Bakonyvárral és többekkel egyetértek abban, hogy valamiképpen finomítani kellene még a pontozást. A Gbond által említett 5-4-3-2-1-es rendszer a hõmérsékleteknél talán igazságosabb rendszer lenne. Persze akkor a többi jelllemzõ pontozásánál is kellene változtatni(nyújtani). Sõt talán a szorzókat is kellene csökkenteni. Néhány napja felvetettem, hogy lehetne 1.4-es szorzó is 120 órával leadott elõrejelzésnél. Az 1.4 talán tényleg sok lenne, de pl. 1.32-1.24-1.16-1.08-1.0-ás szorzós rendszert lehetne alkalmazni. ( A pontoknál pedig egy tizedes jegyre történne a kerekítés.)Persze ha ezzel a többség nem ért egyet, akkor ne legyen ebben változás. Mindenesetre azt tapasztalom, hogy az 1.3-as szorzóval leadott elõrék vannak általában túlsúlyban és ez a rendszer valamelyest csökkentené azt, hogy rosszabb elõrejelzéseket is bent hagyjunk a nagyobb szorzó reményében.

Bali!
Én úgy gondolom, hogy a 0.5-1.0 fokos hõmérsékleti tévedés többet érdemel, mint a pl. az 5 fokos tévedés. A javaslatod azért nem tetszik, mert éppen a te rendszered szerint még annyira sem érvényesülne a fokozatosság elve, mint a jelenlegi rendszerben. Ne vedd bántásnak, de én ezt így gondolom. Ha az OMSZ mára azt jelzi elõre, hogy pl. 15-20 fok lesz, derült idõ és gyenge déli szél és valójában 14-19 fok lett, gyengén felhõs és mérsékelt délkeleti szél, akkor én erre nem mondanám azt, hogy teljesen rossz elõrejelzés volt. Te erre azt mondanád? A te pontozási rendszeredben hasonló tévedések semmit sem érnének...
Egyébként nem értek ugyan a számítástechnikához, de szerintem ennek a versenynek a színét emelné, ha valami olyat vezetnénk be - és amirõl gondolom, hogy nem igényelne túl nagy programozási munkát - ami kicsit hasonlítana Bali javaslatához. A T"ours de France kerékpárversenyen pl. van sárga trikó, pettyes trikó, stb.
Innen vettem az ötletet, hogy a mi 20 fordulós összetett versenyünkön belül lehetne egy olyan verseny is, ahol a szorzók nem számítanának, de a pontosság annál inkább.
Arra gondolok, hogy két ponttáblázat lenne és a másodikon az utóbbi pontok szerepelnének. Ebben nemcsak a telitalálat érne pontot, hanem az egyébként érvényben levõ pontozási rendszer lenne erre is érvényes, de szorzók nélkül. Ehhez persze meg kellene azt is oldani, hogy a szorzós (pl. 1.2-es) elõrénk játsszon a (fõ) versenyben, de a pontossági versenyben már egy legalább 24 órával leadott prognózisunk. Természetesen ugyanarra kellene leadni az elõrét és ha pl. valaki úgy érzi, hogy neki ez a szorzós verseny nem tetszik, netán elveszti a kedvét a helyezése vagy bármi más miatt, akkor esetleg megtehetné azt, hogy csak a pontossági versenyben igyekszik ezután elõrelépni. Akkor persze az elõrejelzés leadásánál egyértelmûen be kellene pl. jelölni, hogy a most leadott nem írja felül a fõversenyen belüli prognózist. A legjobb lenne talán itt az, ha a háttérszín változna meg. Így a félreértések a leginkább ki lennének küszöbölve.
Na, ezzel már túlságosan is belementem a részletekbe, pedig könnyen lehet hogy az egész egy hülye ötlet és úgysem valósul meg. Szóljatok hozzá!