Az Élet és Tudomány 2015/40. szám, 1253. oldalán Mangel Gyöngyi (köszönet!) referálja az alábbi (Washington Univ., McCoy-Grosvenor-Burrows-Hartmann)tanulmányt:

Link

amely szép összefüggést tárt fel az óceáni planktonikus tevékenység és a felhõzet albedoja között. (Dimetil-szulfid ciklus, végre számszerûsítve).

Az eredeti dimetil-szulfid ciklus leírást Andreae, Lovelock et al. jelentette meg a 70-es években, õk a DMS precipitation core-képzését írták le, illetve hogy a víz sótartalma hogyan szabályozza ezt a biológiai visszacsatolási ciklust.

Kár, hogy csak a Déli-óceán fölött tanulmányozható teljes pompájában a jelenség...
az északi terület zavaró szennyezettsége miatt.
Hozzátenném: a planktonok egészsége viszont a környezetszennyezésen múlik, a vegyszerek / fertõtlenítõk / gyógyszerek félelmetes "rendet tudnak vágni" a vizek biodiverzitásában.

Gondoljunk csak bele: akár száz fajból álló baktérium közösség biztosítja a megfelelõ környezetet az algáknak. A szulfit, nitrit, foszfátvegyületek táplálékláncát, helyi biokémiai ciklusát, csak a teljes "kórus" tudja zárttá tenni. ha csak egy érzékeny a szennyezésre, éhen vész a többi... - és akkor, ld a cikket: felezõdik az albedo.

A korallok kifehéredése is hasonló folyamat: a szennyezett vízben csak néhány csatorna-lakó kóliform baktérium marad meg életben, a gazdag tápláléklánc eltûnik... A fehér korallszirteken Serratia marcescens-t mutattak ki. Lehet, hogy kórokozója is a koralloknak: de kérdem én, hová lett a többi mikroorganizmus?... lehet hogy a Serratia diétán a korallok éhen vesznek?...