Emlékeztek 2003. február 4-5-6-ra? Emlékszem, akkor is nagyon bizonytalan helyzet volt, sok helyre vártak vegyes csapadékot, és az eredmény sok helyen 30-50 cm hó volt. Azt hiszem akkor egy peremciklon tevékenykedett itt, viszont ami érdekes volt,hogy a nyugati országrészt teljesen kikerülte, és gyakorlatilag semmi havat nem adott, míg az ország másik pontjában (Nyíregyházán) 50 cm-es hó volt. (A rádióban hallgattam akkor a hójelentést).

Úgy kezdõdött,hogy a havazás elõtti estén volt egy kis hó, az elõzõ havazásokból (kissé összefagyva). Éjszaka kezdett havazni, és reggelre igen vastag kb. 15-20 cm hó fogadott kilépve a kapun. Pedig én akkor a pesti betonrengetegben laktam,ahol mindig mindent agyonsóztak, így esély sem volt arra,hogy ekkora hótakaró kialakuljon. A nap folyamán folytatódott a havazás, már 30 cm közeli volt a hó, közlekedés sok helyen lelassult, néhány helyen megbénult. Délután edzésre mentem,habár hülye ötlet volt, hiszen a pályát is 20 cm-es hó borította. Hazafele (XI.kerületbõl-7.kerületbe) 1,5 óra volt az út. Másnap már nem esett jelentõs hó.
Az egyik kedvenc évem 2003 volt, kevésszer láttam úgy Budapestet mint akkor, bár ezen a télen is lenne egyszer ilyen...