2026. június 30., kedd

Információk az előrejelzési versenyhez

Adott napon: 
Keresés:
#62058
Értem, köszönöm.
#62057
Na ja, ennek több hátránya lenne, mint amennyi elönye.
Egyébként a nyári havas tippért most is jár 3 pont csapadék/zivatar esetén, hisz csak záporos jelleg ill. halmazállapot tévesztés vidám
#62056
Igen, ha esett volna, akkor pedig a ködösök nem kaptak volna pontot.

Amúgy ilyen szempontból jogos az észrevétel, több szempontból viszont nem. Vannak ugyan olyan fordulók, amikor mind a ködnek, mind a csapadéknak nagy esélye van, és végül együtt következik be a kettő. De a legtöbb esetben nem, és ha mondjuk egész nap nincs köd, egy csapadékos jelenidővel a ködöt adók igazságtalanul kapnának több pontot azoknál, mint akik semmit sem vártak. Illetve ugyanez fordítva is igaz, ha épp köd van a forduló időpontjában, de egész nap nem volt csapadék.
A plusz 1-2 pontot csak akkor tartanám jogosnak, ha egyszerre van csapadék és köd (ekkor a ködösöknek járna), vagy köd van és a környező 1-1 órában előfordul csapadék is. Viszont ezt szerintem elég macerás lenne kivitelezni, és bizonyos állomásoknál észlelés sincs mindig. Illetve az utóbbi eset már eleve aggályokat vet fel, hiszen köd nélkül sem jár pont a jelenidőért, ha épp pont a környező órá(k)ban esik csak. Szóval én azt mondom, jó ez a pontozási rendszer így. Önmagában csak a jelenidő adásáért pontot adni pedig nem lehet, hisz ekkor pl, egy teljesen irreális nyári havazás tippért is járhatna pont.
#62055
Mint ahogy egyéb jelenség esetén a köd tippre nem járna pont ugye?
(2 pont levonás a záporos jelleg ill. halmazállapot tévesztésnél van, de ez nem az)

Ezt a szabályt elfelejtettem, igy váratlanul ért.  5-böl 3 pont tényleg túlzás lenne ilyen esetekben, de 1, esetleg 2 pont azért járhatna, mivel jutalmazni lehetne at, hogy vki szignif. jelenséget adott egyáltalán. 

Zorronak nagy gratula ill. a dobogósoknak is.
En egy elég rossz 1.2-est módosítottam egy, a szorzóvesztés miatt még rosszabb 1.0-ásra. 
#62054
Ködnél csak a ködre jár pont, más jelenségre nem.
#62053
A szignifikánsat előrejelzők miért nem kaptak pontot?
#62052
Nehéz szülés volt, de itt vannak a 14. forduló eredményei, gratulálok Zorronak: Link
Összetett: Link

Mindenkinek köszönjük a türelmét és elnézést a kis kellemetlenségért!
Akár jöhet is a következő forduló, hétvégi 1.2-es határidővel és jövő hét eleji időponttal.
#62051
Belsős fórumban már jelentkezett Szabto, azt írta munka után megnézi a problémánkat.

Stelvio: 24 órás 1,2-es határidőre nem is írunk ki fordulót, van egy íratlan szabály (megállapodás), miszerint legalább 36 órának el kell telnie a tényleges fizikai fordulókiírás és az 1,2-es határidő lejárta között. Legfeljebb nem hétvégén lesz a forduló.

Amúgy ebből a zűrös fordulóból én teljesen kimaradtam, még az oldalon sem jártam a múlt héten (Franciaországban fesztiváloztam. szegyenlos) Rég hagytam már ki fordulót...
#62050
Javaslom, hogy most hagyjunk is ki egy hetet, addigra biztos sikerül rendezni a problémát, és akkor még mindig október 1-je körül tudunk zárni, és az egy hónapos szünet éppen megvan. Viszont ebben a bizonytalanságban nem lenne jó, egy olyan fordulót kiírni, amikor az 1,2-esre legfeljebb 24 óra marad.
#62049
Kaptál már választ a fejlesztöktöl?
#62048
Lassan itt a szerda, új helyszínt kellene választani. A múltheti kört nem lehetne szél nélkül lepontozni? Annyi amennyi, de mindenki látná már a helyezést.
#62047
Véletlenül nem poprádi adatsort néztél be? Én is jártam egyszer így. Az Omsz külföldi előrejelzéseiben is csak az szerepel.szomoru
#62046
Ha nem megy a módosítás, akkor vegyük fel a 19 UTC.-s adatot, ott gyenge SSE szélirány volt, esetleg deco05 pontszámait csillagozzuk meg, vagy - 2 pont.
#62045
Nem is baj ha nem sietnek, szánalmas egy forduló lett ez nekem, kár érte...
#62044
Hosszú alvás ez nevet
Vagy nem olyan egyszerü...
#62043
Azt hittem, ez már be lett építve korábban, amit javasoltál most nevet
Persze akkor már lehetne adni változó iranyt...
#62042
Változó irányt nem is lehet adni.

Egyébként az lenne a legkorrektebb, ha bekerülne a változó is a következő sorozattól, az ilyenkor 2 pontot érne, bármelyik másik irány 1-et, a szélcsend pedig 0-t.
#62041
Szerintem akkor kimarad a szélirányra adott tippek sora, csak az erősséget pontozzuk. ( a fejlesztők is blamázs helyzetbe kerülnének, mivel senki sem adott változó szélirányt, tehát 0-ás itt az érték, vagy semmi.)
#62040
Szélcsendnél az irányra senki sem kap pontot.
#62039
A pontozó prg. erre nem készült még fel? Esetleg mit pontozna szélcsend- és gyenge erősség mellet? Próba szercsi. (szélcsend is mindennek a szomszédja, tehát járna az egy pont.)
nyelvnyujtas
Ha jól emlékszek volt már olyan versenykör, ahol a szélcsendet adó kapott 1 pontot, a szomszédos szélirány esetén.
#62038
Ha jól tudom, ilyen esetben (változó szél) fejlesztői segítségre szorolunk. Írtam reggel, remélhetőleg hamarosan felkelnek. laza 
#62037
Én a szél gyengeségén csodálkozok, ilyen magasságban. Jól zárt az északi oldal. A köd megfordult bennem is, pláne estefelé, de hogy egész nap ilyen volt, az kivételes, pláne nyáron. laza
#62036
Gratula a ködöt bevállalóknak! Én is gondoltam rá, ám végül az eső mellett döntöttem, mert erős ködnél általában szitálást is adnak, ami felülírja a ködöt. Úgyhogy a köd bevállalása mindig rizikósabb laza
#62035
A szélnél még számít az erősség is, a gyenge 7,2 km/ó az is 2 pont és felfelé a mérsékelt is 1 pont.
Pont. Pontozó valaki?
#62034
Tmin:       8
Tmax:    10
Takt:        9
Szign:   köd
Felh:         9
Szél:     gyenge változó
Csap:    volt
#62033
Igen, a változó iránynak minden szélirány a "szomszédja" nevet

Pontozhatunk is.
#62032
Igen, én is 1 pontot kalkuláltam. Gratula a ködösöknek!
#62031
Duplázódott, törölhető.
#62030
Csak ki kellett szurkolni, de megvolna (1,2 mm/24h).

Úgy rémlik régebbről, abban maradtunk, ha változó irányú a légmozgás, mindenki 1 pontot kap az irányra.
#62029
Azért arra nem sokat tettem volna, hogy nem hogy 12 UTC-ig, de még 18UTC-ig sem lesz mérhető csapadék, sőt azóta sem. Közben a Tátra nyugatabbra eső részein 15 mm-t is mértek...

Mind a Tmin/Tmax 1 tizeden múlt, s rossz irányba kerekítődik nekem, ráadásul a Tmin-t jó értékről módosítottam.
A szél még mindig nem északnyugati, valószínű ezért nem indult be még a hidegadvekció sem igazán.

Összességében, nem egy jól sikerült forduló, de legalább 9-re javítottam 1.0-val az 1,2-es 8 oktát nevet nevet
#62028
Természetesen 18 UTC akart lenni.

Ami leginkább meglep, hogy eddig mérhető csapadék nélkül állunk, de dél felől érkezik már a csapadékmező.
#62027
20 UTC: 8,8 fok, 9 okta, köd, gyenge változó irányú szél. Tmax 10,5 fok, csapadék pedig eddig még nem volt.
#62026
10,0°C, továbbra is felhőben (zárt köd)
#62025
A módosításomban benne volt a Tmax: 11-12. Elvégre nyár van, de a felhőzet zártsága miatt hagytam a +10-et. Ha csak kicsit is előbukkanna a nap, mindjárt menne fel 2-3 fokot. Hát ez dupla Kékes magasság, tegnap a napos időben megvolt a +13,8 is.
Meg az a fránya déli szél, mikor lesz ebből északi? nyelvnyujtas
#62024
Következő módosításom a Tmax volt 9-ről 11-re, erre 06UTC óta 8,6 ill. 8,7°C volt az órás adatok szerint, mindjárt falnak megyek fazik
#62023
Nekem volt (1,2 => 1,0), s 8 fokról módosítottam 9-re a Tmin-t. Én meg így jártam laza
#62022
Tmin 8 fok (8,5).
#62021
Nem volt időm a módosításra... így jártam.
#62020
8.7°C, 05 UTC.
#62019
Most nézem. Szombatra kellett leadni a tippet, nem vasárnapra.
Na nem mintha akkor nagyobb eséllyel adtam volna jobb tippet..
pont kb 10 mp alatt készült el a mai fordulóra is a mixem.
#62018
Benne leszek az akár 7 pontban. Mennyi is a T.min és akt. különbsége - a min. csak reggel 8 ig játszik ugye?
kacsint
Még  4 óra tippet váltani.nyelvnyujtas
#62017
Aki a hőmérsékletekre összesen 5 pontot vagy többet szerez, az csal! laza Jó forduló lesz ez!
#62016
Azért ez kemény menetnek tűnik, így 3 nap távlatából!
Még 3 és fél óra az 1,2-ig! laza
#62015
Lehet tippelni: Link

Az 1.2-es szorzó ezúttal szerda este 8 óráig él!
#62014
Akkor legyen a Lomnici-csúcs, szombat este 8 óra (18 UTC). kacsint
#62013
Eger, Csíkszereda, Kecskemét, Lomnic, Paks, Szolnok, Szeged.
#62012
Mivel nem nagyon követem a versenyt, melyik helyszínek vannak még?
#62011
Kiesők nélküli összetett (13. forduló után):

1. MacBook 190
2. honza 189,2
3. Derick 178,4

4. met4ever 178,3
5. Télember 176,8
6. Misimókus 176,1
7. Phileas 175,6
8. hófúvás 175,3
9. zseegee 175,2
10. Zorro 172,8
------------------------------
11. dabrony 170,2
12. szabóka 169,2
13. Pestimet 168,8
14. BKrisz 168,8
15. herbary 165,6
16. bölke 164,9
17. coontac 163,7
18. Pasquier 162,4
19. balka93 161,6
20. Picike2011 160,8
------------------------------
21. Gordonka 160,5
22. Kaszabubu 159,2
23. Perico 158,9
24. csirzol 158,4
25. deco05 157,3
26. jocika8627 156,5
27. vizipók 156,5
28. Rudolfking 155,7
29. stelvio 155,4
30. matyi06 155,3
------------------------------
31. StormMaster 155
32. atbage2 153,8
33. Blizzard 152,3
34. Kerekrobi 150,7
35. Tullner_Job 149,3
36. KiZo 148,3
37. lesz_zuhéj 147,6
38. rónai 147,6
39. Olx 147
40. werty 146,4
------------------------------
41. Bakonyvár 144,9
42. mzs 141,3
43. real 140
44. giver 140
45. Sprinterx2 139
46. Dom 138,2
47. paleopapa 136,4
48. Templar 133,4
49. gulyasme 132,8
50. satya 125,7
51. MetGabor 117
#62010
Kemény... pontozok. Köszönjük az adatokat!

Szabóka vitte a pálmát, gratula neki: Link

Összetett: Link

Zivi a következő kiíró!
#62009
Megtudakoltam, a központi rendszerben 22,0°C a soproni T max. 

Utolsó észlelés

2026-06-29 23:36:23

Ózd - Nagy Imre út

22.0 °C

RH: 75

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

160984

Hírek, események

Forró napok következnek

Időjárás-változás | 2026-06-24 15:45

pic
Eddig se fáztunk, de hétvégétől tikkasztó forróság kezdődik.