Metnet találkozók
Köszi, utánajárok akkor Nyuli segédletével. Nagyon úgy érzem, hogy fejest ugrunk ebbe a kalandba 
A család meglehetõsen lelkes itt a hátam mögött...

Palui, ezek nagyon jó hírek
A gyerekek még nem annyira nagyok
, 10, 7 és háromnegyed
és 5 évesek. A tavalyi Ennstaler Hütte túránk, 1000 m szintkülönbség fel és le egy nap alatt, egy kósza harántimpulzus eredménye volt. Az is jelzett úton, mondjuk az olyanokat kerültük, amit az osztrákok gyakorlott túrázóknak ajánlanak. Ahol "cipõvel" fel lehet menni, (nem kell hegymászós cucc, nincs hajmeresztõ létra stb,) valószínûleg menni fog. Ha nagyon lassúak, férjem tereli majd õket. Egyébként ezen a héten amúgy is gyúrunk
, minden nap úszni járunk reggelente, a gyerekek tanfolyamra, ahova egész évben rendszeresen jártunk, és én is kihasználom a lehetõséget, a parton ücsörgés és a sorstárs anyukákkal való csevegés helyett úszom. Szóval, szívesen mennénk, ha lehet. Arról tudsz valamit, hogy az árak hogyan alakulnak gyerekeknél?
Kutató!
Hát hogy a fenébe ne lehetne megoldani!
Most hogy ennyien "kidõltek" a sorból, meg pláne! Amúgy Myloh sem tart már igényt a plusz két helyre, így összesen 6 üres hely lett.
Nem tudom mennyi idõsek a gyerkõcök, de semmi olyat nem tervezek amit pl én ne tudjak teljesíteni
Ez egyenlõ azzal, hogy akár egy gyerek is könnyebben végigcsinálja majd, mint én... kondim még mindig a béka se..e alatt
A lényeg, hogy magashegségrõl van szó! 1070m-rõl indulunk, elõször erdõs területen, meglehetõsen fárasztó kaptatón
Majd egy kis pihenõ az 1370m-en lévõ WaxriegelHaus-nál, majd a növényzet a Természet törvényeit követve ritkul, mígnem szinte teljesen eltûnik, és a hegyoldalon végigvezetõ, (Schlangenweg) kanyargós, köves-sziklás JELÖLT ÖSVÉNYEN érjük el a Rax-fennsíkot (1700m-2007m), ahonnan már minden további "gyerekjáték" lesz. Az úton végig gyodás panorámánk lesz majd! Mivel fennáll a veszélye, hogy eshet is, ezért nagyon fontos, hogy a sziklák, kövek csúszóssága miatt, Lényeges a megfelelõ túracipõ használata. Ha úgy gondolod, hogy vállalnád velük, szívesen látunk majd Titeket is!
Remélem nem ilyesztettelek el! Ezeket szerintem tudni kellett 
Koczkás! Nagyon sajnálom hogy így alakult... Talán majd jövõre!
Dom! Akkor így Elzával és Micibottal jösz majd?
Hát hogy a fenébe ne lehetne megoldani!
Most hogy ennyien "kidõltek" a sorból, meg pláne! Amúgy Myloh sem tart már igényt a plusz két helyre, így összesen 6 üres hely lett.
Nem tudom mennyi idõsek a gyerkõcök, de semmi olyat nem tervezek amit pl én ne tudjak teljesíteni
A lényeg, hogy magashegségrõl van szó! 1070m-rõl indulunk, elõször erdõs területen, meglehetõsen fárasztó kaptatón
Koczkás! Nagyon sajnálom hogy így alakult... Talán majd jövõre!
Dom! Akkor így Elzával és Micibottal jösz majd?
Ha a körülmények is engedik, nekem egy kicsit több, mint 4 kéne, na jó olyan 4 és fél:-)De írtam Paluinak, remélem õ tud a "problémámra" választ adni.
Sajnálom, hogy sokan nem tudnak elmenni. De hány szabad hely is van most? Csak mert forgatom a fejemben itt egy kisebb "csapat" beszervezését:-)
Elõre be nem kalkulált (egészségügyi) okok miatt legnagyobb bánatomra ki kell hagynom a RAX túrát.
Engem és a + 1 fõt is sajnos ki kell húzni a listából.
Dommal már elõzetesen konzultáltam a dologgal kapcsolatban, és õ jelezte, átveszi a fuvarosi feladatot.
Remélem senkinek nem okozok ezzel gondot a túra miatt.
Jó utat és kellemes szórakozást!

Elnézést kérek mindenkitõl, a szervezõktõl meg pláne, de sajnos új munkahely miatt alig van szabadidõm, a szarvasi találkozó nem fér bele. Pedig a mûsor tetszik, a szervezõk komoly munkát végeznek, és sok az új tag is akit még nem ismerek, de ez (sem, a tavalyi is kimaradt...
) nem fog összejönni. Kívánom, hogy legyen egy nagyon jó kis találkozó, a résztvevõk pedig érezzék nagyon jól magukat.
Nem árt 1-2 nap rátartás a problémás esetek miatt. Ez sokféle határidõre igaz, még "hivatalosabb" ügyekben is alkalmazzák.
A Körös holtágról kedvcsinálóként:
Fürdésre (fõleg úszni tudóknak), csónakázásra, kajak-kenura a legjobb vizek egyike. Kb. 60-70 m széles, 4 m mély, szinte állóvíz, de folyamatosan cserélik a vizét a Hármas-Körösbõl. A legnagyobb szélben is csak alig hullámzik a védettsége miatt. A hõmérséklete részben emiatt szinte mindig kellemes.
Júniusban adatgyûjtõvel mértem a hasonló Halásztelki holtágban 1 m mélységben. A minimum 22 a maximum 29 fok volt. Néha a vízfelszín szinte túl meleg, de alulról kellemes hûvösebb víz kavarható fel. Tegnap épp ebben volt részem.

Akkor miért nem tûzöd ki 20.-ára a határidõt, ha 21.-én akarod közölni?
Taki: reméljük Szarvasra eljössz
Taki: reméljük Szarvasra eljössz
Közeledik a szarvasi találkozó jelentkezési határideje: július 18. Néhányótoknak bizonyára korai ez a határidõ. Ez érthetõ, én is csak ritkán szeretek ilyen "hosszú" távra tervezni. Sajnos azonban (fõleg) a szállásfoglalás miatt fontos az idejében történõ jelentkezés. A szállást csak ekkor tudjuk garantálni. A hétvége miatt július 21-én hétfõn közlöm a létszámot a Horgászüdülõ és a Körösvölgye Panzió felé.
Sajnálom, tényleg, de a két fiamat (3,5, 11,5 évesek) nagy felelõtlenség lenne bárki mellé is beültetni egy kenuba. Igaz, a nagy tök jól úszik, de nem lenne egy nyugodt pillanatunk sem. Tényleg sajnálom, hogy így alakult, tegnap derült ki, hogy a szombat nem csak a hazajövetelrõl szól, mint eddig.
Taki a ... ... ...!
Amúgy persze hogy én is úgy tennék a helyedben!
Remélem lesz jövõre folytatás, és akkor majd Te is ott lehetsz Leifurral és Krisszel együtt!
Remélem már nem növekszik a távolmaradók névsora! (Bár párom részvétele enyhén szólva kérdéses
)
Itt ragadom meg az alkalmat, hogy AZ AUG. 2.-3. RAX-TÚRÁRA felajánljak (hogy a büdösbe írják ezt?
) 2 helyet, a távolmaradók pótlására!
Azért csak 2, mert Myloh jelzett nekem, higy ha lehet tartsak fenn neki még +2 helyet!

[a kisapostagiakra nézve ez nem volt túl szerencsés megjegyzés. - moderátor]
he-he. ma a kisapostagi reptéren volt egy mini metnet tali.
Itt volt Horrorbaby, TKeve,meg még most itt van Pitom meg jómagam.
Jó volt dumálgatni.
Itt volt Horrorbaby, TKeve,meg még most itt van Pitom meg jómagam.
Rossz hírem van.
Sajnos le kell mondanunk a Rax túrát. Az ok prózai: Ma volt a Fertõ-tavat megkerülõ biciklitúra megbeszélése és kiderült, hogy szombat késõ délelõtt lesz még egy kenu túra a tavon. Mivel a közel 40 fõs csapatból szinte minden felnõtt min. két gyerekkel lesz, a mi két fiunk a tó partjáról nézhetné az egészet, nélkülünk, nem férnének be egyik hajóba sem. Mivel nem várhatom el, hogy egy ekkora csapat miattunk ne evezzen, ezért nekünk is ott kell lennünk, alkalmazkodnunk kell. Ha nem így lenne, akkor meg úgysem éreznénk jól magunkat. Sajnálom, hogy így alakult, talán majd legközelebb. És bocs a kavarásért.

Látom az utóbbi hetekben Yuki aktivizálta magát. Nagyon örülünk!
Béla! Majd szeretnék veled beszélni (majd!)részben a részvételemrõl, ugyanis én helybeli révén szállást nem kérek bár 1-2 menü horogra akadt mint például a Stativus által szponzorált pörkölt, stb...
Ja, és elõre le fogom gyártani a diákat a tervezett elõadásomról, harmada készen van és meg fogom mutatni neked illetve néhány ametesnek. Úgy próbálom összeállítani, hogy se sok se kevés ne legyen és jól olvasható legyen és ne legyen unalmas
. Még egy mérés most hétvégén és jövõhéten már kész is lesz. Valamelyik nap volt nálam Pod, akinek szintúgy beszéltem errõl és elmondtam mirõl fog szólni....
Béla! Majd szeretnék veled beszélni (majd!)részben a részvételemrõl, ugyanis én helybeli révén szállást nem kérek bár 1-2 menü horogra akadt mint például a Stativus által szponzorált pörkölt, stb...
Ja, és elõre le fogom gyártani a diákat a tervezett elõadásomról, harmada készen van és meg fogom mutatni neked illetve néhány ametesnek. Úgy próbálom összeállítani, hogy se sok se kevés ne legyen és jól olvasható legyen és ne legyen unalmas
Nekem ma jött meg a csekk, ha nem baj, én is utalni fogom. Eleget küzdök a postával az árnyékolók ügyében.
Köszi a lehetõséget!
A találkozó részvételi díját banki átutalással is lehet fizetni.
Számlaszám: 10026005 - 00282792 - 00000000
Számlatulajdonos neve: Tessedik Sámuel Fõiskola, Szarvas
Közleményben feltétlenül adjátok meg: MVK, Metnet Találkozó

Ez ok, de miért kell leszûkíteni csak egyetlen megoldásra? Az utalással is ugyanarra a számlára íródna jóvá befizetés. Nincs eltérés a feldolgozásában sem szerintem.
Nekem a Fõiskolán azt mondták, hogy legyen inkább egységesen csekken befizetve a pénz. Nem bonyolult ez sem, sõt valakinek ez egyszerûbb, mint a banki átutalás.
Taki! Remek ötlet!
Régebbrõl is érdeklõdtem utána, tán most meg lesz.Minusz post.klts.(-)több darab,olcsóbb ugye...

A jelentkezõk listáján több esetben nincs feltüntetve a "+ fõ", így kissé megtévesztõ a lista. Összeszámoltam, a résztvevõk/jelentkezõk száma már 25 körül jár a kísérõkkel együtt. Kezd alakulni.
Taki, Kaszabubu: Nektek ma küldöm ki a csekket.
A többiek számára is mondom, hogy az egyik csekk az elõleg befizetésére van, a másik pedig a hátralékhoz. Mindenki ki tudja számolni a befizetendõ összegeket a létszámtól, a szállástól és a napok számától függõen.

A szarvasi találkozóra szándékozom vinni magammal pár árnyékolót. Aki gondolja, és szeretne venni, spórolhat a postaköltségen. Azért jó lenne tudni, mennyire van igény, mert akkor úgy készülök. Alapból lesz nálam 4-5 db. PÜ-ben várnám az esetleges érdeklõdéseket. Az sem baj, ha nem kell, elfér a kocsiban, csak nem szeretnék keveset vinni.
A Rax-ra vigyek, kell ott valakinek?
A Rax-ra vigyek, kell ott valakinek?
Dom lejön Hatvanig autóval, vagy vonattal.
Ha kocsival akkor beáll a garázsba hozzám, legalább is én így képzelem.

Én már nem tudom.
Majd augusztus 3.-án talán kiderül kivel,hogyan,meg hogy megyek e

Aztamindenit!
Ez igen
micsoda idõ van ott fent!
Na de most más... Krisz Diósgyõrbõl véglegesen nem tud jönni a Rax túrára!
Ha valaki kedvet kapot, még most szóljon! ha nem, úgynéz ki az eredeti 25 fõbõl, a végére 23-an maradunk.
Dom, így gondolom tárgytalan, hogy itt hagyod a kocsit nálam...
Illetve az nagyon rosszul hangzik, hogy Te kocsival jössz, és Hatvan-nál felveszed Koczkásékat, ill még Micibotot is, mint Koczkás eredeti utasát? Így Elza mellészegõdne pl. Myloh-nak!
Koczkás? Dom? Myloh?

Nos...khm...
A tegnap elõtti nap vidója a RAX közvetlen szomszédja, a Schneeberg oldaláról, tetejérõl. Link
az aktuális webcam: Link
1810m-en vagyunk és a video érdekessége, hogy a háttérben látszik a RAX-Fennsík... Tele óriási hófoltokkal... júliusban... sõt a 25. másodperctõl egy hózápor is látható
he-he
Bár még egy hónap, de egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az említett jelenségekkel mi is találkozzunk.
üdv. Palui

Ha nem probléma a holnapi nap beleírom a pdf-be a menüt és elküldöm nektek.
A többieknek meg akik nem tették meg tessék jelentkezni!!!! Giling-galang!

Szeretnék mindenkihez szólni, hogy már csak alig két hét áll rendelkezésre az augusztusi szarvasi Metnet-szabadegyetemre való jelentkezésre, azaz aki szeretne jönni, ne késlekedjen!
Jajjj! Mibõl maradok ki, fájditjátok a szivem. Re mélem az esküvõi menü is legalább ennyire finom lesz.
( nem az én esküvõm! )
Már csaknem végleges a Metnet találkozó "gasztronómiai programja". Nekem szimpatikus és szerintem a résztvevõk nagyon elégedettek lesznek vele.
aug.17. este: Bográcsos pörkölt, körettel, savanyúsággal. Hozzá üdítõ, helyi fõzésû sör (jobb, mint általában a boltban kaphatók) és szarvasi szilva pálinka. Valószínûleg egy "mester" által elkészített õzpörkölt lesz Stativus szponzorálásával.
3 reggeli: a közeli ifjúsági táborban, de természetesen felnõtt adag és összeállítás
aug. 18. ebéd: húsleves, sült csirke, petrezselymes burgonya
aug. 18. vacsora: bakonyi szelet túrós csuszával. A múlt héten voltam egy fogadáson, ahol találkoztam ezzel az étellel (ugyanaz az étterem készítette, amelyik majd a találkozón is). Annyira finom volt, hogy ezt nem hagyhatjuk ki, messze túlszárnyalja a szokásos bakonyi szeletet.
aug. 19. ebéd: hideg ebédcsomag
aug. 19. vacsora: rántott szelet + cigánypecsenye, vegyes köret, savanyúság, sütemény. Az esti bulira kísérõ az ital mellé (pl. zsíros kenyér, pogácsa, stb.)

Elképzelhetõ.
Én nem tartom valószínûnek a geológiát, mert csak 3.-ként jelöltem meg a szakirányválasztáson.
Sipi: furcsa természetû
Aki ismer az tudja és emellett nagyon akaratos is a kis Mihály 
Ha nem nekem van igazam általában, hagy ne mondjam mi van akkor
Jajajaj! 
Na jó, hülyülésbõl elég.
***********************************
Foooontos! Béla üzent: lesz póló is. Most próbálja összeegyeztetni a dolgokat. Terv is lesz, azt majd megmutatjuk, hogy jó lesz-e.
Én nem tartom valószínûnek a geológiát, mert csak 3.-ként jelöltem meg a szakirányválasztáson.
Sipi: furcsa természetû
Ha nem nekem van igazam általában, hagy ne mondjam mi van akkor
Na jó, hülyülésbõl elég.
***********************************
Foooontos! Béla üzent: lesz póló is. Most próbálja összeegyeztetni a dolgokat. Terv is lesz, azt majd megmutatjuk, hogy jó lesz-e.
"érdekes természetû" ?
Felénk a nem túl szép hölgyekre mondják, hogy "érdekes arcú"