Alföldre. Ami azt illeti nekem jól is jöhetne, talán sikerülne munka után 16 körül valamint lencse végre kapnom. Azzal meg pályáznék az OMSZ fotópályázatára.

- Idõjárási visszatekintõ (#25014)
A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Idõjárási visszatekintõ (#25013)