Elképesztõ utam volt ma Budapestrõl Veszprémbe és vissza: odafelé reggel 9-kor már Várpalota és Veszprém között a 8-ason voltak helyek, ahol 5 méteres volt a látótávolság, 16 autót számoltam meg árokban Veszprémig. Már ekkor éreztem, hogy a piros riasztás tuti lesz.
Visszafelé délben indultam Veszprémbõl, gondoltam nem a 8-ason jövök, hanem a melegebb Balaton-parton és utána az M7-esen. Eleinte örültem is, mert bemondták, hogy lezárták a 8-ast Várpalotánál. Aztán úgy alakult, hogy Szabadbattyán elõtt 13.00-tól 16.15-ig vesztegeltem a balesetsorozat mögötti dugóban az M7-esen, miközben egyre erõsödött a hóvihar, eleinte még láttam egy tõlem pár 100 méterre lévõ települést, aztán már az autópálya szélén a fasor is eltûnt a hófúvásban. A félelmetes az volt, hogy egész végig a szembesáv is le volt tárva, senki nem jött. A leállósávon és a szembesávokon elment mellettünk 17 mentõ, 7 rendõr és 4 tûzoltó, aztán 15.30 után semmi, csak az erõdösödõ hóvihar. Végül páran összebeszéltünk és visszafordultunk a leállósávon, 5 km után felmentünk a 7-es útra. Itt jött az igazi feketeleves, helyenként egyáltalán nem tudtam, merre van az út és hol a mezõ, a kocsi orrát sem lehetett látni a hófúvásban, a 15 km Fehérvárig másfél óra volt. Utána az M7-esen a 3 sávon már elvergõdtem Pestig, a hófúvás kb. Martonvásárig tartott. Most látom pár blogon, hogy vannak, akik még mindig a sztrádán vannak. Nagyon tanulságos út volt, ki kellett volna hagyni, örülök, hogy megúsztam ép bõrrel...